Varga Ottó: Naplóm, 1878 – Könyvismertetés
A levéltárak könyvkiadásának egyik rákfenéje, hogy sok esetben maximum csak a szakemberek számára szórakoztató és/vagy hasznos forráskiadványok kerülnek nyomdába. Ezért külön öröm, amikor egy olyan iratanyag vehető kézbe könyvként, amely akár a nem szakmabeli olvasók számra is érdekes lehet. A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltárának gondozásában megjelent, alább bemutatandó kötet ilyen.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
A magának leginkább tankönyvíróként elismerést szerző Varga Ottó (1853-1917) önmaga életének volt a krónikása, mivel évtizedeken keresztül vezetett naplót. Az írásfolyam egy részlete került kiadásra 2020-ban: az 1878-ban lezajlott boszniai okkupációról szóló jegyzeteit olvashatják az érdeklődők. Varga igencsak közeli szemtanúja volt az akkori eseményeknek, tekintve, hogy tartalékosként behívásra került, és részt vett három nagyobb ütközetben is. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy mondhatni három szerzős a mű, mivel Dominkovits Péter részletes életrajzi, valamint Balla Tibor hadtörténeti bevezetője még teljesebbé teszi a kötetet.
Fontos is a két bevezető fejezet: mind Varga Ottó, mind a boszniai okkupáció híre-története kissé megkopott napjainkra. A köztudatban a naplóíró neve leginkább az Aradi vértanúk című emlékkötet, illetve botrányos kirúgása kapcsán[1] maradt fenn. Dominkovits Péter saját fejezetében Varga Ottó naplójegyzeteire támaszkodva mutatja be a szerzőt, akinek meglehetősen mozgalmas, és – utólag megállapítható, hogy – sok kudarccal teli élete volt. Buktatóiban közrejátszott ugyanakkor makacssága (amelyet maga Varga Ottó is rossz tulajdonságai között említett meg): ez leginkább a tankönyveinek kiadatása kapcsán jelenik meg.
A berlini kongresszus döntése értelmében az Osztrák-Magyar Monarchia megszállhatta Boszniát és Hercegovinát: ez azonban nem ment zökkenőmentesen, mivel a helyiek felkeltek az okkupáció ellen. Ezt a felkelést a reguláris szultáni erők is támogatták. Balla Tibor, a konfliktus kutatója nagy aprólékossággal mutatja be saját könyvrészében a boszniai harcokat, külön kitérve a szemben álló felek felszerelésére is. A bemutatás Varga Ottó ezredének hadmozdulataival zárul: így kerülnek kontextusba a naplóíró által papírra vetett események és történések.
Varga Ottó naplófolyamába 1878. augusztus 15-én lép be az olvasó: a kezdőpont választása a szerkesztők részéről kifejezetten jó döntés volt. Nemcsak a katonaként eltöltött hónapokról, hanem az indulás előtti feszült, szomorú napokról is olvashatunk beszámolót. Az egyéves önkéntesség rendszere miatt behívott, már civil életet élő Varga (és sok társa) számára érezhetően nagy teher volt az újbóli berukkolás, amely nem egyszerű gyakorlatozásra szólt. Többször szóvá is teszi, hogy századparancsnokuk hivatásosként hősködhet, de őket mint családos embereket inkább ne vezesse bajonettrohamokra.
A napi bejegyzések tanúskodnak a katonalét nehézségeiről, sok esetben monoton eseményeiről: többször kerül szóba a mai szemmel nézve nem túl ergonómikus felszerelés (azon belül is a hátitáska, a „borgyú”), a hosszú menetelések, valamint az ellátás kimaradozása. A halálközeli helyzetek során kavargó érzéseiről őszintén vall a szerző: milyen volt ágyúzás vagy éppen puskatűz alatt kitartani. Varga Ottó emellett részletesen ír a három ütközetről, amelyben részt vett, ezekről magyarázó rajzokat is készített.
A napló nagy erénye, hogy a kevésbé megterhelő háborús hétköznapok eseményei szintén megjelennek az oldalakon. Ezek tovább színesítik a szöveget: ez annak is köszönhető, hogy Varga Ottó jól bánt a tollal. Így az olvasó tájékozódhat arról, hogy miként éltek házaikban a helyi bosnyákok és horvátok, milyen nehézségekbe ütközött néha a dohány vásárlása, miként ütöttek össze fekhelyet a bakák maguknak. Kifejezetten gyakran jelenik meg a szövegben a szilva: 1878 kifejezetten jó év lehetett a szilvatermés szempontjából, mivel a gyümölcsöt nagy mennyiségben fogyasztották Varga Ottó és társai – néha nem is állt másból az ellátmányuk.
