20. század Forrás Szocializmus 

Két nő szerepe egy ÁVH nyomozásban

Hajabácsné Dobos Dóra 1950 júliusában egy Barta Dezső nevű főhadnagy, aki az Államvédelmi Hatóság munkatársa volt, több másolatot gyűjtött össze azzal a céllal, hogy megfelelő összeköttetések révén eljuttassa Amerikába vagy Angliába, amiért cserébe magának és az akcióban részt vevő személyeknek kért volna disszidálási lehetőséget megfelelő biztosítékkal. Akciója azonban, főleg az indiszkréció hiánya miatt, kudarcba fulladt, az ÁVH elkezdte felgöngyölíteni az ügyet, ismerősei és rokonai lettek őrizetbe véve, előállítva és elítélve, míg ő maga menekülés közben tüdőlövést kapott, végül főbe lőtte magát. Ügyét egy korábbi tanulmányomban az ÁVH vizsgálati dossziékat elővéve…

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

Szembesítés 1989-ben: az író elvtárs esete a Gulág-elítéltekkel

Murai András – Németh Brigitta A következő történet három főszereplője: Berkesi András, a Kádár-rendszer egyik legsikeresebb bestseller írója, volt ÁVH-s tiszt, egy Gulág-túlélő, Nagy Sándor valamint egy Gulág-rab fia, Balikó Mihály, akik a rendszerváltás évében egy nyilvános rendezvényen találkoztak. A találkozás az író számára váratlan volt, a másik két szereplő azonban lélekben készült az eseményre. Nagy Sándor, egykori Gulág-rab 40 éve nem nézhetett annak a szemébe, aki szovjet lágerekbe juttatta, Balikó Mihály pedig kérdéseket akart feltenni az író elvtársnak, aki 1948-ban vallatta, verte az apját, majd átadta a szovjet hatalom…

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

Egy menekülés (tragi)komédiája – Barta Dezső ÁVH-főhadnagy tortúrája

Hajabácsné Dobos Dóra Barta Dezső az Államvédelmi Hatóság tisztje, főhadnagy 1950 során több hónapnyi munkával az ÁVH bizalmas iratai közül több másolatot gyűjtött két aktatáskában azzal a céllal, hogy azt megfelelő összeköttetéssel eljuttassa Amerikába vagy Angliába. Természetesen ezt nem ingyen tette volna; cserébe neki, feleségének, és az akcióban részt vevő személyeknek kért volna disszidálási lehetőséget megfelelő biztonsággal. Az általa nem kis visszhanggal vezetett akció azonban az indiszkréció miatt kudarcba fulladt, az ÁVH a nyomába eredt, és a felelőtlenül belerángatott rokonai és ismerősei lettek őrizetbe véve, majd előállítva, végül elítélve.

Tovább
Forrás Hidegháború Szocializmus 

Kémek harca; A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége és a magyar állambiztonság

Ha kémekről hallunk, elsősorban James Bond, az amerikai filmek hidegháborús hősei és hihetetlennek tűnő, veszélyes kalandok jutnak eszünkbe. De mi történt valójában, amikor a 007-es ügynök karaktere még meg sem született, a CIA pedig csak tanulta a szakmát? Egyebek mellett a Horthy-korszakban kiképzett hírszerzők vívtak életre-halálra menő harcot a kommunista magyar állambiztonsági szervekkel.

Tovább