Bor, pisztoly, röplap – Kauer Sándor pere és a „Hruscsov-miatyánk”
Korábbi írásainkban már volt szó az 1956-os forradalmat követő megtorlás első szakaszában lefolytatott statáriális perekről (korábbi írásainkat lásd itt, itt és itt). A forradalom leverése után a hatalom elsődleges célja (saját sorainak rendezése, „megrostálása” mellett) a bosszúállás, a társadalom megfélemlítése és a teljes kontroll visszaszerzése volt. Ennek egyik első eszközeként szerepelt a december 11-én bevezetett rögtönítélő bíráskodás, amelyet elsősorban az „illetéktelen” kezekbe került fegyverek visszaszerzése miatt vezettek be, de sok esetben a politikai megtorlás eszközeként használták fel. Erre a legjobb példa a sátoraljaújhelyi Józsa György és társa, illetve a pomázi nemzetőrök elleni per. Őket hivatalosan mind fegyver- és lőszerrejtegetés miatt ítélték halálra, az eljárások (amelyek során a hatóságok rendre áthágták saját szabályaikat is) központjában ugyanakkor a vádlottak forradalmi szerepe állt.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Újságok együttműködésében készült
Akadtak „hibrid” eljárások is, ahol bár fény derült a vádlott valamilyen szintű forradalmi szerepére (pl. a nemzetőrként kapott fegyvert rejtegette vagy korábban részt vett tüntetéseken, harcokban), de nem ez képezte az eljárás fő vonalát, ellentétben mondjuk Józsa perével, ahol a hivatalos vád (ami rendes körülmények között önmagában meg sem állt volna, hiszen Józsa hetekkel a statárium kihirdetése előtt megszabadult fegyverétől) csak „fedőtörténetként” szolgált. Jelentős számban voltak „sima” köztörvényes perek is. A statáriumot elrendelő jogszabály eleve összemosta a forradalmárokat és a köztörvényeseket, ráadásul a rögtönbíráskodás kiterjedt az életellenes cselekményekre és a rablásra-fosztogatásra is. Erre erősített rá a sajtó is; a Nezvál Ferenc igazságügyi miniszter neve alatt a Népszabadságban 1957 tavaszán megjelent cikkben együtt, „összemosva” szerepelt például a fegyverrejtegetésért, rablásért és nemi erőszakért elítélt Lakatos Péter, a gyilkosságért kivégzett Koma Mária, valamint a hivatalosan fegyverrejtegetésért, valójában forradalmi szerepéért halálra ítélt Szívós Géza és Varga József is. Szívósról ráadásul az olvasható a cikkben, hogy a Köztársaság téri pártház ostromakor többeket megölt, noha ítéletében semmi ilyesmi nem szerepel (arra viszont van utalás a peranyagban, hogy sikertelenül próbálta megakadályozni az atrocitásokat).[1] A szerző már a címben – Kétféle jog, kétféle törvényesség – arra utal, hogy az általuk bevezetett statárium „jó statárium”, mert a dolgozók érdekeit védi, szemben a britek „ciprusi terroristák ellen” bevezetett hasonló intézkedéseivel. A felvetés már önmagában abszurd, tekintettel arra, hogy a statáriális eljárás alá vont személyek döntő többsége elítélése idején már semmiféle „rendszerellenes” tevékenységet nem végzett (sokan korábban sem), és a fegyverrejtegetők túlnyomó része nem is használta az elrejtett fegyvereket.
Első ránézésre a szentendrei Kauer Sándor pere sem kapcsolódik szervesen a forradalomhoz, alaposabb olvasatra viszont több érdekesség is felbukkan, sőt az eljárás tökéletesen példázza a korabeli bíráskodási gyakorlatot, ami nem egyszer feltételezéseket kezelt tényként és a vádnak megfelelően válogatott a bizonyítékok között. Kauer ügye amiatt is érdekes, mert a pisztoly mellett egy „ellenséges tartalmú” röplapot is találtak nála. Izgatás miatt nem emeltek (rögtönítélő eljárás keretében hivatalosan nem is emelhettek) ellene vádat, de a két vers miatt a bíróság úgy látta, nem megtévedt munkással, hanem ellenforradalmárral van dolguk. A röplapozás önmagában is súlyos börtönéveket vonhatott maga után, de Kauer az ítélethirdetésig nem tudhatta, hogy „csak” szabadságvesztésre vagy halálos ítéletre számíthat.
