Orosztudás nélkül nehéz – konferencia a hungarica-kutatás nehézségeiről a posztszovjet térségben

Október 9-én adott otthont a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a Hungarica-kutatás problémái és perspektívái a Szovjetunió utódállamaiban című műhelykonferenciának, amely esemény a meghívott előadók száma és az érintett témák sokrétűsége miatt bőven túllépte egy szimpózium kereteit. A felszólalók – főként személyes tapasztalataikból merítkező – előadásaiból kiderült, hogy milyen problémákat kell annak a kutatónak megoldania, aki oroszországi levéltárban kutatna magyar anyag után.

Az eseményt Germuska Pál, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) főigazgató-helyettese nyitotta meg, aki felidézte: 2015-ben már volt egy konferencia a hungarica kutatásról az MNL és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudomány Kutatóközpontjának szervezésében, amely területileg a Kárpát-medencére koncentrált. Hozzátette: a közép-európai országok történetét nem lehet külhoni iratok nélkül megírni, a magyar kormány egyik tavalyi határozatában pedig külön kitért arra, hogy szükséges a hungarica-kutatás fejlesztése. Zárásként kifejezte örömét, hogy a mostani konferenciát a Magyar Nemzeti Lévéltár rendezhette meg.

A következő köszöntőt Nagy-Rébék Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudománydiplomáciai Főosztályának főosztályvezetője mondhatta el. Üdvözlő beszédében rámutatott: a szaktárca számára mindig is fontos volt, hogy a hungarica-anyagok elérhetőek legyenek a hazai kutatók számára, amelyek őrzésével a Magyar Nemzeti Levéltár lett megbízva. Megjegyezte továbbá, hogy most kerül először megrendezésre olyan konferencia, amely orosz és ukrán levéltárakban őrzött magyar proveninciájú anyagok kutatásáról szól. Arra is rámutatott, hogy az eseménynek különös aktualitást ad, hogy a jövő héten ülésezik ismét a Orosz-Magyar Levéltári Vegyesbizottság.

Fejérdy András, Bölcsészettudomány Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese üdvözlő szavaiban kifejtette, hogy az orosz hungarica-anyag kifejezetten fontos a 19-20. századi magyar történelem kutatása szempontjából. Kiemelte ugyanakkor, hogy a Nyugat-Európában tapasztaltakkal ellentétben keleten eltérő kutatási lehetőség várja a magyar történészeket, amely például az anyagok kiadásában is megnyilvánulhat.

A előadások négy szekcióját három korreferátum előzte meg. Elsőként Germuska Pál kapott szót, aki előadásában a magyarországi hungarica-gyűjtés történetét ismertette kronologikus sorrendben. Felidézte, hogy fontos lépés volt a területen, hogy 1964-ben létrejött a Hungarica Bizottság, valamint hogy 1979-től kizárólagosan az Országos Levéltár felel a gyűjtésért.  Arról is beszélt, hogy az 1980-as évektől egyre célzottabban zajlott a gyűjtés, azonban igazán új lendületet csak a Klebelsberg Kunó-ösztöndíj 1999-es megalapítása hozott. Két évvel később pedig létrejött a Moszkvai Magyar Levéltári Intézet, amely mérföldkőnek számít az oroszországi hungarica- kutatásra vonatkozóan. A jövőbeli tervekre vonatkozóan kifejtette: szükség van nemcsak a külföldi, hanem a hazai intézmények közötti szoros együttműködésre. Ez különösen igaz az oroszországi anyagok esetében, ahol arra is kell figyelni, hogy másként tekintenek a múltra ott, mint itt.

Germuska Pál azt is felidézte, hogy az oroszországi hungarica-kutatások fontos eseménye volt Borisz Jelcin 1992-es budapesti látogatása, amikor az orosz elnök elsőként adott át magyar vonatkozású dokumentumokat – Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár / Lantos Zsuzsanna

Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke intézetük eddigi oroszországi hungarica-kutatások tapasztalatait foglalta össze. Germuska Pálhoz hasonlóan megemlítette, hogy Magyarországon és Oroszországban eltérő a történelemszemlélet: másként tekintenek az 1945 utáni korszak eseményeire. Kiemelte továbbá, hogy nemcsak a nyelvismeret, hanem a megfelelő információáramlás hiánya is gondokat okozhat a kutatás során. Példaként kiemelte: Oroszországban már vannak olyan iratanyagok is, amelyekről levették a minősítést időközben, azonban erről Magyarországon senkinek sincs tudomása. Felsorolásában arról is beszélt, hogy a bonyolult orosz levéltári rendszerben való eligazodást nagyban segítik a személyes kapcsolatok, amely egyben felértékelik az intézmények kapcsolatait. Perspektivikusan felvetette, hogy szükség lenne egy hazai státuszfelmérésre, amely után a megfelelő erőforráskoncentrációval eredményesebb kutatómunkát lehet folytatni az oroszországi archívumokban.

