„Gondolkozz!” – propagandaháború Lengyelországban
Az ellenzéki Szolidaritás mozgalom életre hívása, erősödése, tömegmozgalommá, majd pedig független szakszervezetté való válása felkészületlenül érte az Lengyel Egyesített Munkáspárt (LEMP) vezetőségét, amely – az erőszakos fellépések mellett – média monopóliumát is a mozgalom lejáratására kívánta felhasználni. Részben kormánypárti sajtó támadásaira válaszul, részben pedig a társadalom minél szélesebb rétegének a megszólítása érdekében a Szolidaritás is fokozta saját illegális kiadványainak és szórólapjainak a terjesztését.
1980 őszétől kezdve így egy egyenlőtlen propaganda háború vette kezdetét, amelynek egyik oldalán az állampárt teljes erejével támogatott hivatalos sajtóorgánumok, másik oldalán pedig az ellenzék illegálisan nyomtatott, rossz minőségű és titokban terjesztett kiadványai álltak. A párton belüli személycserék, az ellenzékiek lejáratására szervezett sajtó kampány, valamint a velük szemben alkalmazott egyre keményebb fellépés sem tudta megállítani a Szolidaritás rohamos gyorsasággal való megerősödését.
Az alábbiakban az 1980-1982 közötti időszak állami és ellenzéki plakátjai, röplapjai közül kerül néhány bemutatásra.

LEMP plakát 1980-1981, Forrás: ECS/T/ASP/001

Az élelmiszer kvóták csökkentése!
Ellenzéki plakát 1981, Forrás: ECS/T/ASP/114

megfélemlítés – szocialista megújulás
hazugságok – gazdasági reform
a gazdaság tönkretétele – munkás önkormányzatok
utcai zavargások – területi alapú önkormányzatok
sztrájkok – harc a spekulációval
konfrontáció – társadalmi igazságosság
LEMP plakát 1980-1981, Forrás: ECS/T/ASP/002

Igazság
Méltóság
Szolidaritás
Ellenzéki szórólap 1980-1981, Forrás: ECS/T/ASP/122

Ellenzéki szórólap 1980-1981, Forrás: ECS/T/ASP/092

Ellenzéki karikatúra 1980, Forrás: ECS/T/ASP/132, Zygmunt Błażek

konfrontáció, vagy nemzeti együttműködés
a gazdaság tönkretétele, vagy harc a spekulációval
balhék és sztrájkok, vagy nyugalom és munka
LEMP szórólap 1981, Forrás: ECS/T/ASP/065

Ellenzéki karikatúra 1980-1981, Forrás: ECS/T/ASP/133

nyereség a Szabad Európa Rádió számára
a hadi állapot meghosszabbításával jár
szenvedést okoz családodnak és környezetednek
LEMP szórólap 1982, Forrás: ECS/T/ASP/062

Ellenzéki plakát 1980, Forrás: ECS/T/ASP/106, M. Drzewuski

Tengermellék 1970 – nincsenek felelősök
Radom 1976 – nincsenek felelősök
Bydgoszcz 1981 – nincsenek felelősök
Ideje kiegyenlíteni a számlát!
Ellenzéki szórólap 1981, amely a rendvédelmi szervek által vérbe fojtott tüntetések helyszínét és évét sorolja fel. Forrás: ECS/T/ASP/134

Követeld, hogy elérhetővé tegyék a Szolidaritás helyi szervezete számára
Ellenzéki plakát 1980, Forrás: ECS/T/ASP/100

a sztrájkért cserébe lesz-e élelmiszer kártyád
a sztrájkkal kifizetjük-e az adósságainkat
a sztrájkkal javítasz-e az életeden
LEMP szórólap 1980, Forrás: ECS/T/ASP/060
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Felhasznált források:
ECS (Europejskie Centrum Solidarności – Szolidaritás Európai Központja) online adatbázis – http://archiwum.ecs.gda.pl
Archiwum Państwowe w Zamościu (Zamośći Állami Archívum – http://zamosc.ap.gov.pl)
Ajánlott irodalom:
Dudek, Antoni: Stan wojenny w Polsce 1981-1983. IPN, Varsó, 2003.
Mitrovits Miklós: A remény hónapjai… – A lengyel szolidaritás és a szovjet politika 1980-1981. Napvilág Kiadó, Budapest, 2010.