20. század Kult 

„Keményen, határozottan, nincs izé!” – az „…és Mészöly Kálmán a kapitány” című dokumentumfilm sajtóvisszhangja a televíziós sugárzást követően

1982. április 15-én 21:40-kor a Magyar Televízió egyes adása egy mai napig ismert, sőt sokat idézett dokumentumfilmet sugárzott. László György „…és Mészöly Kálmán a kapitány” – Történetek a kispadról című dokumentumfilmje a magyar válogatott világbajnoki kvalifikációja szempontjából kulcsfontosságú Norvégia elleni mérkőzést követte végig a pálya széléről, a szövetségi kapitány szemszögéből. A film nem maradt visszhang nélkül: elsősorban Mészöly Kálmán nem kifejezetten szofisztikált beszéde miatt foglalkozott vele a sajtó.

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

A Derrick sorozat

Tóth Eszter Zsófia Aus der Reihe – Derrick villódzott az 1980-as években a nappalik képernyőjét a nyugatnémet krimisorozat kezdetét jelző felirat. Cikkemben a sorozat korabeli sajtóvisszhangjának jártam utána. Az NSZK filmsorozatot 1974. október 20-án vetítették először Nyugat-Németországban, majd minden második pénteken került adásba. Népszerűsége a Derricket játszó Horst Tappertnek, és a nyomozótársát, Harryt alakító Fritz Weppernek is köszönhető. Magyarországon 1978-tól vetítették. [1] A magyar nézők bepillanthattak a nyugat-német mindennapokba is, és Derrick nyomozó fáradhatatlan volt, udvarias és együttérző. A főfelügyelő elegáns külsejére csak mindig táskás szeme vetett némi árnyékot. A sorozatból összesen…

Tovább
Forrás Szocializmus 

A robbanós tévé – Videoton Color Star

Tóth Eszter Zsófia A színes televízió áhított fogyasztási cikk volt az 1980-as években. Egy nap arra lettem figyelmes, mikor jöttem haza az iskolából, hogy apám egy kollegájával irdatlan nagy televíziókészüléket cipel és mindketten görnyedeznek a súlya alatt. Ez volt az első színes televíziónk, orosz gyártmány, a Raduga (Szivárvány) névre hallgatott és szovjet laktanyából vettük kéz alatt. Annyira nehéz volt, hogy azon a szekrényen maradt, ahová aznap letették, 10 éven át. Viszont legalább nem robbant fel és színesben nézhettem a Sandokant rajta.

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

A Delta tévéműsor

Tóth Eszter Zsófia A Delta tévéműsor főcímzenéje sokunknak ismerős, akárcsak az űrbeli háttérzene és a hóban menetelő emberek. A tudományos tévéműsor nemzedékek emlékezetének része. Volt, aki félt a Delta főcímzenéje alatt gyerekként, bár akkoriban thriller nem volt sem moziban, sem a tévében, így ez a félelem inkább hidegháborús félelem lehetett. A két világrendszer, a keleti és nyugati szembenállása, a vasfüggöny, a világ kettéosztottsága ott volt az emberek mindennapjaiban.

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

Tamási Eszter tévébemondónő és Ortutay Gyula politikus titkos szerelme

Tóth Eszter Zsófia A televíziózás hőskorának bemondónői közül többen korán, fiatalon meghaltak így Tamási Eszter bemondónő is, 53 évesen, agydaganatban 1991-ben. Feltételezhetjük, hogy a televíziózás hőskorának technikai fejlettségében esetleg rákkeltő anyagok közt kellett tölteniük munkaidejük egy részét. Tamási Eszter Mezőtúron, szegény családban született, édesapja kubikos volt. Pályája úgy indult, hogy a Rózsavölgyi színitanodába járt – közben adminisztrátor volt, hogy előteremtse megélhetési költségeit – majd statisztált a Dollárpapában, ott tűnt fel a csibészes mosolyú, Audrey Hepburn-szerű jelenség a tévéseknek. 

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

Kapcsoltam

Tóth Eszter Zsófia Ma már elképzelhetetlen, hogy egy (vonalas) betelefonálós műsor volt az 1980-as évek egyik legizgalmasabb televíziós játéka. Sikere talán annak is volt köszönhető, hogy kevesen rendelkeztek vonalas telefonnal, így ténylegesen az ország bármely területéről sikerülhetett bekapcsolódni a műsorba.  Bár a műsor első vezetője rövid ideig Vitray Tamás volt, emblematikussá Rózsa György műsorvezetésével vált. A vetélkedőt a sorozat után, majdnem főműsoridőben sugározták és a fődíj 5000 Ft volt, amit ritkán nyertek meg.

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

Kalocsay Miklós, az 1980-as évek emblematikus színésze, a Kuckó tévéműsor vezetője

Tóth Eszter Zsófia  Bár Kalocsay Miklós színészt láttam színpadon is, a Ruszt József-féle Független Színpad Rómeó és Júlia előadásában szerepelni, de ami miatt úgy érzem, érdemes felidéznünk a tragikusan fiatalon elhunyt színész alakját, az Kuckó című televíziós műsora volt. Manapság már szerencsére divatos az állatvédelem, azonban az 1980-as években unikális volt egy olyan tévéműsor, ahol egy kutya nemcsak jelen volt, hanem tevékeny részese is lehetett a műsornak. A Kuckó célközönsége a 6-14 éves korosztály volt és rengeteg levelet kapott a műsorvezető.

Tovább