Mindszenty József (1892–1975) hercegprímás személye az 1945–1949 közötti időszakban igen intenzíven jelent meg a korszak baloldali (kommunista és szociáldemokrata) politikai sajtótermékeiben. Megválasztása után, ha nem is jóindulat, de egyfajta „majd meglátjuk” típusú várakozás volt megfigyelhető. Azonban mindez nem tartott túl sokáig: 1945 végén már megindultak a baloldali sajtó támadásai. Írásomban a politikai lapok mellett igen fontos szerepet játszó Ludas Matyi című „szatirikus hetilap”-ban megjelent írásokat veszem górcső alá.
1945 után a katolikus egyház számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy azt a társadalmi, politikai és gazdasági szerepet, amelyet mintegy egy évezreden keresztül betöltött, a formálódó új rendben nem lesz fenntartható. Ezért szükségessé vált, hogy az adott körülményeket és lehetőségeket mérlegelve határozza meg az új szerepét. A klérus egy része (a Vatikán hallgatólagos egyetértésével) hajlott is volna a modus vivendire[1], azonban Mindszenty József ettől mereven elzárkózott.
Mindszenty József 1945. szeptember 14-étől, kinevezése pillanatától kiváltotta a baloldal rosszallását. Ugyan elfogadták kinevezését, azonban már első megnyilatkozásai értetlenséget keltettek a baloldali közegben. Amikor Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök gratulált kinevezéséhez, válaszában Mindszenty magát az ország első közjogi méltóságának nevezte. Habsburg Ottó főherceghez írt levelében szintén ezt a nézetét fejtette ki. 1945. október 7-ei érseki beiktatásán elmondott beszédében pedig mint az „ország első zászlósura”[2] hivatkozott magára. Ezekkel a megnyilatkozásokkal pedig egyértelműen kinyilvánította, hogy nem ismeri el az államfői jogokkal felruházott Nemzeti Főtanács legitimitását, és hogy nem csak egyházi, hanem közjogi értelemben is tevékeny részese kíván lenni a politikai életben. Ráadásul a főherceghez írt levelében kifejtette a Habsburg-restauráció szükségességét is.[3] Ez pedig fegyvert adott a baloldali sajtó kezébe.[4]
Az első komolyabb összeütközések az 1945. november 1-jén, az ország szinte összes templomában felolvasott pásztorlevél („választási” körlevél) miatt alakultak ki,[5] amely a Nemzeti Függetlenségi Front pártjait egy, a Magyar Kommunista Párt által megfogalmazott közös memorandum kiadására ösztönözte.[6] A következő ütközési pont Mindszenty 1945 decemberében a Népbíróságnak írt levele volt, amelyet a halálos ítélettel végződött tárgyaláson olvastak fel. Ebben Mindszenty Budinszky László volt nyilas igazságügyi miniszter védelmére kelt, aki „sok esetben igyekezett igazságtalanságokat megszüntetni és üldözötteket védelmezni”.[7]
Az 1946-os év ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt. Mindszenty József szilveszteri beszédét a rádióban mondta el.[8] Néhány nappal később, 1946 januárjában, a baloldali sajtó reagált is az esztergomi érsek beszédére.[9] Még ebben a hónapban Mindszenty levelet írt Ries István igazságügyi miniszternek, hogy vizsgálják felül a politikai okokból bebörtönzöttek ügyét.[10] Ez volt az első pillanat, amikor a Ludas Matyi szerzője úgy érezte, hogy meg kell szólalnia. Esztergomi anzix címmel egy kis verset írt levél formájában, amelynek feladója Mindszenty József, a címzett pedig a „Türelmes Demokrácia Kisasszony, Magyarország” volt. A borítékon a bélyeg pedig két birka volt, zöld nyilaskereszttel a nyakában.