Kauer Sándor 1933. november 14-én született Budapesten, családja később Szentendrére költözött. Apja néhány hold földön gazdálkodott, anyja takarítónő volt. Vasesztergályosnak tanult, szakérettségit is tett. 1949 és 1953 között a Ganz vagongyárban dolgozott. 1952-ben, miután hat napig nem jelent meg munkahelyén, tervgazdálkodás érdekeit veszélyeztető bűncselekmény címén 3 hónap javító-nevelő munkával és 15%-os fizetéscsökkentéssel büntették. 1953 novemberében vonult be sorkatonai szolgálatra, 1956. november 19-én szerelt le. 1959-es BM nyilvántartólapja szerint 1956. március 2-án engedély nélküli eltávozás miatt tartóztatták le, de ezzel kapcsolatban semmilyen más adat nem szerepel a peranyagban.[2] Egységét 1956. október 28-án vezényelték át Róbert Károly körúti laktanyájukból a Bécsi útra, november 3-án pedig különféle védőállásokba vezényelték őket. Kauert lőszerszállítónak osztották be, de harcban nem vettek részt; november 5-én fegyverezték le őket a szovjetek, ezt követően az alakulat szétszéledt.[3] Mivel a forradalom idején személyi igazolványa és munkakönyve is elveszett, alkalmi munkákból élt. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy január 13-ra volt berendelve állásinterjúra a szentendrei gépállomásra.[4] Érdekesség, hogy a Szentendre 1956-os történetét is feldolgozó Pest megyei monográfiában szerepel egy Kauer Sándor nemzetőr, de nem állapítható meg, hogy az itt említett Kauerről van szó vagy csak névazonosság esete forog fenn. Esetleges tevékenységével, szerepével kapcsolatban nincsenek adatok a szakirodalomban.[5]
A fegyverrejtegetési ügy 1957. január 12-én este kezdődött. Kauer bírósági vallomása szerint aznap moziban volt, majd kocsmázni indult. Lakásuktól nem messze, egy piactéren, egy közkút mellett, az utcai lámpák fényében talált egy pisztolyt és elszórt töltényeket. A Béke italboltban találkozott egy barátjával, Steigler Nándorral, és megivott 2-3 deci bort. (Kauer korábban 1 litert már megivott otthon).[6] Amikor hazaindultak, megemlítette barátjának, hogy fegyver van nála, egyik vallomása szerint meg is mutatta neki a pisztolyt.[7] Balszerencséjére a kocsmában verekedés tört ki (amelynek egyik főszereplője egy rendőr százados volt), valaki pedig lövöldözött a városban (ez sem volt ritkaság akkoriban, például Vácon is több ilyen eset történt, lásd a „kőhídi csatáról” megjelent írásunk), így a karhatalom nagy erőkkel szállt ki a helyszínre.
