A Vers mindenkinek című tévéműsor korabeli sajtója
Tóth Eszter Zsófia
Volt a Magyar Televízió szocialista időszakbeli adásában, fő műsoridőben, a híradó után, és szombat esténként az esti 8 órás film előtt – amelyet keddenként vetítettek – egy műsor, a Vers mindenkinek. A műsor célja népművelés volt A szocialista időszakban ugyanis a művelt nép, mint ideálkép volt a cél. Aki híradó után, film előtt nem kapcsolata ki a televíziót arra az öt percre, meghallgathatott egy verset. Kérdés, mennyire volt hatékony ez a módszer. Voltak, aki meghallgatták, voltak, akik lehalkították a televíziót. Ezen írásban a műsor korabeli sajtóvisszhangjának néztem utána. Mind a pozitív, mind a negatív véleményekből válogattam. A műsornak voltak hívei és ellenzői is.
A televíziós versmondás hátrányait emelte ki a Kritika:
„Szóval áll a színész a stúdióban, szinte a levegőben lógva (ülni, támaszkodni tilos), áll magánya terhével a vállán, mormolja magában a költő szövegét, aztán: „Csendet kérek! Zene indul!”, a monitorra fölcsúszik a főcím: Vers — mindenkinek. Mondhatja a verset. Egyszer, kétszer, háromszor. Iszonyúan nehéz a tévében verset mondani.”[1]
A nézettségi adatokról is rendelkezünk információval:
A „Vers — mindenkinek” műsor átlagos nézettsége az I. programban 20-40 százalék között mozgott. Az első évben a nézettség valamivel magasabb volt (25-35 százalék között), majd az első év után némileg süllyedt és 20-30 százalék között állt meg, ezt az értéket azonban az évek során megtartotta.[2] A legmagasabb nézettségű vers – 55 %-kal, 4.5 millió emberrel – Arany János Alkalmi verse volt, 1983. december 31-én, szilveszterkor. 40%-os nézettséget ért el, 4 millió nézővel: Vörösmarty: A vén cigány (1980. IX. 20.), illetve A merengőhöz (1981. XII. 12.), Csokonai: Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz (1981. X. 10.). A tíz legkedveltebb vers előadói voltak: Közülük négynek Szabó Gyula az előadója, kettőnek Sinkovits Imre, szerepel továbbá Bessenyei Ferenc, Avar István, Szakácsi Sándor és — egyetlen színésznőként — Udvaros Dorottya. Tizenegy év alatt 47 vers volt, amely többször is elhangzott, többnyire két alkalommal, kivételesen háromszor (ilyen vers kettő volt: Villon: Ellentétek-je és Puskin: Tatjána levele Anyeginhez). 509 verset összesen 171 színész mondta el, közülük 58 színésznő (illetve egy alkalommal Nagy László szavalta a saját költeményét: 1986. I. 4-én Adjon az Isten, archív felvételről). 1980-ban az Ifjúsági Magazin megkérdezte olvasóit, szeretik-e a verseket. Csabay Zsolt 23 éves gyógyszerészhallgató beszélt a tévéműsorról:
„Nagyon jónak tartom például, hogy a televízió, azt hiszem, szombat esténként „Vers mindenkinek” címmel lead egy-egy költeményt. Igaz, hogy ilyenkor az emberek többsége a híradó és a nagyfilm között általában elmozdul a készülék elől. megvacsorázik, elintéz ezt-azt, de biztosan sokan végighallgatják a verseket. Különösen, ha szeretik a költőt, vagy a színészt, aki éppen szerepel.”[3]
Mácsai Pál szavalatát dicsérte a kritikus:
„Mácsai kimondottan képernyőre komponálta, hangszerelte a szerelmi himnuszt. Tudta: karszékből nézik, hallgatják néhány százezren. Az ünnepségek, irodalmi estek versmondóinak gondolniuk kell az első, az utolsó sorban ülőkre, egy pillanatra sem engedhetik ellankadni a közönség figyelmét.”[4]
Egy másik kritikus nem tartotta jónak a kamerák közelségét:
„…egy vers tartalma… attól még nem mélyül el bennünk, hogy a kamerák szinte belemélyednek a versmondó színész arcába, olyannyira, hogy két óriási szem és néhány felnagyított ránc marad a verssel azonosuló művészből – vizuálisan.”[5]
Az előadók kiválasztását kritizálta az Alföld szerzője:
„Az embernek az az érzése, hogy az előadók kiválasztásában a szokásos társadalmi tünet munkál. Lehetőleg – már ti., aki számít – mindenkinek jusson, nehogy sértődés legyen a dologból. És ez sokszor nem válik előnyére a szándéknak. Van, aki csak leckefelmondásnak, van, aki csak alkalomnak tekinti a lehetőséget.”[6]
https://www.youtube.com/watch?list=PL-OpjJt-qI2swR59fIt_YSFdYtkdYx0oO&v=FXiapK5q05g
Magyar Nemzet 1991-es cikkében már a rendszerváltás utáni szabad véleménynyilvánítás is megjelenik:
„Volt, amikor megérdemelte a gúnyt is, a dühöt is, a Vers — mindenkinek hiszen ügyetlen versválasztások, alkalmatlan versmondók, müvésziesch rendezések is találtattak szép számmal a több száz televíziós költemény között. Ámde voltak olyan pillanatai is a Vers — mindenkinek című adássorozatnak, amikor megállt a képernyő körül a levegő, emelkedetté vált a hétvégi, sörös-papucsos otthoni hangulat; és érezte az is, aki nemigen foglalkozott sohasem vers– olvasással-hallgatással, hogy angyal szállt át a szobán. A költészet angyala.”[7]
Összességében a cél, hogy a nézők verseket nézzenek, hallgassanak fő műsoridőben, erősen illeszkedett a korszak népművelő propagandájába. Az, hogy mennyire volt hatásos a műsor, arról a vélemények – mint láthattuk – megoszlanak.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] Kritika, 1982/3. 40.
[2] Lukács János: Milyen vers – ki mindenkinek? Jel-kép, 1991/1-2. 84-86.
[3] Ifjúsági Magazin, 1980/9. 43.
[4] Lukács 91.
[5] Uo.
[6] Boda István, Alföld, 1985/3. 89-90.
[7] Magyar Nemzet, 1991. április 17. 11.
A nyitóképen József Attila azóta áthelyezett szobra a pesti Duna parton