19. század 20. század Forrás 

Pázmány Péter és Werbőczy István budapesti szobrai

László Andor Korábban szóltunk már Ferenc József 1897 szeptemberi nevezetes kéziratáról, amellyel tíz magyar történelmi személyiség szobrának felállítását vállalta Budapesten. A bejelentést hatalmas lelkesedéssel fogadták országszerte, nagy várakozás előzte meg leleplezésüket. Az alábbiakban az utolsónak elkészült két szobor sorsáról lesz szó. Alig néhány nappal a nagy bejelentés után az egyetemalapító Pázmány Péter szobra helyének a mai Egyetem teret javasolták, amíg a jogtudós Werbőczy István esetén az akkor épülő igazságügyi palota előtti tér (a mai Kossuth tér), illetve lakhelye, a budai vár is szóba jött (ahol egykor főbíróként tevékenykedett).[1]

Tovább
19. század Forrás 

Amikor Kazinczy-atillában jártak – A magyaros öltözet divatja a 19. század közepén

László Andor A ruha, az öltözet minden korszakban megjeleníthet társadalmi értékrendet, szokásokat, valamely ideológia melletti elköteleződést. A 19. században a nemzeti identitás kifejezése minden téren fontos törekvéssé vált, s így a szimbolikus jelentőséggel bíró magyaros ruhák viselésében is megnyilvánult. Ezek hordása időnként egyenesen politikai gesztussal ért fel. Korábban láthattuk, miként vált divatossá az 1790-es évek elején a magyaros öltözet, amely aztán a következő évtizedekben a városokban ismét háttérbe szorult. Pedig a nemzetépítés ekkor kibontakozó folyamatában a sajátosként bemutatott ruhának is szerepet szántak: a nemzeti egységet, a magyarság életképességét volt hivatott…

Tovább
19. század Forrás képes történelem 

Erzsébet emlékfák a 19. század végén

László Andor  Korábban már láthattuk, milyen nagyszabású faültetésre került sor az 1896-os millennium alkalmával, amikor több mint négyezer településen közel kétmillió fa „vert gyökeret az ezredéves anyaföldben, hogy majdan erős, sudár törzse hirdesse országnak-világnak, hogy a nemzet a második ezredévet a honfoglaló elődök érdemének dicsőítésével kezdte s hogy fennmaradásának alapját és jövőjének biztosítékát első sorban hagyományaik sértetlen fenntartásában és az azokhoz való hű ragaszkodásban kereste.”[1] Azt hihetnénk, az akkori ültetést nem lehetett felülmúlni, pedig erre alig néhány éven belül sor került, amikor minden téren sikerült túlszárnyalni az előző alkalmat. Sajnos…

Tovább
Forrás 

Amikor eltűntek a libernyákok – A magyaros öltözék divatja a 18. század végi Magyarországon

László Andor A 18. század végére Magyarországon uralkodóvá vált a nyugati öltözködési divat, amelyet így kárhoztatott Ányos Pál 1782-ben: „Ideje, hogy egyszer megnyílik szemetek,/ S megunja idegen majmozást szívetek… Kedves leányzóink, már alig esmérlek,/ Annyi abroncs, fodrás, csipkék közt szemléllek/ Hát leszaggattátok már szűz pártátokat?/ Fejeteken tornyot csináltok s várokat?/ Azt is lószőr s csöppü viszi magosságra../ Utálva tekéntek az ilyen hívságra!” Kifogásolta az idegen viselet számára hivalkodó fényűzését, a jóízlést, az erényességet sértő voltát: „Nem kedvel az erkölcs szagos keszkenőket,/ Pipes ruházatot, nyakakon kendőket./ Fátyol, nagy ezüstgomb, párducok bőrével,/…

Tovább
19. század Forrás 

Millenniumi emlékfák

László Andor A fák, szent berkek, ligetek tiszteletének kezdetei a múlt homályába vesznek. A pogány időkben gyakran fáknál mutattak be áldozatot, de a kereszténység elterjedésével sem tűnt el a különleges fák megbecsülése. Egyes idős fákat a hagyomány kötött össze valamely neves eseménnyel vagy történelmi nagysággal, másokat éppen fontos történések megörökítésére, jeles személyiségek tiszteletére ültettek. Az ókorban például Caesar létesített emlékligetet fő vetélytársa, Pompeius sírja körül Egyiptomban.1 A fák emlékeztetőül szolgálhattak, így az is előfordult, hogy valamely alkalomból megjelölték őket. Így tett például 1616-ban az első magyar nyelvű útleírás szerzője, Szepsi Csombor…

