Páncélosok a forradalomban II.

Az első részben azokat a nem mindennapi – de akkor “hétköznapi” – bevetéseket, alkalmazásokat vettük végig, amelyek a forradalom alatt előfordultak. A harckocsi azonban, mint a szárazföldi haderőnem legalapvetőbb fegyvere természetesen a harcokban tud igazán megmutatkozni. Ígéretemhez híven következzen tehát a harceszközhöz méltóbb harci alkalmazások bemutatása néhány felidézett harci cselekmény alapján.

“Tankokkal mennek fiaink ellen”

Már a forradalom első napján, október 23-án megjelentek a harckocsik. A délután zajló demonstráció után a tömeg egy része estére a Rádióhoz vonult, hogy beolvassák a követeléseiket. Itt azonban a gyűlölt államvédelem fegyvereseivel találták magukat szemben, akik az egyre növekvő tömeg követelésének nem engedve a gyülekezők közé lőttek. Miután a Néphadseregnél riadót rendeltek el, az épület védelmét katonákkal is megerősítették és hamarosan megérkeztek a tankok is. Kettő T-34/85 harckocsi érkezett lőszer nélkül a budapesti Páncélos Szertárból, de egyik sem jutott el a Rádió elé. Az első a Múzeum körútnál akadt el a tömegben, a kezelőszemélyzete elhagyta, míg a másik a Kossuth utcáig haladt, itt a tüntetők viszont összetörték a figyelőműszereit ezért visszatért a javítóbázisra. Később, kilenc óra tájban jelentek meg a piliscsabai ezred harckocsijai:

“Egyszer csak arra figyeltünk fel, mintha a Bajcsy-Zsilinszky úton, felülről, tehát Pest északi része felől tankok közelednének. Akkor már hallottunk arról, hogy egyetemisták vannak a Rádiónál, és fegyveres harc alakult ki. Rettenetesen felháborodtunk azon, hogy tankokkal mennek fiaink ellen. Tényleg jöttek tankok, csukott tetővel, volt talán négy vagy öt. Egyszer csak a vezértanknak a teteje megnyílik, kidugnak rajta egy nemzetiszín zászlót. Hát mondanom se kell, hogy a tömeget levette a lábáról ez az okos akció. Hatalmas tapsviharban törtünk ki az előző pfujolások után. Egy tiszt megjelent a toronyban, és barátságosan integetett. Hát úgy könyveltük el a dolgot, hogy ezek nem bevetésre indulnak a fiaink ellen.” (Lambrecht Miklós)[1]

39984.jpg
T-34/85-ös harckocsik a Pollack Mihály téren a Rádiónál (Fotó: Fortepan NAGY GYULA/39984)

Hamarosan a tüntetők is fegyverhez jutottak a külvárosi gyárakból, lőszerraktárakból, majd később a katonáktól, és megkezdték az épület ostromát, amihez aztán az ezred katonái is csatlakoztak, azonban a harckocsikkal nem avatkoztak be. Végül az épületet reggelre elfoglalták a felkelők. Ekkorra már megjelentek a szovjet tankok Budapest utcáin, miután a kormány a Szovjetunió segítségét kérte a rend helyreállításához. A fegyverhez jutott felkelők a város különböző pontjain (elsősorban a nagyobb utak, közlekedési csomópontok mentén, ahol a szovjet erők beérkeztek) velük szemben is felvették a harcot:

“Amikor a Körúthoz értünk, láttuk, hogy a Körút és az Üllői út kereszteződésében két tank áll. Erre a jelentre még ma is pontosan emlékszem. Elég messzire álltunk ugyan, de azért jól lehetett látni, hogy egy egész fiatal srác az egyik tank mögé lopakodik. Emlékszem, hogy még a lélegzetünket is visszafojtottuk, annyira figyeltünk, hogy sikerül-e neki, vagy nem sikerül, kilövik vagy nem lövik. Mikor odaért, meggyújtotta a benzinespalackot, és belevágta a tankba. A tank kigyulladt. A gyerek szerencsére sértetlenül visszaért. Ez volt az első tank, amit kiégni láttam.” (Wittner Mária)[2]

