Dirty dancing – a film és emlékezete
Tóth Eszter Zsófia
Dirty dancing, avagy a Piszkos tánc- az 1987-es film nemcsak egy film volt a magyar közönségnek, többet jelentett egy zenés, táncos romantikus filmdrámánál. Vajon miért? A filmben ábrázolt amerikai világ 1963 nyarán – a Kennedy-gyilkosság előtt és a Beatles előtt, ahogy a főszereplő megfogalmazza, – elérhetetlen volt, bár ez esetben talán nem ez a döntő tényező. A nyaralás alatt kibontakozó szerelmi történet egyrészt álomszerű volt, ledőltek benne a társadalmi korlátok. A tánctanár fiú Johnny, a munkásosztályból érkezett, míg a Baby becenevű lány – akinek keresztneve Frances volt, Frances Perkinsről, az amerikai kormány első női tagjáról kapta – orvoscsalád csemetéje. És Baby kiállása az igazságért az 1980-as évek végének Magyarországán követendő bátor cselekedetnek számított: abban a közegben, ahol a fiatalokat arra szocializálták, legyenek jók, álljanak be a sorba, abból baj nem lehet, ez az álomszerű szerelem és az igazság diadalma vonzó lehet. És persze ott van mindennek alapja, a zene, a tánc, a koreográfia, mely önmagában is nézhetővé, eladhatóvá teszi a filmet. E cikkben a film korabeli visszhangjának is utánanéztem. 1989. július 6-án mutatták be a budapesti mozik.
Mit jelentett a Dirty dancing cím?
„Piszkos tánc. Enyhébb értelmezésben ez illetlen táncot jelent. Amikor a fiú meg a lány testének szinte minden hajlata együtt mozdul és összeolvad a tánc mámorában.”[1]
A Szabad Föld újságírója egy kicsit kritizálta a táncot:
„Az olyan táncospárok, akiket a Dirty Dancing követendő ideálként lobogtat elénk, az ösztöneikre hallgatnak, amikor táncot kreálnak maguknak. De ugyanakkor nem vetik meg a bravúros és fergeteges tánctudást sem. Hiszen a tánc önkifejezés, amibe szívünket, lelkünket, érzéseinket és minden gondolatunkat beleönthetjük szavak nélkül, a zene és a ritmus „szavának” engedelmeskedve.(…) meskete, de a tánc egyre szemgyönyörködtetőbben, fergetegesebben, szenvedélyesebben válik uralkodóvá a cselekmény felett.”[2]
Az elérhetetlen amerikai álomról így írt az újságíró:
„Jennifer Gray egy tizenhét éves lánykát játszik, nem különösen szépet, de feltétlenül csinosát. Gazdag apukája remek ajándékkal kedveskedik neki: a vakáció idején elviszi nyaralni egy minden jóval felszerelt, mondhatni tejjel- mézzel folyó üdülőfaluba. Mozinézőink java legfeljebb sóhajthat egyet: de elmennék én is ide.”[3]
Pozitív visszhang 1989 nyaráról:
„A Jennifer Grey játszotta helyeske bakfis olyan helyen piheni ki tinédzserléte fáradalmait, ahol a vendégek minden igénye kielégíttetik. A szolgáltatások között a zenés-táncos szórakoztatás mellett a romantikus széptevés is szerepel. Az udvarlás azonban kizárólag a pincérek joga és munkaköri kötelessége. Erre a megszorításra azért van szükség, hogy fussa másfél órára a bonyodalomból. Mert az csak természetes, hogy Baby abba szeret bele, akibe nem szabad, s a parkett-táncos Johnnyval élvezi titkon a tánc és a szerelem örömeit. Emilé Ardolino ügyesen, hatásosan vegyíti a láb és a szív dobbanásait. Az Eleanor Bergstein által kiötlött történet egyenes vonalú, céltudatos, bár néhol kissé erőszakolt fordulatokkal halad a végkifejlet felé.”[4]
A női főszereplő kapcsán a Népszabadság lázadását és nem szabályos szépségét emelte ki. Talán a lázadó identitáshoz jobban is illet Jennifer Grey arca:
„Baby nem fogpasztamosolyú szépség, mint elődei, a kirakati bábuk, s nem is minden vonatkozásban követi a hivatalos családi erkölcskódex előírásait. Tulajdonképpen „ lázadásából” származnak a bonyodalm ak . A nyári vakáció alatt a tinédzser találkozik a szerelemmel, profi táncossá válik , s egész tisztességesen el tud igazodni a modem élet útvesztői között.”[5]
A film fő üzenetét pedig abban látta, hogy :
„Azt hirdeti, hogy „fel kéne szabadulni már”. Hogy mi alól? A konvenciók erejét, a szokások divatját, az érzelmek manipuláltságát kérdőjelezik meg a szerzők.”[6]
A Népszava kritikusa szerint a film giccses:
„a zene és a tánc — mindenekelőtt — érzelem. Szenvedélyes, elragadó, mámoros érzelem, amely átjárja, befonja, módosítja, sőt, már-már hitelesíti — az amúgy hiteltelen, kissé giccses történetet.”[7]
