A rendszerváltoztatás tükröződése Somogy-megye sajtójában – A Somogyország sajtótörténeti jelentősége I.rész
Dr. Bertalan Péter
A sajtó a történettudomány számára mindig nagyon fontos forrás. Kiegészítheti, árnyalhatja a többi forrástípust, segítségével gyakran kipótolhatjuk, a közelmúlt hiányzó mozaikkockáit, így összeállható a kutató számára a többé-kevésbé teljes történeti kép. Gyakran olyan „titkokra bukkanhatunk” benne, amelyeket a forrásképző szervek egyéb dokumentumai nem őriztek meg. Az alábbi írások Somogy megye 1989-es médiatörténeti eseményének a Somogyországnak a megjelenését veszik górcső alá, emléket kívánnak állítani azoknak a bátor, újságíróknak, akik a rendszerváltoztatás forgatagában, valami újat, szabadabbat szerettek volna közvetíteni az Olvasók felé. Távol a fővárostól természetesen, nehéz volt lapot alapítani, a befektetőket is inkább Budapest vonzotta, a vidéki lapalapítási kísérleteket megnehezítették, gyakran ellehetetlenítették a finanszírozási nehézségek. Az a néhány orgánum így a Somogyország is, amely túlélte az első hónapokat maradandót tudott alkotni, beírva magát a magyar sajtótörténetbe.
A fordulat éve, 1989… az a legendás március 15.
Ha belelapozunk a Somogyországba, már az első évfolyam első számának (1989. március 15.) dátuma jelzi a szerkesztők szándékát. A magára találó nemzet forradalmi évfordulóját köszöntik a 12 pont idézésével. A nemzeti függetlenség négy évtizeden át elfojtott érzése utat tör magának. A „Rendezni ködös dolgainkat!” cím alatt a szerkesztők tömören foglalják össze az új lap indításának céljait, ars poeticáját:
„Független megyei hetilap – írtuk a cím alá, pedig hát függetlenségünk elkötelezettséget jelent. Elköteleztük ugyanis magunkat ama ritka kincs iránt, amit úgy hívunk: igazság, mert a sajtónak minden időben az adott közösség lelkiismeretének kell lenni – miként írva van.” [1]
Az átalakuló társadalom jellemzője a széthúzás, hiszen a parancsuralmi rendszer megszűnése a szabadság élményét jelenti. A felszabaduló individuum szabadon kifejezheti érzéseit, kifejtheti politikai nézeteit, választhat magának közösséget. Megkezdődik a pártok kialakulásának folyamata. A magyarság jellemzője, hogy a történelem sorsdöntő pillanataiban nem tud közös nevezőre jutni. Az első szabad március tizenötödikét is így ünnepeljük. Ezt fejezi ki a rövid cikk címe is „Miért nincs közös ünneplés?”[2]
A kibontakozó demokrácia bizonyítékaként „Somogyi alternatívok, somogyi alternatívák” címmel közli az újság az újonnan születő pártok, civilszervezetek listáját. A somogyi szervezetek száma nyolc. Ellenpontként az országos áttekintést, felmérést bemutató lista „Ha most lennének a választások?” címmel tizenöt szervezetet sorol fel. A közvélemény-kutatás alapján készült lista érdekessége, hogy országos viszonylatban az MSZMP 13,1%-os budapesti és az MSZMP 17,66%-os vidéki városokra vonatkozó népszerűségi mutatója a legmagasabb. Ez a két ráta társadalmi átalakulás kezdetét mutatja. Még nem szűnt meg a régi, de az új sem erősödött meg. A somogyi szervezetek vezetőinek nyilatkozataiban is visszatükröződnek a kezdet nehézségei. A FIDESZ somogyi választmányának képviselője így nyilatkozik:
„Az a véleményem, hogy ne alakuljunk át párttá. Tagjainknak olyan változatos a politikai indíttatásuk, hogy nem lenne jó rájuk kényszeríteni egy minden áron egységre törekvés hamis látszatát.”[3]
Különösebb kommentár ehhez nem szükséges, hogy az azóta eltelt harminc év alatt megtett út politikai véleményformáló erejét bizonyítsuk, s újra feltegyük a kérdést: a rendszerváltás befejeződött-e.
