13. századi magyar ezüstpénzek, mint információs aranybányák 2/3 – IV. Béla
Spielmann Gábor
1. Óbuda ÉH 145
CNH 305(306): Av. Szélesebb karimában szembenéző királyi fő, két hegyes és gömbben végződő torony között; a korona felett csillag, félhold és karika. Rév. Kettős karimában körül futó karikák, belül ívezeten álló két oldaltorony s közbül bástya, mely felett háromágú lomb látszik, e mellett oldalt egy-egy karika; az ív alatt három levelű lóhere (?).
Opitz 21.61: Av: két torony között az uralkodó szembenéző, koronás mellképe, felette csillag és félhold Rv: körirat helyén karikák, boltíven álló bástya két torony között, felette faág két karika között, alul az ív alatt levéldísz
Bevezető
Az ÉH 145 sz. obolus – és a hozzá tartozó ÉH 144.sz denár – érmeképének a vizsgálata egy látszólag jelentéktelen részletből indul ki, hogy utána szerteágazó megállapításokon keresztül egészen Budapest jelenlegi címeréig vezessen.
Érmekép elemzés
A hátlapon egy szabályos, egyszerű és szinte ikonikus formájú várábrázolás található: két torony között egy bástya. Éppen emiatt az ikonikus kép miatt könnyű rálegyinteni és azt gondolni, hogy az ábra nem egy konkrét várat mutat, hanem csak egy fiktív épületet, ami a király hatalmát, országát jelképezi, és valamelyik külföldi korabeli érmekép átvételén alapul. Állításom szerint a helyzet éppen fordított. Egy nagyon is konkrét vár, az óbudai királyi vár ábrája az, ami pont a klasszikus várformája miatt vált a „vár” vizuális szinonimájává, és merítettek belőle inspirációt később más városcímerek, vagy akár másolták le őket külföldi érmetervezők – ahogy azt az alábbi III. Ulrich, és III. Ottó karintiai hercegektől származó érméken is láthatjuk. Mivel ezeket a 13.sz. második felében verték, ezért biztosan tudhatjuk, hogy a magyar érme szolgált mintául és nem fordítva.
ÉH 145
III. Ulrich érméje
III. Ottó érméje
Bár természetesen találunk korábbi, várat ábrázoló érméket is, – pl. II. Eberhard, vagy II. Ottó pénze – ám azok esetén a hasonlóság már nem olyan mértékű – pl. a középső bástyaépület alatt egy hangsúlyos tető van.
II. Eberhard érméje
II. Ottó érméje
Van azonban ennél sokatmondóbb, messzire vezető alátámasztása is annak, hogy a magyar érme esetén nemcsak egy általános várábrázolásról van szó. A hátlapon feltűnik egy szokatlan elem, méghozzá a bástya tetején lévő faágaknak, vagy csokornak tűnő hangsúlyos képződmény, ami az épülethez köthető, és valamiféle kiemelt, ünnepélyes alkalmat sugall. Amennyiben egy konkrét épületet ábrázol az érme, ez az alkalom annak az ünnepélyes felavatása lehet. Elképzelhető, hogy egy bokrétaünnepségről van szó. Ez az Európa-szerte máig élő hagyomány szerint, amikor az épület szerkezete a tetővel együtt elkészül, akkor az épület legmagasabb pontjára virágokból és faágakból készített „bokrétát” tűznek ki az építők és az úgynevezett bokrétaünnepséggel ünneplik meg az eseményt. (1. sz. kép)
1. sz. kép
A szokás pontos eredete nem ismert, de a középkorra, és általában a 13. vagy 14. századra teszik.
Esetünkben ez az épület egy bástya, ezért gyaníthatjuk, hogy egy vár építésének szerkezeti befejezéséről ad az érme tanúbizonyságot. Mivel királyi veretről van szó, ezért azt is joggal feltételezhetjük, hogy királyi építkezéshez, és azon belül is nyilvánvalóan egy igen jelentőshöz kapcsolódik az ábrázolás, különben nem kerülhetett volna fel az érmére.
Az érme vésési technikája és stílusa alapján II. András uralkodásának csakis a második feléből való lehet, márpedig ebből az időszakból csak egy ilyenről tudunk: a mai Óbudán található – akkoriban ezt Budának nevezték – királyi vár építéséről. Az 1223-as tűzvészt követően, az 1226 utáni évben kezdődhetett meg a vár építése[1], ami alapján annak szerkezetkész állapota valamikor az 1220-as évek végére, vagy az 1230-as évek elejére eshetett. Ez alapján kézenfekvőnek tűnik, hogy az eddigi besorolásoknak megfelelően II. András verette a pénzt, ám én mégis azt gyanítom, hogy valójában Béla ifjabb király személye áll mögötte. Bár a tanulmány legfontosabb megállapításainak a szempontjából az érmét kibocsátó király azonossága nem perdöntő, mégis szeretnék röviden kitérni erre a részletre.
Az érme előlapjának technikája, királyábrázolása, annak stílusa, egy jól definiálható csoportba helyezi azt az ÉH 154, 174, 170, 200A érmékkel. (2. sz. kép).
2. sz. kép
Miután a II. András alá sorolt érméket csoportosítottam az ABILA táblázat alapján, ezek az érmék Béla ifjabb király vereteinek bizonyultak – erről később külön fejezetben írok. Ezen feltételezésemet követően Buzás Gergely hívta fel rá a figyelmemet, hogy valószínűleg az óbudai vár építtetése valóban Béla ifjabb király nevéhez fűződött. Ezt Zsoldos Attila monográfiája megerősíteni látszik[2], amelyben az 1220-as évek második felében Bélához tartozó óbudai ispánság bizonyítékai tűnnek fel. Szintén ezt támasztja alá, hogy a Béla ifjabb király által 1227-ben vert ÉH 101 sz. érmének létezik egy Op.20.10.4.1 számú „Buda” feliratú variációja is. Mindenesetre az építtetőtől függetlenül az érme datálása ugyanaz marad, ami mindenképpen az óbudai várra utal.
Az ÉH 145. sz. érmeképen több olyan jellegzetesség is van, amelyek nem csupán egy sematikus várábrázolásról tanúskodnak. Ez már csak azért sem meglepő, mert a tanulmányaim jelentős részénél is konkrétumokra reflektáló érmeképeket találunk. Különösen akkor érdemes ilyenre gyanakodni, ha az érmeképen olyan szokatlan részletek bukkannak fel, amikre nincsen magától értetődő magyarázat. A királynak évente általában csak egy alkalma adódott arra, hogy a több millió példányban vert érméken elmondja, amit el akart mondani. A 13. század különösen változatos érmeképeket felvonultató időszakában azon kéne inkább meglepődni, ha az uralkodó ezzel a ritka lehetőséggel nem akart volna élni, amikor éppen volt mondanivalója. A tatárjárás előtt még az egyszerűbb kővárak is ritkaságszámba mentek, így el lehet képzelni, hogy egy külföldi kőfaragómesterek által díszített[3], új, pompás királyi vár felavatási ünnepsége éppen elég ok lehetett arra, hogy abban az évben a pénzre kerüljön.
Ezen az okfejtésen túl azonban vizsgáljuk meg, hogy mi támasztja még alá azt, hogy az ÉH 145 sz. érmén valóban a 13. századi óbudai királyi vár látható.
A vár két oldalán feltűnik a II. András korában az érméken gyakran használt két kis karika, amelyek szinte mindig a királyt vagy valamilyen uralkodói szimbólumot kereteznek. A két kis karika esetünkben egy királyi várat jelöl. (Ezekről a kis karikákról külön fejezetben írok.)
Van azonban egy másik, fontosabb szimbólum is az érmén: a vár előtti stilizált kapuban egy motívum szerepel. Réthy bizonytalanul, kérdőjellel háromlevelű lóherére gyanakszik, az Opitz katalógusa viszont egyszerűen levéldíszként határozza meg. Talán azért nincsen leírva, hogy nyilvánvalóan egy liliomot látunk, mert az az érme széléhez egészen közel esik, ezért nehéz tiszta veretet találni, amin az jól kivehető lenne. Kellően jó tartásfokú érméken azonban láthatóak a liliom szirmai, amik nem érnek végig, és így levelek sem lehetnek. (4.sz. kép) Arról nem is beszélve, hogy egy jelentéstartalom nélküli, szimplán díszítő funkciót ellátó levél motívumot nem helyeznének az érmén ilyen kiemelt, központi helyre.
4. sz. kép
A vár kapujában ábrázolt hangsúlyos és nagyméretű liliom feltételezésem szerint az óbudai királyi udvar, vagy akár maga Óbuda jelképe lehetett, amit Béla igyekezett meghonosítani. Nála a liliom később is gyakran megjelenik, többek között egy olyan dénáron is, amit akár az óbudai vár sematikus ábrázolásaként is lehetne értelmezni. (5. sz. kép). Igaz, ez további, és ezt alátámasztó információk hiányában nem több egy ötletnél.
5. sz. kép
Bár a liliom motívum már a 12. századi királyi pecséteken – pl. III. Béla, Imre pecsétjén – is látható, azokon többnyire a korona vagy a jogar díszeit képezik. A magyar középkori érméken először Béla ifjabb király kezdi el használni a liliomot. A már említett, általam Béla ifjabb királynak tulajdonított vereteken, majd később, IV. Béla királyként való uralkodásának első felében ezek gyakori motívumnak számítanak. Miután IV. Béla az 1250-es évek derekán már Óbuda helyett Budára összpontosította a figyelmét, az Óbudára utaló liliomok az érméken is vesztettek gyakoriságukból. Később V. István Budával, és a még mindig IV. Béla királyi várának helyet adó Óbudával ellenséges viszonyban állt, és emiatt érthető okokból nem használta a királyi vár ábrázolását. Ugyanakkor a liliom két érméjén is feltűnik, amelyekkel feltételezésem szerint Budára, Óbudára utalt. Ennek a hátterét egy másik tanulmányomban részletesen kifejtem.
Különösen figyelemreméltó, és aligha véletlen, hogy V.Istvánt követően az óbudai királyi vár és a liliom is az adott politikai helyzetnek megfelelően egészen I. Károlyig bezárólag minden fontosabb uralkodó érméjén megjelenik.
