Az autóstáska tündöklése és bukása

Tóth Eszter Zsófia

Az autóstáskáról szóló írásomban korabeli sajtóforrások után annak nézek utána, hogyan lett az 1970-es évek divatcikkéből már-már cikinek számító darab. Manapság az autóstáska, mint kiegészítő, makkos cipővel és fehér zoknival társítva már annak a jelképe, hogy használója az 1980-as évek végén felejtette magát. 1963-ban a Divatáru Nagykereskedelmi Vállalat tavaszi kiállításán mutattak be nagy sikerrel autóstáskákat.1

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

1977-ben mindez még nem így volt. A magán gépjárművek elterjedésével az autós kirándulások is népszerűek lettek. A Népszava újságírója 1977. augusztus 28-i számában az autóstáskát a kirándulások elengedhetetlen kellékének tartotta, mivel sok slusszkulcs veszett már el kilyukadt öltönyzsebből, az autóstáskába becipzárazva azonban kicsi volt az esély, hogy elvesszen.2 Az autóstáska mellett az autós ruhadivat is szóba került, kényelmes és biztonságos öltözék viselését tartották célszerűnek, például rövid fazonú, autós irhakabátot és hajlékony talpú cipőt. Nyakkendő viselése felesleges vezetés közben. Az ing nyakát is nyugodtan gombolják ki.

Autós kiránduláson, alkalomhoz illő öltözetben, 1965. (Tóth Lajos/FORTEPAN, 59799)

Az autóstáska aztán önálló életre kelt, középkorú férfiak majdnem kötelező kelléke lett olyan esetekre, amikor a diplomatatáska nagysága miatt nem volt praktikus. Már autó sem kellett hozzá, hogy valakinek a csuklóján ott fityegjen a táska. 1983-ban az Ország-Világ hetilap ideális karácsonyi ajándéknak tartotta az autóstáskát férfiaknak, ekkor 242 Ft-ba került.3 Az autóstáska nagy sikere annak is köszönhető volt, hogy csuklóra tekerve a személyes tárgyakat, értékeket könnyű volt megőrizni a „férfiretikülben”.1998-ban már a divattanácsadó a tetszetős öltözethez nem javasolta az autóstáska használatát.4

Az 1990-es évek elején az autóstáskát felváltotta az övtáska praktikussági szempontból és az amerikanizálódás szimbólumaként.5 Szakonyi Károly 1997-es novellájában már az autóstáskás, ötvenesfazon nem számított menőnek:

A férfi ötvenesnek tetszik; nem tudni, iparos-e vagy tanár, külleméből ítélve ez is lehet meg az is; bőrdzseki, farmer, autóstáska; akárhogyan is nézem, nem a nagymenők közül való.”6

Termékbemutató, 1969. A kirakat közepétől kicsit jobbra egy autóstáska. (Bauer Sándor/FORTEPAN, 126264)

Az autótáska tehát a Kádár-kor ideális állampolgárának, akinek Trabantja volt, hétvégén a telekre járt és a hétfői adásszünet kivételével a tévé előtt sörözött esténként elmaradhatatlan kiegészítője volt. Talán ezért is vált annyira divatjamúlttá a kilencvenes években. Mindazt szimbolizálta, amit az új világ polgárai feledni szerettek volna.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

Jegyzetek:

1 Népszava, 1963. március 26. 4. o.

2 Népszava 1977. augusztus 28. 11. o.

3 Ország-Világ, 1983. november 23. 31. o.

4 Reform, 1998. június 2. 39. o.

5 Valóság, 1994.11. 32. o.

6 Magyar Nemzet, 1997. április 12. 9. o.

A nyitóképen jelenet a Go Trabi, Go című filmből, fókuszban a főszereplő autóstáskájával (Forrás)

Facebook Kommentek