Az Orion sztori 1. – A kezdetek

Friesz-Kovács Kamilla

Az államszocialista évek ikonikus elektronikai termékgyártója a Videoton és az Orion vállalat volt. Schiffer Pál híres dokumentumfilm sorozata, a Videoton sztori ma már társadalomtörténeti forrásanyagnak számít. A szerző a rendszerváltozás megismételhetetlen és visszahozhatatlan pillanatait rögzítette a Videoton gyár dolgozóinak szemszögéből. Az alábbi háromrészes sorozat a másik nagy ikonra, az Orion Vállalatra fókuszál. Miként alapították a gyárat? Mi történt a világháborúk alatt? Milyen módon került állami tulajdonba? Hogy élte meg az államszocialista éveket, a rendszerváltozást, majd a privatizálást, illetve mi történik ma az Orionban?

A Magyar Wolframlámpagyár Kremeneczky János Rt. emléktáblája az egykori angyalföldi üzem helyén emelt épületen. /Budapest, Váci út 99./ (Forrás)

Az Orion Rádió és Villamossági Vállalat jogelődjét, a Magyar Wolframlámpagyárat több mint száz évvel ezelőtt, 1913-ban alapította egy orosz származású elektrotechnikus, Kremeneczky János. Kremeneczky már fiatalon nagy érdeklődéssel fordult az elektronika tudományága felé, amely számtalan ígéretes lehetőséget tartogatott. A Siemens-Halske gyár dolgozójaként ismerkedett meg a gyorsan fejlődő villamosiparral és az elektromos világítással, majd részt vett több nagyobb elektromos világító berendezés üzembehelyezésében Párizsban. Ezt követően a bécsi parlament termeinek világításán dolgozott. 1882-ben létrehozta első saját izzólámpagyárát Bécsben. Ekkor még komoly viták folytak a gáz és az elektromos világítás pártiak között. Kremeneczky gyárában az Edison-féle szénszálas izzók tömeggyártásába kezdett. Az üzlet jól ment, néhány éven belül már Angliába is exportálhatott. A gyártási költségek csökkentésére, az emberi munkaerőt visszaszorítva, gépesíteni kezdett. Innovációjának köszönhetően nagy előnyre tett szert a versenytársakkal szemben. 1904-től wolframszálas izzólámpák előállításával kezdtek kísérletezni, majd az első gázzal töltött izzólámpák gyártási technológiáján dolgoztak. A gyár jelentőségét mutatja, hogy a gépesítésre való törekvés ellenére 1913-ban már ezerötszáz dolgozót foglalkoztatott, sőt, lehetőség kínálkozott a további terjeszkedésre is.

Így került szóba Budapest, amely kiváló lehetőségeket kínált Kremeneczky második gyárának alapításához. Kedvező körülményt jelentett, hogy a bérköltségek lényegesen alacsonyabbak voltak a Monarchia magyar területén, mint Ausztriában. Emellett a magyar iparosodás támogatásából származó majdani előnyök kihasználásában is reménykedhetett a gyártulajdonos.

A Váci út 74. szám alatt, a Fővárosi Elektromos Művek máig fennálló épületének negyedik emeletén kezdte meg a gyár a működését Magyar Wolframlámpagyár néven. Az V. kerületi Elöljáróság 1913. június 1-én adta meg az iparengedélyt, amivel már hivatalosan is megindulhatott a termelés. Kremeneczky nem véletlenül választotta telephelyéül a Váci utat. Az új vállalattól mindössze két kilométerre volt a már 1896 óta működő konkurens, az Egyesül Izzólámpa és Villamossági Vállalat – a Tungsram védjegy birtoklójának gyártelepe. A két azonos profilú gyár között a verseny sokszor komoly harccá éleződött.