IV. László ÉH 291 sz. denárján ugyanazt a várat láthatjuk, és a liliom is központi helyen, a bástya fölött, középen látható. (6. sz. kép). Szerencsés egybeesésként a liliom nemcsak az óbudai vár jelképe, hanem egyúttal László feleségének, Anjou Izabellának a családi szimbóluma is volt. Ennek ellenére ekkor a vár még nem királynéi vár volt, hanem IV. László hivatalos székhelye,[4] ezért nem valószínű, hogy a liliom Izabella miatt került volna kiemelt helyre. Az érmén az egyetlen új grafikai elem a madár, ami a hátoldalon is szerepel, akárcsak több más IV. László pénzen is. (Ennek lehetséges okáról később lesz szó.)
6. sz. kép
IV. Lászlót követően, III. András is királyi székhelyként használja a várat és szerepelteti is azt az ÉH 318 sz. denáron. (7. sz. kép).
7. sz. kép
Az ő érméin lehet megfigyelni először a kifinomultabb, realistább ábrázolásmód térnyerését, ami feltételezhetően nemcsak a portré ábrázolásokra igaz, hanem az óbudai vár megjelenítésére is. Így itt egy fokkal pontosabb képet kaphatunk a bástyák, és a tornyok arányairól, mint Béla, vagy László érméin. Az egyedüli szembetűnő különbség a vár korábbi ábrázolásaihoz képest, hogy András idején a két torony tetejéről eltűnik a nyeregtető. Hogy pontosan mi ennek az oka, azzal kapcsolatban csak találgatni lehet, de ismerve a tornyok későbbi sorsát, valószínűleg az eltelt 60-70 év alatt fokozatosan romlott az állapotuk, és logikus módon a tetőszerkezet lett ennek az első áldozata.
Érdekesen egybevág a történelmi kontextussal a liliom sorsa. III. András idejében is feltűnik a vár kapujában és mellett is a virág, mint kiemelt szimbólum, de a liliom virágát egy másik, általános virág motívumra cseréli. Ennek kézenfekvő oka, hogy III. András uralkodása idején trónkövetelőként jelenik meg vele szemben I. Károly, akinek az Anjou-liliom volt a jelképe, így azt András nyilvánvalóan nem használhatta. Mivel azonban teljesen elvetni sem akarta a már jól ismert szimbólumot, így megoldásnak maradt a semleges virág használata.
Ugyancsak III. András idején, 1292-ben készült Buda – nem Óbuda – hivatalos pecsétje, amin pontosan olyan vár szerepel, mint Béla és László érméin.(8. sz. kép). Itt még csúcsos tetővel rendelkeznek a tornyok.
8. sz. kép
Ezt a furcsa ellentmondást Kubinyi András munkája oldja fel[6], mert megállapítja, hogy bár maga a pecsétnyomó valóban 1292-ben készülhetett, de a minta prototípusa a 13. század első feléből való, és a mintáit hazai előzményekben kell keresni. Ez pontosan egybevág azzal, hogy ez a bizonyos keresett előzmény az óbudai vár korai pecsétje kellett, hogy legyen. Egy másik részlet is tovább erősíti a feltételezésemet. A pecséten a vár alatt hullámos minta található, és mivel a 13. században a vár sík terepen, a Dunához egészen közel állt, ez a minta alighanem a Duna.
Érdekes, hogy a liliom motívum itt is feltűnik, de immáron csak mint növényi minta a vár mellett. (9. sz. kép)
9. sz. kép
Mindenestre a régi, valószínűleg elveszett óbudai várat ábrázoló pecsét ábrája átvándorolt az ekkor már tekintélyes új város, Buda pecsétjére, majd ezt követően immáron, mint budai pecsét élt és változott tovább.
I. Károly valószínűleg már nem úgy tekintett az óbudai várra, mint a fő királyi rezidenciára, de az uralkodásának a kezdetén, majd hivatali épületként és szálláshelyként később is használta azt, [8] aminek köszönhetően a korai érméin találkozhatunk is a vár megjelenítésével. Szerencsére a III. András idején már megfigyelhető törekvés a hiteles, pontos ábrázolásra az ő idején további fejlődésen ment keresztül, így azt gondolom, hogy a legrészletesebb képet a várról az I. Károly idején vert pénzekről kaphatjuk. Ezt az is megerősíti, ha vetünk egy pillantást az előlapon található királyi portréra. Kétféle változat létezik ezekből, amik közül az egyiken a legkevésbé sem igyekszik a művész a valós vonásokat megszépíteni, és kegyetlen őszinteséggel ábrázolja a királyt, míg a másik változaton már némi „kozmetikázásra” lehet gyanakodni, az előző portré alapján. (10. sz. kép)
10. sz. kép
A hátlapon szereplő vár hibáit sem rejti véka alá az érme tervezője. Az egyik változaton a szélső tornyok tetejei mintha beomlottak volna,(11. sz. kép) a másikon pedig a pártái tűnnek hiányosnak és a torony belső oldala is furcsán beljebb áll. (12. sz. kép)
11. sz. kép
12. sz. kép
Abból kiindulva, hogy már III. András érméjén eltűnt a csúcsos tetőszerkezet a tornyokról, könnyen elképzelhető hogy az évek, évtizedek alatt a tornyok igen rossz állapotba kerültek.
I. Károly pénzén ugyanakkor újra megjelenik a liliom, ami természetes, hiszen számára az egy különösen szerencsés egybeesés volt, hogy a kezdetektől használt motívum az ő családi címere is volt egyben.
Érdekes, és talán nem véletlen az sem, hogy az I. Károly ideje alatt készült Képes Krónikában a magyarok kárpát-medencei bejövetelét ábrázoló miniatúrán rá lehet ismerni az óbudai várra, méghozzá kiemelt helyen, középen a legnagyobb építményként. (13. sz. kép)
13. sz. kép
Megszokott volt a középkorban, hogy a múlt eseményeit is korabeli környezetben, korabeli ruhákat, és fegyvereket használva mutatták be. Így könnyen lehet, hogy a Képes Krónika ábrájának alkotója az általa jól ismert, ikonikus, de akkor már mégiscsak a múltat idéző várral illusztrálta szimbolikusan a Kárpát-medence települését. Nemcsak a két tető nélküli torony, és a nála magasabb középső bástya felső, széles és jellegzetes felépítménye hasonlít kísértetiesen az I. Károlypénzein ábrázolt várra, hanem annak tájolása, és elhelyezkedése is. A régészeti feltárások alapján tudjuk, hogy a vár a Duna partjához közel feküdt, és a középső torony észak felé nézett. Ha jól megfigyeljük a Képes Krónika ábráját, ott is a vár sík terepen, egy folyó mellett fekszik – talán halak, vagy hajók is láthatók benne. Ha délről nézzük, tökéletesen egyezik a tornyok északi tájolása, amit a Duna helyzete segít meghatározni. Azért sem gondolom, hogy mindez véletlen lenne, mert ha csak egy szimbolikus várat szeretett volna ábrázolni az illusztrátor, bizonyára nem úgy helyezte volna el azt, hogy a vár legjellegzetesebb frontális része a nézőtől ellentétes irányba, „elfele” nézzen. A kapu a vár keleti falán azonban lehet, hogy már egy önkényesen hozzáadott elem, mert pontosan a vár realisztikus tájolása miatt nem tudta az óbudai vár északi kapuját megmutatni, ezért kényszerből oldalra helyezte azt.
I. Károly után egymást váltva több főúr is használta a várat, mígnem Károly fia, Nagy Lajos 1343-ban odaajándékozta azt anyjának, Piast Erzsébetnek, aki nagyszabású építkezéseket indított, és átépítette azt saját ízlése szerint. Régészeti feltárásokból tudjuk, hogy a vár kápolnáját és a keleti szárnyát is kibővítette. Óbuda 1370-1382 között készült nagypecsétjén így már az átépített, immáron királynéi várat láthatjuk. (14. sz. kép)
14. sz. kép
Azonkívül, hogy a központi bástyaépület csúcsos tetőszerkezetet kapott, a pecsét alapján a legszembetűnőbb különbség a korábbi ábrázolásokhoz képest, hogy hiányzik a két szélső torony. Feltételezésem szerint a már I. Károly érméin is rossz állapotban lévő tornyokat Erzsébet egyszerűen lebontotta, és azoknak a köveiből építette az új, nagyobb kápolnát és a szintén új, keleti szárny melletti palotahelységeket. Erzsébet építőmesterei valószínűleg szó szerint alaposak voltak és minden fellelhető követ, így az immáron felesleges alapokat is kitermelték. Ennél praktikusabb és közelebbi „kőbányát” – ahol ráadásul már csiszolt kövek voltak – nem is kívánhattak volna.
Ha a régészeti alaprajzokat megnézzük, kirajzolódik a négyzetalapú várépület, és a központi bástyaépület – torony – helye. (15. sz. kép)
15. sz. kép
A várfal észak-nyugati sarkában – pirossal jelölve – látszik az alaprajzon egy arányaiban körülbelül az érméken látható tornyok méreteinek megfelelő – kb. 8 méter szélességű -, a várfalhoz merőlegesen kapcsolódó alap maradványa. Az északkeleti torony feltételezett helyén is jelöl valamit a rajz, ami talán szintén a torony alapzata, de ha nem az, az sem lenne meglepő, mert az alapokat onnan is valószínűleg elhordták. Mindenesetre, ha maradt nyoma az észak-keleti toronynak, ha nem, nagyon valószínűtlen, hogy egy olyan szabályos elrendezésű vár, mint az óbudai „csálén”, csak egy saroktoronnyal rendelkezett volna.
