Ung vármegye pecsétje

Benei Bernadett 

A vármegyék pecséthasználatát 1550-ben iktatták törvénybe, viszont a török hódoltság alatt található megyék pecsétjének megalkotására azonban csak a 18. században, a törökök kiűzése után került sor. A vármegyei pecsétek használatbavételéig az egyes vármegyei tisztségviselők (főispán, alispán és a szolgabírák) pecsétjeivel hitelesítették a kiadványokat.Leon Sokolovskỳ, szlovák heraldikus foglalkozott Ung vármegye pecsétjével a mai Szlovákia területén található vármegyék pecsétjei kapcsán. A középkorban Ung vármegyében öt vezetőtisztséget (főispán, alispán és szolgabírók) betöltő személy rendelkezett hitelesítésre szolgáló pecséttel egészen a 16. század második feléig. Történeti forrásokkal szükséges még pontosítanunk, hogy mikortól használta a vármegye a pecsétet. ii

Tagányi Károly szerint a legrégebbi lenyomat 1571-ből származik, igaz azonban, hogy ez nem azt jelenti, hogy ebben az évben keletkezett volna. Sokolovszkỳ 1550 és 1571 közé teszi a pecsét kialakulását. Véleménye szerint nagyobb valószínűséggel I. Ferdinánd király (1526–1564) adta a vármegyének a pecsétet, vagy I. Miksa (1564–1576). Mindezidáig az első ismert hivatalos dokumentum, amiben megemlítik az Ung vármegye pecsétjét, II. Ferdinánd király (1618–1637) 1628. szeptember 6-án kelt oklevele. Ebben a király Homonnai Drugeth Jánost kérte, hogy a pecsételésnél piros pecsétviaszt használjanak bírósági és más hivatali iratokban.iii

A legrégebbi Ung vármegyei pecsét, amelyet Sokolovskỳ talált 1691. március 20-ról való, legalább 150 évvel fiatalabb, mint a feltételezett első pecsét, így nem zárható ki, hogy ez az 1691-es egy újabb változat, ún. második pecséttípus. Ez egy 38 mm átmérőjű, kör alakú pecsét, feliratát, amely nem tölti ki teljesen a neki szánt teret, megszakítja a pecsétkép. A pecsét egy növekvő emberi alakot ábrázol, nyitott háromágú koronával a fején, aki szimmetrikusan széttárt kezében két vesszőt, illetve három búzakalászt tart. Ung vármegye pecsétjéről három 18. századi latin nyelvű leírás is fennmaradt Koller József, Bél Mátyás és Lehoczky András tollából. Koller és Lehoczky műve nyomtatásban is megjelent, Sokolovskỳ is ismeri őket, Bél Mátyásé viszont még kéziratban találhatóiv és a szlovák kutató sem ismeri.  Koller József jezsuita szerzetes így jellemzi Ung vármegye pecsétjét 1734-ben, Nagyszombaton megjelent Cerographia Hungariae seu notitia de insignibus, et sigillis regni Mariano-Apostolici c. munkájában:v

„…cuiusmodi sunt Unghus, Latorcza, Tarcza. Primos duos insignibus suis gentilitiis intulit. Supra hos virgo coronata media diademati superposita, dextra spicas, sinistra racemos gerens, soli huius ubertatem commendat. Superior scuti pars in cassidem coronatam pro more abit…Praesidis summi munus sustinet illustrissimus comes Josephus Szentiványi.”

„…amilyenek az Ung, a Latorca és a Tarca. Az első kettőt nemzetségi/nemesi eredetű jelvényeiből emelte be. Ezek felett középen egy királyi fejékből koronát viselő szűz emelkedik ki, jobb kezében búzakalászokat, bal kezében szőlőágat tartva, ennek a területnek a bőséges termését nyújtja át. A címerpajzs felső része szokás szerint ércsisak koronába végződik… Az igen tekintélyes Szentiványi József ispán birtokolja a legfőbb őrző tisztségét.”

Koller művéhez egy pecsétmetszetekből álló mellékletet is csatolt, amelyben a 22-es számú pecsét ábrázolja Ung vármegye pecsétjét.

Ung vármegye pecsétje Koller József leírása alapján-1734.

