Műveljük kertjeinket! Lippay György esztergomi érsek pozsonyi kertje

László Andor

Az 1650-es évek vége és az 1660-as évek eleje mozgalmas és tragikus Erdély és a Királyi Magyarország számára. Előbb a fejedelemség kerül szembe a Portával: pusztító török-tatár betörések, Gyulafehérvár feldúlása, majd Várad eleste után „aranykora” véget ért. A harcias török nagyvezír ezt követően Magyarország ellen fordul, elfoglalja például Nógrádot és Érsekújvárt, lerombolja Zrínyiújvárt, és csupán európai összefogással sikerül megállítani Bécs felé tartó előrenyomulását a szentgotthárdi csatában 1664 nyarán. A háborús időszaknak néhány héttel később a szégyenteljesnek mondott vasvári fegyverszünet vet véget.

Azt gondolnánk, a pogányok elleni élethalálharc minden mást ügyet háttérbe szorított – pedig éppen ezekben az években az esztergomi érsek pompás kertet alakít ki Pozsonyban. Lippay György az ország egyik legfőbb méltósága, kancellár, a Magyar Tanács tagja, tevékenyen vesz részt a magyar politikai életben, az 1663-1664-es válságos években Bécsben igyekszik közbenjárni Zrínyi Miklós érdekében.[1] A „hiperaktív”[2] prímás sürgeti a hatékony fellépést az oszmánok ellen, lázasan szervez – majd elcsügged a magyar rendek elől másfél hónapig eltitkolt, általuk elkeseredetten fogadott vasvári egyezség hírére. Ez utóbbi ellen tiltakozik, később bekapcsolódik a Wesselényi-féle összeesküvésbe.[3] Mindezek mellett orvosi kertet alapít Besztercebányán,[4] de elsősorban a pozsonyi kertre szán figyelmet.

Az érseki kertet Oláh Miklós alapította a 16. század derekán, ám Lippay György az, aki 1642-es hivatalba lépésétől felvirágoztatta azt. Tevékenysége nyomán egy európai összehasonlításban is különleges kert épült ki, amelynek vonzerejét jól jelzi, hogy fennállásának idejéből több külföldi leírást olvashatunk róla. A kétszintes nyaralókastély mellett létrehozott kertben volt halastó, tornyos napóra, falikút, élősövényekkel elválasztott bonyolult útvesztő. Lippay szinte páratlan virágkultuszáról[5] tanúskodnak az általa távoli országokból beszerzett, a palota mellett 24 nagyobb és 3 kisebb ágyásban ékeskedő virágok. Az olasz ligetben 167 vederben és 780 agyagedényben díszlettek a télen melegházban (narancsház) nevelt délszaki növények: gránátalma, citrom, narancs, jázmin, füge, datolya, mirtusz, babér stb. A kert végében gyümölcsöst létesítettek.

A megidézett Édenkert egyszerűségétől való eltávolodást fejezte ki a tudományos alapon létrehozott rendkívül költséges és kifinomult szerkezetek sokasága, melyek a szimbolikus helyszíneket és az antikvitást idéző alakokat tették izgalmasabbá. A lécvázas fedett lugasokat magas, festett oszlopok díszítették, tetejükön színes zománcgömbökkel. Itt sétálva a látogató kőfalra vagy deszkából készült táblákra készült festményeken mitológiai és török-magyar csatajeleneteket szemlélhetett. Az emeletes szökőkutak egyikén a barokk korban kedvelt ószövetségi Tóbiás küzd a hallal, míg a másikon egy olaszos viseletű ifjú tartja a szivárványívben szétporló vízsugár tömlőjét. A Parnasszus-hegy tetején a patáival vizet fakasztó Pegazus szárnyalt, mellette Apollóval és a múzsákkal. Utóbbiak gép segítségével mozgatott karjaikkal hangszereken játszottak, a mesterséges hegyből víziorgona által keltett zeneszó áradt. Az egyik barlangban éneklő szirének vettek körül egy dudást: az énekszót és a dudahangot utánzó szerkezeten kívül meglepetésszerűen előtörő vízsugárral szórakoztatták a látogatókat.