Ezek alapján a 13. századi óbudai vár jelenlegi 3D rekonstrukciós rajzát a pirossal jelölt helyen a két toronnyal javaslom kiegészíteni. (16. sz. kép)
16. sz. kép
Az átalakítások utáni vár alapján készült óbudai pecsétről természetesen nem hiányozhat a liliom, aminek lehetne oka pusztán csak az Anjou-dinasztia jelenléte, de az előzőek ismeretében az uralkodó dinasztia jelképe csak az Árpád-házi liliom folytatólagos használatát jelenti. Érdekes, és szintén a liliom Óbuda történetében játszott kiemelt szerepét erősíti meg, hogy félezer évvel az Anjouk után is, egészen 1873-ig, Budapest egyesítéséig a liliom maradt Óbuda jelképe. (17. sz. kép)
17. sz. kép
Az épület apróbb, kevésbé meghatározó jellegű részletei – pl. a torony ablakai – több okból is bizonytalanok, de érdekességképpen pár szót megérdemelnek. Egyrészt a középkori ábrázolások gyakran az ilyen részletekkel nem sokat törődtek, és csak jelzésértékkel kaptak szerepet, másrészt a vár kb. 150 éves története során többször megsérült, ám ezek javításáról nincsenek elégséges információink.
Mind a régészeti ásatások eredményei, mind az óbudai pecsét ábrája alapján joggal feltételezhető, hogy a középső bástya nyolcszög alapú volt, de az alaprajz szerint talán nem szabályos nyolcszög. (18. sz. kép)
18. sz. kép
Érthető módon ennek ábrázolásával nem sokat bajlódtak sem az érmék, sem a 13. századi óbudai pecsét tervezői, kivéve talán IV. László dénárának esetében. Azon a kettősablak melletti két vonal értelmezhető úgy is, mintha azok a szembelévő falsíkhoz képest szöget bezáró másik falsíkok lennének. (19. sz. kép)
19. sz. kép
A középső torony ablakainak 13. és 14. századi alakja különbözik Buzás Gergely 3D rekonstrukcióján, (20. sz. kép) , és Béla érméjén valóban mintha kevésbé hosszúkás ablakok lennének, mint a későbbi érméken. A kettős osztatú hosszúkás ablakok kivehetőek IV. László és III. András denárján, valamint a 14. századi óbudai pecséten is.
20. sz. kép
I. Károly pénzein is hosszúkásak az ablakok, de a kettős osztatnak ott már nincsen nyoma – talán az is megsérülhetett. Magának a várnak a történetéről kevés adatunk van ahhoz, hogy ezeket a sérüléseket nyomon tudjuk követni. Az biztosra vehető, hogy a tatárjárásban komolyabban megsérült, amit azután helyrehoztak. Vannak dokumentumok amelyekben III. András halála után 1301-ben már a vár újjáépítéséről, és helyreállításáról beszélnek. Az érmeképek alapján az biztosnak látszik, hogy a két szélső tornyot fedő csúcsos tetőszerkezet utoljára IV. László idejében volt épségben, és III. András uralkodásának legalább egy részében már biztos nem volt meg. Elképzelhető, hogy az 1301-es oklevélben említett javítási munkák ezt is célozták volna, ami azonban valószínűleg elmaradt, mert I. Károly korai érméin a tornyok már részben romosnak is mondhatóak.
Az óbudai vár I. Károly uralkodása alatt volt utoljára királyi székhely, ezt követően már csak királynéi várként működött tovább. Ennek megfelelően Károly után többet nem találkozunk vele érméken. Magát a várat a török harcok során lerombolták, és köveit az elkövetkező időkben különböző óbudai építkezésekhez széthordták.
Külön tanulmányt igényelne, hogy Buda címerének további fejlődését ezek alapján pontosítsuk, de erre csak annyiban térek ki, hogy feltételezést fogalmazok meg a címer kialakulásának korai szakaszára.
Miután azt tudjuk, hogy Buda 13. század derekán történt alapítása után legalább négy, de valószínűleg inkább hat-nyolc évtizedig az óbudai három toronnyal ábrázolt pecsét volt használatban úgy, mint Buda pecsétje, valószínűnek tartom, hogy ennyi idő alatt ez a kép rögzült, függetlenül a budai vár akkori építészeti jellegétől. Egyébként sincsen olyan adatunk, ami azt támasztaná alá, hogy a budai vár rendelkezett a pecséten található, jellegzetes építménnyel. Azt, hogy az 1292-re keltezett budai pecsét még legalább 1322-ig használatban maradt, egy I. Károly uralkodása alatt vert érme támasztja alá (21. sz. kép), amin pontosan ugyanaz az épület ismerhető fel, mint a pecséten. Feltételezésem szerint ezt az érmét 1322-ben verték, ugyanis az előlapján a királyi pár látható, egy csecsemővel együtt. Károlynak hosszú évek alatt, több feleségtől sem sikerült fiú utódot nemzeni, ami az egyik legfontosabb feladata lett volna egy királyi párnak, míg végül Piast Erzsébet megszülte Károly nevű gyermekét 1321-ben. A budai pecsét érmeképe alapján ekkor még Károly nem hagyta ott Budát és nem költözött Visegrádra, ami csak 1323-ban történt meg. Így minden bizonnyal 1321 és 1323 közöttre keltezhető az érme, és így az ismert budai pecsétnek a használata is.
21. sz. kép
Külön érdekesség, hogy ezt az érmét talán anélkül verték, hogy tudták volna, hogy valójában az akkor még funkcionáló „régi” óbudai vár ábráját használják. A 14. században aztán a Buda pecsétjén található konkrét építészeti jellegek – magasabb középső torony, csúcsos tető – lassan kikophattak, hiszen azok túl konkrétak voltak, és a budai várra nem voltak jellemzőek. Leegyszerűsödött és szimbolikussá vált a várábrázolás, három egyforma toronnyal. Ennek a módosult jelképnek egy korai példája lehet a Károly ideje alatt vert, de Buda város saját veretének számító érme. (22. sz. kép)
22. sz. kép
Az évtizedek alatt rögzült háromtornyos várépület tehát sematikus formában tovább élhetett egy három egyforma toronnyal rendelkező vár képében, amit a későbbi korok apróbb változtatásai, és Budapest 1873-as egyesített címere után mind a mai napig használunk Budapest címerében. (23. sz. kép)
23. sz. kép
Összefoglalás
Béla ifjabb király érméjének egy apró, néhány milliméteres részlete a következtetések hosszan kanyargó dominósorát döntötte le, és ezekből egy nagy és színes kép rajzolódott ki. Láthattuk az óbudai vár valódi kinézetét, annak romlását és újjáépülését. Láttuk többek között, hogy melyik királyunk hogyan használta, vagy titkolta el Óbuda jelképét, a liliomot, és megsejthettük az Óbuda vezető szerepét átvevő Buda címerének kialakulását.
Mindezt az ÉH 145 sz. érmének köszönhetjük, aminek a kibocsátását ezek alapján 1230 körülre teszem.
Érdekességképpen:
A, A királyi vár szélső tornyainak, és központi tornyának – bástyájának- egykori elhelyezkedése észak felől nézve a Kálvin közben, Óbudán.
B, A középső torony nyolcszög alaprajzú alsó szintjének a márvány padlózata, és oszlop maradványai a református templom parókiájának pincéjében.
A,
B,
2. Hónapok ÉH 118, ÉH 122, ÉH 121
Az itt vizsgált, és IV. Béla király alá sorolt brakteáták feltételezésem szerint 1227 előtt készültek, és azokat valójában Béla még mint ifjabb király verette. Ezt támasztja alá, hogy a lemezpénzek verése egy időszakhoz köthető, és ha ez így van, akkor az ÉH 116, és ÉH 120 brakteáták datálásához is lehet őket kötni, amiket egy másik tanulmányomban 1226-ra tettem.[10] Mivel 1227 után már kétoldalú verete is van Bélának – ÉH 101 – ezért kevéssé valószínű, hogy az egyre önjáróbb, és a pénzverésben is egyre tudatosabb ifjabb király később visszatért volna a kisebb presztízsű érmefejtához, a brakteátához. Emellett szól az is, hogy – amint látni fogjuk – az alább vizsgált brakteáták érmeképei itt még nem hordoznak semmilyen politikai üzenetet, és egy egységes sorozat tagjait képezik. Ezek alapján egy olyan logikailag is indokolható kép rajzolódik ki, amiben Béla ifjabb király, mint Szlavónia uralkodója, már önállóan verhet pénzt, de ezek még nagyban különböznek a későbbi vereteitől, ugyanis ezek még csak lemezpénzek, és nem politikai, hanem „populáris” tematikájúak. Az előbb említett tanulmányomban szereplő, 1226 tavaszi nagy bolygóegyüttállás után aztán közel egyidőben több dolog is történik Bélával: 1. Apja, II. András áthelyezi őt Erdélybe, és a köztük lévő viszony folyamatosan romlik. 2. Két olyan lemezpénzt is veret, amik az együttállással kapcsolatosak – egyiken talán az apjával való kapcsolat is a téma része. 3. Télen egy másik égi jelenség hatására egy új érmét is veret, de az már nem lemezpénz. Ezek alapján is az látszik, hogy az apjától egyre függetlenebb, és tudatosabb uralkodóvá válik Béla ifjabb király, és feltételezésem szerint pontosan ez a folyamat követhető le a pénzverésében is. A semleges, könnyed témájú és kisebb presztizsű brakteátákat tehát 1227 előtt kellett, hogy verje.
Az alcímben szereplő három brakteátának az érmeképében látszólag semmi közös nincsen. Három egymásba olvadó fej, egy koszorús arckép, és egy lovagló király solymászat közben. Lehetséges azonban, hogy nemcsak többletjelentésük van, hanem összefüggés is felfedezhető közöttük. Ahogy később is látni fogjuk, a 13. század érméinek tervezői időnként kódexekből merítettek ötleteket – legfőképpen a zsoltároskönyvek, és bestiáriumok miniatúráiból. Mivel ezeknek a könyveknek a témái, és sokszor a képi motívumai is hasonlóak voltak, ezért a korszak más, ma is tanulmányozható zsoltároskönyveiből és bestiáriumaiból jól lehet következtetni arra, hogy Béla ifjabb király udvarában milyen ábrákból vehették ötleteiket a kor érmetervezői. Országoktól függetlenül szinte minden egyes zsoltároskönyv elején egy úgynevezett kalendáriumban mutatták be az adott hónapra jellemző, és azt szimbolizáló tevékenységeket. A könyvekben ezek a tevékenységek apróbb eltérésektől eltekintve Európa szerte ugyanazok voltak, ezért azok ábrázolásai között is csak stílusbeli különbségek fedezhetők fel, de a témájuk nem változott. Lehetséges, hogy ezek közül válogattak a vizsgált brakteáták tervező is. Ismert, érmén könnyen megjeleníthető, talán még népszerűnek is mondható motívumokat kerestek a kalendáriumokban az érmetervezők.