Patrick Swayze olyannyira népszerű volt a női olvasók körében, hogy egyikük követelte, kerüljön a Film Színház Muzsika címlapjára:
„Viharos gyorsasággal felvásárolnák lapjukat, ha címlapfotóként egy jó felvételt közölnének a Dirty Dancing férfi főszereplőjéről!”[8]
Mindenesetre a film pozitív emlékezete több generációs:
„Legjobb, szerintem ezt a filmet láttam legtöbbször. A zene, a sztori… Gimiben lemásoltuk a táncot (…) és a gimnáziumi napokon azt adta elő az osztály.” (Tudósné Ódor Eszter)
„A kor, a miliő, a (fő)szereplők, a történet, a zene, a táncok – minden nagyon vállalható ebben a filmben. VHS-en kértem kölcsön a szomszédasszonytól, sose kapta vissza.” (Korbély Dóra)
„Ó, hát imádtam, a zamárdi kertmoziban láttam először, anyukámmal és unokatestvéremmel, akivel hosszasan fejtegettük anyukámnak, hogy ez milyen mélyértelmű film:) szerencsére anyukám középiskolai tanárként helyen kezelte az ügyet:)” (Patkó Ágnes)
„Minden házibuli elengedhetetlen számai voltak. A sulibuliknál is. Mielőtt a számokat kértük, a tánclépések gyakorlása a fiú wc-ben történt. A lassú számokat ti is szerettétek, ezekre mentek a nyújtott karos vörös füles topogások, a ‘lassúzás’”(Örkényi Kristóf)
„Imádtam és imádom. A táncot, a zenét. A történetet. A szereplők jellem -ábrázolását. Titokban minden nő arra vágyik, hogy legyen egy férfi, aki elkapja, ha ugrik. (és hány férfi vágyik egy nőre, aki feltétel nélkül megbízik benne) Nem baj, ha kissé karcos, füstös, de alapjában jó. A tiltott gyümölcs édes íze. Hányszor járunk úgy a tilosban, hogy valójában semmi rosszat nem teszünk!”(Molnár Edina)
„Én a millenium után láttam de úgy gondolom, hogy ebben a filmben látni a filmirodalom egyik legszebb és kedvesebb szerelmes pillanatát. Jó a zeneválasztás, nem nyálas, nincs túl tolva, elegánsan megoldva. Nem tolja bele az ember arcába a dolgokat… A mai szerelmes jeleneteknek mintapéldája lehetne!” (Dömsödi Orsolya)
Filmleírás (Forrás Indavideo.hu)
Dirty Dancing (1987)rendezte: Emiel Adorlino, főszereplők: Jennifer Grey, Patrick Sayze
1963 nyarán, a 17 éves New York-i Frances Houseman, (nevét Frances Perkinsről kapta, aki az első nő volt az amerikai kormányban) becenevén Baby, a Kellerman Hegyi Tó Hotelban vakációzik jómódú középosztálybeli családjával. Baby azt tervezi, hogy a Mount Holyoke College-re fog járni, hogy közgazdaságtant tanuljon, hogy azután belépjen a békehadtestbe. Baby apja, Jake, az üdülőtulajdonos, Max Kellerman személyi orvosa. Baby táncolni tanul az üdülőhely táncoktatójától, Johnny Castle-től, aki a munkásosztályból származik. Amikor Babyt meghívják az egyik partira, megtetszik neki a tánc. Később Baby felfedezi, hogy Johnny táncpartnere, Penny Johnson terhes Robbie Gouldtól, a pincértől, aki Baby nővérével, Lisával randevúzik. Amikor Baby megtudja, hogy Robbie nem hajlandó tudomást venni a babáról, az apjától kér pénzt Penny abortuszára. Mivel Penny még lábadozik az abortusz után, ezért nem tud részt venni a táncversenyen, ahol minden évben Johnny és Penny is fellép. Baby elvállalja, hogy Johnny táncpartnere lesz a versenyen. Miközben gyakorolnak a versenyre, egymásba szeretnek. Az előadásuk a Sheldrake-ben nagyszerűen sikerül. Amikor visszatérnek a hotelba, megtudják, hogy Penny abortusza közben műhiba lépett fel. Baby ráveszi az apját, aki orvos, hogy segítsen, de az apa azt hiszi, hogy Penny Johnnytól terhes, ezért megtiltja Babynek, hogy találkozzon vele. Baby ellenszegül az apjának és titokban mégis találkozgat Johnnyval. A kapcsolatot felfedik, miután Johnnyt azzal vádolják, hogy lopott az egyik üdülővendégtől; Baby, hogy megóvja őt az elbocsátástól, bevallja, hogy Johhny azon az éjszakán vele volt. Johnnyt végül tisztázzák a lopásvád alól. Dr. Houseman megtudja, hogy az igaz bűnös Penny terhességében Robbie volt, és nem Johnny, majd bocsánatot kér.
Források
[1] Szabad Föld, 1989. augusztus 1. 12. o.
[2] Uo.
[3] Uo.
[4] Film Színház Muzsika, 1989. július 15. 10. o.
[5] Népszabadság, 1989. július 6. 9. o.
[6] Uo.
[7] Népszava, 1989. július 6. 6. o.
[8] Film Színház Muzsika, 1989. július 22. 2. o.
A nyitóképen a film egyik ikonikus jelenete
