A német-orosz kapcsolatok alakulása a rendszerváltást követően

Herczeg Adrienn

Oroszország[1] földrajzi szempontból az Európai Unióhoz legközelebb elhelyezkedő regionális nagyhatalom, míg Németország az EU leggazdagabb és egyben legbefolyásosabb tagállama. Mindkettő külpolitikájában kiemelkedő helyet foglal el a másikkal való jó kapcsolat kiépítése és fenntartása.[2]

A szovjet csapatok által legitimált, Ulbricht vezette Kelet-Németországban a hidegháború alatt 1949-et követően kezdődött meg sztálinista minták alapján a nehézipar erősítése. Ez azonban komoly zavarokhoz vezetett a lakosság ellátása terén, valamint a gazdaság egyéb, nem preferált szektoraiban. Az NDK pártvezetése annak érdekében, hogy elkerülje a társadalmi elégedetlenség további növekedését, arra kényszerült, hogy korlátozott mértékben ugyan, de működni hagyja a magánszektort. Ez utóbbi lépésnek volt köszönhető, hogy a keletnémet szocializmus egészen az 1970-es évekig „emberarcúbb” maradt, mint az a rendszer, ami a többi kelet-európai országokban tapasztalható volt.

A Hallstein doktrína[3] értelmében az NSZK nem nyithatott nagykövetséget egyetlen olyan szocialista országban sem, amely elismerte az NDK-t. Ez alól a Szovjetunió volt a kivétel. 1969-ben Willy Brandt lett a kancellár, s az SPD a Német Szabaddemokrata Párttal közösen alakíthatott kormányt. Ez az új szocialista-liberális kormány egy új külpolitikai doktrínát hirdetett meg, ez volt az új keleti politika, vagyis a Neue Ostpolitik,[4] mely egy teljesen új időszak kezdetét jelentette. Ennek a politikának köszönhetően a Kelet és a Nyugat eddigi kölcsönös elutasítását immár a párbeszéd váltotta fel. Az NSZK rendezni tudta kapcsolatait a szocialista tábor országaival, s a nagy sikerekre való tekintettel a Time magazin 1970-ben Willy Brandtot tette meg az év emberének.[5]

Mivel 1989-ig nem volt esély a fennálló német megosztottság megszüntetésére, így a két Németország eltérő fejlődési pályára kényszerült. A Brezsnyev doktrína bukásával, valamint a peresztrojka és a glasznoszty politikák beköszöntével kezdetét vette a demokrácia és a piacgazdaság kiépítése a közép- és kelet- európai országokban.[6]

Az enyhülési folyamatnak, illetve a jó német-szovjet kapcsolatoknak köszönhetően lehetővé vált a német-német közeledés, s 1990-ben az újraegyesülés. A Nyugat-Németországhoz csatlakozott NDK azonnal a NATO és az Európai Közösség tagja lett.[7] A meggyengült Oroszországnak nem volt más lehetősége, minthogy elfogadja az újonnan kialakult status quot.

A németországi helyzet abban különbözött a többi európai országhoz képest, hogy ott a pluralizmus és kapitalizmus mellett erősen jelent volt az ország újraegyesítése utáni vágy is.[8] Utóbbit 1990-ben sikerült is elérni, majd megkezdődött a szovjet csapatok kivonása, s a német-orosz kapcsolatok szépen fejlődtek tovább: az orosz diplomácia máig a német felet tekinti az Európai Unión belül legfontosabb partnerének; a két ország kereskedelmi forgalma kiemelkedő; az egykori keletnémet lakosság nagy része máig beszél oroszul, s jelentős számú orosz állampolgár németül.

A német újraegyesítést követően a német-orosz kapcsolatok továbbra is élénkek és jók maradtak, melynek hátterében a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés állt. Németország igyekezett kedvező helyzetbe hozni a német nagyvállalatokat a nagy haszonnal kecsegtető Oroszországban. Az orosz diplomácia számára pedig jó befektetés az Európai Unión belüli egyik legerősebb országgal a jó kapcsolatok fenntartása.

Gerhard Schröder kancellársága idején ért el a német-orosz együttműködés a csúcspontra, amikor is 2005-ben a felek aláírták az Északi Áramlat[9] megépítéséról szóló szerződést, melynek köszönhetően a két ország kereskedelmi forgalma 2004-ben, egyetlen év leforgása alatt 25 százalékkal bővült. Az oroszul jól beszélő Angela Merkel kancellárrá[10]  választása egy új fejezetet nyitott a német-orosz kapcsolatok tekintetében. Ez a visszaesés a Schröder időszakhoz képest jelent lehülést, s főleg az ukrajnai krízis hatásaként értelmezhető. 2014-ben Schröder vezetésével a Die Zeit neves magazínban megjelent egy nyílt levél 60 német politikus aláírásával, amely a túlságosan oroszellenes álláspontot kritizálta az ukrán válság kapcsán. Ezzel párhuzamosan azonban a német politikai és gazdasági elit többsége elfogadja az vezetőség Ukrajna politikáját. Az ukrán válságon kívül más is terheli a német-orosz kapcsolatokat: Merkel igen élesen kritizálja Oroszországot állampolgárai emberi jogainak megsértése, valamint az orosz és külföldi civil csoportokkal szembeni fellépés miatt. Egyes elemzők szerint az imént említetteknek az lehet az oka, hogy Merkel könnyebben szót értett Medvegyevvel, mint Putyinnal.[11]

Schröder Putyin társaságában 2005. április 11-én. Wikipedia Commons
Schröder Putyin társaságában 2005. április 11-én. Wikipedia Commons