A Kollerével egykorú másik pecsétleírás Bél Mátyás tollából származik, aki Ung vármegyéről készített leírásában szintén megemlékezett a vármegye pecsétjéről. Ung vármegye leírása 1731 körül készült, 1736 elején Bél javításokat végzett a szövegen, és elküldte azt a Helytartótanács számára. Sajnos az eredeti kézirat elveszett, így csak egy 1770-es évek elejéről fennmaradt, Szarka Ferenc által készített másolat áll a rendelkezésünkre.vi A vármegye pecsétjéről készült leírás a Különleges részben kapott helyet, amelyben a következőket olvashatjuk:vii

[Sigillum comitatus quale fuerit priscis temporibus:] Sigillum comitatus aliud hodie est, quam fuit olim priscis temporibus. Quadripartito olim inter totidem iudices nobilis divisum erat pro eo more, qui hodieque obtinet apud Marmorusienses, donec post initia saeculi XVII Valentinus Drugeth de Homona [hodierna insigna:] id regis indultu insigne, quale iam praefert obtinuit. Virginem passis crinibus, atque regio diademata ornatam, scutum ostentat, haec manu utraque lilia gerit, ad capitis usque regionem protensa. Virgo ipsa coronae fluviorum trabibus incubanti umbilico tenus immersa est. Scuto, galea clausa, coronataque insedit, lemniscis utroque latere fluitantibus. Acceptum insigne auro solido insculpendum curavit, idem Drugethus, quo utuntur hodieque. Magistratus, dum publica fide signandum est quidpiam. Et adservatur sane omni cura, studioque, ne aut dispereat, aut in fraudem possit adhiberi. Simul provincialium liberis suffragiis vicecomes novus sublectus est, traditur ei sigillum capsula inclusum, nunquam nisi id publicorum negotiorum procuratio requirat, depromendum. Sigillum comitatus Ungváriensis.”

[Milyen volt a vármegye pecsétje a régi időkben?:] A vármegye pecsétje ma másmilyen, mint hajdan a régi időkben volt. Egykoron négy részre volt osztva ugyanennyi szolgabíró között azon szokás szerint, amely még ma is megvan a máramarosiaknál. Végül a 17. század elején Homonnai Drugeth Bálint a király jóindulatából elnyerte azt a címert, amellyel ma a vármegye rendelkezik. A címerpajzs egy kibontott hajú, királyi fejékkel ékesített szüzet ábrázol, aki mindkét kezében liliomot tart; a virágok a fejével vannak egy vonalban. Maga a szűz a folyók sávjára fektetett koronába merül egészen köldökig. A címerpajzson egy koronával ellátott zárt sisak fekszik; mindkét oldalán foszladékok hullámzanak. Ugyanez a Drugeth gondoskodott arról, hogy az elnyert jelvény tömör aranyba legyen bemetszve, amelyet ma is használ a vármegyei magisztrátus, amikor valamit közhitelesítéssel le kell pecsételni; s bizony nagy gonddal és fáradtsággal őrzik, nehogy elvesszen vagy csalásra használják fel. Amikor a vármegyebeliek szabad szavazatával új alispánt választanak, átadják neki a kis tokba zárt pecsétet, amelyet csak akkor szabad elővennie, ha azt a közfeladatok intézése megkívánja.”viii

A két leírás és ábrázolás is megegyezik abban, hogy a vármegye folyóit jelképező többször vágott pajzstalpon egy növekvő alakot láthatunk, még pedig egy szüzet, aki széttárt karokkal áll és fején koronát visel. A címerpajzs tetején egy koronával ellátott zárt sisak található. Mindkét ábrázolásban közös még a címerpajzs körül futó szalagszerű sisaktakaró. Jól látható azonban, hogy Koller és Bél leírása és ábrázolása egy pontban eltér, mégpedig abban, hogy a pecsétalak Kollernél búzakalászt és szőlővesszőt tart a kezében, Bélnél pedig liliomot. Bél Mátyás pozsonyi evangélikus líceumban található könyvtárának katalógusa szerint tékája részét képezte a nagyszombati jezsuita pecséttani műve, amit 1735–36-ban készített kiegészítéseihez felhasználhatott volna. ix Érdekes, hogy ezt nem tette meg, illetve a rá jellemző alapos és kritikus módon nem emelte ki Koller esetleges tévedéseit. Elképzelhető az is, hogy csak évekkel később jutott hozzá a nagyszombati jezsuita munkájához. Koller viszont nem ismerhette Bél munkáját. Valószínűsíthető azonban, hogy több variánsa is létezhetett az Ung vármegyei pecsétnek, illetve a meglévő, rendelkezésünkre álló pecséteken sem látszik rendesen, hogy a pecsétalak mit tart a kezében. Ezért születhettek némileg eltérő leírások.