Kauer és a tanúk vallomása innentől eltér egymástól. A vádlott szerint már mintegy 100 méterre voltak a kocsmától, amikor megállították őket a rendőrök (akik barátját ismerték, mert keresztnevén szólították). Igazoltatták őket, majd Kauert meg is motozták, ami során megtalálták nála a fegyvert. A bíróságon azzal védekezett, hogy nem akarta elővenni a pisztolyt, nehogy támadásnak higgyék, ahogy a belső zsebéhez nyúlkál. Steigler vallomása szerint a verekedés miatt kiérkező rendőrök kérdezgették, hogy van-e náluk fegyver; ő nemmel válaszolt és elengedték, de Kauert megmotozták. Megemlítette, hogy
„mutatott nekem lázító verset vádlott. Az unokabátyámnál voltunk, ott olvasta fel 3 monk (sic!) előtt.”[8]
Mielőtt folytatnánk a per ismertetést, tegyünk egy kis kitérőt, hogy miért is számított súlyos bűncselekménynek a röplapozás és mi volt a jelentősége a titokban terjesztett híreknek, felhívásoknak. A fegyveres harcok befejezése után a forradalom jelszavait és szellemiségét egyrészt a munkástanácsok, másrészt különféle kisebb csoportok vitték tovább. Utóbbiak természetesen illegálisan működtek, és házilagos módszerekkel röplapokat, verseket, vagy „körleveleket” terjesztettek, a falakra pedig politikai tartalmú jelszavakat festettek. A legismertebb ilyen csoport a Péterfy utcai kórházban működött Angyal István vezetésével, de például Szegeden és Kecskeméten is alakultak röplapozó diákcsoportok. 1957 februárjáig a különféle csoportok igyekeztek egymással is kapcsolatba lépni (a később szintén kivégzett Péch Géza például a debreceni egyetemistákkal), lehetőségeik ugyanakkor egyre szűkültek. Amíg nyitva volt az osztrák határ, sőt egy ideig utána is tartották a kapcsolatot a Bécsbe menekült forradalmárokkal; Péch is többször volt Ausztriában, és a később hozzá hasonlóan kivégzett Renner Péter is onnan érkezett vissza, hogy valamiféle ellenállást szervezzen Budapesten. Pereikben ezek a „nyugati kapcsolatok” képezték a hűtlenségi (kémkedési) vádak alapját.
A munkástanácsok felszámolása, az egyre nagyobb számú letartóztatás, az újjászervezett határzár, az egyre fokozódó megtorlás és a társadalom megfélemlítése nagyon megnehezítette, szinte lehetetlenné tette az ellenállást. Nagyszabású, klasszikus értelemben vett mozgalom nem is alakulhatott ki, egyének, kisebb csoportok ugyanakkor még sokáig folytatták a fegyvertelen küzdelmet. Ennek egyik szimbóluma lett a MUK, vagyis a Márciusban Újra Kezdjük. Miután országszerte (társadalmi helyzettől függetlenül) működött ez a fajta ellenállás, a kádári hatalom jól szervezett, országos mozgalomként tekintett a MUK-ra, noha sokkal inkább beszélhetünk egyének/csoportok kétségbeesett utóvédharcáról. Több perben ezzel (vagy ezzel is) indokolták a súlyosabb ítéletet vagy a karhatalom brutális fellépését, mondván az „ellenforradalmárok” még hónapokkal a forradalom leverése után is szervezkednek.
Ahogy azt már írtuk, a röplapok és nem hivatalos hírek terjesztése önmagában komoly kockázattal járt, az ellenállók börtönbüntetést és egész életükre kiható hátrányokat (pl. összes gimnáziumból-egyetemről kizárás) kockáztattak. Az ELTE joghallgatója, Komáromi Kornélia néhány szórólap és falakra festett üzenet miatt első fokon két és fél, másodfokon hat év börtönt kapott, továbbá az egyetemről is kirúgták.[9] A röplapozás több szervezkedési ügyben is külön vádpontként, de legalább is súlyosító körülményként bukkant fel, például a kivégzett Szelepcsényi István és társai perében, vagy akár a Balogh József és társai elleni perben. Utóbbi ügy külön érdekessége, hogy kézírásos röpcédulákat terjesztettek.
A röplapok tartalma sokféle lehetett: a pár szavas felhívásoktól („Sztrájk!”, „Ruszkik haza!” „Vesszen Kádár!”) a komolyabb verseken, elemzéseken át egész a nem hivatalos híradóig. Ez utóbbiakból értesülhetett például a lakosság arról, hogy a szovjetek százasával deportálnak főleg fiatalokat. Már önmagában az, hogy az ilyen hírek terjedtek is példázza az országszerte meglévő szovjet- és Kádár-ellenességet. Az, aki megtalálta és továbbította a deportált fiatalok által a vagonból kidobott üzenetet, vagy a vasutas, aki mesélt erről a kocsmában, mind nagy kockázatot vállalt, akkor is, ha amúgy nem volt kapcsolatban semmiféle ellenállócsoporttal.