Szintén vízigép juttatott körülbelül 15 m magasra egy vízsugarat, amely egy kétemeletes épület csúcsán álló Sámson-figura által tartott szamárállkapocsból lövellt a magasba. A római romokat utánzó építményt madárcsivitelés hangját keltő szerkezettel láttak el. A kert egyik sarkában Szent Jeromos hatalmas kőszobra hívta fel a figyelmet a remeteség hegyére. Bal kezében jókora keresztet, jobbjában önsanyargatásának eszközét, egy követ tartott, mögötte feküdt oroszlánja. Az alatta levő több kisebb barlang hangulatát régi fatörzsek, zöld mohával borított korhadó fák és a mennyezetről függő sziklák tették félelmetessé, bűnbánatra sarkalva a látogatót. Odúkban helyezték el számos ismert remete szobrát, köztük a magát ébrenlétre ítélt Zobor-hegyi Szent Szorádét, akit az elalvását meggátló éles kövekkel a feje körül ábrázolták, egy kis kápolnában Mária és Szent János alakjával lehetett találkozni. Látható volt még itt a trónja elvesztése után állítólag remeteként a pusztaságban élő Salamon magyar király is; mellette aranyozott korona, és egy napi eledelét jelző kis kosárka állt, benne kenyérrel.

Lippay érsek tudományos felkészültségét dicsérik a tükröződésre, a visszavert fényre és a fénytörés jelenségére épülő látványosságok. Egy zárt épületben szabályos tizenkétszög alakban függőlegesen tizenegy tükör állt, a tizenkettedik oldalon a betekintésre szolgáló ablak nyílt. Az innen sokszorozódó kép a „végtelen tükröződés” csodáját sugallta: egy hatszögletű dobon forgó aranyozott kis edénykék, könyvecskék, apró kertfelületek és egyéb tárgyak a tükrökben

„óriási, díszes palotáknak látszottak, arany és ezüst oszlopfőkkel ellátott oszloprendekkel, valamint könyvtárak végeláthatatlan könyvsoraival”.

Egy elkülönített barlangba egy mikroszkópon át benézve tizenhárom öreg apát és öt apátnő életnagyságúnak ható alakját lehetett felfedezni – valójában szintén korongon álló kis figurák felnagyított képét bámulhatták meg. Az egyik műbarlang (grotta) emeletén elhelyezett különböző formájú tükrök az ott levő hét fülkében álló erdei istenségek szobrainak egymástól eltérő torzképeit adták. Állítólag az érseki lakosztályból

„egy tükörbe lehetett látni, amely a szoba ablakába állított két gyertyatartót tizenhatszorosan jelenítette meg.”[6]

A kert egyetlen megmaradt eleme, sárkányölő Szent György egykor a halastóban álló szökőkútszobra ma a pozsonyi érseki palota udvarán áll.

Lippay szívesen töltötte idejét kertjében már érsekségének kezdetétől.[7] Itt köszöntötték őt szimbolikus drámai jelenetek előadásával 1646 húsvétján a pozsonyi jezsuita kollégium színjátszói.[8] Két évvel később a böjtöt kénytelen Nagyszombatban tölteni, „noha eleget hitegetnek a pozsonyi kertben máris nyíló szép virágok.”[9] A kert a közügyek intézése közben elfáradt érsek pihenését is szolgálta, ahogyan öccse ír róla:

„Ezek után, hogy országunk súlyos gondjaiban megfáradott, búsult elméjét, meglankadott, betegségektől törődött egészsége erejét gyámolítaná, mint egy új életet adó, erőt újító, bút, bánatot kergető, búsulást űző, és számkivetésbe küldő, fejedelmi méltósághoz illő, és szükséges mulatságára, a pozsonyi kertet, mint kedves hajlékot, és kebelt, ahová fejét hajthatná, építé.”