Egeret vajúdtak a hegyek, avagy elbizonytalanodás MSZMP módra
A vajúdás jellegzetes esetét mutatja be „Az októberi előzetes, avagy kiégett a reformkörte?” című cikk. A hetilap postájából származó olvasói levél jól rávilágít az MSZMP belső vitáira:
„Vegyes érzelmekkel olvasom az MSZMP tagok megyei reformköreinek állásfoglalását. A kapolyi Kádár-emlékház és a Nagy Imre-kiállítás ügyéről van szó. A reformkörök szerint a megemlékezésnek egy időben az ’októberi évfordulók’ kapcsán kellene megtörténniük. Nem azt kifogásolom, hogy az MSZMP reformerei Nagy Imre alakjához és példájához nyúlnak vissza – bár korábban tették volna! Az is természetes, hogy vannak, akik Kádár életútjának így kívánnak emléket állítani. De hogy a két politikus sorsát és életpályáját ugyanazok, ugyanabban a nyilatkozatban szinte egy lélegzettel és éppen a forradalom évfordulóján egyszerre próbálják egyazon erkölcsi színvonalra helyezni, mesterségesen egymás mellé kanyarítani, véleményem szerint egyaránt sérti a jó ízlést és utal az illető politikai szerveződést vezérlő eszmék tisztázatlanságára.”[4]
1989 augusztusában született a levél. A bennünk élő történelem ütközését bizonyítja a velünk élő történelemmel. A közelmúlt és a jelen így csap össze és okoz erkölcsi konfliktust a rendszerváltás át- és megélőinél.
Néhány kényesebb és/vagy szenzitív adatokat tartalmazó esetben a cikkekben szereplő személyeket, helyszíneket jogászi tanácsra anonimizáltunk, azokat […]-tal helyettesítve közöljük.
A hit megtartó ereje példa a helyi közösség számára
A közélet sajátos megnyilvánulása, az egyház és a társadalom kapcsolata, amelynek megosztásáért a kommunista diktatúra nagyon sokat tett, hatékonyan és eredményesen szembe állított hívőt és nem hívőt az „oszd meg és uralkodj” elve alapján.
„Futótűzként terjedt el a megyében, hogy megverték a […]-i plébánost: megszurkodták, vérbe fagyba, sokkos állapotban hagyták ott a plébánián. […] Miért gyűlölik […]-t, a papot? Mit mond erről […], a pap? – Gyűlölni én nem tudok, ezért azt sem tudom, hogy ki miért gyűlöl. Azt sejtem, hogy mi lehet az ok, amely elvitte az embereket ehhez a számomra ismeretlen érzéshez. – Nos? – Betartottam és betartattam néhány szabályt. Nem eskettem meg templomban azokat, akik még csak nem is bérmálkoztak, és az Isten házát messziről kerülték. Nem kereszteltem akkor, ha tudtam, hogy a gyereket azután még templom közelébe sem fogják vinni. Nem hagytam az elsőáldozók vagy bérmálkozók sorába állni azokat a gyerekeket, akik életükben nem jártak hittanra, vagy csak egyszer-egyszer mutatóban jelentek meg. Minek használja dísznek, kösöntyűnek a vallást, aki hitetlen?”[5]
Még közel vagyunk ahhoz az időszakhoz, amikor az egyház egyedüli védekezése a közömbösséggel, a vele szemben állókkal, hogy a szentségeket nem szolgáltatja ki. A szabadabb légkörben újraéledő, a világnak szóló „látszatvallásosság”, a közvéleménynek szóló meggyőződés nélküli felbuzdulás feltehetően megbotránkoztatta a papi elkötelezettségnek megfelelni akaró plébánost. A válaszreakció a diktatúra idején megszokott, az akkori politika által is támogatott, több esetben a papok halálát okozó durva erőszak. Átmeneti helyzetben van az ország, az egymásnak okozott sebek gyógyulásának idő kell. A kölcsönös tolerancia nem vált viselkedési normává.