A Kauer Sándornál talált röplapon egy Köszöntő című verset olvashatunk, amelynek hatodik versszakaként szerepel a külön is ismertté vált „Hruscsov-miatyánk”. Ez utóbbi igen ismert, de általában önmagában terjesztették és több változata is ismert Nógrádtól Miskolcon át Szentendréig. (A Hruscsov-miatyánk változatait lásd például itt vagy itt). Felbukkan több peranyagban is, volt, hogy egy kutatási napon a vizsgált tizennyolc perből háromban szerepelt a bizonyítékok között. Elképzelhető, hogy a röplap írója két verset gyúrt egybe. A szöveget változtatások nélkül közöljük.
Köszöntő
I.
Köszöntünk téged oh dicső sereg.
Méltó volt hozzád az eljátszott szerep.
S hogy fasiszták ellen vívtatok háborút,
Tanú; száz néma gyár, a kórház és a nagykörút.
II.
Távozás, Szabadság mily Pazar ötletek,
Harckocsikkal ismét gyilkolni jöttetek.
Volt gyárosok ellen, kitűnő volt remek
Tanú; a munkásság és sok halott gyerek
III.
Jó szovjet vitézek mi hálát rebegünk,
Mert így lett gyászosabb szomorú életünk.
Volt földesúr itt már nem kér vissza tanyát,
Tanú; a munkásság és a síró anyák.
IV.
Mesét is hoztatok rút őszbe tavaszt,
Azért harcolunk mert uszít egy régi kaszt.
Hogy rádöbbent a nép hazugra nem adunk,
Tanú; a bizonyság hogy hívő nép vagyunk.
V.
Megbocsájtjuk néktek szegény szovjet tömeg,
De az ki most magát magyarnak játsza meg.
Zsoldotokban gyilkol hűségel néz rátok
Verje meg az Isten szálljon rá az átok
VI.
Miatyánk Hruscsov, ki vagy a Kremlben,
Átkoztassék meg a te neved.
Miképen Moszkvában azonképen Pesten.
Ne vidd el a mi népünket, de bocsájtsd el a mi foglyainkat,
Miképen mi is elbocsájtjuk a megszálló csapatokat.
Ne vigy minket Szibériába, de szabadíts meg az oroszoktól.
Mert tied az ország és a hatalom, de nem mindörökké.
AMEN.
A versben jól megfigyelhetőek egyrészt a forradalom és az azt követő időszak követelései (szovjetek kivonása, deportálások leállítása, politikai foglyok elengedése), másrészt a „hivatalos változat” is. Eszerint az „ellenforradalmat” az addig bujkáló tőkések, kulákok és fasiszták robbantották ki, és természetesen a bevetett szovjet katonáknak is ezt a verziót adták be. Külön érdekesség a megszállókkal együttműködő „muszkavezetők” elátkozása. A Köszöntő című vers egy másik változata, a Hruscsov-miatyánk nélkül (ez is mutatja, hogy ezek a költemények akár szájhagyomány útján is terjedtek, pl.: valaki hallotta, megjegyezte és otthon leírta) olvasható Rákóczy Rozália a forradalom után megjelent röplapokat bemutató tanulmányában is.[10]
