Elefánt a porcelánboltban? – Szimpózium a magyar finomkerámiaipar államosításáról

A Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Magyar Kerámia Szövetség (Makesz) közös rendezésében a magyar gazdaságtörténet egy résztémáját tárgyaló műhelykonferenciát rendeztek június 5-én szerdán az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületében. A hallgatóságot a finomkerámiaipar államosításának időszakával, az ágazat 1945-1948 közötti történetével ismertették meg a kutatók, akik között történész-levéltáros, közgazdász és mérnök is volt.

Az Államosítás a magyar finomkerámiaiparban című konferenciát Ö. Kovács József, a MNL megyei főigazgató-helyettese nyitotta meg, aki kifejtette, hogy a kifejezetten tematikus konferencián 1945 utáni eseményekről fog szó esni, amely év egy új megszállás kezdetét jelentette Magyarországon. Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy szovjetek a vasfüggönyt a nyugati hatalmak beleegyezésével engedték le. Hozzátette: 1945 abból a szempontból is fontos év, hogy már megkezdődött leplezve a kommunista diktatúra kiépítése. Kiemelte: az ország szovjetizálásába beleillik a kerámiaipar államosításának története is, amelynek teret ad a szimpózium. Annak is hangot adott továbbá, hogy reményei szerint a konferencián elhangzott előadásokból a jövőben publikációk is születni fognak.

A társszervező Makesz részéről Túri András elnök köszöntötte a hallgatóságot, aki elmondta: a szervezet érdekképviseleti és érdekvédelmi jellege megköveteli, hogy az ágazat múltjával is foglalkozzanak. Ebben a feladatban a három-négy éve a Magyar Nemzeti Levéltár nyújt segítséget. Hozzátette: a magyarországi kerámiaipar története 1945-ig van feldolgozva, azonban a létrejött munkacsoport mélyebbre kívánt ásni. Az előadások kapcsán a Makesz vezetője konkrét célként említette, hogy füzeteket kívánnak megjelentetni, amit egy nagyobb lélegzetvételű tanulmány követhet. Távlati célként jelölte ki továbbá, hogy a teljes magyarországi kerámiaipar-történetet feldolgozzák, amelyet egy kiállításon is bemutatnának szélesebb közönség előtt.

Kiss András, a MNL Országos Levéltára főlevéltárosa előadásában a magyarországi finomkerámiaipar államosításának folyamatát mutatta be. Az események ismertetését megelőzően kifejtette, hogy több levéltár állományában is találhatóak iratok a témára vonatkozóan. Kiemelte, hogy az MNL anyagai közül egyes minisztériumok, az Állami Ellenőrző Központ, az Országos Tervhivatal iratai jelentenek gazdag forrásbázist, azonban még az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára is őriz a finomkerámiaiparral kapcsolatos jelentéseket. Szóvá tette ugyanakkor, hogy a Finomkerámiai Művekre vonatkozó iratok hiányoznak Budapest Főváros Levéltárából, noha az 1970-es években még Kápolnai Iván a kutatásainál felhasználta az állományt.

Kiss András – Magyar Nemzeti Levéltár / Lantos Zsuzsanna

A historiográfiai előzményekről szólva kiemelte Grofcsik János és Reichard Ernő szerteágazó monográfiát írt A magyar finomkerámia története címmel, azonban közösen jegyzett művük nem tekinthető tudományos munkának. Felsorolta, hogy a különböző gyárak történetéről születtek feldolgozások. Példaként említette, hogy Szűts István Gergely Herenddel, Benyóné Mojzsis Dóra és Polgár Mónika pedig Óbudával foglalkozott. Megjegyezte továbbá, hogy a Kádár-korban készült üzemtörténeti munkák napjainkban is jól használhatóak.

