A nagy háború nemzedékének történetírása – a hazai első generáció. Recenzió Szőts Zoltán Oszkár: Az első világháború az 1945 előtti magyar történetírásban. Nézőpontok, műfajok, intézmények című könyvéről
Szegedy-Kloska Tamás
Az olvasó által kézben tartott kötet címe egyértelmű kérdéseket fogalmaz meg: milyen jellemzői voltak a már a kortársak által is világháborúnak hívott első világégéssel foglalkozó munkáknak 1945 előtt? Hogyan tudjuk csoportosítani ezeket? Kik voltak ezeknek a szerzői? Milyen intézményekben folytatták az alkotók munkájukat? Milyen gyűjtemények, intézmények, forrástípusok megszületését segítette elő a nagy háború? Mi jellemző az első világháborúval foglalkozó hazai történetírásra 1945 előtt és után? Miként tekinthetünk ezekre a szellemi termékekre száz évvel később? Szőts Zoltán Oszkár könyve természetesen az összes imént feltett kérdésünkre választ ad, azonban a szerző ennél sokkal többet nyújt. A következőkben látni fogjuk, hogy miért.
Pollmann Ferenc hadtörténész az általunk is tárgyalt munkáról szóló recenziójában „nagyháborúlógiának” hívja azt a „diszciplínát”, amely az első világháború szerteágazó kérdéseivel foglalkozik, hiszen, érvelése szerint, a világégés olyan mértékű hatást jelentett az emberiségre, amely miatt tulajdonképpen minden tudományos diszciplínát segítségül kell hívnunk ahhoz, hogy a háborút a maga komplexitásában vizsgálhassuk. Szőts Zoltán Oszkár kötete fontos eleme ennek a fiktív tudományterületnek (és természetesen az „igazi” történettudománynak). Bár 1914 óta temérdek első világháborús munka látott napvilágot, azonban a konfliktus magyarországi historiográfiájáról még nem készült holisztikus áttekintés, így a szerző munkájával tulajdonképpen ezt a régóta jelen lévő hiányt pótolja.
Szőts Zoltán Oszkár 2018-ban summa cum laude eredménnyel védte meg az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájának Művelődéstörténeti Doktori Programjában doktori disszertációját. A recenzióban tárgyalt munkáját főként erre a kutatásra alapozta, azonban a kötet összeállításakor többek között hasznosította korábban, 2014-ben megjelent kötetét is, amely az Országos Széchényi Könyvtár egykori első világháborús gyűjteményét dolgozta fel. A szerző neve az első világháborúval foglalkozó kutatók, de a tudományos igényű ismeretterjesztés világában is ismert. Kutatási területe az első világháború historiográfiája és a 20. század története. Az Újkor.hu – A velünk élő történelem ismeretterjesztő online folyóirat főszerkesztője, a Nagy Háború Blog egyik állandó szerzője, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának tudományos főmunkatársa.
A könyv segítségével alapvetően az első világháborúval foglalkozó, úgynevezett első generációs hazai szerzők munkásságát ismerhetjük meg. A nagy háborúról értekező történetírókat generációkban kategorizáló koncepciót 2004-ben alkotta meg Jay Winter amerikai és Antoine Prost francia történész. A szerzőpáros három ilyen nemzedéket határozott meg, majd Winter 2009-ben négyre bővítette a modellt. Szőts könyvével többek között azt is vizsgálta, hogy az említett történészek által használt rendszer hazai körülmények között is alkalmazható-e. A válasz az, hogy alapvetően igen, ugyanakkor az 1945–1989 közötti időszakot figyelembe véve nyilvánvalón nem szabad elfeledkezni a nyugati és hazai szemléletbeli különbségekről, amelyek a politikai berendezkedésből fakadtak.
A világégés első nagy historiográfiai korszakát az 1920-as és 1930-as évek jelentették. Az ekkor tevékenykedő írókat a nagy háború nemzedékének tekinthetjük. Az ebben az időszakban megjelenő munkák nagy részét nem „civil” történészek, hanem a háborút kortársként megélő fontosabb karakterek – politikusok, diplomaták, közgazdászok, a háború alatt szolgálatot teljesítő katonatisztek, katonai szakírók stb. – készítették. Ezek az elsősorban nem tudományos céllal készült írások a háborút felülnézetből ábrázolták, főként a diplomáciai és politikai eseményeket, hadműveleteket ismertették személyes perspektíván keresztül. Ezek sok esetben szigorúan katonai nyelven, jegyzetek nélkül íródtak, a harctéri tevékenységet középpontba állítva. „Közkedvelt” téma volt a háborús felelősség kérdése is, amellyel kapcsolatban a hazai írók annak elhárításán, megcáfolásán munkálkodtak. A magyar katona hősiességének, helytállásának (a háborús hős kultusza) minden kétségét kizáró bizonyítása is központi téma volt, amelyre a két világháború közötti időszak katonai nevelésének jegyében volt szükség, ráadásul a hőskultusz kialakulása találkozott a tömegek gyászával és a revíziós törekvésekkel is.
