„Vagy vaskereszt, vagy fakereszt” – Suta Gyula hadnagy nyomában

Mivel a második világháborús honvédségi iratanyag jelentős része elpusztult – vagy még a háborúban, vagy az 1950-es években, selejtezés miatt – az alakulattörténettel foglalkozó kutatók általában nehéz helyzetben vannak. Emiatt (is) értékelődnek fel a visszaemlékezések, amelyek hatalmas értékük mellett számos további kérdést is felvetnek. A memória sajátságos dolog, így néha azok is tévesen emlékeznek, akiknek amúgy semmi mentegetni/titkolnivalójuk nem lenne. Különösen igaz ez akkor, ha az események és a visszaemlékezés között több évtized is eltelt, ami az 1945 utáni légkör ismeretében egyáltalán nem ritka.

Egy kutatásom során futottam bele egy olyan problémába, amely pont ezen dolgok együttállásából eredt, és csak a véletlennek köszönhetően sikerült összekapcsolni két, külön-külön már ismert forrás(csoporto)t. Most egy kicsit módszertanosabb poszt következik, amelyben bemutatjuk, hogy egészít(het)i ki egymást az „oral history”, a levéltári források és a hatalmas szerencse.

A Don-kanyarban bevetett magyar 2. hadsereggel, főleg annak 35. gyalogezredével már több írásunkban foglalkoztunk. Az is ismert, hogy a frontra nem a hadrendben szereplő 2. hadsereg indult, hanem a parancsnokság alá az ország teljes területéről (kivéve a román határ menti hadtestek) tagoztak be alakulatokat, hogy érvényesüljön az egyenlő terhelés elve. Emellett az egyes ezredek sem mindig eredeti szervezésüknek megfelelően vonultak ki; a 4. gyalogezred például annak rendje és módja szerint a 4/I., II., és III. zászlóaljakkal ment a hadszíntérre, a „szomszéd” 5. gyalogezred viszont ikerezredét, a 35.-et állította fel, és azt is egy olyan svédcsavarral, hogy a megszálló feladatokat ellátó 35/III. helyett a 34/III. zászlóalj (a 4/III. ikerzászlóalja) tartozott alá.

Naplemente a Don-kanyarban 1942 nyarán (id. Konok Tamás felvétele)

Egy pár szó az ikreződésről: Trianon után a magyar hadsereg számos korlátozással szembesült; nem lehetett például vezérkar, nehéztüzérség, páncélosok, stb. Ennek megfelelően kétezredes gyalogdandárokat (1942 februárjától könnyűhadosztály) állítottak fel, így biztosítva a rendelkezésre álló legénység és eszközök jobb elosztását. Ezeknek békeidőben csak egy ezrede volt aktív, mozgósításkor viszont felállt az iker-alakulat, amely mindig 30-cal nagyobb sorszámot kapott; az 5. gyalogezrednek így a 35., a 22.-nek az 52. stb. lett az ikeralakulata. Ekkor az alap-ezred tisztikara és legénysége felét leadta a frissen felállítottnak, a maradékot pedig tartalékosokkal töltötték fel. A rendszer előnyei mellett komoly hátrányok is akadtak, az emberek ugyanis nem ismerték egymást, és az együttműködés sem volt zavartalan a különféle alakulatok és szakcsapatok között.

Németh Lajos tartalékos zászlós a fronton (Németh 7. o.)

Morogtak is emiatt eleget a tisztek és katonák, de mit volt mit tenni, 1942 tavaszán megindult a mozgósítás; így kapott behívót Németh Lajos tartalékos távbeszélő zászlós (1920), civilben tanár, aki a III. hadtest (ide tartozott a 7. könnyűhadosztály, amit a 4. és 35. gyalogezred alkotott) híradózászlóaljába nyert beosztást. Háborús emlékeit 1977-ben írta le először, és azt 2001-ben jelentette meg a Celldömölki Városi Könyvtár. A hadtest alakulatai 1942. április 12-től az elsők között indultak a hadszíntérrel, komolyabb arcokba azonban május végéig nem keveredtek. A hónap végén ugyanakkor több támadást kaptak, majd maguk is előrenyomulásba kezdtek. Ezzel az időszakkal kapcsolatban írta Németh zászlós – aki beosztásából adódóan mindig az első vonalbeli csapatok után haladt – hogy