Kauer elmondta, hogy a verset egy kislánytól kapta még karácsony előtt. Ezt követően teljesen belezavarodott vallomásába (vagy nem állt össze a politikai nyomozók által kitalált (?), sugalmazott (?), kiszínezett (?) történet; ekkor említette, hogy meg is mutatta a fegyvert barátjának, illetve hogy korábban máshol is italoztak. Innen mentek a Békébe, majd hazaszaladt vacsorázni, majd visszatért az italboltba. Ez a „belezavarodás” ugyanakkor egy cseppet sem meglepő, ráhatás nélkül se. Az őrizetbe vétellel, kihallgatással eleve együtt jár egy rendkívüli, stresszes állapot, ami sokkal érzékenyebbé teszi az embert. Ezzel a vizsgálótisztek is tökéletesen tisztában voltak, sőt, rutinos nyomozóként (az állomány mintegy 80%-a az 1953-ban papíron felszámolt ÁVH és elődszervezetei kötelékéből érkezett) megvoltak a módszereik a gyanúsítottak (és tanúk) összezavarására, a számukra kedvező vallomások „beszerzésére”. Itt nem feltétlenül fizikai erőszakra kell gondolni – a peranyag, ellentétben számos 56-os eljárással, nem tartalmaz erre utalást – elég volt egy jól időzített fenyegetés vagy ígéret („ismerd be, és hamarabb szabadulsz”), vagy egy keresztkérdés. Ezekkel a módszerekkel sokszor „tapasztalt”, politikai ügyek miatt éveket börtönben töltő (tehát a rendszert ismerő) embereket is „csőbe tudtak húzni”. Ezt követően hangzott el a tárgyalás kulcsmondata. Az egyik bírósági ülnök (nincs nevesítve) kérdésére Steigler elmondta, hogy
„én a karhatalmat figyelmeztettem, hogy van vádlottnál fegyver. Kb. 15 méterre vettem észre a karhatalmat.”[11]
Kicsivel később, az ügyész kérdésére kifejtette, hogy a piactér szóban forgó részén már korábban is találtak fegyvert.
„Kis kockákból van az úttest, úgy emlékszem száraz volt az este. A karhatalommal már a Béke étterembe találkoztam. A Békén kívül szóltam a rendőr törzsőrmesternek, hogy vádlottnál fegyver van.”[12]
Azt tegyük hozzá, hogy a statáriumot elrendelő jogszabály a feljelentési kötelezettség elmulasztását is büntette; elképzelhető, hogy Steigler az ettől való félelmében jelzett a rendőröknek. Az említett törzsőrmester, Varga Mátyás is tanúskodott a tárgyaláson. Vallomása szerint a verekedéshez mentek ki, és közben kapták a hírt, hogy a Béke vendégei közül többeknél fegyver van. Miközben a fegyvereket keresték, lövést hallottak; elrohantak a lövés irányába, de miután nem sikerült elkapniuk a lövöldözőt, visszamentek a kocsmához.
„Nekem szóltak, hogy van vádlottnál fegyver. (…) Az út akkor este jeges lerakódott volt. (…) a Béke előtt közölte Nándi velem, hogy vádlottnál fegyver van. (…) A piactér elég világos, meg lehet látni az úttesten egy pisztolyt.”[13]
A köztük lévő régi ismeretségre utal, hogy a törzsőrmester a tárgyaláson is csak Nándiként említette Steiglert. Varga vallomásával egybevágott a szintén jelen volt Faragó József főhadnagy vallomása, aki szerint Puss (szerepel Pusch néven is) törzsőrmester motozta meg Kauert, és az elkobzott fegyver tiszta volt. Puss törzsőrmestert nem hallgatták ki a tárgyaláson.