A papok közt sok olyan személyiség is akad, akik példát szolgáltathatnak az átalakulás zaklatott időszakában türelemből, felebaráti szeretetből, kitartásból. Pigola atya, Vörös József ilyen ember volt. 24 éven át szolgálta híveit balatonberényi plébánián. A legnehezebb háborús időkben volt kispap. Mindszenty püspökkel együtt került nyilas fogságba. A veszprémi törvényszéki fogház folyosóján szentelte Mindszenty pappá. Aztán elvitték Sopronkőhidára. Ott mondta el első miséjét három csendőr jelenlétében. Kiszabadulása után Kéthelyen, Kötcsén, Keresztúron, Lovászpatonán és Berényben szolgálta híveit. Tudós papként megírta Berény katolikus iskolájának történetét. Foglalkozott a ragadványnevek kutatásával, érdeklődött a népi szokások iránt. A kommunista diktatúra idején elégette azt a püspöki körlevelet, amely a beszolgáltatásra szólított fel. Szóvá tette azt is, hogy agitátorok idős szüleit a termelőszövetkezetbe kényszerítették. Szolgált, amíg erejéből telt, mert a paphiány miatt nem mehetett nyugdíjba.[6] Az ilyen papok voltak többen, akik erkölcsi példájukkal, emberségükkel szolgálták híveiket és hazájukat.
A szabadabbá váló politikai légkör, a demokrácia óvatos térhódítása felpattintotta a múlt fekete dobozát, a Somogyország bátrabban feltárja a múlt bűneit, felhívja a figyelmet a jelen torzulásaira, teljesítve ezzel vállalást, hogy pártatlanságával csak az igazat fogja képviselni.
Élet a somogyi végeken, avagy rendszerváltoztatás vidéken
1989 Magyarországának súlyos erkölcsi zavarai, jogrendszerének, közigazgatásának működésképtelensége, a kisember kiszolgáltatottsága, gazdasági életének furcsa kinövései, botrányai megannyi jelenség, amelyre a kortársak nem találnak magyarázatot. Az oknyomozó újságírók, publicisták felfedik a korszak bajainak forrásait, a történészek pedig megtalálják a gondok eredőit, ha kellő odafigyeléssel, elemző szándékkal vallatják a közelmúlt napi és heti lapjait. A Somogyország 1989-es évfolyamát lapozgatva korunk ambivalenciái érthetővé válnak, feltárulnak a vidék jellegzetes problémái. Mivel Somogyország tipikusan mezőgazdasági jellegű terület, érthető, hogy az 1945 után kezdődő első társadalmi szerkezetváltás és a rendszerváltoztatás sokszor tragikusan gyors üteme felforgatta a vidék rendjét. Mindkettőre jellemző az átgondolatlanság, erőszakosság. A termelőszövetkezet szervezés fájdalmait szemléletesen fejezi ki egy cikk címe: „A szíven döfött osztály”. A hangvétel is érzelmes:
„A magyar paraszt, mint egy kievett üres konzerves doboz, úgy van odadobva a századvég árkába. Nincsen eltemetve, neki még szertartás sem járt. Akár egy háborús halott. […] A parasztot az erőszakos kollektivizálás döfte szíven úgy, hogy nyögésre sem maradt ideje. Beállították a sorba, elvették tőle azt, amit évszázadokon át sohasem kapott meg – most is porhintésként – a földet. Az ő földjét. Összeterelték a halálos ellenségével, a lumpenekkel, akikből hamarosan brigadérosok lettek. […] Csak a földdel tudott boldog lenni! Szeretni igazán a serkenő búzát tudta, meg a borjút, amit oly féltő gonddal húzott elő a marhából, mintha édesfia lenne. Hamar tanult a téeszben a paraszt. Dolgozz keveset, mert még kevesebbet fizetnek. Lopj a téeszből, mert tetőled is loptak: földet, barmot, a padlás hátáról a gabonát.”[7]
Az emocionális túlzások ellenére meg kell említeni, hogy a termelőszövetkezetek helyenként értek el eredményeket. A város környéki falvak felvirágzottak, új házak épültek, a parasztság egy része megtalálta számítását, tehát voltak eredmények. A magyar paraszt szorgalmas, hamar feltalálja magát. A téeszek munkát is biztosítottak a kevésbé képzettek számára. A melléküzemágként űzött ipari tevékenység kifizetendő volt, de jelen volt a „kaparj kurta, neked is jut”- szellem fertőző betegségként.