A második generációt a nyugati történetírásban az 1945 utáni időszak jelenti, ekkor a társadalmi megközelítést helyezték a középpontba. Ezzel szemben itthon ez az 1950-es évekre tehető, ezzel kapcsolatban pedig a szerző végigvezeti, hogy miként hatottak Lenin első generációs tézisei a hazai második generációra. A korszak magyarországi nemzedékét tehát a marxista történetírás határozta meg, amely minden olyan írást negatív színben igyekezett feltüntetni, amely a világháborúval kapcsolatban 1945 előtt született.
A harmadik nemzedéket a bipoláris világrend összeomlása utáni 1990-es évek határozták meg, Prost és Winter szerint ezt a generációt a társadalom- és kultúrtörténeti szemléletmód jellemezte, amelynél a kutatások immár az egyéni és kollektív emlékezetre koncentráltak. Magyarországon a harmadik generáció érdeme, hogy 1989 után a szinte „elfeledett” nagy háborút visszahozta a történettudomány érdeklődési körébe, napi fórumaira.
Winter szerint a negyedik generáció már napjainké, amely az úgynevezett transznacionális nemzedék. Ennek fő jellemzője, ahogy neve is mutatja, hogy a globális kérdésekre globális összefüggésű válaszokat keres. Magyarországon Szőts szerint inkább centenáriumi generációról kell beszélni, amely meglátás jogos, hiszen a 2014–2018 közötti centenáriumi időszak a nagy háború történetírásának történetében új eredményeket és szemléletet hozó könyvek és tanulmányok, konferenciák egész sorozatát hozta magával. Tulajdonképpen visszaállította a hazai történettudományban és közbeszédben a háború iránti érdeklődést.
A kötet erőssége a jól tagolt, logikus szerkezeti felépítés, továbbá az, hogy kézikönyvként, kalauzként használható, hiszen ha a kutatót a világégés valamely olyan aspektusa érdekli – legyen szó gazdasági, diplomáciai, politikai, intézménytörténeti, kiadványtörténeti, alakulattörténeti, harctéri tevékenységeket vagy akár a háborús felelősség kérdését firtató kérdésről –, amely kifejezetten 1945 előtti megvilágításban fontos (vagy értelemszerűen csak ebből a korszakból van a kutatáshoz forrás), akkor egy helyen megtalálja, hogy hol érdemes keresnie. Szintén a szerkezeti felépítés alapos átgondolását mutatja, hogy a szerző nem állt meg az egyes korabeli alkotók bemutatásánál, hanem külön figyelmet szentelt azoknak az intézményeknek is, ahol az adott írások szerzői dolgoztak. Így a kötet elolvasásával átfogó képet kapunk a mai HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum jogelődjeinek korabeli tevékenységéről, a szervezeti változásairól és azt is megtudhatjuk, hogy mik jelentették az intézmény létrehozásának fő apropóit. Szőts nem felejti el a korabeli folyóiratok (a Hadtörténelmi Közlemények, a Magyar Katonai Közlöny majd Szemle és a Századok) háborúval kapcsolatos írásainak, továbbá az alakulattörténetek és a nagyközönségnek szánt átfogó munkák bemutatását sem, valamint a kötetben a közoktatási történelemtankönyveket, a két világháború közti hivatalos emlékezetpolitikát (benne a hősi emlékműveket) és a magyar katona hőskultuszát tárgyaló részeket is találunk.
A könyv borítójának színvilága és témája jól illeszkedik a tartalomhoz. A borítón Zala György 1931-es I. világháborús hősi emlékmű című alkotása sejlik fel, amely egy feltépett zubbonyú katonát ábrázol, akit a térdre ereszkedő, koronás Hungária gyászol. A képválasztás különösen annak tekintetében szerencsés, hogy a kötet végén a szerző a hőskultuszról, azon belül az emlékművekről is értekezik.
Szőts Zoltán Oszkár könyvével tehát sikerrel hozta szintézisbe a Winter és Prost által megalkotott modellt hazai vonatkozásban. A könyv nagy haszonnal forgatható kutatóknak és laikusoknak egyaránt, hiszen valóban átfogó képet nyújt a nagy háború 1945 előtti magyarországi percepciójáról. Ugyanakkor, ahogy láttuk – könyvének címével ellentétben szerencsére –, nem felejtett el kitérni az 1945 utáni generációk hazai képviselőire sem, így az olvasóban joggal merülhet fel annak a gondolata, hogy a kötetnek folytatása is lesz. Reméljük, ezt a szerző is így gondolja.
SZŐTS Zoltán Oszkár: Az első világháború az 1945 előtti magyar történetírásban. Nézőpontok, műfajok, intézmények. Kronosz Kiadó, Pécs, 2020. 268 oldal. (ISBN: 978-615-6048-65-3)
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
A nyitóképen a Magyar Turista Egylet I. világháborúban elhunyt tagjai emlékére állított emlékmű Dobogókőn, 1933. Elöl jobbról a második Cholnoky Jenő földrajztudós. (Cholnoky Tamás/FORTEPAN, 29844)