És hogy miért idéztük a tanúk időjárásra és a fegyver tisztaságára vonatkozó nyilatkozatait? Azért, mert az ügyészi indítvány nyomán a bíróság később tényként fogadta el, hogy Kauer a fegyvert nem ott és akkor találta, ahol vallomásában szerepel. Ezt persze nem sikerült bizonyítani, ahogy azt sem, hogy másnap tényleg le akarta-e adni a pisztolyt a rendőrségnek. Az ügyész perbeszéde szerint
„aznap este sötét volt, az út sötét volt, hó nem volt, és a pisztoly is fekete, nem lehet csak úgy észrevenni, vagy pedig akkor más is megtalálhatta volna. Vádlottnak a belső zsebében volt a pisztoly és nem volt földes. (…) Az is lehetséges, hogy vádlott is adott le lövést akkor este. Ugyanis 14. drb. lőszer van a TT. pisztolyhoz, és csak 13-at találtak a vádlottnál.”[14]
A hivatalos változat szerint Kauernél fegyver volt, és a statáriális bíráskodás szabályai nem adtak lehetőséget mérlegelésre, ugyanakkor a fentiek súlyosító körülményként jöhettek szóba, ami a büntetés mértékét (10 évtől halálos ítéletig) komolyan befolyásolhatta. Az, hogy a fegyver nem volt földes, nem jelent semmit, azt Kauer és a törzsőrmester is zsebre tette, utóbbi megjegyezte, hogy az ő zsebében is „megtisztulhatott” a pisztoly. Ha meg jeges volt az amúgy is macskaköves út, úgy sok szennyeződés nem kerülhetett a fegyverre. Az a feltételezés, hogy Kauer lőtt azon az estén, beleillik abba a módszerbe, hogy a hatóságok igyekeztek ilyen módon is „összevonni” ügyeket, és a felderítetlen eseteket már „meglévő” vádlottak nyakába varrni. Az indoklás pedig teljesen abszurd: hivatalosan valóban 14 lőszer (2 tárban) járt a TT-hez[15], de a forradalom idején finoman szólva sem mindig a hivatalos metódus szerint vételeztek fegyvereket. Az ügyészt az sem zavarta, hogy a bűnjeljegyzékben csak egy darab tár szerepelt, a többi lőszer így mindenképp ömlesztve volt.
Kauer Sándort 1957. január 18-án, a tárgyalás napján 12 év börtönre és 6 év egyes jogaitól való eltiltásra ítélte a Budapesti Helyőrség Katonai Bíróságának Kiss István Gábor hadbíró százados vezette tanácsa. Az ítéletben már úgy szerepel, hogy Kauer a pisztolyt „az októberi események után Szentendrén ismeretlen körülmények között” szerezte és a lőszerekkel együtt lakásán rejtette el. Említésre érdemes, hogy az ismeretlen körülmények között szófordulat sokszor utal arra, hogy a cselekmény, vagy egyes mozzanatai tisztázatlanok: vagy nem volt lehetséges, vagy meg sem kísérelték az események rekonstrukcióját, gyakorlatilag csak elfogadták a számukra legkényelmesebb változatot (az „októberi események után” kitétel is erre utal). A bíróság szerint 1957. január 12-én, kissé italos állapotban magához vette a pisztolyt, és így indult kocsmázni, amikor is a fentebb részletezett körülmények között lebukott. „A motozásnál ugyancsak megtalálták vádlott zsebében a bűnjelként lefoglalt gúnyverset, amely lázításra alkalmas.”[16] Kauer végig kitartott amellett, hogy a fegyvert az események előtt közvetlenül találta és azt másnap be akarta szolgáltatni. A bíróság ezt azzal az abszurdnak tűnő indoklással utasította el (holott ellentétes bizonyíték nem került elő), hogy a fegyver csőre volt töltve és nem volt biztosítva – azért arra kicsi az esély, hogy valaki hónapokig így tartsa a pisztolyát – és mert a kocsmában megjelenő rendőröknek leadhatta volna.
„Mindezen körülmények és vallomások azt bizonyítják, hogy vádlott a fegyvert nem találta, hanem már korábbi időktől rejtegeti és a statáriális rendelet ismerete ellenére nem szolgáltatta be.”[17]
A perről szóló rövid sajtóhír is érdekes, mert az eggyel tovább lépve azt sugallja, hogy Kauer a verekedés miatt szaladt haza az október óta rejtegetett fegyveréért.