Azok a tipikus bűnök, kaparj kurta…
A diktatúra bűnei eredeti bűnként származnak át az utódokra. Jellegzetes esetet mutat be a „Rosszkor jött demokrácia” című írás. A cikk elé írt összefoglaló röviden fogalmazza meg a tényállást:
„A szóbeszéd, a pletyka már hónapok, sőt évek óta terjedt a […]-i termelőszövetkezet vezetőinek viselt dolgairól, a szövetkezetek nehéz helyzetéről ,ám a tények – igaz meglehetősen konszolidált módon – csak pár héttel ezelőtt a zárszámadó közgyűlésen kerültek napvilágra, de többen úgy vélik, máig nem teljes mértékben.”[8]
A nagy terjedelmű cikk alcímben jelzi a közismert, nem titkolható bűnöket: „Piálás, tarhálás”. Dőlt betűvel szedett rész emeli ki a történet lényegét: „A történtek és a rendőrségi, ügyészségi vizsgálat ellenére miért szavaztak bizalmat a korábbi vezetésnek?” – kérdezi az újságíró riport alanyától. A fiatalember válasza utal az állapotokra:
„Ezek már legalább összelopták magukat és megütötték a bokájukat. Mi a biztosíték arra, hogy egy következő garnitúra nem kezdene mindent elölről ? […] Félnek az emberek, ezt elhiheti nekünk.”[9]
A történetből kiderül, hogy Móricz Zsigmond Rokonok című regényéből már ismert bűnszövetkezettel állunk szemben. A párt és a tanácsi vezetők egyaránt benne vannak a „maffiában”, de hatalmuk birtokában még fékezni tudják az ellenindulatokat. A harc a színfalak mögött azonban megindult, sok a köpönyegforgató, másokat bemártani akaró ember. A bűn nemcsak átszáll egyik emberről a másikra, nemcsak öröklődik, hanem egymás kölcsönös besározásával lemoshatatlanná is válik.
„Egy csak egy legény van talpon”….,az eladott vidék
A lelkiismeret néhány esetben azonban megmozdult:
„[…], a […]-i termelőszövetkezet elnöke hosszú esztendők óta következetesen képvisel egy irányzatot. Mint önmaga is megfogalmazza: saját meggyőződéséhez és tapasztalataihoz hű, és jó ideje nem veszi már figyelembe, mit illik, s mit nem illik mondani.”[10]
[…] kilépett a pártból. Lépésének oka, hogy a termelőszövetkezeteket a kommunista állam kifosztotta, s feltehetőleg az új körülmények között reménytelennek látta a jövőt. Véleménye szerint:
„A megújulás érdekében sokkal gyorsabb és pontosabb piaci információkra van szükségük a szövetkezeteknek. Valakinek végre hitelesen kellene közvetítenie az exportigényeket, egyszer s mindenkorra tisztázni kell a vagyonérdekeltséget.”[11]
A kemény gondolatok utalnak a gazdasági káoszra és a privatizáció kidolgozatlanságára. A Somogyország szerkesztősége gondosan ügyelt arra is, hogy a somogyi dombok között megbúvó kis falvak csöndes tragédiáját is megrajzolja. A falvak elnéptelenedését, elöregedését, lassú, de sorsszerű agonizálását is kutassa és bemutassa, hogy nálunk nem felülről irányított falurombolás folyik, hanem a szociális és gazdasági folyamatoknak kiszolgáltatott gyenge települések nem tudnak ellenállni ezeknek a spontán hatásoknak. Az állami, megyei és a helyi vezetés nem ad semmiféle segítséget a súlyos károkkal járó folyamatok megállítására. Nemcsak a mezőgazdaság szférája mutatja a bomlás, erodálódás jeleit. Sorsdrámák bontakoznak ki, amelyek okai a szocialista rendszerben lelhetők meg. A Somogyország publicistái is felfedezik a társadalmi, erkölcsi leépülés felgyorsulását. Ezért többrészes hosszú cikksorozatban „Dráva menti Szicília” figyelemfelkeltő címmel foglalkoznak egy, a megyére kiterjedő korrupciós csalássorozattal. A bevezető cikk előszavában a szerző így fogalmaz.