E két 18. század első felében keletkezett leírást ötvözi Lehoczky András ügyvéd, genealógus 1796-ban megjelent Stemmatographia nobilium familiarum regni Hungariae c. művében, amelyben így írja le a vármegye pecsétjét:x

In sigillo virgo coronata, dextra spicas et lilia, sinistra racemos infra fluvii Ungh et Latorcza visuntur.”

A pecséten az Ung és a Latorca folyók felett egy koronás szűz látszik, jobbjában búzakalászokat és liliomokat, baljában pedig szőlővesszőt tart.”

Visszatérve Sokolovskỳra, nem ismerte Bél Mátyás leírását, így kérdéses, hogy elfogadjuk-e leírását a pecsét eredetijével kapcsolatban, miszerint annak első hivatalos említése II. Ferdinánd 1628-as okleveléből származik, vagy pedig Bél Mátyás elgondolása a helyes, és létezik egy I. Rudolf által Homonnai Drugeth Bálintnak kiadott címeres levél. A kérdés eldöntése további kutatások után lehetséges.

Sokolovskỳ ezen kívül nem tartotta pontosnak Koller leírását, szerinte az eltér az 1691-es pecséttől vagy pedig a nagyszombati jezsuita rendelkezésére egy régebbi, ma már ismeretlen pecséttípus állt. Sokolovskỳ Lehoczky leírásával kapcsolatban nem fogalmazott pontosan, akiről azt írta, hogy változtatások nélkül vette át Koller leírását. Láthattuk, hogy ez nem igaz, hiszen Lehoczky leírásában liliomok is szerepelnek, míg Kollerében nem.

Ez a pecséttípus, bármit is tartott a középen álló alak a kezében, egészen 1785-ig, II. József közigazgatási reformjáig volt használatban. A reformot követően, aminek során Ung vármegyét a Munkácsi kerülethez osztották, 1790 tavaszáig a többi vármegyéhez hasonlóan Ung vármegyében is helyettesítették az addigi pecséteket az uralkodó által meghatározottakkal, kicsi magyar állami címerrel a közepén, „Comitatus Ungvariensis 1786” körfelirattal. 1790-től, a reformok eltörlése után, Ung vármegye visszatért az eredeti addig használt pecsétjéhez, aminek használata 1790. március 8-tól ismét kimutatható egészen 1837-ig. Ekkoriban egyfajta magyarosító hullám jelentkezett a hivatali adminisztrációban és a nyilvános életben. Ennek következménye egy új pecsét lett, amit az 1840-es évek végéig használtak. Ez az új 42 mm-es átmérőjű pecsét magyar felirattal rendelkezett: „Ungh vármegye pecsétje 1837.” Ekkor engedélyezte V. Ferdinánd Ung vármegyének, hogy a latin felirat helyett magyart használjon. Sokolovskỳ szerint ez azonban nem azt jelenti, hogy ebben az időszakban készült a pecsét, analógia alapján (más pecsétek és oklevelek elemzése) elképzelhető, hogy akár 1838-ban is készülhetett. A pecsétkép egy széttárt karokkal álló emberi alakot ábrázol, kezében három búzakalásszal, amit egy zárt sisak zár le, tetején egy nyitott ötágú koronával.

Tagányi Károly 1880-ban szintén publikált a vármegye pecsétjéről, azonban nem egy szűznek írta le az alakot, hanem csak annyit írt, hogy mindkét kezében termő kalászt tart. Tagányi elgondolását 1995-ben átvette és pontosította Csáky Imre.xi Az 1837-es pecsét ovális pajzsa 3/5 : 2/5 arányban vágott. A háromötödöt képező felső részben egy vitéz áll, mindkét kezében búzakalászt tart. Az alsó mező vörössel és ezüsttel háromszor vágott. Ehhez hasonló leírást publikált Hoppál Dezső is.xii