„Afanaszjevkára települünk át, 2 faluval előbbre. Szétterülő falu, közében nagy térséggel. Itt van az elesett katonák temetője. Döbbenetes: Suba Gyula hadnagy – kőszegi tanár – keresztjén rajta van a sisakja, középen átlőve. Együtt voltunk Szegeden. Szegény Gyuszi! Nagy-nagy küszködéssel – anyagi nehézségek árán – kitanult, két tanári diplomája volt. És most vége. Mesélik, hogy zászlóalj segédtiszt volt, s nézeteltérése lett a parancsnokkal. Kérte magát a harcoló egységhez, s az első alkalommal állva vezényelte rohamra katonáit. »Vagy lovagkereszt vagy fakereszt!« Az utóbbi lett.”[1]

A visszaemlékezést feldolgozó történész, ezt olvasva fellapozza (szerencsésebbek megvárják, amíg betöltődik) a Honvédségi Közlönyt, illetve a Névszerinti veszteségi kimutatást, és megpróbál utánajárni Suba Gyula hadnagynak. Sajnos a keresés ez esetben nem hozott eredményt – ez a hiányos források fényében simán előfordulhat – így a hadnagy neve mellé bekerült a „személyével kapcsolatban további adatokkal nem rendelkezünk” kitétel. A történetnek azonban nem lett vége; egy másik tiszt adati után kutatva teljesen véletlenül bukkantam rá egy bizonyos Suta Gyula hadnagyra, aki 1942 tavaszán hősi halált halt. Halotti lapja online is megtekinthető, és ebből kiderül, hogy bizony Kőszegen, a tanítóképzőben tanított – sőt legközelebbi hozzátartozójának is az intézet igazgatóságát adta meg – és 1942. május 31-én esett el fejlövés következtében Afanaszjevka és Jefroszimovka térségében, így szinte bizonyos, hogy ő szerepel a visszaemlékezésben Suba Gyulaként.

Ablak bezárása

Elképzelhető, hogy Németh Lajos 35 év után tévedett a névvel kapcsolatban, ahogy az is, hogy sima elgépelés történt. Azt sem zárhatjuk ki, hogy szándékosan változtatott kicsit a néven – mégis csak 1977-et írtunk – hogy csak azok tudják, hogy kiről van szó, akik ismerték. Ez jellemző Németh Lajos visszaemlékezésére, sokakat csak kezdőbetűkkel említett akkor is, amikor nem „kényes” ügyekről van szó. Szintén az afanaszjevkai hősi temetővel kapcsolatban írta, hogy

„Amott egy falumbeli, aztán a domboldalon a celldömölki T. M. főhadnagy a nagy kereszt alatt. Két nappal halála előtt beszéltem vele.”[2]

T. M. főhadnagyról a világháború celldömölki katonaáldozatait átböngészve derül ki, hogy Talabér Miklós (1914) tartalékos hadnagyról (35/I. zászlóalj),van szó, aki 1942. július 1-jén esett el Honoknál aknarobbanás következtében.

UPDATE 2017. 06. 01.: Németh Lajos lányának közlése alapján biztos, hogy Suta Gyula neve elgépelés miatt lett Suba Gyula.

UPDATE 2021. 02. 02.: Egy lelkes családfakutató kolléga jóvoltából megkaptuk Talabér Miklós hadnagy katonaigazolványát, így az ő történetéhez már tudunk arcot is társítani. Az igazolvány, ha nem is túl informatív, azért érdekes kiegészítő adatokkal szolgál. Eszerint Talabér Miklóst 1936-ban avatták tisztté (eredetileg tartalékos zászlósi rendfokozatban), és az 5. gyalogezred I. zászlóalj 2. századában szolgált, korábban pedig részt vett a felvidéki és erdélyi bevonulásban is. Az igazolványt Bánky Rezső (Rudolf) alezredes írta alá, aki az 1942 tavaszán a frontra induló 35. gyalogezred (amelyet az 5. állított fel) első, majd 1943 tavaszán az utolsó parancsnoka is volt. Az irat Rábaszentandrásról, az elhunyt hadnagy édesanyja családja házának padlásán elfekvő faládából került elő, mielőtt a ház már elszármazott örökösei eladták volna az ingatlant.