Hiszen mi lehetne

„a világon a bűntől messzebb vivő, sok bútól, alkalmatlanságoktól megszabadító, és csendességet szerző, mint a kerti és majorsági gyönyörködés?”[10]

A kert nem csupán a pihenés, a visszavonulás, az erőgyűjtés helyszíne. Ebben az időszakban a hiányzó királyi udvar helyett a legfontosabb méltóságok a megmaradt Magyarország képviselőiként igyekeztek saját udvarukat az állam reprezentatív központjaivá fejleszteni. Az érseki kert is kiemelt szerephez jutott, létrehozójának dicsősége mellett az ország hírnevét is öregbíti. Lippay György állandó lakhelyévé vált, rendszeresen itt intézte hivatali ügyeit,[11] gyakran fontos politikai tanácskozások színhelye. 1653 őszén például így szól egy meghívója:

„Kérem, hogy a megnevezett napon pozsonyi kertbeli házunknál jelen legyen, hogy így az több convocalandó (összehívandó) fő emberekkel együtt minden jót végezhessünk.”[12]

Az 1655-ös országgyűlés idején sűrűn folytak itt megbeszélések, rendszeresen megfordult ott a nádor, a magyar és külföldi főurak, maga az uralkodó, III. Ferdinánd, később I. Lipót is.[13] Véletlen egybeesés lenne, hogy az érsek éppen 1663-ban örökíti meg díszes rézmetszeteken a kertet? Az egyetlen kertet bemutató látkép-sorozatok első közép-európai példájáról van szó, amely mintaképek nyomán készült egy augsburgi származású mester műhelyében.[14] Ugyanebben az időben jelenik meg Nagyszombatban és Bécsben az első magyar kertészeti munka, a háromkötetes Posoni kert, melynek szerzője, Lippay János a kert nagyszerűségét és a kertészkedés fontosságát hirdeti:

„Aki a becsületes kerti munkától irtózik, és annak gyönyörűségét megveti, azt én, több okos emberekkel együtt, az emberi természettől elfajult állatnak ítélem”.[15]

A mű jelentőségét mutatja, hogy a 18. században ismét kiadták,[16] sokat forgatták. A következő század elején még „mind a növények ismeretének, mind művelésük- és ápolásuknak egyetlen forrása vala a magyar ajkú olvasóra nézve,”[17] sokan ennek utasításai szerint rendezték be kertjeiket. A 20. század során a munkát hasonmás kiadásban[18] és részleteiben is több ízben újra kiadták.[19] Hogyan lehetséges, hogy miközben a török veszély minden korábbinál súlyosabbnak tűnt, az érsek óriási összeget, energiát áldoz a kert kiépítésére és népszerűsítésére. Miért ír vajon hosszasan róla a 18. század első felében a polihisztor Bél Mátyás?

A kert gazdagsága Magyarország kiváló természeti adottságait, földjének bőségét is mutatta, a felvonultatott tudományos vívmányok, a megcsillogtatott ízlés és műveltség az európai kultúrkörhöz való tartozást fejezték ki. Ezért írja Lippay János:

„ne legyen a magyar nemzet olyan, mint a tormába esett féreg, avagy mint a pusztában bujdosó zsidó (aki az angyali eledel helyett mindig a keserű és büdös fokhagymára vágyott), hogy csak a káposztás, répás, hagymás kertekben elégedjék kedve, hanem mutassa meg ebben is a Magyarországnak tisztes nemességét, és az ő zsíros és tenyésző földjének böcsös erejét.”[20]

Az ápolt kert mértani pontosságú kialakítása a rendezettséget tükrözte a falain kívüli kaotikus világgal szemben, ugyanakkor a természet nyelvén bizakodást, egy szebb jövőbe vetett hitet, reménységet sugárzott ebben a zűrzavaros-háborús időszakban. Státuszszimbólum, amely gondos gazdáját dicsérte, aki hivatalának is jó, a jövő felé tekintő gazdája lehet.[21] Az érsek nemcsak a nevezetes kert plántálója (ültetője, létrehozója), hanem a reformáció által veszélyeztetett magyar katolikus egyház feje, az ország egyik legfőbb méltósága:

„ezekben a veszedelmes időkben mind az anyaszentegyháznak, s mind veszni indult és hányatott országunknak Istentől plántáltatott (vagyis rendeltetett) gyámola.”[22]

Lippay János könyvében szimbólumok egész tárházát vonultatja fel. Az egek mennyei kertek, a kertek pedig földi egek, így

„a földön a kertek plántálása hasonlatos ahhoz, ahogyan az Úr a mennyekbe az egeket alkotja. Amint az egek virágai a ragyogó és fénylő csillagok, úgy a kertek csillagai a sok szép színben öltözött virágok, amelyeknek alakja is legtöbbször csillag formájú.”

A könyv célja,

„hogy megromlott országunkban is tovább terjedjen a gyönyörűséges kertekben lakozó virágoknak szem, szív és lelket gyönyörködtető Isten alkotmányinak ismertsége és abból származó szeretete és megbecsültsége (böcsüje).”[23]

Nem csupán a Posoni kertben olvashatunk erről, néhány évvel korábban, a Calendarium oeconomicum… című munkájában is hasonlóan ír Lippay: a kert

„a paradicsomnak tulajdon formája, leábrázolt képi, eleven árnyéka… a földön plántált csillagos ég, annyi csillagokkal fénylő és tündöklő, mennyi virágokkal. Egy mennyei tárház e világon, kiben annyi öltözet, mennyi színes levelű virág.”[24]

Tudatosan használt jelképről van szó. Az említett metszetsorozat kiadásának borítóján olvasható ószövetségi idézet szerint: „Isten paradicsomának gyönyörűségében voltál.”[25] Az Úr által Édenben alapított csodálatos kert a bűnbeesés előtti állapotra, minden bölcsesség és értelem eredetére, a lélek eredendő nagyságára, a teremtett világ gazdagságának megismerésére született ember nemes tulajdonságaira, a paradicsomi állapot tökéletességére emlékeztet.[26]

Fontos a kert pompájának, „a természettől fölöltöztetett jóillatú virágoknak, testtápláló veteményeknek, különféle zöldellő és gyümölcsökkel föl-fűzött árnyékos fáknak” a megörökítése. Csakúgy, mint a velük „való bajmolódásnak oktatása”, amire különösen nagy szükség van a megújuló török támadások idején „a mi nemes puszta Magyarországunkban.” Az érsek öccse, Lippay János azért ragadott tollat, mert sajnálta, hogy a „nevezetes és gyönyörűséges kert”, amely

„más országokban is számot tenne, minden emlékezet nélkül, örök feledékenységbe, a maga hamujában temettetnének el, mint a régi magyarországi királyoknak, királyné-asszonyoknak, fejedelmeknek, uraknak szép, rendes, csínos, hasznos vigasztaló kertjei.”

A munka jelentőségét az elmúlt századok emlékezetre méltó, ám mégis szinte nyom nélkül elpusztult híres kertjeinek felidézésével hangsúlyozza:

„Mert hol vagyon most a királyné-asszonyoknak kedves és gyönyörködtető” kertjeinek emlékezete, „avagy csak árnyéka is? Hol a visegrádi gyümölcsös kertnek leábrázoltatott képe? Még az embereknek elméjekből is teljességgel kitöröltetett.”[27]

Vészterhes időkben járunk, a „természet szerint való ellenség” minden korábbinál nagyobb területet hasít ki az ország testéből – félő, hogy a pozsonyi kertre is hasonló sors vár.