A. Január
ÉH 118
CNH 280: Kettős gyöngykörben: Be LA REX, belül hármas ember arcz.
Opitz 22.2.1.1: Av. három emberi arc összekapcsolva
Ezen a lemezpénzen egy érdekes vizuális „geg” található. A három férfi arc úgy van összekapcsolva, hogy mindegyik fej alsó részén a szakáll a szomszédos fejnek a felső részén a hajat alkotja. Az ábra forrását a már említett kalendáriumokban találtam meg. Január hónaphoz szinte minden esetben egy háromarcú ember tartozik – aki mellesleg éppen újévi lakomát tart. (3. sz. kép)
3. sz. kép
Arra ugyan nem találtam példát, hogy ezt a három arcot pontosan úgy ábrázolják, ahogyan az az érmén szerepel – körkörösen –, de ettől természetesen elképzelhető a motívumnak egy ilyen változata is, ahogyan azt, mint margináliát meg is találtam az 1260 körül készült Rutland Psalterben. (4. sz. kép)
4. sz. kép
A motívumok organikus fejlődése és módosulása természetes folyamat volt. A háromarcú alak eredetileg a római kétarcú Janus istentől eredt, mégis a 13-14. századi kalendáriumokban már inkább háromarcú figurákkal találkozunk. Bár elvileg az sem zárható ki, hogy az érmetervező meglátott egy hasonló margináliát egy könyvben, megtetszett neki, és lemásolta azt, de ez ellen szól, hogy a két másik brakteáta is – mintegy sorozatként – hozzáköthető a kalendáriumok hónapjaihoz, valamint az a tény, hogy amíg a kalendáriumok ábrái széles körben ismertek voltak, addig a margináliák nyilvánvalóan nem.
B. Április
ÉH 122
CNH 272: Szemcsés körben jobbra néző ifjú fő, hajában rózsakoszorú
Opitz 22.4.1.1: Av. balra néző ifjú feje, hajában virágkoszorúval
Az előző brakteáta mintájára az ÉH 122 sz. érme is egy hónaphoz, az áprilishoz kötődik. A középkori kalendáriumokban az áprilist úgy illusztrálják, hogy egy nő virágot szed a mezőn, vagy virágkoszorút készít, ami néha már a fejére is fel van helyezve. (5. sz. kép)
5. sz.kép
Alátámasztja a kalendáriumokból vett motívum elméletét, hogy a virágkoszorús nő is beleilleszkedik a „Hónapok” sorozatába és a kalendáriumokban található, egy-egy hónaphoz köthető 12 közismert tevékenység közé.
C. Solymászat
ÉH 121
CNH 275: Balra lovagló király, sólyommal.
Opitz. 22.6.1.1 : Av: A király jobbra tartó lovas alakja, jobb karján sólyommal
A kalendáriumok szerint május nem más, mint a solymászat hava. (6. sz. kép)
6. sz. kép
Azt gondolom, hogy bár az érme a királyok egyik kedvelt tevékenységét jeleníti meg – lásd koronás alak lovagol –, de ennél többet is jelent, hiszen ugyanúgy szorosan egy konkrét hónaphoz kötődik, mint az előző két brakteáta.
Felmerülhet jogosan a kérdés, hogy miért maradt ki a február és a március hónap a sorozatból, illetve, hogy miért pont a kalendáriumoknak ezeket a hónapjait használták fel az érméken? Erre nagyon egyszerű a magyarázat. Amikor végignéztem az összes hónaphoz kapcsolódó teendőket, csak ez a három hónap volt olyan, amelyhez pozitív, kellemes időtöltés kötődött, míg a többi kilenc hónapot a paraszti élethez kapcsolódó fárasztó munkavégzés jellemezte. A lakomázás, a tavaszi virágszedés, és a solymászat áll szemben olyan nem túl vonzó tevékenységekkel, mint a tűzifagyűjtés, láb melegítése hidegben, a fák, szőlők metszése, aratás, cséplés, vetés, szüretelés, disznóetetés.
3. Harci elefánt ÉH 119
CNH: Av. Jobb felé fordult elefánt, hátán hadisátor, lecsüngő takaróval.
Opitz 22.9.2.1: Av: Balra lépő harci elefánt, hátán sátor
Tóth Csaba „A pénzek színes világa” című Youtube videójában teszi fel a kérdést: mit keresnek a harci elefántok a magyar pénzeken? A kor „biológiai albumai” a bestiáriumok voltak, amelyekben leírták és lerajzolták a valós, vagy vélt állatokat, és lényeket. A harci elefánt kifejezetten népszerű, és divatos motívum lehetett, mert részletes leírás található róla minden egyes középkori bestiáriumban. Általában úgy ábrázolták őket, mint amiknek a hátán egész tornyok vagy bástyák is elférnek, és ezzel a túlzással még jobban megragadhatták az embereknek a szörnyekre – akkoriban különösen – fogékony fantáziáját. (7. sz. kép)
7. sz. kép
Feltételezésem szerint a harci elefántok szerepeltetése ugyanúgy egy Béla ifjabb király udvarában megtalálható könyvből – talán bestiáriumból – származó ötlet lehetett, amivel egyszerűen csak egy akkoriban igen népszerű „slágertémát” kívánták bemutatni, és így egy érdekes, izgalmas képpel népszerűsíteni az érmét.
4. Három csillag ÉH 155, ÉH 175, ÉH 257, ÉH 278
ÉH 155
ÉH 175
ÉH 257
ÉH 278
Az ÉH 155, és az ÉH 175 sz. érmét az Opitz katalógusa II. András alá sorolja, de az ABILA táblázat alapján valójában Béla ifjabb király veretéről lehet szó – ezt külön fejezetben fejtem majd ki.
Az előlapon a királyt láthatjuk jobb kezén egy vadászsólyommal. Azon túl, hogy a solymászat a vadászat népszerű módjának számított a 13. században, a sólyom a pogányok megtérítésének a szimbóluma is volt. Mind a pogányok áttérítése, mind a sólyomnak, mint szimbólumnak a használata később visszatérő elem lesz az akkor már IV. Béla néven uralkodó király ÉH 241 sz. érméjén (1. sz. kép)
1. sz. kép
Tudjuk, hogy Béla ifjabb király 1226-ban került Erdély élére, ekkor tartotta feladatának az Erdély és környékének a területén élő pogány kunok megtérítését, és vált apjától független, önálló uralkodóvá.
Az ÉH 155 hátlapján az Árpád-sávos magyar címert egy hold és négy csillag veszi körbe. Bár korábbi Árpád-házi érméken is többször feltűnik együtt a félhold és a csillag motívum, de négy csillaggal sehol sem lehet találkozni korábban. II. András pecsétjén, érméin is csak egy csillag tűnik fel a hold mellett, ahogyan az általam szintén Béla ifjabb király veretének tartott, az óbudai várat ábrázoló érmén is. (2. sz. kép). De akkor honnan származik a három plusz csillag?
2. sz. kép
Hasonló érmekép van Bélának az ÉH 175. sz. denárján is, azzal a különbséggel, hogy itt az uralkodó feje körül látható a hold és a négy csillag, illetve ezen már nincsen utalás a pogányok megtérítésére.
V. Istvánnak is ismeretes egy érméje – ÉH 257 –, amit az ABILA táblázat alapján 1262-ben verhettek, akkor amikor Erdély élén István önállósította magát apjától, és felvette az ifjabb király címet. Ezen az érmén már nem szerepel a hold és csillag kombináció, de a három csillag igen. (3. sz. kép)
3. sz. kép
Végezetül IV. László is vert egy olyan érmét – ÉH 278 –, ahol három csillag veszi őt körbe, és az ABILA szerint ez az első olyan verete, ahol az R (Rex) Ladislai titulust használja. (4. sz. kép)
A feltételezett évszám szerint is, ez lehet az első olyan érméje, amit már nagykorúsított királyként bocsátott ki.
4. sz. kép
Ezek alapján úgy gondolom, hogy a három csillag a valódi uralkodói hatalom megszerzését, az olyan önálló udvartartást jelképezheti, amely független az országosan regnáló királytól. Hiába volt megkoronázva mindhárom fent említett király, a valódi uralkodásukat – még ha nem is az egész országra terjedt az ki – csak azután kezdték meg, hogy a három csillagos érméjüket kibocsátották.
5. Béla koronázása ÉH 180
CNH 214: Av. Két torony között szembenéző mellkép. Rév. Torony lövőrésekkel, oldalt rézsűt emelkedő falakkal, fent kereszt két rózsa közt.
Opitz 21.74: Av: két, fent karikával lezárt bástya között az uralkodó szembenéző, koronás mellképe Rv: torony lőrésekkel, oldalt rézsút emelkedő falakkal, fent kereszt két rozetta között
Az ÉH 180-as érme mind stílusában, mind motívum használatában szoros rokonságot mutat az ÉH 187, ÉH 188, ÉH 157, ÉH 182, és ÉH 193 számú érmékkel (1. sz. kép)
1. sz. kép
Mindegyikre jellemző a részleteiben kevéssé kidolgozott érmekép, és még az egyszerűbben kivéshető vonalaknak is a kifejezetten elnagyolt módja. Különösen nagy a művészi kidolgozottság kontrasztja, ha azokat II. András utolsó vereteivel hasonlítjuk össze – pl. az ÉH 148-cal, vagy az ÉH 172-vel (2. sz. kép).
2. sz. kép
Ezek alapján inkább azt valószínűsítem, hogy Béla ifjabb király vereteivel van dolgunk, amit a motívumok tematikája is megerősít. A kereszt mindegyiken megjelenik, de a legtöbb érmén más egyházi, vallási szimbólum is feltűnik. II. András uralkodásának utolsó éveiben gyakran igen komoly összeütközésbe került az egyházzal, és érthető módon a vallással kapcsolatos ábrázolások hiányoznak is az érméiről. Béla ezzel szemben mélyen vallásos karaktere, és az egyházzal szoros kapcsolata indokolttá teszi ezen motívumok használatát.