Ung vármegye térképe

A vármegyei lenyomatok színeit az irodalomból ismerjük, Tagányi volt az első, aki feltüntette ezeket. A pajzs felső részét kék színnel jellemezte, a nyitott koronát arannyal. A lovag színezésével kapcsolatban nem fejtett véleményt Tagányi, megemlítette viszont a páncélját, amiről az ezüstszínre asszociálnak. A kalászok a lovag kezében aranyszínűek voltak, a pecsét alsó részének sávozása vörös és ezüst. Hasonlóan az ezüst lovaghoz feltételezhetjük a sisak ezüst voltát. A sisaktakaró jobb oldalt arany és kék, a baloldalt ezüst és vörös. Csáky Imre ezen túlmenően kidíszítette a koronát rubinnal, zafírral és igazgyöngyökkel, a sisakot pedig úgy írta le, hogy ezüstös aranyozással és bíborvörös színnel töltötte ki.xiii A jobb oldali sisaktakaró kék-arany, a baloldali vörös-ezüst színű. Azonban ha a sávozást megnézzük Csákynál vörös-ezüst, Hoppálnál viszont ezüst-vörös. A klasszikus heraldikai szabályoknak megfelel a vármegye címeres pecsétjének a színezése.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy eddigi ismereteink szerint nem rendelkezünk olyan hiteles pecséttel, amely megfelelő méretű lenne ahhoz, hogy bizonysággal megállapíthassuk, hogy lovagot vagy pedig szüzet ábrázol-e a vármegye pecsétje. A 18. századi leírások alapján valószínűsíthetőbb az utóbbi, mégis teljes bizonyossággal csak egy nagyobb méretű, hiteles pecsét szolgálhatna, ami talán arra a kérdésre is választ tudna adni, hogy a pecsétkép központjában álló alak, mit tart a kezében. Láthattuk, hogy ez a kérdés sem eldöntött, mindegyik leírás mást mond. Elképzelhető, hogy többféle pecsétváltozat is létezhetett, és így mindegyik leírás helytálló? Erre választ szintén újabb pecsétek megtalálása adna. Ezen kívül az elkövetkező kutatások fontos feladata maradt a pecsét keletkezési idejének és első használójának (Homonnai Drugeth Bálint vagy János) pontos megállapítása is, melyhez oklevelek és egyéb hiteles írott források szolgálhatnak segítségül.


i Bertényi Iván: Pecséttan. In: A történelem segédtudományai. Osiris Kiadó, 2003. Budapest: p. 249.

ii Leon Sokolovskỳ: Pečate a znaky stolíc na Slovensku. 2010. Bratislava: p. 187-190.

iii Tagányi Károly: Magyarország czímertana. 1880. Budapest: p. 37.

iv A Bél Mátyás (1684–1749) által írt nagy országleíró mű, a Notitia Hungariae novae historico-geographica kéziratban maradt vármegyeleírásainak kritikai kiadását tűzte ki céljául az a kutatócsoport, amely 2013 óta az MTA BTK Történettudományi Intézetében Tóth Gergely vezetésével működik, és amelynek jelen írás szerzője is munkatársa. Ung vármegye leírásának kritikai kiadása a forráskiadás-sorozat ötödik kötetében jelenik majd meg. A sorozat eddigi kötetei: Matthias Bel: Notitia Hungariae novae historico-geographica… Comitatuum ineditorum tomi I–IV. Ed. Gregorius Tóth, textum recensuerunt Bernadett Benei (et al.). Budapest, MTA BTK TTI, 2011–2017. 

v Josephus Koller: Cerographia Hungariae, seu notitia de insignibus et sigillis regni Mariano-Apostolici, compendio data. 1734. Tyrnaviae: p. 159.

vi Tóth Gergely: Bél Mátyás „Notitia Hungariae novae…” c. művének keletkezéstörténete és kéziratainak ismertetése. I–II. Doktori disszertáció. ELTE BTK, Történeti Intézet Könyvtára. 2007. Budapest: p. 257–260.

vii Matthias Bel: Comitatus Ungvariensis: p. 49–51. (Szarka Ferenc 1770-es évek elején készített másolata, a kézirat az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban található)

viii Bél Mátyás: Ung vármegye leírása. Ford. Benei Bernadett és Tóth Gergely. Argumentum, 2014. Budapest: p. 51.

ix Tóth Gergely: Bél Mátyás kéziratai a pozsonyi evangélikus líceum könyvtárában (katalógus).Catalogus manuscriptorum Matthiae Bél, quae in bibliotheca Lycei Evangelici Posoniensis asservantur. OSZK, Gondolat, 2006. Budapest: p. 113.

x Andreas Lehoczky: Stemmatographia nobilium familiarum Regni Hungariae. 1796. Posonii: p. 159.

xi Csáky Imre: A Magyar Királyság vármegyéinek címerei a XVIII–XIX. században. Corvina, 1995. Budapest: p. 141. (Továbbiakban: CSÁKY, 1995.)

xii Hoppál Dezső: A történelmi Magyarország vármegyéinek a címerei. Cartographia, 2001. Budapest: p. 141.

xiii CSÁKY, 1995. p. 141.

A nyitóképen az ungvári vár 

Facebook Kommentek