39756.jpg
Ezen az érdekes felvételen két típus kivételével az összes forradalom idején bevetett szovjet harckocsi szerepel (balról jobbra): PT-76, T-34/85, ISZ-3 (Fotó: Fortepan NAGY GYULA/39756)
106505973.jpg
Akik a fenti képről lemaradtak: T-44… (Fotó: Keystone-France/Gamma-Keystone/GettyImages)
79417.jpg
…és T-54 (Fotó: Fortepan BERKÓ PÁL/79417)

A “lovassági módszer”

Október 24-én a beérkező szovjet erők 290 harckocsival rendelkeztek, míg a néphadsereg Budapestre rendelt alakulatai 50 harckocsival kezdték meg a feladataikat. A félelmetes számok ellenére az elrettentő erő demonstrálására alkalmazott tankokat nagy meglepetésre megtámadták a forradalmárok, ahogy az a fenti idézetből is kivethető.

40201.jpg
PT-76 felderítő úszó harckocsi halad az oszlop élén a Nagykörúton (Fotó: Fortepan NAGY GYULA/40201)

“Alakulataink az első napon Budapesten 20 halottat és 48 sebesültet számláltak, négy harckocsinkat és 4 páncélozott szállító járművünket kilőtték, néhány gépkocsinkat felgyújtották.” (Jevgenyij Ivanovics Malasenko altábornagy)[3]

40200.jpg
Az oszlop végén egy ISZ harckocsi alvázán kialakított harckocsi vontató halad a szovjet csapatok ideiglenes kivonulása idején (Fotó: Fortepan NAGY GYULA/40200)

A felderítés és megfelelő biztosítás nélkül mozgó szovjet páncélos erők hamar érzékeny veszteséget szenvedtek a civil fegyveresekkel szemben. Az első kudarcok után valamelyest belátták, hogy a “kelet-berlini” módszer itt nem használ. Igyekeztek felderíteni a forradalmárok gócpontjait, megtudni, hogy hol, milyen erőkkel kell számolniuk. A szovjetek a levegőből is végeztek felderítést, bár a bérházakban meghúzódó szabadságharcosokat nem igen fedezhették fel, ezért többnyire páncélosokat küldtek előre. Ezeket a műveleteket PT-76 úszó felderítő harckocsival illetve a tömegével rendelkezésre álló T-34-esekkel végezték, de előfordult, hogy harckocsivontatót küldtek ki erre a célra, amit magyar tankok biztosítottak. A legtöbbször ezek a járművek sem kerülték el a Molotov-koktélokat, így később az alábbi módszerhez folyamodtak:

“A városban kialakult bonyolult helyzet ellenére, a megszokott frontvonal hiányában és a feladatok végrehajtására rendelkezésre álló rövid idő alatt is jól működött a Dobrunov alezredes parancsnoksága alatt álló önálló felderítő-zászlóalj. Felderítés céljából harckocsikat, páncélozott szállítójárműveket és motorosokat küldött felderítő őrjáratra a főútvonalakra (…) A felderítő-zászlóalj, hogy megtudja,  hol rejtőzködnek fegyveresek, melyik körzetben működnek, gyakran “lovassági módszer”-hez folyamodott: a nagy sebességgel előreküldött őrjáratra az ellenség tüzet nyitott, s a parancsnok a megfigyelés alapján meghatározta a felkelők tűzfészkét és tartózkodási helyüket.” (Jevgenyij Ivanovics Malasenko altábornagy)[4]

40000.jpg
T-54-es halad az Egyetem téren, a hangja mellett az ilyen gázfröccs felhők is elárulhatták (Fotó: Fortepan NAGY GYULA/40000)

Ez a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy több harckocsit állítottak fel tüzelőállásban a felkelők feltételezett helyétől távolabb, míg egy tankot kiküldtek a veszélyes útszakaszra. A tüzelőállásban lévő harckocsikból figyelték, hogy a nagy sebességgel haladó “csali” tankra honnan érkezik a tűz, s az így felderített állásra tüzet zúdítottak. Ez természetesen óriási pusztítással és nagy veszteségekkel járt mindkét oldalon, de még így sem lehetett eredményes.