Az ÉH 180 vizsgálata esetén van egy különösen figyelemreméltó részlet: a kupola formájú korona az uralkodó fején. Bár az említett elnagyolt stílus lehetetlenné teszi, hogy a koronán bármilyen részletet ki lehessen venni, mégis nehéz másra gondolni, mint arra, hogy a képen a Szent Koronát látjuk, ugyanis ilyen alakú más koronaábrázolásról, vagy bármilyen egyéb uralkodói fejfedőről nem tudunk. Egy tanulmányomban már részletesen írtam II. András ÉH 132. számú, a koronázása alkalmából vert érméről, ahol sematikusan, de ott is ugyanilyen pózban, és ugyanilyen elrendezésben látjuk a koronás királyt: középen szemben, karjait kitárva. Azon az érmén is a kitárt kezek metaforaként jelennek meg, és mint kettőskeresztek az országot szimbolizálják. Ezen az érmén ugyanez látható, csak a király kezei itt bástyákként szerepelnek. Bár itt nincsenek olyan jellegzetességek, amelyek segítenék a Szent Korona beazonosítását úgy mint az ÉH 132. sz. érmén, más elképzelhető opció hiányában azt gondolom, hogy az ÉH 180. sz. denár IV. Béla 1235-ban történő második megkoronázása alkalmából készült. (Gyerekkorában már megkoronázták egyszer.)
Ez alapján az érmét 1235-ben, vagy 1236-ban verték.
6. Sárkány 1 ÉH 231 ÉH
ÉH 231
CNH 244.: Av. A király neve szabályos betűkkel; középen héber (?) betűnek látszó jegy. Rév. Sárkányt leszúró angyal.
Opitz 22.37.1.1.: Av: BELA REX körirat; középen héber betű (Tet)/Rv: sárkányt ledöfő angyal
Miután számos érménél beigazolódott, hogy a látszólag konkrét cél vagy alkalom nélküli ábrázolások mögött nagyon is konkrét célok, és alkalmak rejlenek, felvetődik a kérdés, hogy IV. Béla pénzén a sárkánnyal viaskodó szárnyas alak esetében szintén nem erről van-e szó? Először ehhez azt érdemes tisztázni, hogy ki szerepel az érmén. A szárny alapján Mihály arkangyalra, míg a lándzsa használata alapján Szent Györgyre gyanakodhatunk. Bár Szent Györgyöt gyakran úgy mutatják, mint aki lóhátról döfi le lándzsájával a sárkányt, jónéhány ábrázoláson mégis gyalogosan teszi azt. Mihály arkangyal legtöbbször pallossal végez a sárkánnyal, és nem lándzsával, mint az érmén. Szent György lobogó palástja sokszor szándékosan angyali szárnyra hasonlít – 1. sz. kép. A szimbólumok, és motívumok keveredése nem a véletlen műve, ugyanis a középkorban Szent Györgyöt tartották Mihály arkangyal földi megtestesülésének – a kettő tehát bizonyos szempontból egy és ugyanaz volt.[12] Ennek a tudatában, és ismerve a tényt, hogy Sárkányölő Szent György kultusza a 13. században már ismert és elterjedt volt, feltételezhetjük, hogy az érmének köze lehet Szent György napjához.
1. sz. kép
Soltész Ferenc Gábor egy Youtube-videója – amelyben Imre király egy denárja és a húsvét közötti összefüggést vizsgálta – adta az ötletet, hogy megnézzem, nem lehet-e esetleg köze ezeknek az érméknek a húsvét napjához, ugyanis az Aranybulla egyik passzusa alapján tudjuk, hogy a húsvét az éves pénzcsere szempontjából kitüntetett időpont volt. Mivel Szent György napja április 24.-én van, ezért megvizsgáltam, hogy IV. Béla uralkodása alatt volt-e olyan év, amikor a húsvét pont erre a napra esett. Egyetlen ilyen évet találtam, 1261-et.[14] Ez a dátum nem mellesleg beleesik abba az ötéves időszakba, amit az ABILA táblázat kijelölt, mint az érme lehetséges keltezésének az intervallumát. Megvizsgáltam azt is, hogy mekkora a valószínűsége annak, hogy április 24. egy évben húsvétra essen. Egy olyan mintát alapul véve, amelyik ötszáz évet ölel fel,[15] azt az eredmény kaptam, hogy mivel mindösszesen öt ilyen év létezik, ezért átlagosan 1% eséllyel esik Szent György napja húsvétra egy adott évben, így érthető módon egy kiemelt alkalomról lehetett szó, főképpen a Szent György kultusz népszerűsége folytán.
Ezek alapján az ÉH 231 sz. érmét 1261-ben verték.
7. Szövetség ÉH 256B
ÉH 256B
Az ÉH 256B érme előlapján két koronás főt láthatunk egymás mellett egy kereszt két oldalán. Ennek a megjelenítési formának megtalálhatjuk az előképét II. Eberhard pénzén, – 1. sz. kép –, de mint sok más hasonló esetben, itt sem öncélúan használja fel a magyar érme tervezője a friesachi motívumot, hanem a király pontosan meghatározott célja érdekében alakítja át azt saját használatra.
1. sz. kép
Az ÉH 256B érméin nem érsekek, hanem koronás fők láthatóak. Mivel uralkodókról van szó, ezért kizárhatjuk Béla gyerekeinek a házasságát, ahogyan az sem valószínű, hogy a király a feleségével együtt szerepelne a pénzen, mert nem ismerünk semmilyen olyan alkalmat, ami erre okot adhatott volna. Azonban ha az érme hátlapját, és keltezését megvizsgáljuk, találunk egy olyan eseményt, ami magyarázatot ad az érmekép eredetével kapcsolatos kérdésekre.
Kezdjük a denár keltezésével. Az ABILA szerint Béla az 1235-ös megkoronázása és a tatárjárás között a korábbi pénzeinél kevésbé kidolgozott, viszont stabilan súlyosabb, kb. 0,8 g súlyú pénzeket veretett. Valószínűleg egy új műhely vette át az érmék tervezését és/vagy készítését, és ez állhat a stílusváltás mögött. (2. sz. kép). Az érmék stabil és nagy súlya Béla királyi rangra emelkedésével állhat összefüggésbe.
2. sz. kép
Van azonban ugyanennek az egyszerű érmeképpel rendelkező pénzek csoportjának jó néhány kevésbé súlyos, így kevésbé értékes darabja is. (3. sz. kép).
3. sz. kép
Az érmék száma és az évszámok egyeztetése alapján – lásd ABILA táblázat – a drasztikus, 30-40%-os súlycsökkenés az 1242 körüli időszakra esik, ami egyértelmű összefüggést mutat a tatárjárással. A közel egy évre lebénított, majd 1242-ben lassan újrainduló ország nyilvánvaló gazdasági problémáinak az egyik tünete volt az, hogy a pénzek súlyát kénytelen volt a király csökkenteni. E mellett szól az is, hogy a tatárjárás utáni években vert pénzeken kevesebb új motívum szerepel, helyette a korábban már használt elő és hátlapokat variálják a pénzverők, ami szintén a pénzverés nehézségeire utalhat. Ez alapján az ÉH 256B-t csak az 1240-es években verhették, márpedig erre az időszakra esett, hogy Béla újra megpróbálkozott Halics megszerzésével, ami már apjának, II. András külpolitikájának is állandóan visszatérő eleme volt. Azonban, ahogyan II. András, úgy fia sem tudott tartós sikereket elérni ezen a téren, így 1246-ban Béla inkább követeket küldött Danyiilhoz, Halics urához, és szövetséget kötött vele. Ennek a szövetségnek a jelentőségét jelzi, hogy azt azzal pecsételtek meg, hogy Béla Konstancia nevű lányát hozzáadta a fejedelem fiához, Levhez.[16] Ahogyan az ÉH 148.sz. érmével kapcsolatban már kifejtettem, Danyiil fejedelemnek, és természetesen a fiának Levnek – ami oroszlánt jelent – is az oroszlán lehetett a jelképe, így a hátlapon jó okkal szerepel az oroszlán.
A fentiek alapján az ÉH 256B sz. érmét IV. Béla és a halicsi fejedelem szövetségének megkötése alkalmából, 1247-ben verték.
8. Esküvő ÉH 300
ÉH. 300
IV. Bélának és feleségének, Laszkarisz Máriának hosszú házasságuk alatt tíz gyerekük született, akik közül heten házasodtak meg. (Ketten korán meghaltak, míg Margit apáca lett.) Feltételezésem szerint az itt vizsgált érme ezek közül a házasságok közül ábrázolja a legfontosabbat. Az egymásfelé forduló két fő általában a királyi pár tagjait – legtöbb esetben az egybekelésüket – ábrázolja, amire IV. Béla előtt és után is több példát találunk az Árpád-kori pénzeken. Ami azonban különleges, hogy itt nem egy uralkodó pár frigye szerepel, hiszen egyiken sincsen korona, viszont azt is joggal feltételezhetjük, hogy IV. Béla számára az ábrázolt esküvő kiemelkedő jelentőségű volt, mert máskülönben nem kerülhetett volna fel egy érmére.