A német-orosz kapcsolatok megtorpanásának 3 fő okát lehet kiemelni. Egyrészt a már említett ukrán válság, mert míg Ukrajnát illetően a válság előtt nem igazán volt konfliktus Oroszország és Németország között, addig a válság alatt két ellentétes vélemény formálódott, ugyanis Oroszország értelem szerűen oroszbarát Ukrajnát szeretett volna, az EU-tag Németország pedig egy Európához közeledőt. 2008-tól fogva a világgazdasági válság miatt az orosz üzleti környezet már nem volt olyan vonzó a német cégek számára, mint korábban. Igaz, 2010 és 2013 között ez valamelyest javulni látszott, azonban a válság előtti helyzetbe nem tért vissza. A harmadik ilyen okként pedig Putyin visszatérését lehet megjelölni. A német diplomácia Medvegyevben látta a modernizáló közgazdászt, aki képes lehet rá, hogy Oroszországot a nyugat megbízható gazdasági partnerévé alakítsa, míg az egykori hírszerző Putyint hajlamosabbnak tartja a konfrontációkra.

A fentiek mellett éles változás következett be a német külpolitikában is, ugyanis az Oroszország központú Kelet-Európa politikát felváltotta a keleti partnerségek keresése, s Lengyelország, valamint Ukrajna felé fordult. Merkelt azonban óvatosságra intik, mivel egy túlzottan orosz ellenes politika rontaná a német cégek oroszországi exportlehetőségeit, valamint a már meglévő ottani pozícióit.


Borítóképen:”Köszönjük Gorbi” [Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet pártfőtitkár] felirat a berlini fal egyik szekcióján. RIA Novosti Archive, 428452 / Boris Babanov.

Források

Bundesarchiv: 1955: die Hallstein-Doktrin. Forrás:

https://www.bundesarchiv.de/oeffentlichkeitsarbeit/bilder_dokumente/01366/index.html.de

Bundeszentrale für politische Bildung: Entspannung und Neue Ostpolitik 1969-1975. Forrás:

http://www.bpb.de/izpb/10344/entspannung-und-neue-ostpolitik-1969-1975?p=all

Deák András: Az interdependencia fogságában- az EU-orosz kapcsolatok és külkereskedelem. 4.o.

Encyclopaedia Britannica: Perestroika, soviet government policy.  Forrás: https://www.britannica.com/topic/perestroika-Soviet-government-policy

F.William Engdahl: Pipeline Geopolitics: the russian german Nord Stream strategic gas pipeline. Forrás: htp://www.globalresearch.ca/pipeline-geopolitics-the-russia-german-nord-stream-strategic-gas-pipeline/20080

History: 1955- West Germany joins NATO. Forrás: http://www.history.com/this-day-in-history/west-germany-joins-nato

Michael Sontheimer: Kniefall vor der Geschichte. Spiegel Online. Forrás: http://www.spiegel.de/einestages/willy-brandt-in-warschau-a-946886.html

Richard Herzinger: Die frühen Jahre der Angela Merkel. Forrás: https://www.welt.de/politik/deutschland/article116086112/Die-fruehen-Jahre-der-Angela-Merkel.html

Stefan Meister: Reframing Germany’s russia policy – an opportunity for the EU. European Council on Foreign Relations. Forrás: http://www.ecfr.eu/page/-/ECFR100_GERMANY_RUSSIA_BRIEF_AW.pdf

The Guardian: German reunification 25 years on: how different are east and west really. Forrás: https://www.theguardian.com/world/2015/oct/02/german-reunification-25-years-on-how-different-are-east-and-west-really

[1] A tanulmány a Nemzeti Tehetség Program keretében létrehozott „Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj” keretében valósult meg.

[2] Deák András: Az interdependencia fogságában- az EU-orosz kapcsolatok és külkereskedelem. 4.o.

[3] Bundesarchiv: 1955: die Hallstein-Doktrin. Forrás: https://www.bundesarchiv.de/oeffentlichkeitsarbeit
/bilder_dokumente/01366/index.html.de

[4] Bundeszentrale für politische Bildung: Entspannung und Neue Ostpolitik 1969-1975. Forrás: http://www.bpb.de/izpb/10344/entspannung-und-neue-ostpolitik-1969-1975?p=all

[5] Michael Sontheimer: Kniefall vor der Geschichte. Spiegel Online. Forrás: http://www.spiegel.de/einestages/willy-brandt-in-warschau-a-946886.html

[6] Encyclopaedia Britannica: Perestroika, soviet government policy.  Forrás: https://www.britannica.com/topic/
perestroika-Soviet-government-policy

[7] History: 1955- West Germany joins NATO. Forrás: http://www.history.com/this-day-in-history/west-germany-joins-nato

[8] The Guardian: German reunification 25 years on: how different are east and west really. Forrás: https://www.theguardian.com/world/2015/oct/02/german-reunification-25-years-on-how-different-are-east-and-west-really

[9] F.William Engdahl: Pipeline Geopolitics: the russian german Nord Stream strategic gas pipeline. Forrás: http://www.globalresearch.ca/pipeline-geopolitics-the-russia-german-nord-stream-strategic-gas-pipeline/20080

[10] Richard Herzinger: Die frühen Jahre der Angela Merkel. Forrás: https://www.welt.de/politik/deutschland/
article116086112/Die-fruehen-Jahre-der-Angela-Merkel.html

[11] Stefan Meister: Reframing Germany’s russia policy – an opportunity for the EU. European Council on Foreign Relations. Forrás: http://www.ecfr.eu/page/-/ECFR100_GERMANY_RUSSIA_BRIEF_AW.pdf

Facebook Kommentek