Kezdetben Kremeneczky új gyárának gépi berendezését összesen hat Ganz váltóáramú elektromotor jelentette. Az első időkben az üzem dolgozóinak létszáma körülbelül száz fő volt. A bécsi gyárból ide vezényelt, nagy tapasztalattal bíró osztrák szakmunkások és szerelők kezdték megtanítani a magyar dolgozókat a szakmai fogásokra. Termelés két teremben folyt, amelyekhez egy raktár is tartozott. Az anyag és készáru szállítását lovaskocsival végezték (Jenei-Szilágyi-Várkonyi 10).

Mivel a villanyvilágítás mindeközben az egész világon gyors ütemben terjedt, az izzólámpák iránti kereslet folyamatosan emelkedett. A Magyar Wolframlámpagyár kihasználta ezt, és rohamos tempóban gyártotta termékeit. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Vállalat félteni kezdte piacait a szomszédos versenytárstól. A versenyhelyzet mérséklésére az I. világháború elején a két vállalat kartellszerződést kötött, amely belföldi és külföldi keresleti ügyleteiket is befolyásolta. Kremeneczky vállalta, hogy gyárát nem fejleszti tovább és éves termelését nem emeli egymillió izzólámpa fölé. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Vállalat pedig érdekeltséget vállalt a Magyar Wolframlámpagyárban. Ez azt jelentette, hogy a vállalat közös haszonra gyártotta az izzólápákat, és az Egyesült Izzó vezetője, Aschner Lipót is helyet kapott a Wolframlámpagyár igazgatóságában.

Aschner Lipót és Gábori Emil Közép-Európa első fedett teniszcsarnokában (UTE), 1933. (Forrás)

Az I. világháború alatt teljes kapacitással dolgozott a gyár. Pénzügyi helyzetük szilárd maradt, 1920-tól még erősödött is. A fejlődési lehetőségre Kremeneczky nem mondott nemet, 1921-ben megszegte az Egyesült Izzóval kötött korábbi megállapodást. A megszabott egymillió izzólámpa helyett egymillió nyolcszázezret gyártott. Ez újra elmélyítette a két vállalat közötti ellentétet. Kremeneczky, hogy szabaduljon a kartellszerződés kötöttségeitől, tervet eszelt ki. 1921. október 3-án új vállalatot alapít Kremeneczky Művek Villamos Rt. néven. Az új vállalattal nem voltak hosszútávú tervei, csupán az izzólámpákra vonatkozó évi egymilliós korlátozás problémáját szerette volna megoldani. Mivel Kremeneczky teljes egészében saját tulajdonában álló új gyára, újabb komoly konkurenciát jelenthetett volna az Egyesült Izzónak, Aschner Lipót végül jobbnak látta engedélyezni a Magyar Wolframlámpagyár Rt. fejlesztését, amelynek nyereségéből a megosztott részvények miatt az Egyesült Izzó is részesült. Átengedték érdekeltségüket a közös vállalatba, ez lenyugtatta a két vállalat közötti versengést.

Hogy vállalatát szilárd alapokra helyezze, Kremeneczky megvásárolta a Váci út 99–105. szám alá eső területet, amelyre háromszintes gyárat építtetett. Az épület ma is áll, az UniCredit Banknak, a Fundamentának, és egy függöny-tapéta boltnak ad helyet. Kremeneczky egykori gyárára egy, az épületfrontra kifüggesztett tábla emlékeztet. 1924. október 1-én megalapították a Magyar Wolframlámpagyár különálló kereskedelmi szervét Orion Villamossági Rt. néven. 1925-től pedig már minden gyártmányt Orion márkanév alatt hoztak forgalomba belföldön és külföldön egyaránt. Bottlik József grafikusművész ekkor tervezte meg az évtizedek során több alakot is öltő híres háromfejes Orion emblémát.

Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. újpesti gyártelepe, 1928. (Forrás)

Az 1929-ben kezdődő gazdasági világválság gyorsan megtörte a néhány évig nyugalomban fejlődő vállalat felfelé ívelő pályáját, mely addigra már a rádiógyártás terén is komoly sikereket ért el. A gazdasági depresszió hamar utolérte az elektronikai ipart. Az anyagárak és a munkabérek hirtelen emelkedése, valamint a bevétel rohamos csökkenése súlyos pénzhiányt okozott. A válságban Kremeneczky bécsi gyára tehetetlenebbnek bizonyult az Orionnál. A nehézségeken a gyár részvényeinek értékesítésével próbáltak felülkerekedni. Ezt a lehetőséget megragadva, az Egyesült Izzó 1931 áprilisában felvásárolta a bécsi vállalat részvénytöbbségét, amivel a Magyar Wolframlámpagyár, vagyis az Orion szabadalom részvényeinek többségéhez is hozzájutott.

Orion embléma
A jellegzetes embléma (Forrás)

A bravúrral az Egyesült Izzó egy csapásra megszabadult a hosszú évek óta számos kellemetlenséget okozó konkurenciától. A harc véglegesen 1934-ben fejeződött be. Kremeneczky János halálával a gyár, és minden Orion szabadalom kizárólagos tulajdonosa az Egyesült Izzó lett. Két évvel később a Váci út 77. szám alá, a Tungsram gyár telepére költöztették az Orion fő profiljává váló rádiógyártást. A korábbi telepen – a Váci út 99. szám alatt – csak a rádiószervíz és az egyéb cikkek gyártása maradt. A II. világháború előtti években az Orion termékeinek 90%-át külföldön értékesítette. Németország, Románia, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Belgium, Törökország, Svájc és a skandináv államok voltak a legjelentősebb piacaik, emellett nagy mennyiségben szállítottak a tengerentúlra is. A teljes magyar rádiógyártásnak 50-55%-át is az Orion készítette. Piaci kapcsolatai, exporttevékenysége, a termelés minősége, és mennyisége révén komoly nemzetközi hírnévre tett szert a vállalat.

A II. világháború sokkal súlyosabban érintette a gyárat, mint az első. 1942-ben százötven dolgozót vittek el munkaszolgálatra, 1943-ban pedig magát az Egyesült Izzó vállalatbirodalom igazgatóját, Aschner Lipótot is elhurcolták egy Bécs melletti lágerbe zsidó származása miatt. Végül százezer svájci frank értékű csekk ellenében egy korrupt SS ezredes, Andreas Ernst Kurt Becher engedte szabadon Aschnert. A helyzet fintora, hogy a pénz nem a németeknél kötött ki, hiszen a kapitulációt követően mindent zároltak. Ez történt a csekkel is, amit az Egyesült Államok vett zár alá.

Budapesti Nemzetközi Vásár: jobbra a Tungsram és az Orion közös pavilonja, balra a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek pavilonja, 1941. Budapest, Városliget. (Chuckyeager Tumblr/FORTEPAN, 134142)

Az itthon maradt zsidóknak be kellett szolgáltatniuk rádióikat.

„Forgács Vilmos, az Orion export osztályának vezetője eladni eladhatta, de hallgatni nem hallgathatta a rádiót. Mennyivel egyszerűbb a készüléket elkobozni, mint egy rádióadót elhallgattatni” (Forgács: 2014).

A vállalatot végül hadiüzemmé nyilvánították. A gyárban hoztak létre egy munkaszolgálatos századot. Mindennemű külső kommunikációtól megfosztották őket, és a gyár területén kialakított körletekbe zárva kellett élniük, de ez sem volt elegendő. Végül 1944 júniusában az újpesti zsidó deportálások során az Orion zsidó dolgozóit is elvitték. A nyilasok uralmát csak kevesen élték túl közülük. Hogyan vészeli át a vállalat a II. világháborút? Miként kerül sor az államosítására? A folytatásból megtudhatjuk.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált szakirodalom:

Forgács András (2014): Egyenruhát nem viselhet

Jenei Károly – Szilágyi Gábor – Várkonyi György (szerk.): Az 50 éves Orion Jubileuma alkalmából készített kiadvány. Orion Rádió és Villamossági Vállalat, Budapest, 1963.

A nyitóképen: Együtt a rádióval, 1945. (Mészöly Leonóra/Fortepan, 10821) 

Facebook Kommentek