Az érmekép stílusa és kidolgozottsága segít meghatározni az ÉH 300 sz. érme korát, és így megtalálni a szóba jöhető esküvőt. Ez már egy olyan minőségű véset, ami csak az 1250-es évek második felétől, talán 1257-től jellemző IV. Béla érméire – pontosabb magyarázatot erre az ABILA táblázat kifejtésénél lehet találni. Ez alapján elvileg még éppen beleférhetne Béla Jolán nevű lányának 1256-os házasságkötése a lengyel Boleszláv herceggel, de mivel Jolán már öt évesen Lengyelországba költözött, és később sem vált politikailag komoly tényezővé, ezért sokkal valószínűbbnek tartom, hogy Béla herceg esküvőjét ábrázolja a dénár. Nemcsak az esküvő 1264-es időpontja passzol jobban az érmekép stílusához, hanem az is sokatmondó, hány különböző változatban verték ezt az érmét, ami már önmagában is egy kiemelt fontosságú eseményre utal. Béla herceg volt IV. Béla legfőbb érzelmi és politikai támasza, katonai szövetségese, és reménysége, miután idősebb fiával, Istvánnal megromlott a viszonya. IV. Béla a korszak egyik legfontosabb királyával, korábbi ellenfelével, II. Ottokár cseh királlyal készült szövetséget kötni a házasság által, ugyanis az ő unokahúgát, Kunigundát vette el Béla herceg. Az esküvő Pozsony közelében zajlott, és az alábbi korabeli leírás jól szemlélteti azt az elképesztő fényűzést és pompát, ami az eseményt jellemezte:
„…aki csak ezt figyelemmel kísérte annak be kellett vallania: ilyen nagy készleteket mindenből esküvőn vagy más ünnepségen még sohasem látott. Csupán borból annyi volt, hogy két ország lakói sem fogytak volna ki belőle, ha nekiláttak volna, amíg csak a menyegző tartott…Csak egyet nem értek: honnan szerezték be a készleteket baromfiból és vadból. Ebből ugyanis annyit hordtak össze, hogy bízvást mondhatom, amint azt hallottam, ha egész Ausztriában és Morvaországban a cinkék és a verebek mind tyúkok lettek volna, akkor lehetett volna belőlük annyi. A Duna alig bírta a hátán az étellel megrakott hajók terhét, volt amelyik össze is tört a nagy rakománytól.” [17]
Érdemes még megfigyelni a két fej fölötti csillagokat is. Bár a csillag motívumoknak több jelentése is lehetett a 13. századi érméken, az egyik ilyen feltételezésem szerint az ábrázolt személy kiemelkedő státuszára, a királyi családhoz való szoros kötődésére utalt. Ezt láthatjuk többek között a más tanulmányaimban részletesen vizsgált ÉH 172, és ÉH 253 sz. érmék esetében. Létezik az érmének egy ritka változata is, ahol a jobb oldali fej fölött csillag helyett egy holdat láthatunk. (1. sz. kép). Ebből arra következtetek, hogy a jobboldali fej ábrázolta Béla herceget, mert minden példa szerint ilyen esetben a hold jelzi a férfit.
1. sz. kép
Az ÉH 300 hátlapjából több változat létezik. Sárkány, sas és griff is megtalálható rajtuk, akárcsak a meny nagybátyja, II. Ottokár érméin, – lásd 2. sz. kép – de az is elképzelhető, hogy a cseh király egyik pénze is ennek az esküvőnek az apropóján készült. (3. sz. kép.)
2. sz. kép
3. sz. kép
Az esküvő más szempontokból is tartogatott érdekességeket, ugyanis nemcsak IV. Béla, II. Ottokár, hanem V. István is részt vett rajta. Az esküvő után nem sokkal IV. Béla váratlanul rátört hadseregével fia országrészére, ezért elképzelhető, hogy az esküvőn személyesen összetalálkozó, és ellenséges viszonyban álló idősebb és ifjabb király között történt valami, ami Bélát erre az agresszív tettre sarkallta. Részemről ez már csak találgatás, de elképzelhető, hogy az öregedő IV. Béla az éppen akkor házasuló fiának szánta a saját országrészét örökül hagyni, és megkísérelte rávenni Istvánt, hogy ehhez járuljon hozzá. Az esküvő kiváló alkalom volt IV. Béla számára, hogy Istvánra nyomást gyakoroljon, hiszen egyrészt Béla herceg volt a grandiózus ünnepség főszereplője, másrészt István maga is láthatta, hogy olyan nagyhatalmú király lett öccse rokona, mint II. Ottokár. IV. Béla így érzelmileg és érvekkel is megpróbálhatott hatni Istvánra, aki azonban ahhoz már túl erős, és túl önálló volt, hogy ezt elfogadja, sőt valószínűleg érthető módon sérthette is őt. Mivel a diplomáciai A terv nem sikerült, jöhetett a katonai B terv, amire IV. Béla bizonyára fel volt készülve, ami megmagyarázná, hogy hogyan tudott az esküvő után olyan gyorsan sereget gyűjteni és rátámadni a felkészületlen Istvánra.
A fentiek alapján az ÉH300-at 1265-ben verték.
9. Medve ÉH 256A
IV. Bélának ez a verete az előlapon látható állatfigura miatt különleges, ugyanis medve korábban soha nem szerepelt egyetlen érmén sem. Egy város jelképére gyanakodhatunk a mackó feletti várábrázolás miatt. Alapos kutatás után is csak egyetlen olyan várost találtam, aminek a medve volt a jelképe, és aminek egyúttal indokolt volt a szerepeltetése Béla érméjén.
Az 1260-as évek legelején IV. Bélán eluralkodott a bizalmatlanság légköre. Fiával, Istvánnal ugyanis ekkoriban kezdett megromlani a kapcsolata, ami miatt Béla úgy döntött, hogy a királyi kincseket – amelyek Zsoldos Attila szerint a koronázási ékszerek voltak[18] – István fiától messzebb, biztonságosabb helyre, Zágráb közelébe viszi. Erre a célra egy újonnan épült, modern, és akkoriban hatalmas várat, a Medvevárat szemelte ki, ahova miután az 1262-ben királyi vár lett, még abban az évben elszállította a kincseket.[19]
Mivel a Medvevár a tatárjárás utáni várépítő időszaknak egy kiemelkedő alkotása volt, és méltó arra, hogy a koronázási ékszereket ott őrizze Béla király, méltónak tarthatta arra is, hogy a birtokbavételét egy érmén megjelenítse. Ezt az ABILA táblázat is alátámasztja, ami alapján az az 1260-as évek első felében vert érmék közé illik.
A hátlapon látható ábrát a katalógusok csak „állatalakként” azonosítják. Véleményem szerint egy párduc lehet, amire a Medvevártól mindössze 15 km-re lévő Karintia szolgáltathat okot, ugyanis az ebben az időben ott uralkodó III. Ulrich karintiai herceg címerén igen hasonló a párduc megjelenítése. (1. sz. kép)
1. sz. kép
Bár nem találtam semmilyen forrást, ami a szomszéd közelségén túl indokolhatná a karintiai címerállat szerepeltetését az érmén, ez nem befolyásolja a feltételezésemet, hogy a pénzt akkor verték, amikor IV. Béla kisajátította a Medvevárat, ami alapján az ÉH 256A sz. érmét 1263-ra keltezem.
10. Margitsziget ÉH 240
IV. Béla ÉH 240 sz. érméje több feltételezésre is sarkall, de a sok nyitva hagyott kérdés miatt ezek továbbra is csak lehetőségek, feltételezések maradnak.
Az első kérdés az érme datálásával kapcsolatos. Az ABILA táblázat szerint 1256 körül verhették, ami azon alapul, hogy az érmeképe, és a véset kivitelezési színvonala is az ÉH 217–tel rokonítható. (1. sz. kép.)
1. sz. kép
Az ÉH 217. sz. érme az ÉH 213. sz. érmével együtt egy hirtelen, és elszigetelt ugrást jelentett mind súlyban, mind a kivitelezés színvonalában az azt megelőző korábbi érmékhez képest, ami V. Székely György szerint a szlavón dénár 1255 körüli bevezetésével függhetett össze.[20] Ha ez így volt, akkor a vizsgált ÉH 240. sz érme az igényes, és súlyos érmék után az első olyan denár lehetett IV. Béla idején, amelyet már az új, igényes véset jellemzett, de visszatért a korábban és később is használt „normál” kb. 0,5 grammos súlyhoz. Ez alapján 1255 után nem sokkal kellett, hogy forgalomba kerüljön.
Amennyiben ez így volt, akkor ez az időpont egybe esett azzal, amikor Buda városát a közvélekedés szerint megalapította IV. Béla. Ugyancsak ez az évszám jelöli a Nyulak szigetén – mai Margit-szigeten – épült domonkos kolostor felavatását, ahova Béla lánya, Margit, már korábban beköltözött.
Ha ezen információk után megvizsgáljuk az érmeképeket, csak tovább gyarapszik azok feloldási lehetőségeinek a száma. Már az sem világos, hogy a hátlapon lovagló király keresztet, vagy liliomot tart a kezében, ahogy az sem, hogy a másik oldalon a stilizált templomon keresztek, vagy liliomok vannak-e? (2. sz. kép). Több érme vizsgálata után sem vált ez egyértelművé számomra, mert némelyiket inkább így, míg a másikat inkább úgy lehet értelmezni.
2. sz. kép
Az érmeképet talán egy II. Bernhardhoz köthető friesachi denár inspirálta, amin liliom található, – 3.sz. kép – de ez még nem bizonyítja, hogy a magyar érmetervező is ugyanazt akarta volna ábrázolni.
3. sz. kép
Elképzelhető, hogy mivel egy új technikával dolgozó, új csapat készítette az érméket, ezért kezdetben volt némi információs zavar a munka során, és ennek az eredményét láthatjuk. Ezt alátámasztja, ha összehasonlítjuk a két különleges, súlyosabb, és azonos tematikájú érmét, az ÉH 217-et, és az ÉH 220-at. Az egyik előlapon a király keresztet, vagy országalmát tart, a másikon viszont egyértelműen liliomot. A lovasoknál már nem ilyen egyértelmű a különbség. (4. sz. kép)
ÉH 217
4. sz. kép
Mindenesetre függetlenül a kereszt-liliom dilemmától az könnyen elképzelhető, hogy mind Buda, mind a Nyulak-szigeti, kiemelkedően fontos kolostor „felavatása” kellő indokot biztosított arra, hogy az egy érmére kívánkozzon. A liliom, mint motívum tovább élt – ahogy az egy másik tanulmányomban olvasható –, az 1292-es budai pecséten is, és könnyen lehet, hogy az érméken az új fővárost is ekkor még az jelképezte. A kereszt, illetve az előlapon a kereszttel díszített sematikus épület pedig lehet akár az új kolostor, de jelképezheti akár az új fővárost is a liliomok miatt – ha azok egyáltalán liliomok. Az egyedüli biztosnak tűnő megállapítás az előlap alapján csak az, hogy a király egy kereszttel és oldalt talán liliommal díszített, stilizált épületet tart a kezeiben, ami – szó szerint is – alátámasztja azt, hogy annak a megalapítását ábrázolja. Bár a tartó kézfejek nem látszódnak teljesen, de más, nagyon hasonló érmeképek alapján ez mégis biztosra vehető (5. sz. kép)
5. sz. kép
Ennyi bizonytalansági tényezővel terhelten természetesen nehéz konkrét megállapításokat tenni, de ha a sok csűrcsavar után némi bátorsággal leegyszerűsítjük a helyzetet, az tisztább képet eredményez: Az ÉH 240 sz. érmét az ABILA táblázat alapján 1256 táján verhették, közvetlenül a szlavón denár 1255 körüli bevezetése után, és a különleges, súlyos érmék mintájára. Ugyanekkor, az ország új fővárost, és egy kiemelt jelentőségű kolostort is kapott. Az érmén a keresztek és/vagy a liliomok utalhatnak akár ezekre is. A király tartja, emeli magasba a stilizált építményt. Ezek alapján lehetségesnek tartom, hogy Buda és/vagy a Nyulak-szigeti kolostor alapítását ábrázolja az érme.