„Hogy ez ne történnék a mostani szerelmes hazánknak, a keresztény vért szopó pogányságnak keserves romlása s iszonyú égetése által, nem akarám ennek az örök emlékezetre méltó kertnek böcsületes emlékezetét csak szintén a feledékenységnek szélére bocsátanom, hanem az én vékony tehetségemmel és sovány magyarságommal le-ábrázolnám, se pedig az földben eltemetett nemes gyökereit mind virágoknak s mind veteményeknek annak gyomrában hagynom, hanem a magyar nemzetnek tekintetire előhoznom a világosságra. Annyival inkább a föld színén tündöklő jó illatú virágokat, és szükséges veteményeket elharvasztanom, hanem az én gyarló pennámmal élesztenem, mind a mi kegyelmes urunknak dicsőséges emlékezetére s mind a kertkedvelőknek közönséges hasznokra.”[28]

Ugyanő már idézett kalendáriuma bevezetőjében ír könyve időszerűségéről. Minden bizonnyal sokan csodálkoznak rajta, amiért ebben a látszólag teljesen alkalmatlan időszakban volt bátorsága munkájával „az nemes magyar nemzetnek eleibe járulni”. A benne taglalt kerti munkák „nem fegyvercsattogást, se puskaropogást, hanem békességes időt” kívánnak, háború idején sokkal inkább illene a latin mondás alapján a szántó vasakból kardokat és a kaszákból dárdákat készíteni.

„Hagyja el inkább ki-ki mind az eke szarvát, és nyúljon az kardnak markolatához, nem látjuk-e minden nap és fülünkkel halljuk, hogy a megdühödött pogány ellenség fejünk felett forgatja éles fegyverét, országunkat porrá, hamuvá teszi, lakosit pedig, kit kegyetlenül levág, kit iszonyú rabságba viszen?”

Az ellentmondás csupán látszólagos,

„ha mélyebben megfontoljuk a dolgot, föltaláljuk, hogy mostani időre való a gazdasághoz tartózandó tudomány. Mert aminthogy nem akkor szokták a szablyát éleszteni, és a puskát tisztogatni, mikor az ellenség szemünk előtt forog, hanem békességnek idején kell a hadhoz készülnünk, ha azt akarjuk, hogy ellenségünkön győzedelmet vehessünk. Úgy minekünk is, mikor országunk megromlott, tartományunk elpusztultanak, akkor kell a gazdaságot megtanulnunk, hogy azután rendesebben építhessünk, módosabban, elvadult kertjeinket csinosíthassuk, és haszonra fordíthassuk, barmainkat szaporíthassuk, és mindenféle majorságbeli állatokat szörözhessünk és nevelhessünk. Mert, noha tejjel-mézzel folyó országunknak mondjuk a mi szegény hazánkat, de ha ahhoz kezünk szennyét nem kenjük, ábrázatunk verítékével nem zsírozzuk, szorgalmatos munkáinkkal nem építjük: rövid idő alatt, annyi bogács kóró növi el, annyi bojtorján fogja be, annyi gyom borítja el, hogy teletszaka, annyi kórót talál ember benne, kivel ha más fája nem volna is, elég kemencét fűthetne.”[29]

Ugyanezzel a kérdéssel foglalkozik a Posoni kertben is:

„nem kétlem, hogy némelyek avval fogják fenni nyelveket, hogy nem mostani időre való a kerti gyönyörűséges virágokról és vigasztaló veteményeknek, fáknak szépségéről való írás, mikor sok ezer atyánkfiainak vérekkel festett hazánknak romlását, szívünk fájdalmával, s nem annak vigasztalásával kellene ápolgatnunk: mikor számtalan roppant faluknak, ép városoknak iszonyú égését szemünk könnyhullásával kellene oltanunk, s nem pedig annak gyönyörködtetésével, a kerti ékességekben vigadnunk. De mit írhatunk a hamuba emlékezetre állhatatost, amit akárminemű háborúságnak szelecskéje el ne fújna… Remélem, hogy Istennek irgalmasságából, az ő véghetetlen erős karja és a boldogságos szűznek, Magyarország patrónájának pajzsa által, rövid idő alatt, a pogány fegyverének szelei megrontatnak és hazánknak hamujába íratott kertész könyvecském által, mind esztergomi érsek urunknak örök emlékezete nyomos lészen, s mind a kerti virágoknak, fáknak veteményeknek elevensége meg-tér. Sőt még a maguk hamujukból is megélednek, amint hogy az elmés kémikusok oly mesterséget találtak fel, ki által minden virágokat, füveket, veteményeket, ágakat a magok tulajdon hamujából támasztanak fel, és rövid idő alatt az ő elébbeni virágos ékességekre, zöldellő elevenségekre, mint egy újonnan támadott virágzó phoenix madarat visszahoznak.”[30]