Talabér hadnagy tiszti igazolványa (Magángyűjtemény)

Bár a halotti lapok általában nem túl informatívak, több esetben nem is töltöttek ki minden rovatot, Suta Gyuláról azonban sokat megtudhatunk innen is, illetve a Honvédségi Közlönyökből is. 1909. május 27-én született Jászjákóhalmán, a visszaemlékezés alapján szegény családban. Nagy nehézségek árán Debrecenben és Szegeden tanítói oklevelet szerzett, majd tanári diplomát is kapott, hiszen civil foglalkozásként a „polgári iskolai tanár” szerepel. Tartalékos hadnagyként eredetileg a 35/III. zászlóaljhoz tartozott, a frontra azonban a 34/III. kötelékében került; azt, hogy eredetileg segédtiszt volt, más forrás nem erősítette meg, halálakor azonban a 9. században szolgált, feltehetőleg szakaszparancsnokként. Egyike volt a sok tartalékos tisztnek, akik civilben tanárként/tanítóként dolgoztak, és általában hamar megtalálták a közös hangot embereikkel.[3]

Fellapozva a Közlönyt, még több adatot találhatunk Suta Gyula katonai pályájára vonatkozóan. Kiderül, 1942. augusztus 1-jei hatállyal főhadnaggyá létették elő[4], itt még nem szerepelt, hogy posztumusz – feltehetőleg ez egy előre ütemezett előléptetés volt a vele együtt avatott tiszteknek. A két héttel későbbi közlönyben már az olvasható, hogy a hősi halált halt Suta Gyula hadnagynak a Kormányzói Dicsérő Elismerés hadiszalagon kardokkal (Magyar Koronás Bronzérem, köznapi nevén Signum Laudis) adományozták.[5] 1942. november 10-én – május 31-i hatállyal – posztumusz századossá léptették elő.[6]

Ablak bezárása
„Signum Laudis”

Suta Gyula neve ugyanakkor civil lapokban, értesítőkben is felbukkan – itt a Hungaricana adatbázisa volt nagy segítségünkre, ami nélkül még ezeket a ki „morzsákat” sem találtuk volna meg. Ezekből megtudható például, hogy a Kegyes tanítórendi Szent József Katolikus Gimnáziumban érettségizett, majd 1928-ban végezte el a Debreceni Református Tanítóképzőt – évfolyamában egyedüli görög katolikusként – jó és közepes eredményekkel. Tagja volt a Csokonai Önképzőkörnek, ami igen aktív lehetett akkoriban, ugyanis

„Ebben az önképzőköri évben írtak 12 verset, melyek közül 3 emlékkönyvbeírásra érdemesíttetett. írtak továbbá 1 novellát s 1 elbeszélést. A hét rendes önképzőköri gyűlésen 15 zeneszám volt.”[7] 

Ebből látszik, hogy Suta Gyula inkább humán érdeklődésű volt, bár a sporttevékenységek sem álltak tőle távol.

„Turistaságra nevelték az ifjúságot Kolonics Pál, Bencsik Árpád, Nóvák Károly és Suta Gyula, akik nyár folyamán vándorutakat szerveztek hazánk szép vidékeire.”[8]

Image result for debrecen református tanítóképző
A Debreceni Református Tanítóképző, ma Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola

Ezt követően került Szegedre, ahol a Tanítóképző Intézeti Tanárjelöltek Apponyi Kollégiumának diákja lett – Németh Lajossal együtt. Ez az intézet polgári iskolai tanítóképzőt végzett férfiakat és nőket oktatott, akik az egyetemi tárgyaik mellett pedagógiai órákat is hallgattak, valamint tanítási gyakorlatot is szereztek itteni éveik alatt. A Budapesti Hírlap 1936. február 29-i számában számoltak be egy, a szegedi egyetemen felállított keresztről. Az ünnepségen

„az Emericana nevében Suta Gyula szenior beszélt.”[9]

Az Emericana itt a Foederatio Emericanana-ra utal, amely egy 1921 és 1946 között működő, egyetemi és főiskolai hallgatókat tömörítő katolikus ifjúsági szervezet volt, amely szociális intézményeket, menzát és folyóiratot is működtetett. Két évvel később a szegedi Apponyi Kollégiummal nyert Horthy-ösztöndíjat, amelyről a Hivatalos Közlöny is beszámolt.[10] A Budapesti Közlöny 1939/153. számában olvasható, hogy Suta Gyula debreceni állami népiskolai tanítót a vallás és közoktatásügyi miniszter a VII. fizetési osztály 3. kategóriájába sorolta – ugyanez a hír a Hivatalos Közlönyben és a Néptanítók Lapjában is megjelent.[11] A pápai Magyar Királyi Líceum és Tanítóképző Intézet 1941-1942-es évkönyvében olvashatjuk például, hogy 1941 októberében a pápai hallgatók kiránduláson vettek részt, ahol 14-én eljutottak Kőszegre is.