Az államosítás előzményeiként egyrészt arról beszélt, hogy a második világháború pusztítása eltérően érintette az ágazat gyárait: Herend viszonylag korán, míg a kispesti Gránitgyár csak 1945 nyarán tudta a termelést újraindítani. Általános jellemzőként hozzátette: Magyarországon a harcokat egyetlen nyersanyagraktár sem vészelte át épségben. Másik előzményként fejtette ki, hogy a gazdasági élet gyökeres átalakításon ment át: a piacgazdaság leépítése, és a helyére a tervgazdaság lépett. Kiss András rámutatott továbbá: a kommunisták előbb a gazdasági, majd a politikai hatalom megszerzésére törekedtek. A finomkerámia emellett továbbra is problémákkal küzdött: továbbra is fennállt a nyersanyaghiány, nem volt megfelelő a hitelvisszafizetés rendszere, továbbá exporttámogatáshoz sem jutottak hozzá a gyárak

Az államosítás végül az 1948. március 25-én kiadott kormányrendelet nyomán zajlott le, amely sokkhatásként érte a finomkerámiát, azonban ezt végül az ágazat kiheverte, és új piacokat is találtak az állami kézbe került vállalatok – vonta le a következtetést az előadó. Kiss András arról is beszélt, hogy az államosítás hozzájárul a profil tisztulásához is, amely tovább folytatódott az 1950-es években.

A következő előadást a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára főlevéltárosa, Szüts István Gergely tartotta a Herendi Porcelángyár államosításáról és az export-import kapcsolatok átalakulásáról. Az elején leszögezte: az államosítás egy folyamat része volt, amely 1948-ban tetőzött. Ezt követően kifejtette, hogy az 1944-ben hadiüzemmé vált gyárban mind a német, mind a szovjet csapatok okoztak károkat, azonban 1945. május 15-én a termelés mégis újra tudott indulni, amelynek szervezésében a helyi középvezetők jártak élen, mivel a felső vezetés székhelye a fővárosban volt. Az előadásból kiderült, hogy a háborús éveket követően nagy szerepet kaptak az irányításban az üzemi bizottság, amely szociáldemokrata és kommunista párttagokból állt: az igazgatótanácsban való jelenlétével a testület megvalósította a munkásképviseletet a részvényesek közt, a szociális ügyekben pedig vétójoggal élhettek.

Szüts István Gergely – Magyar Nemzeti Levéltár / Lantos Zsuzsanna

A külkereskedelemre rátérve Szüts István Gergely kifejtette, hogy 1945 előtt 426 partnerrel rendelkezett a gyár Brazíliától egészen Új-Kaledóniáig, a kapcsolatépítés pedig főleg Gulden Gyula menedzserszemléletének volt köszönhető. A Herendre 1923-ban kerülő Gulden kiváló családi, kereskedelmi és politikai kapcsolatokkal bírt, emellett több nyelven is beszélt, ami segítette a kapcsolatépítést. Miután 1945-ben Gulden megvált a vezérigazgatói poszttól, egy svájci cégen keresztül próbálta a nyugati exportot beindítani – vázolta fel előadásában a Veszprém Megyei Levéltára főlevéltárosa. Rámutatott továbbá arra is, hogy a gyár felett egyre nagyobb volt az állami kontroll, amely abban nyilvánult meg, hogy különböző felügyeleti szervek felé gyakori jelentéskötelezettsége volt a herendieknek, 1947-ben pedig már a Kelet-Európai Kereskedelmi Rt.-t, későbbi ismert nevén a Kelimpexet „ajánlották” számukra, mint partnert a Gulden-féle svájci cég helyett.

Az előadásból a hallgatóság megtudhatta azt is, hogy államosítás idején Gulden Gyula megpróbálta részvényeit menteni, azonban ez a próbálkozása sikertelen volt. A számos változás közül pedig csak az egyik volt az új igazgató, Pór Imre kinevezése, aki szakmabeliként, a Gránit Porcellán és Kőedénygyár Rt.-től érkezett. Ugyanakkor az üzemi bizottság összeírta azokat a munkatársakat, akiket megbízhatatlannak neveztek, mivel Gulden Gyulával kapcsolatban álltak. Rájuk az elbocsátás várt. Szüts István Gergely azonban hozzátette: az üzemi bizottság korábban kiállt a korábbi igazgató mellett. Rámutatott továbbá arra is, hogy az államostítást sikerként könyvelte el a propaganda, a nehéz helyzetből pedig az jelentette a kiutat, hogy a gyár számára több könnyítést tettek, így 1949-et már nyereséggel zárták Herenden.