Mire szolgálhatott hát a pozsonyi kert? Pihenésre, az elveszett paradicsomkert tökéletességének felidézésére, az ember harmónia utáni vágyának kifejezésére, tulajdonosának rendkívüli ízlése, gazdasága, műveltsége, tudományos felkészültsége bemutatására, reprezentatív központként fontos politikai találkozók helyszínéül. Miért volt érdemes ezeken túlmenően is ápolni, fejleszteni, megörökíteni, népszerűsíteni akkor, amikor az ország végveszélybe kerül, jelentős részét a pogány „ősellenség” tartja megszállva, és a magyar rendek elkeseredetten keresik a kiutat? Korszerű megoldásai és szimbolikája a nyugati, keresztény világhoz tartozást fejezi ki, gazdagsága az itteni föld termékenységét, és az ezt használni képes fejlett kertkultúrát dicséri, virágzó szépsége az elpusztított országnak a saját hamujából feléledő főnix-madáréhoz hasonló újjászületését hirdetheti. Mert nem csak a katonai sikerek, az okos politizálás, hanem az ehhez hasonló kimagasló kulturális teljesítmények bizonyították a magyarság élni akarását, és tartották meg az országot Európában.

---

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

---

Jegyzetek:

[1] Ekkori tevékenységéről részletesen ld. Tusor Péter: A prímás, a bán és a bécsi udvar (1663-1664). Történelmi Szemle 57. (2015) 219-250.

[2] Uo. 237.

[3] Tusor Péter: Lippay IV. György. In: Beke Margit (szerk): Esztergomi érsekek 1001-2003. Bp. 2003. 300-301.

[4] Stirling János: Magyar reneszánsz kertművészet a XVI-XVII. században. Művelődéstörténeti tanulmányok. Bp. 1996. 80.

[5] Rapaics Raymund: Magyar kertek. Bp. é. n. 82.

[6] Pigler Andor: A pozsonyi prímási kert. Napkelet 3. (1925) június: 29-34.

Bél Mátyás: Magyarország népének élete 1730 táján. Bp. 1984. 266-7.

Ld. még pl. Edward Brown 1669-es beszámolóját. Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten 1054-1717. Bp. 1891. 320.

[7] ld. pl. 1643. máj. 19-i levelét Esterházy Miklósnak. In Írom kegyelmednek 142.

[8] Ecsedy 210.

[9] Lippay 1648. márc. 10-i levele Erdődy Gábornak. In: Írom kegyelmednek 227.

[10] Lippai János: Calendarium Oeconmicum perpetuum… Nagyszombat 1662.

[11] 1648. jan. 29-i levele. In: Írom kegyelmednek 223.

Lauter Éva: Főuri kertek és reprezentáció a 17. században. In: Európa -híres kertje. Történeti ökológiai tanulmányok Magyarországról. Szerk. R. Várkonyi Ágnes. Bp. 1993. 100-1.

[12] Lippay György 1653. szept. 6-i levele Aszalay Istvánnak. In: Írom kegyelmednek 263.

[13] Erről ld. pl. Rákóczi László naplója. 1990. 109-144.

[14] Galavics Géza: A magyarországi kertek képzőművészeti ábrázolásai. I. rész. 17. század. In: Történeti kertek. Kertművészet és műemlékvédelem. Szerk. Uő. Bp. 2000. 169-170.