535787649.jpg
Szovjet tankok a felkelők szemszögéből nézve (Fotó: Photo12/UIG/GettyImages)

“Ulica Üllői?! Tam nyet!”

Az első összecsapások után már világossá vált, hogy az Üllői út és a Nagykörút kereszteződésénél működő fegyveres csoportok eredményesen harcoltak az arra haladó szovjet és magyar csapatok ellen. Később ez a környék lett a legveszélyesebb a támadókra nézve, itt szenvedték el a legsúlyosabb veszteségeket. Hogy mennyire tartottak maguk a szovjetek  – köztük a harckocsizók – ettől a helytől, jól leírja egy hadnagy (a nevét sajnos nem tudjuk), aki a Honvédelmi Minisztérium külügyi osztályán dolgozott, de a forradalom alatt orosz tankokat segített eligazítani a városban:

“A Kilián laktanyának és az Üllői útnak olyan vészes híre volt a szovjetek között, hogy hisztérikusan féltek tőle. Emlékszem ,kaptunk egy jelentést, hogy a Kilián laktanyánál nyugalom van. Elindultunk hát három harckocsival, páncélgépkocsi is volt velünk, azt hiszem (…) Eljutottunk az Iparművészeti Múzeumig, amikor azt mondta nekem a parancsnok: “Szállj ki, mert útban vagy; nem tudok manőverezni.” “Hát ne haragudj – feleltem neki – , de én ezen a környéken nem szívesem tenném ki a fejemet.” “Mi az, beijedtél?” –  kérdezte, s kiállt a tank tetejére derékig. Abban a pillanatban isten tudja hány fegyver szólalt meg a környező házakból. A parancsnok gyorsan visszabújt a harckocsiba, s elindult visszafelé, a Kálvin térre. Ott kiszálltam ebből a tankból, s átmentem az eggyel mögötte lévőbe Újból felzörögtek a lánctalpak, amikor… Lehetett tőlünk harminc-negyven méterre az a harckocsi, amelyikből kiszálltam, s bizony, úgy megszórták, hogy fel is robbant.”[5]

Máskor így fakadtak ki neki az oroszok az Üllői út hallatán: Ulica Üllői?! – kiáltottak fel – Tam nyet! [Üllői út?! Ott nem!] Nem, arra nem megyünk, szó sem lehet róla.[6]

6375.jpg
Szovjet T-34/85 harckocsi az Iparművészeti Múzeum előtt (Fotó: Fortepan/6375)
39827.jpg
Út a harckocsitemetőbe: Üllői út és a Nagykörút kereszteződése, jobbra a Kilián laktanya balra Corvin-köz romos épületei (Fotó: Fortepan NAGY GYULA/39827)

Sokszor a tankok szinte tehetetlenek voltak a Nagykörút illetve az Üllői út mindkét oldalán elhelyezkedő, az épületek felső emeletein lőállást foglaló felkelőkkel szemben a megfelelő gyalogsági támogatás nélkül. Ráadásul az említett szakaszokon az egymástól többnyire külön működő fegyveres csoportok egy szinte összefüggő ellenálló láncolatot alkottak. Tehát például a Nagyvárad tér felől érkező szovjet egységet először a Berzenczey utcai vagy a Vajdahunyad utcai felkelők támadták meg, ha itt túljutottak, akkor a Corvin-közből, a Kilián laktanyából és a Valéria söröző épületéből kaptak tüzet. De sok csoport többször változtatta helyét, ami tovább nehezítette a felderítők és a támadók helyzetét. Gosztonyi Péter, aki akkor a Kiliánban szolgált alhadnagyként, a forradalom első napjaiban szemtanúja volt egy összecsapásnak, amely jól megmutatja, hogy milyen zavart tudott okozni a forradalmárok fellépése:

“…az Üllői úton három szovjet páncélos gördült a Nagyvárad tér irányából a Belváros felé. Két T-34-es és egy JSZ nehéz harckocsi (T-54-es) [Valójában ez két különböző harckocsi, a JSZ a Joszif Sztálin nevét viselő ISZ-3-as nehéz harckocsit jelenti, míg a T-54-es egy újabb fejlesztés volt. Gosztonyi valószínűleg az előbbit láthatta, ennek ellenére a következőkben is meghagytam a típus elnevezést az eredetiben – T.B.]. A laktanya magasságában az Üllői út velünk szemben lévő épülete árkádjai alól puska- és géppisztolytűz érte az oroszokat. Majd égő benzines palackok csattantak a harckocsik tetején. Az egyik T-34-es tüzet is fogott. Megállt. A többi folytatta útját a Ferenc körút és Üllői úti kereszteződés irányába. Most már ők is lőttek. Vaktában. Nem tudták, honnan lövik őket. A T-54-es páncélost is eltalálták a benzines palackok. Az is lángra gyulladt. A még megmaradt T-34-es megpróbált segítségére sietni. Megállt. Visszatolatott, s miközben géppuskával tüzet szórt a környék házaira, úgy farolt oda a lángra kapott T-54-eshez, hogy a harckocsiba beszorult katonák a páncélos hasán rendszeresített vészkijáraton keresztül elhagyhassák a pusztulásra ítélt “halálkoporsójukat”, s átkússzanak a T-34-esbe. Ebben a pillanatban azonban a Ferenc körúton, a Boráros tér felől két szovjet páncélos – valószínűleg pánikba esve – elérte az útkereszteződést. Hiába látta a két szovjet páncélos vergődését, mivel nem tudott időben fékezni, az élpáncélos teljes sebességgel nekihajtott a lángra gyúlt T-54-esnek. Három páncélos gabalyodott így össze az úttest közepén. A harc egy pillanatig sem maradt abba. A Ferenc körúti házakból – és így a Kilián laktanya oldaláról is – további benzines palackok repültek a páncélosok irányába. Az eredmény: a két T-34-es nagy erővel kiszabadította magát a halálos acélgomolyból, visszavonult és a T-54-est magára hagyta. Tíz perc sem telt bele, a tűz elérte a harckocsi lövegkészletét. Óriási robbanás. A T-54-es lövegtornya nagy ívben lerepült a harckocsiról.”[7]

is-iii_budapest_1956.png
Súlyos harcok, súlyos harckocsi: szovjet ISZ-3 nehéz harckocsi

“Páncélosok, gyorsan és pontosan cselekedjetek!”

Természetesen a néphadsereg is bevetette tankjait a forradalmárok ellen, azonban a Corvin-köz és annak környékén ezek sem boldogultak. Talán az október 25-i Maléter Pál vezette akció a legszemléletesebb, ahol öt T-34/85-ös harckocsival indultak el a Kilián laktanyához helyreállítani a rendet (mivel az épület egy részét a forradalmárok birtokolták). Az első tankban ült maga Maléter ezredes is, aki aztán átállt a forradalom oldalára és a Kilián parancsnoka lett. A művelethez a Jászai Mari téren lévő 33. esztergomi harckocsiezred állományából jelölték ki a harckocsikat. Maléter a következőképpen tervezte a feladat végrehajtását:

“Menetet hajtunk végre a Nagykörúton a Rákóczi útig. A Rákóczi útnál balra fordulunk és a Keleti pályaudvar irányába megyünk, majd onnan jobbra a Nagyvárad térig. A Nagyvárad térnél megint jobbra, az Üllői útra fordulunk. Ott csatlakoznak hozzánk a tiszti iskolások, akikkel együtt fogjuk a feladatot végrehajtani. Kérlek titeket páncélosok, hogy gyorsan és pontosan cselekedjetek.”[8]

103934386.jpg
Az esztergomi harckocsiezred járművei a Jászai Mari téren (fotó: AFP/Getty Images)