11. Párduc ÉH 160, ÉH 265, ÉH 261
CNH 292: Rév. Két ágaskodó, egymásra visszanéző állat, középen héber betűnek (l?) látszó jegy.
Opitz 23.10: Av: REX STEPANS balra néző koronás királyfej Rv: két ágaskodó, egymásra visszanéző állat, középen héber betű (Pe)
A Magyar Királyság és Stájerország közötti harcok sem II. András, sem később, II. Frigyes halálával nem szűntek meg. IV. Béla, majd fia, István ifjabb király is váltakozó sikerrel folytatott harcokat a nyugati szomszéd ellen. Miután II. Frigyes osztrák herceg elesett a Lajta folyónál a magyarok elleni csatában 1246-ban, és utód nélkül halt meg, Béla és a cseh uralkodó, II. Ottokár harcolt a megüresedett osztrák trónért.
Az ÉH 160 sz. érme verése minden bizonnyal abban az időszakban történt, amikor IV. Béla úgy gondolta, hogy jogot formálhat a területre, azaz a II. Ottokárral vívott, időleges sikereket is hozó harcok idején, 1253-54 körül. A hátlapon a fa alatt látható párduc szinte teljesen megegyezik VI. Lipót stájer uralkodó pár évtizeddel korábbi érmeképével. (1. sz. kép). Az Opitz katalógusában az előlap leírásában ugyan csak az „emberi arc” kifejezés szerepel, de véleményem szerint csúcsos érseki süveget viselő két érsek fejét láthatjuk azon, aminek mintájául II. Eberhard pénze szolgált (2. sz. kép), és ami II. Ottokár érméjén élt tovább, (3. sz. kép) miután a cseh király megszerezte magának Stájerországot.
1. sz. kép
2. sz. kép
3. sz. kép
A párduc feletti fa motívumának eredete valószínűleg egy karintiai templom, a Maria Saal katedrális római reliefjéig vezet vissza (4. sz. kép), ahonnan a Babenberg család, II. Frigyes felmenői emelték be azt a családi címerbe.[21]
4. sz. kép
Az ÉH 265 sz. érme hátlapján látható párducok is minden bizonnyal az érmét verető V. István – akkor még csak István ifjabb király – Stájerországhoz fűződő kapcsolatára utalnak. Ugyanez lehet igaz az ÉH 261.sz. érmére, amin a stájer címerről (5. sz. kép)ismert jellegzetes farokkal rendelkező párduc látható.
5. sz. kép
István apja, IV . Béla megbízásából lett 1258-ban Stájerország déli részének az uralkodója, de a pozíciót csak egy évig, 1259-ig tudta megtartani, mert a helyi urak fellázadtak ellene.
Ezek alapján az ÉH 160 sz. érme verését 1253 – 1254-re, az ÉH 265 és ÉH 261 sz. érméét pedig 1259-1260-ra teszem.
12. Sólyom ÉH 241
CNH 260: Av. Kettős vonal- és gyöngykörben jobbra néző királyi mellkép, kezében kereszttel. Rév. Nyúlra csapó sólyom
Opitz 22.62.1.1: Av: UNGARIE az uralkodó balra néző koronás mellképe, kezében ereszt Rv: nyúlra lecsapó sólyom
IV. Béla érméjén első ránézésre semmi különöset nem látunk. Az előlapon királyportré, a hátlapon pedig a kor egyik kedvenc sportjára, a solymászatra való utalás van. Ami felkeltette az érdeklődésemet az a király balkeze volt. A középkori margináliák gyakran egy mutatóujjal, a kor színes markerével hívták fel az olvasó figyelmét arra, hogy ott valami érdekes, fontos dolog található. (1. sz. kép)
1. sz. kép
IV. Béla az érmén a másik kezében tartott keresztre mutat ezzel a gesztussal, ami ráadásul eltér az uralkodók által kézben tartott megszokott országalmától, és jogartól. Ilyen figyelemfelhívást más érmén nem találtam, ezért úgy gondolom, hogy valamiféle fontos, kereszténységgel kapcsolatos dologra akarja a király felhívni a figyelmet. Hogy mire, azt a hátlap segít kideríteni. A keresztény szimbolikában a szelídített sólyom a pogányok kereszténységre való áttérését jelképezi.[22] A keresztre mutató ujj így értelmet nyer, és feltételezhető, hogy IV. Béla ezzel a kunok megtérítésére utalt, ami egy folyamatosan visszatérő, komoly feladatot jelentett a számára, mert közismerten sok konfliktussal járt a kunok és a magyarok egymás mellett élése. Az ABILA táblázat alapján az 1257 és 1260 közötti időintervallum tűnik a pénz verése szempontjából a valószínűnek. Bár nehéz meghatározni, hogy pontosan milyen alkalom szülte az érmeképet, de ugyanebben az időszakban „márthatta be” II. Ottokár Bélát a pápánál a pogány kunokkal kapcsolatban, amiért a magyar király kun haderővel támadta őt. IV. Bélának tehát ebben az időszakban jó oka volt, hogy kommunikálja a kunok keresztény hitre való sikeres áttérítését.[23] Ezt megerősíti Béla király IV. Ince pápának, illetve Ottó passaui püspöknek írt egy-egy levele 1253-ból és 1260-ból, amelyekben így fogalmaz: „…mennyit fáradoztunk a keresztény hit elültetésében és gyarapításában, amint az megnyilvánul a kunok megtérítésének ügyében tanúsított gondoskodásunkból és buzgólkodásunkból is. Ezek nemrég hívattak a hitre s jönnek most is napról-napra.” Valamint: „…a mi szent atyánkat az igazság elhallgatásával úgy tájékoztatták, mintha a kunok hitetlenek, sőt a katolikus hit ellenségei volnának. Atyaságodnak nyíltan és röviden azt válaszoljuk, hogy ezek a kunok a Szentlélek kegyelméből vett reménységben megtagadva pogányságuk tévelygéseit, az egyedül üdvözítő igaz hit világosságára tértek.”
Ezek, valamint az ABILA táblázat alapján az érme verését 1257 és 1260 közé teszem.
13. Krisztus ÉH 253
IV. Béla ÉH 253. sz. érméjén több olyan furcsaság is van, ami miatt az kilóg az átlagos érmék sorából. Bár a hátoldalán látható kettős kereszt alatt ábrázolt két fej hasonlatossá teszi több korabeli érméhez – többek között a szlavón dénárokhoz is – ám a rendhagyó részleteknek bizonyára oka van, ezért érdemes alaposabban kielemezni azokat. A legfeltűnőbb az, hogy az előlapon egy értelmetlen felirat „MONET GARIE” olvasható Krisztus mellképe körül. Nehéz másra gondolni, mint, hogy a GARIE a gyakran használt UNGARIE szó elölről lerövidített formája, azonban a szó elejéről soha nem szoktak levágni betűket, ezért valamilyen kényszermegoldásra gyanakodhatunk. Ha figyelmesen megnézzük Krisztus ábrázolását, láthatjuk, hogy a mellkasa és a karjai rejtik az elveszett U és N betűket. A középkori érmetervezők kreativitását sokadszorra sem lehet eléggé dicsérni, ugyanis úgy tervezték meg a Megváltó testét, hogy a betűk részei – az N betű baloldala, és az U betű jobboldala – a karokat adják ki. Ezt az 1. sz. képen úgy mutatom be, hogy egy másik érme U és N betűit helyezem rá az ÉH 253 –ra.
1. sz. kép
De vajon mi szükség volt erre? Feltételezésem szerint az történhetett, hogy a szokásos, általában tavasszal bevezetésre kerülő új pénzek verőtövei már részben ki voltak vésve, amikor valamilyen oknál fogva az eredeti érmekép terveit hirtelen megváltoztatták. A „MONET UNGARIE” körirat a legtöbb verőtövön már nagyrészt, vagy teljesen elkészült, de a középső, kör alakú részt még nem kezdték el a vésnökök. Hogy mit tervezhettek eredetileg oda, talán soha nem tudjuk meg, de IV. Béla egy másik érméje – az ÉH 268-as – kompozícióban és betűtípusában is nagyon hasonló ehhez, ezért gyanítani lehet, hogy ugyanaz a csapat készítette mindkettőt. (2. sz. kép)
2. sz. kép
A kérdés azonban továbbra is fennáll, hogy mi késztethette IV. Bélát, hogy egy ilyen vésztervet hajtasson végre a pénzverőivel, és még azt is vállalja, hogy az érméin egy értelmetlen felirat legyen látható. Ehhez támpontot az érme datálása és érmeképe adhat. Az előbb bemutatott ÉH 268 hátlapján egy héber Alef betű látható (3. sz. kép), és mivel tudjuk, hogy a zsidó származású Altman kamaraispán – akinek az Alef lehetett a jele – csak 1268 után állt munkába[24], ezért az az érme legkorábban 1269-ben, legkésőbb IV. Béla halálának évében, 1270-ben készülhetett. Következésképpen ugyanez lehet igaz az ÉH 253-ra.