Svoboda Vilmos, a Zsolnay Porcelángyár Rt. nyugalmazott fejlesztési és minőségi igazgatója gazdagon illusztrált, főleg technológiatörténetről szóló előadásával a szimpózium időkörén túlnyúlva mutatta be a pécsi komplexum történetét, amelybe személyes élményeit is beleszőtte. A gyár történetének bemutatását egészen Zsolnay Vilmost alapító engedélyének beszerzésétől, 1863-tól kezdte. Kiemelte, hogy az alapító milyen fejlesztéseket hajtott végre, és hogyan bővítette a gyárát.  Beszélt arról is emellett, hogy miként változott a samott, vagy éppen a villanyáram terjedése következtében az erősáramú szigetelők gyártása.

Svoboda Vilmos – Magyar Nemzeti Levéltár / Lantos Zsuzsanna

Az államosítás korszaka kapcsán rámutatott, hogy a Pécsi Porcelángyárrá átnevezett vállalat új vezetői korábban a gyár munkatársai voltak: ez azonban nem volt újdonság, mivel már Zsolnay Vilmos idején is volt erre példa. Példaként azt a Gaál Tibort említette, aki korábban a gyár tisztviselőjeként, majd 1951-1966 között vezérigazgatóként dolgozott. Elmondta továbbá, hogy az államosítást követően, az 1950-1960-as években számos fejlesztésre került sor: új alagútkemencéket építettek francia tervek alapján, valamint elsőként Magyarországon itt épült nagyfeszültségű labor, amely a szigetelők gyártáshoz volt nélkülözhetetlen. Hozzátette: termelési szempontból 1966 volt a csúcsév, mivel akkor 10 ezer tonnát tett ki a legyártott áru mennyisége.

Utolsó előadóként Pálfi József, a Hollóházi Porcelángyár Zrt. volt vezérigazgatója a helyi üzem államosításának körülményeit mutatta be közgazdász szemmel. Előadásának kezdetén felidézte, hogy miként kérték fel a téma kutatására, egyben köszönetet mondott Kiss Andrásnak, hogy kutatásai során eligazította a levéltári anyagok között. A hollóházi kerámiagyártás kezdeteiről szólva röviden kifejtette, hogy a Károlyi család birtokán 1773-ban Rolly József épített elsőként üveghutát, majd 1831-ben a kőedénygyártás is megkezdődött a területen. Ennek az oka pedig az volt, hogy a helyi kaolin nem volt megfelelő minőségű a porcelánhoz. Végül Pálfi József eljutott az államosítás korához, amikor a kassai illetőségű Szakmáry Károly bérelte a gyárat a Károlyiaktól 1939-1949 kötött.

Pálfi József – Magyar Nemzeti Levéltár / Lantos Zsuzsanna

Érdekességképpen rámutatott, hogy közgazdasági szemmel az 1945-1948 közötti időszakban kialakult hitelválság okozatként jelentkezik, és nem önmagában álló ok: a háborús pusztítás után a nélkülöző lakosság a vagyonából leginkább élelmiszert, vagy egyéb mindennapi fogyasztási cikkeket kívánt vásárolni, és nem porcelántárgyakat. Ezért csak raktárkészletek képződtek az eladatlan termékekből, a veszteséges termelést pedig csak hitelekkel lehetett ellensúlyozni. Arra is kitért, hogy a gyár területét bérbe adó Károlyi család nem volt érdekelt a rablógazdálkodásban, amelyre a rövid távú bérlés, és a terület kifosztása a jellemző. Ehelyett hosszú távú bérleti szerződéseket kötöttek: Szakmáry Károly kiváló partner volt, mivel a koncesszióját 1964-ig meghosszabbították, igaz kassai illetősége 1945 után gondot okozott, mivel a város ismét Csehszlovákia része lett.

Pálfi József arról is beszélt, hogy az államosítást megelőzően Szakmáry végül sikeresen kimentette a vagyonát, mivel visszakapta a befektetett pénzét. Különböző váltók kibocsátásával, egy zagyvapálfalvai üvegkereskedő cég felé nyújtott kezesség, valamint ki nem fizetett vásárlások útján sikerült a vagyonmentési folyamatot véghezvinni. zárásként megjegyezte: Szakmáryt nem felejtették el Hollóházán, és még ma is tisztelettel emlékeznek rá.

A borítókép szintén Lantos Zsuzsanna munkája.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Facebook Kommentek