Forrás 

Mária Terézia élete és oktatáspolitikája – I. rész: Mária Terézia élete

Ébner Zsuzsa Ha a rendelkezésünkre álló levelek, festmények, szakirodalom alapján megpróbáljuk bejárni azt az utat, amelyet Mária Terézia tett meg 1717 és 1780 között, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy egy kihívásokkal teli, páratlan életút bontakozik ki előttünk. Utazásunk elején egy babáját szorongató kislánnyal találkozhatunk, aki kacagva rohan végig a bécsi palota folyosóin, s mire hosszú évek után utolérjük, már a kertben üldögél és ujjai egy lotaringiai hercegtől kapott levél köré fonódnak… Látjuk, ahogy feleséggé, majd édesanyává válik, 1740-ben pedig királynővé. Ott vagyunk mellette, amikor fegyverrel kényszerül megvédeni örökségét, és akkor is,…

Tovább
19. század Forrás Kult 

„Drága Rudolf” – Ferenc József és Sisi levelei fiukhoz

„A koronázás napja még nincsen elhatározva” – számol be nyolcéves fiának a Budán tartózkodó Erzsébet császárné („szerető anyád”) 1867. május 15-én kelt, magyar nyelvű levelében. Szó esik még a budai Várkert virágzó orgonafáiról, a hamarosan a királyi család használatába kerülő gödöllői kastély parkjában tett látogatásról és a lóversenyekről, ahol főleg a lovukat szőrén megülő parasztemberek nyerték meg az uralkodóné tetszését. Ez a levél is olvasható a Drága Rudolf: Ferenc József és Sisi levelei fiukhoz címmel most megjelenő kiadványban, amelyben az uralkodópár leveleit Vér Eszter Virág történész és Borovi Dániel művészettörténész…

Tovább