„Kisebb megszakításokkal egy hónapig tartott az anyagfelvétel. Jegyzeteim szerint pontosan két tucat emberrel beszéltem, és átolvastam körülbelül háromszáz oldalnyi jegyzőkönyvet. Ám ahogy egyre mélyebbre ástam magam az ügyek és a pletykák dzsungelében, úgy vált mind világosabbá; az alábbi történet sokkal több eseménykrónikánál. Hogy a segítőkész emberek ellenére sem sikerült eljutni a „nagyhalakhoz”, világosan bizonyítja: pozícióban vannak, köztünk élnek, a múlt (és a jelen) haszonélvezői.”[12]
Az elitek körforgása, osztódással szaporodnak
A mélyrétegekben végbemenő változásokat a társadalom felső vezetése gyakran nem igazán érzékeli. Ez azért fontos, mert az iránymódosítás, a folyamatok befolyásolása a kellő időben sikerhez vezethet, meg lehet előzni a társadalmi kataklizmákat. A Somogyország szerkesztősége is így látja. Gyakran készítenek riportot az elit vezető értelmiségeivel. Az MSZMP Reform-műhelyének Kecskeméten tartott értekezlet alkalmából „Tolongás van-e a damaszkuszi úton?” címmel Pozsgay Imre, Nyers Rezső, Bihari Mihály, Lengyel László nyilatkozott a lapnak. Pozsgay szerint nem szakadás, hanem szétesés lenne a szétválási kísérletből, amely politikai vákuumhoz vezetne. Ennek kimenetele beláthatatlan. E helyett a párton belüli öntisztulás vezethet a reformpárttá alakuláshoz. Nyers Rezső is osztja ezt a véleményt. Lengyel László és Bihari Mihály nem tartja politikai pártnak az MSZMP adott formáját. Lengyel László változásra vonatkozó javaslatai a következők: a szocialista mozgalomnak a megfelelő tulajdonformákat meg kell határoznia, az érdekképviselet rendszerét újra kell fogalmaznia, koalícióképes politikai párttá kell válnia.[13]
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] Somogyország, 1989: 1. szám 1.
[2] Uo.
[3] Somogyország, 1989: 1. szám 2.
[4] Somogyország, 1989: 24. szám 12.
[5] Somogyország, 1989: 22. szám 5.
[6] Somogyország, 1989: 24. szám 10.
[7] Somogyország, 1989: 7. szám 4.
[8] Somogyország, 1989: 6. szám 2.
[9] Uo.
[10] Somogyország, 1989: 3. szám 5.
[11] Uo.
[12] Somogyország, 1989: 11. szám 10.
[13] Somogyország, 1989: 8. szám 2.
A nyitóképen Pátzay Pál 1965-ben készült Lenin szobra eltávolítása után, 1990 (Erdei Katalin/FORTEPAN, 76462)