Maléter beszállt az első harckocsiba, ahol a parancsnoki ülésben foglalt helyet. Innen irányította az előtte ülő vezetőt a lábával, azaz mindig azt a vállát érintette meg vele, amerre kanyarodni kellett. Már az elején lemaradt két harckocsi, így ezek visszatértek a Margit hídhoz. Amikor a Nagyvárad térhez értek Maléter hiába adta parancsba a harckocsik követését és a laktanya elfoglalását a tiszti iskolásoknak, a növendékek nem indultak meg utána. Gyalogság nélkül értek így a laktanyához, ahol az Üllői utat szegélyező házakból a felkelők tüzet nyitottak. A másik két harckocsit sikerült is felgyújtaniuk, ám sérülten még el tudtak menekülni. Maléterék egyedül maradva az úton mozogva próbálták viszonozni a tüzet a géppuskájukkal. A heves tűz elől megkíséreltek behajtani a laktanya kapuján, de nem fértek be és beszorultak. Miután eközben a néphadsereg alakulatainál elrendelték a nemzeti zászló kitűzését, egy főhadnagy odakúszva a beszorult tankhoz a vezető búvónyílásán keresztül beadott nekik is egyet. Az ezredes kidugta és meglobogtatta a zászlót, amit a tűzszünet jelének vettek. A felkelők abba hagyták a tüzelést, ezután nagy tömeg “Éljen! A hadsereg velünk van!” kiáltások közepette lepte el az utcát és a járművet. Ekkor Maléter is kiszállt és tűzszünetet hirdetett.

141557633.jpg
Az ezredes beszorult T-34-ese a Kilián laktanya kapujában (Fotó: Mario De Biasi/Mondadori Portfolio/Getty Images)

A fentiek alapján is látható, hogy a tankban hiába van meg a mozgékonyság, tűzerő, védelem egyszerre, a városi harcokban elengedhetetlen a gyalogsági támogatás. 1956-ban a magas házak között mozgó harcjárművek könnyű célponttá válhattak a felkelők számára. Emellett el lehet képzelni, milyen nehéz lehetett a kezelőszemélyzetnek egy teljesen idegen városban a szűk kémlelőn keresztül tájékozódni, a harcban a tankot irányítani vagy a célpontot felderíteni és elpusztítani. Nem csoda, hogy az úttestre lefordított palacsintasütő is gyanút keltett és olykor meghátrálásra kényszerítette őket. Amiben igazán bízhattak az a nagyobb tűzerő és a puszta megjelenésük által keltett félelem, ez utóbbi azonban hiányzott…


A következő fejezetben a forradalmárok kezére került harckocsikról is esik majd szó.

[1] Molnár Adrienne – Kőrösi Zsuzsanna-Keller Márkus (szerk.): A forradalom emlékezete. Személyes történelem. 1956-os Intézet, Budapest, 2006, 76.o.

[2] Kozák Gyula (szerk.): Pesti utca – 1956. Válogatás fegyveres felkelők visszaemlékezéseiből. 1956-os Intézet-Századvég kiadó, Budapest, 1994, 18.o.

[3] Györkei Jenő – Horváth Miklós (szerk.): Szovjet katonai intervenció 1956. H & T Kiadó, Budapest, 2001, 227.o.

[4] Uo. 227.o.

[5] Kő András – Nagy J. Lambert: Kossuth tér 1956. Teleki László Alapítvány, Budapest, 2001, 93.o.

[6] Uo. 94.o.

[7] Gosztonyi Péter: Emlékeim a Kilián laktanyáról. In: 1956-os Intézet Évkönyve. 1993. 1956-os Intézet, Budapest, 1993, 230-231.o.

[8] Horváth Miklós: Maléter Pál. H&T kiadó, Budapest, 2002, 63.o.

Felhasznált irodalom:

Bonhardt Attila – Pánczél Mátyás – Végh Ferenc – Szerekes József – Hattyár István – Sári Szabolcs: A magyar páncélosalakulatok története. Harckocsik, páncélosok a magyar haderőben. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2015.

Eörsi László: Corvinisták 1956. 1956-os Intézet, Budapest, 2001.

Eörsi László: Ferencváros 1956. 1956-os Intézet, Budapest, 1997.

Horváth Miklós: Maléter Pál. H&T Kiadó, Budapest, 2002.

Horváth Miklós – Kovács Vilmos: Hadsereg és fegyverek 1956. Zrínyi Média Kft., Budapest, 2011.

A nyitóképen: megsemmisített ISZ-3 nehéz harckocsi az Üllői úton a Kilián laktanya előtt, a háttérben ugyanez a típus ép toronnyal megúszta a támadást (Fotó: Thomas Gleason/EST&OST)

Facebook Kommentek