Az intézmény természetéből adódóan speciálisabb kutatási problémáról beszélt Számvéber Norbert, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár igazgatója. Kiemelte: a Hadtörténelmi Levéltárban régen kitűzött cél, hogy feltárják külföldön a magyar katonai iratképzőktől származó anyagokat, így a podolszki székhelyű Orosz Védelmi Minisztérium Központi Levéltára által őrzött második világháborús zsákmányanyag különösen fontos számukra. Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a podolszki intézmény nem az oroszországi levéltári szervezet, a Roszarchiv része, hanem a védelmi tárca alá tartozik, ezért nem a kultúr-, hanem a katonai diplomáciának kell működnie a jó viszony kialakításán, tekintve, hogy az archívummal nincs jelenleg hivatalos kapcsolata a Hadtörténelmi Levéltárnak. Egy különleges, „22-es csapdája” helyzetre is felhívta a figyelmet Számvéber Norbert: csak olyan idegennyelvű anyagok kutathatóak Podolszkban, amelyeknek van orosz fordítása, azonban ezen feladat elvégzéséhez nincs elegendő erőforrása az intézménynek.

Az első szekció előadói főként az oroszországi levéltárakban tapasztalt nehézségekről beszéltek. Rosonczy Ildikó, a Magyar Napló Kiadó munkatársa az 1849-es orosz intervenció kapcsán végzett kutatásai kapcsán elmondta, hogy a témára vonatkozóan kutatási korlát nem tapasztalt, azonban előnyösnek nevezte, ha az illetékes levéltárhoz intézményi támogatással érkezik meg a magyar kutató. A Kaposvári Egyetem docense, Kolontári Attila a magyarországi fehér emigráció története kapcsán beszélt arról, hogy az Orosz Föderáció Állami Levéltárában (GARF) korrektek a kutatási feltételek, azonban a külügyi tárcához tartozó irattárakban nehezebb az előrejutás. Különösen az Orosz Föderáció Külügyminisztérium Levéltárában problémás a kutatás, ahol csupán egyféle fondjegyzék található, és a levéltárosokkal való személyes ismeretség nélkül szinte lehetetlen fontosabb iratanyagot kapni.

A jelenlegi moszkvai levéltári delegátus, Kosztricz Anna saját referátumának elején nyomatékosan kérte arra a kutatókat, hogy csakis olyanok utazzanak ki Oroszországba, akik jól ismerik az orosz nyelvet. Hozzátette továbbá, hogy a Klebelsberg-ösztöndíj sem a legmegfelelőbb a kutatóknak, mivel az orosz levéltárakban azokat becsülik meg inkább, akik visszatérő vendégei az olvasótermeknek. A szekció utolsó előadójaként Babus Antal, az MTA Könyvtára Kézirattárának osztályvezetője kapott szót, aki felidézte, hogy milyen izgalmakat rejtett a kutatás az 1990-es évek a moszkvai archívumaiban. Megerősítette az előző előadókat, hogy ő maga is azt tapasztalta többek között, hogy amíg nem alakított ki közelebbi viszonyt a levéltárosokkal, addig csupán magyar vonatkozású újságkivágásokat adtak ki számára, azonban később már saját kutatási témájához kapcsolódó anyagokat is megkapott.

Babus Antal a kutatási nehézségek ellenére is “aranykornak” nevezte az 1990-es éveket, amikor megnyíltak az oroszországi levéltárak – Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár / Lantos Zsuzsanna

A második szekció előadói elkanyarodtak a szigorúbb értelemben vett történelmi tematikájú hungarica-kutatástól. Schiller Erzsébet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központjának docense 2009-ben az Oroszországi Állami Irodalmi és Művészeti Levéltárban (RGALI) való kutatását „arany időknek” nevezte a feltárt anyag miatt, ahol a fondjegyzékekből jól lehetett dolgozni, ugyanakkor az iratok kifotózását nem engedélyezték. Radnóti Klára, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa elmondta, hogy a levéltáraktól eltérő a múzeumi kutatási folyamat, mivel ebben az esetben csak az érintett intézmények vezetőinek szándéknyilatkozata után lehet munkát folytatni, amelynek célja egy kiállítás megrendezése. 2005-ben ilyen minőségben látogatta meg a Jelenkori Történeti Múzeum gyűjteményét Moszkvában, ahol a magyar anyagot csak úgy kutathatta, hogy alkalmazkodott az ottani dolgozók munkarendjéhez. A szekciót Geréb Anna zárta, aki a krasznogorszki dokumentumfilmarchívumban található magyar anyagokról tartott előadást. A Magyar Nemzeti Filmarchívum nyugalmazott főmunkatársa kiemelte, hogy az intézményben olyan felvételeket is találtak többek között az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Ennek az oka pedig az volt, hogy a kérdéses felvételek nem kerültek bele a végső anyagba, azonban Krasznogorszkban a resztlit is megőrizték. Ahogy fogalmazott: az orosz kollégák nagyon profik, mert ami bekerül egyszer hozzájuk, az onnan többet ki nem kerül.