A Ludas Matyi 1946. február 3-i számában a vershez jól kapcsolódó kép jelent meg, amelyen három rossz arcú nyilas keretlegény látható. Két nyilasnak Hitler-bajsza van, az egyiknek vér csöpög a kezéről, a derékszíjukban pedig kés és pisztoly látható. Alattuk a felirat: „Meg kell nekik bocsájtani, hiszen csak gyilkosok.”[12]
Mindezek jól mutatják, hogy Mindszenty „szintet lépett”: már nem csak a demokrácia ellensége, hanem a nyilasok pártfogója, kollaboránsa is, aki szinte minden ügyben levelet írt valamelyik hatóságnak vagy miniszternek. Ezt ábrázolja az a karikatúra is, amely a Ludas Matyi 1946. február 24-i számában jelent meg, amelyben egy kisfiú szorgalmasan rója a sorokat.
Februárban egy újabb esemény kínált alkalmat a baloldali sajtó és a Ludas Matyi számára is. Február 10-én Mindszenty az Üllői úti Örökimádás templomában mondott beszédet. A hercegprímás beszédében az újjáépítéssel foglalkozott. Elismerte, hogy az újjáépítés szükséges, de nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. A templomból távozó mintegy háromszáz ember elindult a Körúton az Oktogon felé a hozzájuk csatlakozott „fasiszta csőcselék[kel]” – írta a Szabad Nép február 12-i száma rendőrségi jelentésre hivatkozva.[13]
A Szabad Népben megjelent írás szerint a menet során demokráciaellenes, antiszemita jelszavak hangzottak el, amely a lap értelmezése szerint egyet jelentett azzal, hogy a „klerikális reakció és a fasiszta reakció nyílt szövetséget kötöttek. Mindszenty hívei és Szálasi hívei egy táborban vannak”, mert a
„reakció vérszemet kapott a demokrácia birkatürelméből”.
Ebben az írásban Mindszenty egy új, megbélyegző jelzőt is kapott: „sváb hercegprímás”.[14] [Hogy a „sváb” jelző miért volt megbélyegző, lásd kapcsolódó írásunkat itt – a szerk.] Az írások után, a jobb érthetőség kedvéért a Ludas Matyi képekben is megörökítette a beszédet és egy másfajta vonulást. Az első képen Mindszenty az ablakból köszönti a tüntetőket, akik nyilas, irredenta és nemzetiszocialista jelszavakat kiabálnak válaszul. A másik képen pedig a hercegprímás álmából ébredve látja a náci haláltáborokba és a nyilas börtönökbe menetelő gyermekeket, nőket és férfiakat, akik között Bajcsy-Zsilinszky Endre is ott „vonul”.
1946 tavaszán és nyarán tovább folytatódtak az egyház elleni támadások, immár sorozatos letartóztatások formájában, amelyek közül a legismertebb P. Kiss Szaléz esete, akit azzal vádoltak, hogy középiskolás „társaival” a demokrácia megdöntésére szövetkezett.[15] Tény, hogy Gyöngyösön, ahol a páter működött, 1945–1946 során több szovjet katonát is meggyilkoltak, ami a politikai rendőrség számára tökéletes indokot jelentett a letartóztatásokra. Ugyancsak a politikai rendőrség leplezte le a budapesti piarista gimnáziumban szerveződő „összeesküvést”: az iskola diákjai a városban talált kézigránátokat rejtegettek a diákotthonban. A csoport vezetője Dósa Attila volt ludovikás páncélos hadnagy volt, aki azt ígérte, hogy a diákokat megtanítja a robbanóanyagok használatára. A diákok tanúvallomásukban elmondták, hogy az iskolában folyamatosan zajlott a demokrácia- és szovjetellenes uszítás, valamint Horthy Miklós dicsőítése. A Szabad Nép le is vonta a konklúziót:
„Nem véletlen tehát, hogy az egyház irányítása alatt álló iskolában ilyen oktatás mellett fasiszta merényleteket készített elő a fasiszta diákok bűnszövetkezete.”[16]
A Ludas Matyi is reagált az eseményekre: ahogy a politikai sajtó, úgy a lap is Mindszentyt látta az összeesküvések mögött mint irányítót. Ahogy a képen is látszik, Mindszentyt hegedűvel a kezében ábrázolják (prímás – hercegprímás) az esztergomi bazilika előtt, a ködből kiemelkedve, alatta pedig nyilas karszalaggal, fegyvereket és robbanószereket cipelő emberek masíroznak.