„Látogatást tettek a kőszegi testvérintézetnél is. 15-én Suta Gyula kőszegi tanítóképző-int. tanár kalauzolásával egész napos kiránduláson bejárták a kőszegi hegyvidéket. A nemrég hősi halált halt tanár áldott emlékét a kirándulók mélyen szívükbe zárták.”[12]

nevtelen

A fentebb idézett szövegrész képén is látható, hogy Suta Gyula nevét gyászkeretben emelték ki. Hősi halálával kapcsolatban is több hír olvasható, elsősorban pedagógiai lapokban és az Apponyi Kollégium irataiban. A Magyar Tanítóképző című folyóiratban, az

„Akik elmentek rovatban Arany Lajos Suta Gyuláról ír megemlékezést.”[13]

Az Apponyi Kollégium 1942. június 24-i vezetői értekezletén került szóba Suta hadnagy halála, bár a hír jóformán elsikkad a tanmenet egyéb ügyei között.

„Az értekezlet elhatározza,hogy Suta Gyulának az Apponyi Kollégium hősi halált halt volt tagjának emlékét jegyzőkönyvben örökíti meg.”[14]

A hadnagy szerepel Szabó Péter Don kanyar című könyvében, az afanaszjevkai katonatemetőt bemutató részben. A szerző Polgár János volt 34/III.-as őrmestert idézte, aki úgy emlékezett vissza, hogy

„Soproniak vannak itt eltemetve, Gacs Gusztáv. Czeller Károly . . ., Kreiter János szakaszvezető (Suta Gyula tartalékos hadnagy, dr. Angeli Henrik t. orvos hadnagy). .. A temetőt a németek kezdték 1942 áprilisában, mi csak folytattuk.” [15]

Ablak bezárása
Az afanaszjevkai temetőben nyugvó katonák névsora (részlet). Suta Gyula alulról az 5.

Az életpálya korántsem teljes, annak bemutatásához további kutatások szükségeltetnek, ugyanakkor a fentebbi források alapján talán jobb képet kaphatunk Suta Gyuláról, aki komoly erőfeszítések árán lett tanító, majd mai szóhasználattal élve főiskolai tanár, és akinek életét nagyon hamar derékba törte a háború. Emellett talán sikerült arra is rávilágítani, hogy milyen problémákat rejtenek magukban a visszaemlékezések, és hogy mekkora szerepe van a kutatásban a szerencsének is.


Források és szakirodalom

[1] Németh Lajos: Sem hősök, sem hősi halottak…élők és áldozatok 1977-2011. Kemenesaljai Digitális Könyvtár 9. o.

[2] uo.

[3] Suta Gyula tartalékos hadnagy halotti lapja

[4] Honvédségi Közlöny – Személyes ügyek, 1942. augusztus 11. 753. o.

[5] Honvédségi Közlöny – Személyes ügyek, 1942. augusztus 25. 814. o.

[6] Honvédségi Közlöny – Személyes ügyek, 1942. november 10. 1011. o.

[7] Református tanítóképző intézet értesítője, Debrecen, 1928. 40. o.

[8] uo. 44. o.

[9]Budapesti Hírlap 1936. február 29. 5. o. Ugyanez a hír a Pesti Hírlap aznapi számának 9. oldalán szerepel.

[10] Hivatalos Közlöny 1938. február 1. 68. o.

[11] Budapesti Közlöny 1939. július 9. 18. o.

[12] Csekő Árpád (szerk.): A pápai M. Kir. Állami Líceum, Tanítóképző-Intézet és a velük kapcsolatos tanulóotthon, valamint a nyolcosztályos gyakorló népiskola közös évkönyve az 1941-42. tanévről, Főiskolai Nyomda, Pápa, 1942. 26. o.

[13] Néptanítók Lapja 1942. szeptember 1. 858. o.

[14] Szegedi Egyetemi Jegyzőkönyvek 1911-1980 – Tanítóképző Intézeti Tanárjelöltek Apponyi Kollégiuma – ülések, 1938-1943, 1942. június 24.

[15] Szabó Péter: Don-kanyar, Zrínyi Kiadó, Budapest, 1994. 255 – 256. o.

A nyitóképen katonasírok a Don-kanyarban. Id. Konok Tamás felvétele

Facebook Kommentek