3. sz. kép
Az érmeképek is segítenek a pénz szokatlan kialakításának a rejtélyét megfejteni. Bár IV. Béláról tudjuk, hogy mélyen hívő ember volt, és több érméjén is használt keresztény szimbólumokat, de konkrét Krisztus ábrázolás egyik érméjén sem fordult elő korábban. Mivel tudjuk, hogy a Krisztus ábrázolás érdekében Béla felborította a pénzverés teljes folyamatát, és újravésette a verőtöveket, amire immáron Krisztus került, biztosak lehetünk benne, hogy valamilyen nagy jelentőségű, valláshoz kapcsolódó esemény kellett, hogy legyen, ami ezt kiváltotta. Ráadásul azt is tudjuk, hogy mindez hirtelen történhetett, különben lett volna idő eleve olyan vésetnek készülnie, amilyent terveztek. A legvalószínűbb ilyen esemény egy váratlan, tragikus haláleset. Az érme hátlapján a kettőskereszt alatt két fejet láthatunk, amik plasztikus kidolgozottságukat tekintve fontos embereket ábrázolhatnak. A fejük felett található egy-egy csillag itt a királyi származásukra utalhat. Bár ezek csak feltételezések, de az azonban tény, hogy 1270 táján olyan események történtek, amelyek IV. Bélát súlyosan megrázták. Először egyetlen igazán szeretett fia és támogatója, Béla herceg halt meg 1269 második felében, majd pár hónapra rá Margit lánya 1270 január 18.-án. Tudjuk azt is, hogy IV. Béla gyerekeinek hirtelen halála után ugyancsak pár hónappal később, 1270 május 3.-án abban az általa alapított – a mai Margit-szigeten lévő – kolostorban halt meg, ahol lánya apácaként élt, és halt meg. Nem tudhatjuk biztosan a tragikus hónapok pontos történéseit, de talán Béla király fia elvesztése után lányánál, és a kolostor vallásos környezetében keresett vígaszt. A vígasz helyett azonban a szent életű lányát is elvesztette, ami a korábbi tragédiával együtt különösen szörnyű csapás lehetett a királynak. Feltételezésem szerint a második haláleset után döntött úgy IV. Béla, hogy gyerekeinek állít emléket az az évi érmékkel, és ekkor utasíthatta az érme tervezőit, hogy állítsák le az eredeti terv szerint készülő verőtövek vésését, és tervezzenek újat, az említett tematikával. Mivel Margit január 18.-án halt meg, és valószínűleg tavaszra volt időzítve az éves pénzcsere, ezért így időzavarba kerültek volna a pénz készítői, ha elölről kellett volna kezdeniük a verőtövek vésését. Úgy próbáltak hát időt nyerni, hogy olyan érmetervet készítettek, ahol fel tudták használni a már kivésett betűkkel rendelkező verőtöveket. Így használták fel az UNGARIE felirat UN betűit a képhez, és így nem kellett újra vésniük a betűket. Valószínűleg azonban így is nagy kapkodásban készülhettek a pénzek, mert az érmeképek minőségben jócskán elmaradnak a már említett, és hozzá hasonló ÉH 268-tól.
A kereszt alatti fejek részleteit nehéz kivenni, de a jobboldali lehet Margité, mert nagyon halványan ugyan, de mintha látszódna az apácákra jellemző kendő alja, és a baloldali fejjel szemben mintha nem lenne a haj terjedelme ábrázolva, ami lehet, hogy a hajat leszorító kendő miatt van így. (4. sz. kép.) Erről biztosat mondani azonban, csak jóval több érme vizsgálatával lehetne.
4. sz. kép
Béla herceg ábrázolását az esküvői érméjéről már ismert jellegzetes, rövidebb hosszúságú, és az aljánál visszakunkorodó frizurája valószínűsíti.(5. sz. kép)
5. sz. kép
Érdekes következtetéseket lehet levonni az Árpád-kori érmék tervezésének és gyártásának a folyamatával kapcsolatban is az ÉH 253 segítségével. Erről a folyamatról nagyon kevés információ áll rendelkezésünkre, ezért lehet különösen fontos, hogy amennyiben a fent leírt feltételezésem helytálló, a pontos dátum segítségével jobban megérthetővé válik az érmekészítés folyamata.
Azt tudjuk, hogy január 18. után néhány nappal, vagy legfeljebb 1-2 héttel állíthatták le a verőtövek vésését, hogy új érmeképet tervezzenek. Ezek szerint, ha a köztudottan húsvétkor történő érmecserével számolunk, akkor, mivel 1270-ben a húsvét április 13.-ára esett, körülbelül 2,5 hónap maradt volna normális tempóban a verőtövek köriratán felüli érmekép kivésésére, az érmék verésére, és azok szállítására.
Ha visszafele számolunk a január 18.-ai időponthoz képest, akkor a korábbi folyamatokra nézve lehet becsléseket tenni. A verőtöveken található körirat kivésése talán néhány hetet vehetett igénybe. Azt jóval megelőzően, még a folyamat legelején a király bizonyára vagy egyedül, vagy tanácsadói segítségével kitalálta, hogy mit szeretne kommunikálni az érméjén. Ezt követően ezt az információt megoszthatta egy vagy több érmetervező művésszel, akik először ötletelve, skiccelve, vagy akár más érméket, kódexeket nézegetve különböző terveket vázolhattak fel. Amikor úgy gondolták, hogy készen vannak, a terveket vagy ők, vagy a pénzverde arra legalkalmasabb embere egyenesen a királynak, vagy a király bizalmi emberének bemutatta. Ha a király jóváhagyott egy tervet, abból a különböző vésnökök számára bizonyára több másolat is készült, mielőtt azok alapján elkezdhették volna a verőtövek vésését. Annak ellenére, hogy évszázadokkal későbbről való az én személyes tapasztalatom, és nem a pénztervezés, hanem reklámok tervezése a szakterületem, valószínű, hogy az előbb említett leírás jól modellezi a középkori folyamatokat is. Ugyanis meglepően hasonló az, ahogy egy mai cég döntéshozója kiad egy feladatot az alkotóknak, akik a saját kreativitásukat arra használják fel, hogy a megbízó által meghatározott célt vizuális formába öntsék. Ezek alapján az itt leírt többlépcsős folyamat hosszát átlagosan egy-két hónapra becsülöm. Így aztán könnyen kiszámolható, hogy a húsvéti pénzcseréhez október-november környékén már meg kellett születnie a király fejében a gondolatnak, hogy mit akar a pénzen kommunikálni.
Az ÉH 253 esetén ezt az egy-két hónapos tervezési időt kellett drasztikusan lecsökkenteni, hogy elkészüljenek időre. Ezen segített a kreatív grafikai megoldás, ami lehetővé tette, hogy a köriratot ne kelljen újravésni, de a veretek minősége elárulja, hogy bizonyára még így is az idő szorításában kellett dolgozniuk a pénzverőknek.
Az ÉH 253 sz. érmét 1270-re datálom.
Az előző rész ITT olvasható.
Felhasznált irodalom:
[1] Kanyó Ferenc: Elméletek az Árpád-kori királyi Magyarország székvárosairól (fikció, és valóság). 20. o.
[2] Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001) 48-49 o.
[3] Havasi Krisztina: A király új palotája. Megjegyzések a kora 13. századi óbudai rezidencia művészettörténeti helyéhez. In: Benkő Elek – Orosz Krisztina (szerk.): In medio regni Hungariae. Régészeti, művészettörténeti és történeti kutatások az „ország közepén. 405. o.
[4] FÜGEDI ERIK: Topográfia és városi fejlődés a középkori Óbudán-Tanulmányok Budapest Múltjából 13. (1959) 15. o.
[5] Spekner Enikő: Buda király székhellyé alakulása a 13-14. században. Budapest, 2010. 5. o.
[6] Kubinyi András: Buda város pecséthasználatának kialakulása. 117. o.
[7] Spekner Enikő: Buda király székhellyé alakulása a 13-14. században. Budapest, 2010. 7. o.
[8] https://obudaianziksz.hu/a-kozepkori-obuda/
[9] Altmann Júlia: Újabb kutatások az óbudai királyi, illetve királynéi vár területén.-249.o.
[10] Spielmann Gábor: Az ÉH 101. (CNH 263, Huszár 69) hátoldali érmeképének feloldása, és az érme pontos daálása. (És ez alapján az ÉH 116. és az ÉH 120. számú érmék érmeképeinek értelmezése. ntf.hu, 2023. március 11.
[11] https://www.youtube.com/watch?v=rv26D3vujhA&t=81s
[12] Utrecht Univesity – Economic and Social History Blog – https://esh.sites.uu.nl/teaching-tips/
[13] https://www.youtube.com/watch?v=IhJWyc23ksA&t=2010s
[14] Húsvét számítás: https://aulis.org/Calendar/Ecclesiastical_dates.html
[15] http://mbednarek.byethost7.com/easter.php?i=1
[16] Font Márta: A „Halicsi” Danyiil és a Magyar Királyság. Acta Academiae Agriensis, Sectio Historiae XLIV 267-283 (2017) 279. o.
[17] Vizkelety András: Béla hercegnek, IV. Béla király fiának menyegzője. 1993, 575.-580.o.
[18] Zsoldos Attila: Családi ügy. IV. Béla és István ifjabb király viszálya az 1260-as években. Budapest, 2007. 20. o.
[19] Zsoldos Attila: Családi ügy. IV. Béla és István ifjabb király viszálya az 1260-as években. Budapest, 2007. 20. o.
[20] V. Székely György: A pénzverés és a pénzforgalom kapcsolata a 13. századi Magyarországon, Numizmatikai Közlöny, 2001-2002 – 128.o.
[21] https://demokracija.eu/top2/a-few-more-facts-about-the-carinthian-panther/
[22] Szimbólumtár: Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. írta Pál József, Újvári Edit, Borus Judit, Ruttkay Helga 2001, Balassi Kiadó. 340. o.
[23] Selmeczi László: Kötöny népe Magyarországon. Karcag, 251-252. o.
[24] Weisz Boglárka: Zsidó kamaraispánok az Árpád-korban. 158.o.