Ezek a letartóztatások és konstruált összeesküvések jó lehetőséget biztosítottak a kommunista párt számára, hogy megkezdjék a leszámolást a Független Kisgazdapárt centrumával és jobbszárnyával.[17] Ahogy a Ludas Matyi ábrázolta: a Mindszenty vezette „reakciósok”, „fasiszták”, „nyilasok” és jobboldali kisgazdák válaszúthoz értek. El kellett dönteniük, hogy merre mennek tovább. Ahogy a hercegprímásnak is döntenie kellett.
„Mindszenty, esztergomi érsek, a demokrácia nyílt ellenfele a demokratikus államtól kap rendes havi javadalmazást, amely a többszöröse a miniszterelnök havi fizetésének. Úgy látszik, a Kisgazdapártnak mindez nem elég: további súlyos összegekkel akarja »kárpótolni« Magyarország legnagyobb volt nagybirtokosát, a katolikus egyházat, ugyanakkor, amikor az újgazdák százezreinek a koldusszegény állam alig tud segítséget nyújtani. Nyilvánvaló tehát, miről van szó. A Kisgazdapárt látszólag elfogadja a Baloldali Blokk kívánságát, az újgazdák megsegítéséről, de úgy »fogadja el«, hogy igyekezik továbbra is biztosítani magának a klerikális reakció támogatását”.[18]
Az 1947-es választások időszakában ismét egyre többször került napirendre a Ludas Matyi hasábjain Mindszenty József. A lap meglátása szerint a hercegprímás bár közvetlenül nem vesz részt a választási küzdelmekben, ugyanakkor az ellenzéki pártok képviselői igyekeznek a klérus támogatását bebiztosítani maguk számára. A karikatúrán Sulyok Dezső (Magyar Szabadság Párt), Pfeiffer Zoltán (Magyar Függetlenségi Párt), Parragi György (Független Magyar Demokrata Párt) csuhában, míg Balogh István, a Páter (szintén Független Magyar Demokrata Párt) papi reverendában zarándokolnak Esztergomba, a hercegprímáshoz. A Katolikus Püspöki Kar 1947. augusztus 14-én döntött arról, hogy hivatalosan nem támogat egy pártot sem,[19] amiért a Népszavától még dicséretet is kapott.[20]
Az 1947-es választások a Magyar Kommunista Párt (MKP) győzelmét hozták. Bár a történelmi emlékezetbe mint „kékcédulás választás” került be, a történet ennél jóval összetettebb volt: noha valóban létezett „szervezett utaztatás” az MKP részéről, ez az elnyert szavazatoknak csupán töredékét hozta (a szakirodalom 60–120 ezer közé teszi az így megszerzett szavazatokat).[21] Ennél sokkal nagyobb jelentősége volt a választási törvény módosításának, amely alapján több mint 700 ezer választói joggal rendelkező személyt zártak ki a választói névjegyzékből (ebből 200 ezerre tehető szociáldemokrata szimpatizánsok száma).[22] A választások után a következő esemény, amelyben megjelent Mindszenty József, az 1848-as centenárium volt. A kommunista párt minden lehetőséget megragadott, hogy egyedüli örököseként tetszelegjen a századik évfordulón. Ezért igyekezett mindenkit távol tartani az ünnepségek szervezésétől, és az abban való részvételtől.[23] Az egyház is célkeresztbe került, és Losonczy Géza így írt erről vezércikkében a Szabad Nép hasábjain:
„A katolikus egyház reakciós körei — élükön Mindszentyvel — szembe fordultak a magyar nemzet negyvennyolcas centenáriumi ünnepségeivel. A prímás és az Actio Catholica már az elmúlt esztendőben több ízben kijelentették, hogy nem kívánnak részt venni a centenáriumi év előkészületeiben és felszólították szervezeteiket, hogy 1848—49 emlékét az ő utasításaik szellemében ünnepeljék. […] Azoknak, akik azt akarják elhitetni, hogy jó katolikus nem tisztelheti Kossuthot és Petőfit, csak a Habsburgokat s azt, hogy jó katolikus nem lehet ma jó demokrata, nem mondhatunk egyebet: tegyenek le arról, hogy az egyház köntöse mögé bújtatva, fokozottabb érvényesülést szerezhetnek a magyar közéletben az ellenforradalomnak és a legitimizmusnak!”[24]
Természetesen a Ludas Matyi sem maradhatott ki a támadásokból. A közölt karikatúrán Petőfi és Kossuth szelleme látogatnak el a hercegprímáshoz, hogy számon kérjék rajta, hogy kifelejtette őket a centenáriumi beszédéből. Felhívom a figyelmet arra, hogy a falon Ferenc József képe látható, ezzel is mutatva Mindszenty legitimizmusát.
