Játszóterek a szocialista időszakban
Tóth Eszter Zsófia
Mi, a 80-as évek gyerekei olyan játszótereken játszottunk, ahol fém mászókák és hinták voltak és természetesen homokozó, mókuskerék és libikóka. Népszerű játékoknak számítottak: a rakéta alakú mászóka és a hullámos mászóka. A körforgó mai szemmel balesetveszélyesnek tűnik, könnyen beakadhatott a gyermek lába mozgás közben. A csúszdák betonból is készültek. Ezek a játékok a mai biztonsági előírásoknak már közel sem felelnének meg. A családi emlékezet szerint az első lépéseimet a mókuskeréknél tettem meg, de arra már én emlékszem, mikor napközis korunkban egy fa játékokkal teli játszótérrel örvendeztettek meg bennünket Budapest XII. kerületében. Én személy szerint legjobban a hintát szerettem. Cikkemben annak járok utána, a korabeli sajtó hogyan írt a játszóterekről.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
A játszótér, mint városi tér nemcsak a gyermekek, hanem a gyesen levő anyák számára is kiemelkedő fontossággal bírt. Míg a grundokon a szülők nem voltak jelen, a GYES 1967-es bevezetése után az anyák, főként ha lakótelepen laktak, ugyanarra a játszótérre jártak le, így hamar összebarátkozhattak egymással. A beszélgetések természetesen a gyermek és az anyaság körül forogtak elsősorban. Kialakulhatott versengés a gyermek fejlődésével kapcsolatban, kinek mikor éppen mit csinál vagy nem csinál a gyermeke (ül, áll, szobatiszta stb.) és az anyaság megélésével kapcsolatban is: ki a jó anya: aki bébiétellel eteti a gyermekét, vagy maga pürésíti a gyümölcsöt, zöldséget. Ugyanígy megjelent a gyermekek önálló játékra szoktatása is: az ideális anyuka kiskosztümben, kötögetve, vagy magazint olvasva ült a játszótéri padokon, miközben gyermeke fegyelmezetten homokozott. Lénygyermek esetében süteményt formázott, a fiú pedig várat épített. Ekkoriban még csak elvétve lehetett szintén a homokban térdelő, gyermekével együtt ténylegesen játszó szülőt. A modern apa szintén vitte gyermekét játszótérre, az 1970-es években gyakran hétvégén egyedül is, miközben az anya otthon maradt és főzte a vasárnapi ebédet.
A második világháború előtt a grund volt a játszótér, közvetlen a háború után a gyerekek a romokban játszottak. A lerombolt épületek helyén, az épületek közti foghíjakban 1948-ig 71 spontán játszótér alakult ki Budapesten, 1955-ig 210-re emelkedett számuk. A kertvárosokban nem volt igény játszóterekre. Az 1960-as évektől a Fővárosi Kertészet lett a játszóterek gazdája és ők minta játszótér terveket alakítottak ki, amelyben minden gyerekkorosztály megtalálhatta a saját játékát. Ez azért volt fontos, mert korábban a nagyobb, focizó gyerekek kiszorították a kisebbeket. A második világháború utáni játszóterek porosak, kavicsosak voltak, ezt felváltotta az aszfaltburkolat.
Már 1960-tól létezett – bár nem sok – az ún. közlekedési játszótér, ahol a gyermekek a KRESZ szabályait sajátíthatták el.[1] Alapelv volt a játszóterek építésénél, hogy a lakótelepi lakások ablakaiból rá lehessen látni a térre. 1969-ben 669 játszótér volt Budapesten, 1975-ben 3312.[2] A játszóterekről így írt 1966-ban a Budapest című folyóirat újságírója:
„A játszótér a kőrengeteg mosolya. A játszótér a felnőttek sugallatszerű visszaemlékezése az elfelejtett paradicsomi szigetekre. A játszótér rezervátum, ahol még eredeti pompájukban nőnek, tenyésznek a piros színű tulipánfák, a pálmák és a kenyérfák. A játszótéren belül más törvények uralkodnak, mint a KRESZ törvényei.”[3]
Az 1960-as évek végétől került előtérbe az a szempont, hogy a gyermekek fizikai erőnlétének (gyorsaság, állóképesség, rugalmasság, ügyesség), mozgáskoordinációjának fejlesztésére alkalmas játékok is kerüljenek a játszóterekre. A Köztársaság téri játszóteret mintatérnek tartották abból a szempontból, hogy ott minden korosztály megtalálhatta a szórakozását 1976-ban:
„Itt óriási területen, külön bekerített homokban, fém járókákban játszhatnak a bölcsődés apróságok. Kölcsönözhető kisautókkal és kerékpárokkal „száguldozhatnak” a betonon a nagyobbak, s mindenfelé ötletes játékok láthatók. Több bekerített labdapálya is van: focira és tollasviadalra. A felnőttek és a nyugdíjasok kuglizhatnak és sakkozhatnak…”[4]
1979-ben, a Nemzetközi Gyermekévben épült a Vérmezőn a mintajátszótér, mely elsősorban azért volt különleges, mert játékkölcsönző is működött, ahol többek között pedálos autókat lehetett kikölcsönözni.[5] (Bár arra emlékszem, nem volt sok autó és mindig várni kellett egy-egy járműre. Mi, az 1975-ös korosztály, a Ratkó-unokák mindig mindenhol sokan voltunk.)
A játszóterek esetleges túlzsúfoltságáról leginkább az 1970-es évek közepén a Ratkó unokák miatti demográfiai csúcs tehetett. A szocialista időszak játszóterei tehát megjelenítették a modern városrendezési elveket, és az új családi szerepeket, melyben egyre inkább előtérbe került az és céllá vált, hogy a gyermek, mint boldogság, a kiteljesedés forrása jól érezze magát a játszótereken, persze az adott kor technikai színvonalának megfelelő játékokat igénybe véve.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] Népszava, 1960. május 21. 8. o.
[2] Magyarország, 1969. április 13. 29. o., Magyar Ifjúság, 1978. szeptember 29. 26. o.
[3] Budapest, 1966. 6. 33. o.
[4] Magyar Ifjúság, 1976. május 28. 53. o.
[5] Esti Hírlap, 1979. május 16. 4. o.
A nyitóképen: játszótér a mai Nehru rakparton, háttérben a Gellérthegy. (Hlatky Katalin-FŐKERT/FORTEPAN, 141364)