Forrás Kult Szocializmus 

A hangalámondásos VHS kazetták kora

Tóth Eszter Zsófia „Mit csinálsz? Megpróbálom becsapni, a nyomokat eltüntetni, hogy ne tudjanak elkapni minket. Gyorsan! Gyerünk, gyorsan! Hagyjál itt.” ez egy részlet a Terminátor hangalámondásos verziójából. „…akkoriban mindenki alámondásos Chuck Norris- és Bruce Lee-filmeket nézett videón. Ha valami, akkor a keleti küzdősportok menőnek számítottak. Ravasz módon vegyítették a puszta testi erőszakot és a misztikus keleti filozófiát: miközben a küzdő felek péppé verték egymást, a szünetekben olyan, ma már hülyeségnek tűnő dolgokról elmélkedtek, mint az „út, amelyen a harcosnak végig kell mennie” és hasonlók.” (Kötter Tamás 51-es körzet) 

Tovább
20. század Forrás Kult Szocializmus 

Tisza és Adidas cipők a szocialista sajtóban

Tóth Eszter Zsófia E cikkben két terméknek járunk utána: a hazai gyártmányú Tisza cipőnek, mely a rendszerváltáskor eltűnt a piacról, majd a márkát sikeresen újraélesztették. És az Adidas cipőnek, mely mikor először kapható lett Magyarországon, kilométeres sorok kígyóztak a Váci utcai bolt előtt. Hogyan jelenítette meg a szocialista sajtó e termékeket? Hogyan emlékeznek vissza a fogyasztók? A cikkben felbukkan Détári Lajos labdarúgó is. „Minden időben Tisza cipőben. Lehet tél, nyár, eső vagy sár, észre sem veszed a Tisza cipőben” – sokak számára ismerős lehet e reklám. A Tisza cipő népszerűsége töretlen. Sőt,…

Tovább
20. század I. Világháború Kult 

A nagy háború nemzedékének történetírása – a hazai első generáció. Recenzió Szőts Zoltán Oszkár: Az első világháború az 1945 előtti magyar történetírásban. Nézőpontok, műfajok, intézmények című könyvéről

Szegedy-Kloska Tamás Az olvasó által kézben tartott kötet címe egyértelmű kérdéseket fogalmaz meg: milyen jellemzői voltak a már a kortársak által is világháborúnak hívott első világégéssel foglalkozó munkáknak 1945 előtt? Hogyan tudjuk csoportosítani ezeket? Kik voltak ezeknek a szerzői? Milyen intézményekben folytatták az alkotók munkájukat? Milyen gyűjtemények, intézmények, forrástípusok megszületését segítette elő a nagy háború? Mi jellemző az első világháborúval foglalkozó hazai történetírásra 1945 előtt és után? Miként tekinthetünk ezekre a szellemi termékekre száz évvel később? Szőts Zoltán Oszkár könyve természetesen az összes imént feltett kérdésünkre választ ad, azonban a…

Tovább
19. század 20. század Forrás Kult 

KÖNYVISMERTETŐ – Tóth Tibor: Elvitték, vissza nem adták

Elvitték, vissza nem adták – örményszékely történet címmel 2020-ban jelent meg Tóth Tibor [Tiboru] rendhagyó családtörténeti könyve, amely számot tarthat mind a hivatásos történészek, mind a műkedvelők érdeklődésére. Hogy mitől rendhagyó? Egyrészt a főszereplő csíkcsicsói (Ciceu) Szebeni/Szebeny család örményszékely (székelyörmény) eredete miatt, másrészt a forrásközpontú munkamódszer miatt. A szerző a családi irattárban 1887 és 1965 közöttről megmaradt dokumentumokat (legyen szó parkolócéduláról vagy hadikölcsön-igazolásról) veszi sorra és „meséli el” történetüket. Ezeken keresztül láthatunk rá az egyes családtagok mindennapjaira, problémáira, az őket ért megpróbáltatásokra. Megpróbáltatásból pedig bőven kijutott az egész régióban (világháborúk,…

Tovább
19. század Forrás Kult 

„Drága Rudolf” – Ferenc József és Sisi levelei fiukhoz

„A koronázás napja még nincsen elhatározva” – számol be nyolcéves fiának a Budán tartózkodó Erzsébet császárné („szerető anyád”) 1867. május 15-én kelt, magyar nyelvű levelében. Szó esik még a budai Várkert virágzó orgonafáiról, a hamarosan a királyi család használatába kerülő gödöllői kastély parkjában tett látogatásról és a lóversenyekről, ahol főleg a lovukat szőrén megülő parasztemberek nyerték meg az uralkodóné tetszését. Ez a levél is olvasható a Drága Rudolf: Ferenc József és Sisi levelei fiukhoz címmel most megjelenő kiadványban, amelyben az uralkodópár leveleit Vér Eszter Virág történész és Borovi Dániel művészettörténész…