1948 nyarától a Ludas Matyi egyre több esetben ábrázolta Mindszentyt cigányprímásként (per „Jóska”, „hercig prímás”), amellyel a hercegprímás személyét és hivatalát („esztergomi cigánysor”) igyekezett lealacsonyítani és nevetségessé tenni.
1948. december 26-án a politikai rendőrség őrizetbe vette Mindszenty Józsefet, erről a Szabad Nép számolt be, három nap csúszással:
„A Belügyminisztérium Sajtóosztálya jelenti: Mindszenty József esztergomi érseket hűtlenség, a Köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, kémkedés és valutaüzérkedés gyanúja alapján a rendőrhatóság [1948. december 26-án] őrizetbe vette.”[25]
A Ludas Matyi 1948. december 31-i számában reflektált a letartóztatásra, ahol Mindszentyt kisgyerekként, „játékai” között ábrázolja, majd január 14-én ismét csak az „esztergomi cigánysorról” közölt karikatúrát, ahol „zenekara” tagjai sírnak a „prímásuk” elvesztése miatt.
1949. január 9-én Révai József vezércikkének néhány gondolata mintha csak a két nappal korábban, a Ludas Matyiban megjelent karikatúra szöveges magyarázata lett volna:
„A Mindszenty-ügy azt bizonyítja, hogy az összes magyar intézmények és szervezetek közül a katolikus egyház tisztult meg legkevésbé a habsburgista-horthysta-feudális-nagytőkés múlttól, hogy ez az egyház szellemében és vezető embereiben túlnyomóan megmaradt annak, ami volt”[26]
1949. február 3-án a Budapesti Népbíróságon megkezdődött Mindszenty József hercegprímás és társai elleni koncepciós per. A Szabad Nép hosszú tudósításokban számolt be a tárgyalásról, részletesen ismertetve a vádlottak és a tanúk vallomásait, valamint a védők, a népügyész, a népbírók hozzászólásait,[27] valamint az ítéletet is.[28] Ugyancsak a Szabad Nép, a február 8-i ítélethozatal után, vezércikkben értékelte a pert és a meghozott ítéletet. A per és „[a] Mindszenty-ügy azonban arra is figyelmezteti népünket, hogy a fekete reakció elleni küzdelem igen komoly harc s bármily nagy sikere is ennek a harcnak a Mindszenty-per, még nem tehetjük lábhoz a fegyvert”. Ezért fokozott éberség fenntartása továbbra is szükséges, ugyanakkor az is látható, hogy a
„a népi demokrácia erősebb a reakciós ellenségeinél, bármilyen kiterjedt nemzetközi összeköttetéssel rendelkezzenek is azok”.[29]
A Ludas Matyi azonban már január 7-én „kipipálta” Mindszentyt a közéletből, „Ez jólesett!” felkiáltással.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek, felhasznált források:
[1] Balogh Margit: Lehetőségek és zsákutcák. Szentszéki képviseletek Kelet-Európában 1945 után. In: Nagy Mihály Zoltán–Zombori István: Állam és egyház kapcsolata Kelet-Közép-Európában 1945 és 1989 között. Intézmények és módszerek. Budapest, METEM, 2014. 25.
[2] Balogh Margit: A magyar prímási méltóság közjogi szerepének történeti előzményei. Mindszenty József felfogása a prímási közjogi státusáról esztergomi érseki kinevezésekor. In: Soós Károly–Zombori István: Remény a reménytelenségben. Főpásztorok a kelet-közép-európai diktatúrákban. Stefan Wyszyński, Karol Wojtyła, Márton Áron, Mindszenty József. Budapest, METEM, 2014. 85. (továbbiakban: Balogh, 2014.)