Tovább
19. század Forrás kora újkor 

Embert tolláról II.; A dísztollak szerepéről a 18. század óta

László Andor Korábban már láthattuk, mennyire fontos szerepet játszottak a fejdíszként használt madártollak a 16-17. században. Ezek a későbbiekben is a különféle katonaöltözékek, főúri viseletek részét képezték. A legszebb tollakat a 18. században is az Alföldön lehetett szerezni, az ottani vízi világ adott otthont a legkelendőbb tollakat biztosító kócsagok és darvak számára. Batthyány Boldizsár a 16. században az ország nyugati részéből ilyen paranccsal küldte oda emberét: „az Tisza-Duna közbe menjen, és sasszárnyakat szerezzen, szép öregeket…darutollat, kócsagtollat is.”1 Az itteni települések (mint Nagykőrös, Kecskemét vagy Kishegyes) adóztak is a tollakkal.2

Tovább
Kult 

Jelenetek egy házasságból – Recenzió Az együttélés történelme: nemzetiségi kérdés Magyarországon című könyvről

A Magyar Nemzeti Levéltár A kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek című, 2017-2019 között nyitva tartó kiállításának tematikája nyomán egy forrásgyűjtemény-sorozat kiadására vállalkozik, amely levéltári dokumentumok alapján kívánja bemutatni, feldolgozni a magyarság és a mindenkori magyar állam által elismert tizenhárom nemzetiség, valamint a hazai zsidóság együttélésének sok esetben ezer évre visszanyúló történetét, sorsát. A sorozatot a Az együttélés történelme: nemzetiségi kérdés Magyarországon című tanulmánykötet nyitja, amely egyfajta bevezetőként áll a forrásgyűjtemények előtt.

Tovább

A magyar késő középkor és az Arvisura. – Minek tekinthetjük az Arvisurát?

Bevezetés Az Arvisura egy napjainkban népszerű, ám rendkívül megosztó műnek számít. A hitelessége mellett lándzsát törők szerint a Paál Zoltán csak lejegyezte azt a tudást, amelyet 1944-ben akkor szerzett, amikor találkozott Szalaváré Turával, egy szovjet partizánnak állt manysi fősámánnal. A kritikusok két csoportra oszthatóak. Az akadémikus tudomány szerint az Arvisura valójában egyetlen ember képzeletének az eredménye, amelyet a követői egészítettek ki, lejegyzésének és keletkezésének a története számtalan sebből vérzik. A kritikusok kisebb csoportja az alternatív magyar őstörténet hívei közül kerül ki, és véleményük szerint az Arvisurát azért hozták létre, hogy…

Tovább
Forrás kora újkor 

Bocskai István fejedelem végrendelete

László Andor Bocskai István végrendelete egy nálunk korábban ismeretlen műfajt honosít meg, és fontos, meghatározó lépést, egyesek szerint fordulatot jelent a magyar politikai gondolkodás történetében.[1] A fejedelem mintát adott: a hagyományos kereteken túlmenve Magyarországon elsőként használta a testamentumot politikai nézetei összefoglalására, iránymutatásra az utódok számára. Ismerünk külföldi példákat, amelyekben egy uralkodó kizárólag örököseihez szól, ám ezek a személyes és bizalmas iratok sohasem a nyilvánosság számára készültek. Bocskai viszont egyértelműen szélesebb közönségnek szánta végrendeletét, tanácsait az erdélyi és magyarországi rendek számára fogalmazta meg. Amikor testét temetésére Kassáról Gyulafehérvárra szállították, a kolozsvári…

Tovább
Forrás kora újkor 

Műveljük kertjeinket! Lippay György esztergomi érsek pozsonyi kertje

László Andor Az 1650-es évek vége és az 1660-as évek eleje mozgalmas és tragikus Erdély és a Királyi Magyarország számára. Előbb a fejedelemség kerül szembe a Portával: pusztító török-tatár betörések, Gyulafehérvár feldúlása, majd Várad eleste után „aranykora” véget ért. A harcias török nagyvezír ezt követően Magyarország ellen fordul, elfoglalja például Nógrádot és Érsekújvárt, lerombolja Zrínyiújvárt, és csupán európai összefogással sikerül megállítani Bécs felé tartó előrenyomulását a szentgotthárdi csatában 1664 nyarán. A háborús időszaknak néhány héttel később a szégyenteljesnek mondott vasvári fegyverszünet vet véget.

Tovább