Tovább
20. század Forrás Horthy-kor Kult 

Supka Géza és a könyvhét

Kolonics Tünde „A könyvek arany eszmék kincstárai, ki velük foglalkozhatik, az sohasem lehet boldogtalan. (Sidney)” [1] A hazai Könyvnapok évről évre megdobogtatják szívünket, s berögzült tudatunkba, hogy idén is megrendezésre kerülnek. Személyesen, amennyiben marad valami a konyhapénzből, kimegyek és veszek magamnak vagy ajándékba a családnak egy szép új könyvet. Persze vannak olyanok, akik bizonyosan tudatosabban mennek vásárolni, többen naptárukba jegyzik fel a Könyvnapok megrendezésének idejét, illetve nyomon követik a hazai szak- és szépirodalom újdonságait (ehhez rendelkezésre áll a Könyvhét c. újság), vagy információhoz segítenek a médiumok. Az új kiadású könyvekkel…

Tovább
Forrás Kult Szocializmus 

Megáll az idő

Tóth Eszter Zsófia A film vége felé a három főhőst látjuk, ahogy napszemüvegben néznek a napba. Nekem ez a kép azt jelentette, hogy akárhogy is alakulnak a dolgok, valahogyan mindig van és lesz. Valami mély optimizmust. Azt senki, semmilyen diktatúra nem tudja elrontani, ahogy napszemüvegben nézünk a napba, vagy legalábbis a nap felé. Megáll az idő- a generációs filmünk. Már a címe is nekünk többet jelentett: azt az érzést, amit az 1980-as években éreztünk – annak ellenére, hogy a film az 1960-as években játszódott- , hogy nem változik semmi, minden…

Tovább
Hidegháború Kult 

A cowboy és a lady – Recenzió Reagan és Thatcher – Egy különleges kapcsolat című könyvről.

Franklin D. Roosevelt és Winston Churchill, John F. Kennedy és Harold Macmillan, George W. Bush és Tony Blair – csak néhány név azon huszadik századi angolszász vezetők közül, akik a világ előtt nem egyszer bizonyították az Egyesült Államok és Nagy-Britannia közötti kapcsolatok „különlegességét”. Azonban sokak szerint még őket is felülmúlja Ronald Reagan és Margaret Thatcher egymáshoz fűződő, konfliktusoktól és ellentétektől mentes viszonya. Csakhogy Richard Aldous idén magyarul is megjelent könyvében pont az a kép rajzolódik ki, hogy ez sokkal inkább mítosz volt, semmint a valóság.

Tovább
19. század Forrás Kult 

Gurka Dezső (szerk.): A báró Podmaniczky család szerepe a 18-19. századi magyar kultúrában (Recenzió)

Zsidai Réka A kora újkori elitkutatás területén mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban impozáns mennyiségű szakirodalmi mű született, amelyek publikálását a rendelkezésre álló bőséges kéziratos, nyomtatott, valamint tárgyi és képi források tették lehetővé. Jelen tanulmánykötet a társadalom-, család-, mentalitás-, művelődés-, kultúr- és tudománytörténet határterületén helyezkedik el, a báró Podmaniczky családot fókuszpontba állítva a 18-19. század fordulóján. A témaválasztás indokolt, mivel a jelzett időintervallum egy átmeneti időszakot ölel fel, amely lényegi szemlélet- és mentalitásbeli változásokat eredményezett. Ez a szellemi sokszínűség természetszerűleg hatással volt az élet minden területére, amelyek lecsapódásai legszembetűnőbben az irodalomban,…

Tovább
I. Világháború Kult 

Gyalogsági harcászat kezdőknek és haladóknak

Az Infanterie greift an!, Erwin Rommel első világháborús kvázi visszaemlékezése (hogy miért érdemes így nevezni, arról később) 1937-ben jelent meg először, majd öt évvel később a magyar olvasók is a kezükbe vehették azt Gyalogság előre! címmel. A következő, reprint kiadás a Luxor Kft. kezelésében jelent meg 1999-ben (jelen sorok írója is ehhez a változathoz jutott hozzá még 2004-ben), 2018-ban pedig – az első világháború centenáriuma okán – a Kard és Penna gondozásában került a boltok polcaira a mű.

Tovább