[3] Erről, történeti kontextusban, lásd Balogh, 2014. 83–113.
[4] Sz. Nagy Gábor: „Nem volt elég Mindszenty úr?”. Mindszenty és a sajtó 1946 elején. Vasi Szemle 69. (2015) 5. 287–294., Sz. Nagy Gábor: A Mindszenty József elleni sajtótámadások 1945–1946. In: Klestenitz Tibor (szerk.): A médiatörténet és az egyháztörténet metszéspontjai. Tanulmányok. Budapest, MTA BTK, 2015. 129–143. (Médiatudományi Könyvek) (továbbiakban Sz. Nagy, 2015.)
[5] Mészáros István: Mindszenty 1945. évi „választási” körlevele. Vasi Szemle 56. (2002) 2. sz. 189–208., Sz. Nagy, 2015. 132–136., Beke Margit (szerk.): Egyházam és hazám. Mindszenty József hercegprímás szentbeszédei. I. köt. 1945–1946. Esztergom, Esztergomi Főegyházmegye, 1991. 32–36. (továbbiakban: Beke, 1991.)
[14] Szabad Nép, 1946. február 12. 3.; Balogh Margit Mindszenty-monográfiája sem említi a hercegprímás származását, és maga Mindszenty sem ír erről semmit az emlékirataiban. Vö. Balogh, 2015. 26. 3. lj., Mindszenty József: Emlékirataim. Budapest, Helikon, 2015., Stefano Bottoni azonban említi a hercegprímás német származását. L. Bottoni, Stefano: A várva várt Nyugat. Kelet-Európa története 1944-től napjainkig. Budapest, MTA BTK TTI, 2004. 33. (Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések)
[15] Kahler Frigyes: A Kiss Szaléz-ügy. In: uő: A nagy „tűzvörös sárkány” torkában. Koncepciós eljárások ferences szerzetesek ellen, 1945–1956. Budapest, Kairosz, 2009, 165–281.
[17] Palasik Mária: A jogállamiság megteremtésének kísérlete és kudarca Magyarországon 1944–1949. Budapest, Napvilág, 2000. (Politikatörténeti füzetek, 17.) 183–186.
[19] Beke Margit (összeáll.): A Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia története és jegyzőkönyvei 1945–1948 között. Budapest, 2015. 315. (Magyar Történelmi Emlékek. Okmánytárak. Egyháztörténeti Források, 1.).
[20] Mindszenty „ezzel a lépésével, ezzel a nyilatkozatával sokat, igen sokat tett az Egyházért és a demokráciáért egyaránt. A demokrácia és az Egyház között nem lehet és nincs is ellentét és mi őrködni fogunk afelett, hogy a politikától magát távoltartó Egyház szabadon terjeszthesse az igét”. Népszava, 1947. augusztus 27. 1.
[21] Gyarmati György: A Rákosi-korszak. Rendszerváltó fordulatok évtizede Magyarországon, 1945–1956. Budapest, ÁBTL–Rubicon, 2011. 107.
[22] Palasik Mária: Parlamentarizmustól a diktatúráig, 1944–1949. Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2017. 73–78. (A Magyar Országgyűlések története)
[23] Szabó Róbert: Politikai propaganda és történelmi ünnep. Adalékok az 1948. márciusi centenáriumi ünnepségek történetéhez. 40. (1998) 3–4. 215–227.
[…] egyházellenes cikkeiknek súlyos következményei voltak: gondoljuk a Pócspetri perre és Mindszenty bíboros meghurcolására. A kuláknak bélyegzett falusiak pedig vagy a városba voltak kénytelen menekülni és ipari […]
Ludas Matyi, 1948. június 12. 4. – Arcanum Digitális Tudománytár
[…] egyházellenes cikkeiknek súlyos következményei voltak: gondoljuk a Pócspetri perre és Mindszenty bíboros meghurcolására. A kuláknak bélyegzett falusiak pedig vagy a városba voltak kénytelen menekülni és ipari […]