[15] Lippay János: Posoni kert I-III. Nagyszombat – Bécs 1664-67.

[16] 1753-ban Győrött. Lásd itt.

[17] Brassai Sándor: Füvészet a magyaroknál. In: Magyarország és Erdély képekben. Kiadja Kubinyi Ferenc és Vahot Imre. Pest 1853. 53.

[18] Bp. 1966.

[19] Surányi György: Magyar biokertek a XVII. században. h. n. 1987.

Stirling János: Magyar reneszánsz kertművészet a XVI-XVII. században. Művelődéstörténeti tanulmányok. Bp. 1996.

[20] Lippay János: Posoni kert I. Nagyszombat 1664.

[21] S. Lauter É. i. h.

[22] Lippay J.: Posoni kert i. m.

[23] Uo.

[24] Lippay J.: Calendarium i. m.

[25] Ezékiel 28,13.

[26] Erről bővebben ld. Ecsedy Anna: Plenus sapientis: Lippay György esztergomi érsek pozsonyi kertjének látványosságai. Művészettörténeti Értesítő 62. (2013) 2: 171.

A paradicsomkerthez kapcsolódó sokféle középkori és koraújkori képzethez ld. Jean Delumeau: A paradicsom története. A gyönyörök kertje. Bp. 2004.

[27] Lippay J.: Posoni kert i. m.

[28] Uo.

[29] Lippay J.: Calendarium i. m.

[30] Lippay J.: Posoni kert I. i. m.

 

Források:

Bél Mátyás: Magyarország népének élete 1730 táján. Bp. 1984. 265-7.

Lippa János életrajza

Lippai János: Calendarium Oeconmicum perpetuum… Nagyszombat 1662. (Itt elérhető az 1674-es lőcsei kiadás is)

Lippay János: Posoni kert I-III. Nagyszombat – Bécs, 1664-67. (Az 1753-as kiadás elérhető itt)

Surányi György: Magyar biokertek a XVII. században. h. n. 1987.

Tusor Péter: „Írom kegyelmednek, mint igaz magyar, igaz magyarnak”. Lippay György veszprémi, egri püspök, esztergomi érsek levelei magyar arisztokratákhoz, nemesekhez (1635–1665). Bp., 2015. (Bibliotheca Historiae Ecclesiasticae de Petro Pázmány nuncupatae. Series II.: Collectanea Studiorum et Textuum I/1.)

Szakirodalom:

Jean Delumeau: A paradicsom története. A gyönyörök kertje. Bp. 2004.

Ecsedy Anna: Plenus sapientis: Lippay György esztergomi érsek pozsonyi kertjének látványosságai. Művészettörténeti Értesítő 62. (2013) 2: 171-232.

Galavics Géza: A magyarországi kertek képzőművészeti ábrázolásai. I. rész. 17. század. In: Történeti kertek. Kertművészet és műemlékvédelem. Szerk. Galavics Géza. Bp. 2000. 167-198.

Hardi György Titusz: Lippay György, az egyházszervező. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 13. (2001) 1-2: 21-57.

Lauter Éva: Főuri kertek és reprezentáció a 17. században. In: Európa híres kertje. Történeti ökológiai tanulmányok Magyarországról. Szerk. R. Várkonyi Ágnes. Bp. 1993. 87-104.

Rapaics Raymund: Magyar kertek. Bp. é. n.

Stirling János: Magyar reneszánsz kertművészet a XVI-XVII. században. Művelődéstörténeti tanulmányok. Bp. 1996.

Tusor Péter: Lippay IV. György. In: Beke Margit (szerk): Esztergomi érsekek 1001-2003. Bp. 2003. 296-303.

Tusor Péter: A prímás, a bán és a bécsi udvar (1663-1664). Történelmi Szemle 57. (2015) 219-250.

A nyitóképen a pozsonyi kert madártávlatból (Forrás)