19. század 20. század Forrás kora újkor Középkor Szocializmus 

Vexillológiai Nap a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban

Bakó Bálint 2023. április 22-én második alkalommal került megrendezésre a Vexillológiai Nap a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban (MKVM). A történelem eme segédtudományának, a zászlótannak szentelt esemény azonban már több évtizedes hagyományokkal rendelkezik. A „Vex Napok” sorozata még 2001-ben indult, azzal a nem titkolt céllal, hogy méltó platformot teremtsen a hazai zászlótannak és társtudományainak. Azóta kisebb kihagyásokkal minden évben megrendezésre került a rendszerint hatvan-nyolcvan érdeklődőt vonzó, jó hangulatú esemény.

Tovább
20. század 

Orosztudás nélkül nehéz – konferencia a hungarica-kutatás nehézségeiről a posztszovjet térségben

Október 9-én adott otthont a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a Hungarica-kutatás problémái és perspektívái a Szovjetunió utódállamaiban című műhelykonferenciának, amely esemény a meghívott előadók száma és az érintett témák sokrétűsége miatt bőven túllépte egy szimpózium kereteit. A felszólalók – főként személyes tapasztalataikból merítkező – előadásaiból kiderült, hogy milyen problémákat kell annak a kutatónak megoldania, aki oroszországi levéltárban kutatna magyar anyag után.

Tovább
20. század Szocializmus 

Elefánt a porcelánboltban? – Szimpózium a magyar finomkerámiaipar államosításáról

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Kerámia Szövetség (Makesz) közös rendezésében a magyar gazdaságtörténet egy résztémáját tárgyaló műhelykonferenciát rendeztek június 5-én szerdán az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületében. A hallgatóságot a finomkerámiaipar államosításának időszakával, az ágazat 1945-1948 közötti történetével ismertették meg a kutatók, akik között történész-levéltáros, közgazdász és mérnök is volt.

Tovább
20. század 

Ember Győző újragondolása

Március elsején, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (MNL OL) Bécsi kapu téri főépületében került sor az Ember Győző hagyatékának újragondolása című emlékkonferenciára. A rendezvénynek külön apropót adott, hogy idén áprilisban lesz a Magyar Országos Levéltár néhai, nagy hatású főigazgatójának 110. születésnapja, illetve halálának 25. évfordulója. A két, tematikájában világosan elkülöníthető szekció előadásai egyrészt Ember Győzővel, mint történésszel, valamint levéltári szakemberrel, másrészt a levéltártudomány aktuális kérdéseivel foglalkoztak.

Tovább
Forrás Hidegháború Kult Szocializmus 

„Megszoktuk, hogy jogaink nincsenek” – magyarok kazahsztáni szovjet fogságban

„Vegyék tudomásul, a Szovjetuniónak nincs szüksége a maguk munkájára és nem azért hozták ide magukat, hogy dolgozzanak, hanem hogy gyötörjük és halálra sanyargassuk magukat” – ezt a választ kapta a kazahsztáni Dzsezkazgan 39. sz. tábor foglyaiból alakult rabbizottság, miután a lágerparancsnoknak felvetették: mivel annyira legyengültek, hogy nemcsak dolgozni, járni sem tudnak, az eredményes munkavégzésben komoly segítséget jelentene számukra a fejadagok megemelése. A hírhedt munkatáborban raboskodó későbbi református püspök, Gulácsy Lajos a visszaemlékezéseiben olvasható történethez mindössze annyit fűzött hozzá: „Ezek után csak a halál volt kilátásban.”

Tovább
1956 20. század Forrás 

A megtorlás fogaskerekei – konferenciabeszámoló

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyar történelem egyik legismertebb, és talán legjobban kutatott fejezete. Az események rekonstrukciója és a résztvevők felkutatása már közvetlenül a forradalom után megkezdődött, igaz ekkor a hatóságok gyűjtötték az adatokat, többnyire célzatosan úgy, hogy azzal előzetesen kidolgozott koncepciójukat igazolják. A nyomozók rengeteg fényképet, újságcikket gyűjtöttek össze a megtorláshoz, amelyek – hasonlóan a (tanú)vallomásokhoz és az egyéb tárgyi bizonyítékokhoz – ma nagy segítségére vannak a kutatóknak. A vizsgálatok és perek természetesen nem tekinthetőek igazi tényfeltáró eljárásoknak, hiszen azok döntő többsége politikai szándékkal, közvetlen politikai irányítás mellett…

Tovább