Radnóti Klára a levéltáritól merőben eltérő kutatási módszerről adott elő – Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár / Lantos Zsuzsanna

A harmadik szekcióban ukrajnai, szűkebben értelmezve kárpátaljai levéltárakban való kutatási lehetőségekről, tapasztalatokról beszéltek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárai, valamint Kosztyó Gyula, a Clio Intézet tudományos főmunkatársa. Molnár D. Erzsébet docens Kárpátalja szovjetizálásának a kutatásáról szólva felidézte, hogy az 1944-1946 közti eseményeket még a 2000-es évek elején sem volt egyszerű kutatni. Ennek részben az volt az oka, hogy az akkor újonnan berendezkedő szovjet apparátus megbontotta az iratok addigi rendjét – mutatott rá. A következő előadó, Váradi Natália docens részletesen kifejtette, hogy milyen módon lehet kutatni terület történetét a hruscsovi időszakra vonatkozóan a Kárpátaljai Állami Levéltár ungvári és beregszászi telepein.

Császár István, a főiskola oktatója konkrét kutatási problémát mutatott be egy adatbázison keresztül. A kérdéses iratanyag ugyanis a szovjet rendezés miatt részben az Ukrán Állambiztonsági Szolgálat ungvári levéltárában, illetve a Kárpátaljai Területi Állami Levéltárban található meg, azonban így is nehézséget okoz a transzliteráció miatt a felsorolt személyek azonosítása. Kosztyó Gyula saját kárpátaljai kutatási tapasztalatai kapcsán arról beszélt, hogy a rendezetlen iratanyag miatt nehézkes az előrehaladás, amelyet az idejétmúlt iratjegyzékek sem segítenek. Kiemelte ugyanakkor: a levéltárosok nem tudnak magyarul, azonban nagyon segítőkészek, és szinte minden szabadon kutatható Beregszászon, a fotózásért pedig nem kell külön fizetni.

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum hungarica-gyűjtésének tapasztalatait Riba András László osztályvezető osztotta meg a hallgatósággal. Kifejtette, hogy a RETÖRKI megalapítása óta fontosnak tartják a magániratok gyűjtését, a kijevi és moszkvai tapasztalataikat, eredményeiket pedig könyv formájában tárnák a nyilvánosság elé. Egy másik intézmény munkatársa, Rácz Attila is tapasztalatairól adott elő. A Budapest Főváros Levéltára főosztályvezetője referátumában megerősítette a korábban elhangzottakat: a moszkvai és szentpétervári városi levéltárak esetében is fontos a személyes kapcsolat, ami sikeresebb kutatást eredményez.

Gönczi Andrea, a Pécsi Tudományegyetem Klmo Könyvtárának múzeológusa is saját, kalandosnak nevezhető kutatóútját mutatta be, amelyben szintén ráerősített azokra a megállapításokra, amelyek szerint meg kell érteni az oroszok gondolkodásmódját, valamint hogy nagyon fontosak a személyes kapcsolatok az ottani kollégákkal. A konferencia utolsó előadójaként Seres Attila, a MNL főlevéltárosa kapott szót, aki a litvániai és ukrajnai KGB iratok kutathatóságáról beszélt. Rámutatott: bár eltérő a két ország iratkezelési rendszere, az orosz nyelv ismerete kötelező ennél az anyagnál, mivel a szervezet lingua francája a tagköztársaságokban is az orosz volt.

Az egész napos rendezvényt Seres Attila szavai zárták le, aki megköszönte az előadóknak a referátumaikat, amelyekben alaposan körüljárták a posztszovjet térségben végzendő hungarica-kutatás nehézségeit. Kifejezte abbéli reményét továbbá, hogy az elhangzottak fontos tapasztalati forrásként szolgálhatnak a jővőbeli kutatóutak számára.

A borítókép (részlet Kolontári Attila előadásából) szintén Lantos Zsuzsanna munkája.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Facebook Kommentek