20. század Horthy-kor II. Világháború képes történelem 

A rommá lőtt Budapestről nyílt művészeti kiállítás

Budapest 1944–1945-ös ostromáról ostROMképek címen nyílt kiállítás a Várnegyed Galériában, amelynek különlegessége, hogy a nagyközönség számára eddig szinte teljesen ismeretlen művészeti alkotásokat – festményeket, rajzokat – mutat be. A kiállítás március 1-jéig ingyenesen látogatható. Budapest ostromáról ma már viszonylag sok információ áll az érdeklődő közönség rendelkezésére. Magyarország 1944 augusztusának utolsó napjaiban, a román átállást követően vált hadszíntérré. Az előretörő szovjet és román csapatok komoly harcok és több százezer főt kitevő veszteségek árán jutottak el Budapestig, amelynek első, október 29-i bevételi kísérlete gyorsan kifulladt. Ekkor azonban még élt a remény, hogy…

Tovább
20. század Holokauszt Horthy-kor II. Világháború 

A zsidómentő kofferes gyilkos – 18+

A történelemben mindig voltak olyan bűnesetek, amelyek megráztak egy-egy közösséget. A sajtó térnyerésével pedig bizonyos bűncselekmények a címoldalakra kerültek, országos szenzációk lettek, akár hetekig, hónapokig lázban tartva a teljes társadalmat. Ilyen eset történt 1931 márciusában, amikor egy bőröndbe csomagolt női holttestet találtak egy szolnoki vonaton. Később azonban még a gyilkosságnál is érdekesebb lett a gyilkos személye.

Tovább
Forrás Gamer 

Call of Duty WWII – Történész szemmel

A Call of Duty bő tíz év után tért vissza a sorozat gyökereihez, a második világháború hadszíntereihez. Egy egyszerű katona bőrébe bújva élhetjük át a nyugati front utolsó időszakának eseményeit a normandiai partraszállástól a Rajnáért folyó harcig. Nézzük, hogy mennyire sikerült hitelesen megidéznie az Activision játékának ezeket az eseményeket. A Call of Duty első három része (2003; 2005; 2006) mára már klasszikusnak számít. A 2000-es évek első felében nagyban ez a széria határozta meg az FPS-ek, azaz a „lövöldözős játékok” piacát, és – főleg az első két rész – számos nemzetközi…

Tovább
20. század Forrás I. Világháború 

Lovagok egy lovagiatlan háborúban

Georg von Trapp: Az utolsó tisztelgésig. Egy osztrák tengeralattjáró-parancsnok történetei. Garamond, Budapest, 2017. Ha a tengeralattjárós hadviselésre gondolunk, a legtöbb embernek óhatatlanul is a második világháború és az angolszász hajókra vadászó német „farkas falka” vagy esetleg a csendes-óceáni hadszíntéren szolgáló amerikai búvárhajók jutnak eszébe. Pedig a fegyvernem az első világháború alatt vált meghatározóvá, így főleg a centenárium kapcsán nagyobb figyelemre tarthat számot a mindmáig háttérbe szorult téma. A feldolgozás nem is kezdődhetne megfelelőbben, mint Georg von Trapp eredetileg 1935-ben megjelent visszaemlékezéseivel.

Tovább
Holokauszt I. Világháború II. Világháború Szocializmus 

Egy különc politikus portréja – Nagy Emil kalandos életútja

Nagy Emil neve a legtöbb ember számára nem mond sokat, pedig a XX. század első felének igen jellegzetes alakja volt. Ügyvédként, politikusként, újságíróként és családapaként is kissé különcnek számított, végtelen tisztességéhez és rendkívüli szociális érzékenységéhez pedig egyes esetekben naiv idealizmus párosult. Élete során több mint két évtizeden keresztül volt képviselő, rövid ideig Bethlen István igazságügy-minisztere volt, mindvégig kiállt a szegényebb paraszti rétegekért, a Rothermere-i revízió elkötelezett híve és propagandistája lett, eközben az ország egyik legismertebb ügyvédjeként praktizált, a korszak meghatározó újságírója volt, a vészkorszakban zsidókat és más üldözötteket bújtatott, majd…

Tovább
kora újkor Középkor 

Skót történetek II. – A Robertson klán

Skócia története nagyrészt az egymással – és az angolokkal – harcban álló klánokról szól. Cikksorozatunk első részében Moulint és környékét mutattuk be, most pedig a térség klánja, a Donnachaidh vagy ismertebb nevén a Robertson kerül terítékre. A skót klánok gyakorlatilag idősebbek az országnál, az időszámításunk utáni első századokban a hegyekkel és völgyekkel tagolt területeken az egymástól elkülönülő nagycsaládokból alakultak ki. A klánokat két nagyobb csoportra lehet osztani, a szegényebb, kisebb befolyással rendelkező és az inkább az angolokhoz húzó alföldiekre, valamint az önállóságukra büszkébb és erősebb felföldiekre. Hogy a skót Felföld…

Tovább
Forrás 

„Női holttest az utazókosárban” – Mágnás Elza-gyilkosság a korabeli sajtóban

1914. január 10-én reggel találtak rá a Bem rakparton az utazókosárba gyömöszölt Turcsányi Emília, ismertebb nevén Mágnás Elza holttestére. A nem mindennapi bűnügy már a kezdetekkor nagy port kavart, az érdeklődés pedig fokozódott, amikor kiderült, hogy a halott nő az éjszakai élet egyik ismert alakja, korábbi kurtizán, a dúsgazdag bútorgyáros, Schmidt Miksa szeretője.

Tovább
Forrás Hidegháború 

A Szabad Európa Rádió megalapítása és első évei

A Szabad Európa Rádióról szinte mindenki hallott, elsősorban az 1956-os tevékenysége miatt. Ez az adó közvetített a leghitelesebben a forradalmi eseményekről, és buzdította az emigrációból az itthoni magyarokat a kitartásra. Sokaknak talán a gyerekkori mesékből is ismerős lehet a Szabad Európa, hiszen a nagyszülők a régi rádiókon esténként titokban próbálták behozni a zavarások miatt sercegő adót, hogy a világ dolgairól „más szemszögből” is tájékozódjanak. De mi is volt valójában a Szabad Európa Rádió? Hogyan jött létre és kinek volt a szócsöve? Kik dolgoztak a szerkesztőségben és mennyire mondható el, hogy…

Tovább
Forrás Hidegháború Szocializmus 

Kémek harca; A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége és a magyar állambiztonság

Ha kémekről hallunk, elsősorban James Bond, az amerikai filmek hidegháborús hősei és hihetetlennek tűnő, veszélyes kalandok jutnak eszünkbe. De mi történt valójában, amikor a 007-es ügynök karaktere még meg sem született, a CIA pedig csak tanulta a szakmát? Egyebek mellett a Horthy-korszakban kiképzett hírszerzők vívtak életre-halálra menő harcot a kommunista magyar állambiztonsági szervekkel.

Tovább