A dicséret után építő jelleggel kritikákat is meg kell fogalmaznunk ugyanakkor. Dominkovits Péter bevezetője talán kissé túlzó módon támaszkodik Varga naplóira, amikor bemutatja a szerző életét. Szintén a levegőben lógnak egyes megállapítások: lehetséges, hogy Varga számára egy kiemelkedő ügy volt, hogy az 1887-88-as tanévben egyik tanártársa bántalmazott egy diákot, azonban a kötetben ez az információ nem vezeti el az olvasót sehová. Balla Tibor fejezeténél pedig egy, az osztrák-magyar hadsereg hadmozdulatait lekövető térkép lett volna igazán hasznos, mivel az olvasók talán kevésbé vannak tisztában Bosznia településföldrajzával, így nehezen tudják fejben megrajzolni, hogy például a 6. gyaloghadosztály milyen útvonalon jutott el Szarajevóig.
Ezek hiánya éppen azért nem érthető, mivel Varga Ottó egységének az útja két térképen is szerepel a kötet végén: ezek közül az egyiket maga a szerző rajzolta (ebből látszik, hogy Varga milyen pontosan tudta ilyen módon is megörökíteni az eseményeket). Ez előbbin még érthető, hogy a településneveket saját hallása után vetette papírra, azonban a könyvhöz készült térképmellékleten talán jobb lett volna az adott települések hivatalos neveit feltüntetni. Külön öröm ugyanakkor, hogy hely- és személynévmutató is található a könyv végén. Utóbbinál ugyanakkor érdemes lett volna egyes személyek neveinek jobban utánanézni, mivel a Varga által sokszor meglehetősen negatív színben feltüntetett főhadnagy nevét több módon is leírja, a névmutatóban viszont a Hussy/Husszy/Huszthy/Huszty név is őt takarja. Hasonló az eset a szakaszban szolgáló két Pintérrel: csupán a vezetéknevük alapján nem lehet eldönteni (csak a szövegből), hogy Pintér Józsefről vagy Pintér Jánosról esik-e szó a hivatkozott oldalszámon (a névmutatóban külön fel van tüntetve az említett két Pintér keresztnévvel is, ez a jelzett kitétel arra vonatkozik, amikor csupán a vezetéknevük van megadva egy sorral feljebb).
Maradva a két Pintérnél: egyikőjük tűzharcban esett el, a másik pedig megfázás vagy tüdőgyulladás miatt vesztette életét. De vajon tényleg ott és akkor hunytak el? Bár Varga leírja halálukat, a naplója végére szerkesztett névsornál nem jelöli külön kereszttel, hogy meghaltak volna, Balla Tibor pedig csupán az ezred kitüntetettjei között említi meg Pintér József szakaszvezetőt, a halottak pedig nincsenek nevesítve – így ugyanakkor az olvasóban az is felmerülhet, hogy a két Pintér mégis túlélhette valahogyan a konfliktust. Mint ahogyan a harcokból sebesülés miatt kivont Karl Hönig százados is megjelenik Sopronban az ezred hazatérésekor a napló végén.
Mindezen apróságok ellenére Varga Ottó naplója kifejezetten érdekes olvasmány lehet egy laikus számára, másrészt a kiadott egodokumentum a hadtörténet kutatói számára értékes forrást jelent mind a közös hadseregre, mind Bosznia megszállására vonatkozóan. A soproni levéltár jó döntést hozott, amikor a nagyközönség elé tárta Varga Ottó naplójának ezen részét. Ezt eddig ugyanis kevesen olvashatták. Köztük volt ugyanakkor Varga közeli ismerőse, Márki Sándor, aki 1882. január 20-án ezt jegyezte fel saját naplójába:
Tegnap különben Varga Ottó kollégám átadta boszniai naplóját, melyben 1878. évi nyomorúságait élénken írja le. Feleségem már egészen átolvasta.[2]
S ha már Márki Sándor szóba került: remélhetően az ő jegyzeteihez hasonlóan a jövőben Varga Ottó teljes naplója is olvasható lesz könyv formátumban. Ehhez ugyanis a kiadott, Bosznia okkupációját taglaló részlet kifejezetten érdekes bevezetőnek bizonyult.
Varga Ottó: Naplóm, 1878. Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, Sopron, 2020, 260 számozott oldal.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] Az esetet László Andor dolgozta fel ezen az oldalon megjelent írásában. Lásd: László Andor: „Ez az árulkodás iskolája. A besúgó-líceum.” Varga Ottó történelemtanár 1899-es ügye. Napi Történelmi Forrás, 2019. (Utolsó letöltés: 2022. július 1.)
[2] Márki Sándor naplói (szerk.: Erdész Ádám). 1. kötet. Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára, Gyula, 2015. 255. o.
A borítóképen Karl Pippich Gefecht bei Jajce (Jajcai csata) című festménye látható – Forrás: Wikimedia Commons