„Kauer Sándor 24 éves szentendrei vasesztergályos októberben ismétlőpisztolyt és 14 töltényt szerzett. Január 12-én, az esti órákban, ittas állapotban az egyik szentendrei italboltban tartózkodott. Mivel verekedés készült, hazaszaladt fegyveréért- és azt magával vitte. Ez- a karhatalom tudomására jutott. Amikor megmotozták, a fegyvert csőre töltve találták. Zsebében ezenkívül izgató tartalmú röpirat is volt. A bíróság 12 évi börtönre és hatévi jogvesztésre ítélte.”[18]
Jól látható, hogy a bizonyít(hat)atlan feltevésből hogy lett „tény” előbb az ítéletben, és mindezt hogy tálalta és karikírozta sokkal nagyobb üggyé a sajtó, hogy minél kedvezőtlenebb színben mutathassa be az „ellenforradalmárokat”.
Ahogy említettük, Kauer ennek ellenére „viszonylag olcsón” megúszta, hiszen könnyen kiszabhattak volna rá halálos ítéletet is; Tóth Györgyöt például a forradalom után közel egy évvel végezték ki fegyverrejtegetés miatt, pedig jóformán használhatatlan fegyverei voltak csak. Az 1957. április 8-án kivégzett Pólya Ferenc sem használta sosem a nála lefoglalt géppisztolyt, viszont (teljesen alaptalanul) összefüggésbe hozták a MUK-kal. Kauer végül 1960. március 31-én szabadult az Elnöki Tanács kegyelmével. Azt persze nem tudjuk, hogy a röplap mennyiben befolyásolta az ítéletet (a minimum 10 év volt, így legfeljebb két évvel), az ugyanakkor biztos, hogy hatással volt a vádlott megítélésére.
A perben jól megfigyelhető, hogy milyen megalapozatlanul, feltevéseket tényként kezelve, sokszor „előre gyártott” koncepciókat követve folyt az ítélkezés, elsősorban a fegyverrejtegetési ügyekben. Az általam eddig vizsgált „sima” köztörvényes pereknél (pl. a lakótársnőjét brutálisan meggyilkoló, majd baltával feldaraboló Koma Mária vagy Debrecen környéki tanyavilágot fosztogató-terrorizáló Lakatos Péter és társai) alaposabban jártak el mind a nyomozók, mind az ügyészek és bírák. Kauer ügye rámutat az ítélkezés esetlegességére is; egyes esetekben megmaradtak a szikár tényeknél, de ahogy Kauernál vagy Pólya esetében is, az igazságszolgáltatás „legendagyártásba” kezdett, ami sokszor vezetett súlyosabb ítéletekhez. A statárium, illetve a fegyverrejetegetés önmagában „ingoványos terepnek” számít, hiszen a papíron egységes szabályozás ellenére, teljesen esetlegesen szabták ki a büntetéseket. Sátoraljaújhelyen volt olyan fegyverrejtegető, akit „csak” internáltak, Somlay (az iratokban Somlai) István rendes eljárásban első fokon hat évet kapott, a nyíregyházi Tomasovszky András pedig három hónapot. Később mindkettejüket halálra ítélték, de nem fegyverrejtegetés, hanem forradalmi szerepük miatt (Nyíregyháza 1956-os történetéről és Tomasovszky András vezető szerepéről bővebben lásd itt, lánya visszaemlékezése pedig itt olvasható). Mindez mutatja egyrészt a hatalom bizonytalanságát 1957 első hónapjaiban, másrészt azt, hogy az elsődleges cél (a fegyverek begyűjtése mellett) a megfélemlítés volt. /A kiszabott halálos ítéletek bűncselekmények szerinti megoszlásával kapcsolatban lásd: Szakolczai Attila: Újabb fejezetek a kádári megtorlás történetéből. Halálos ítéletek fegyveres harcokban való részvételért és más, ellenforradalminak tekintett cselekményekért. In: Horváth Miklós (szerk.): Fejezetek az 1956-ot követő megtorlásról interdiszciplináris megközelítésben. Végrehajtott halálos ítéletek (i)gazságügyi szakértői közreműködéssel? Argumentum, Budapest, 2024. 171–231./
A Kauer-per másik tanulsága, hogy sokszor a „legbanálisabbnak” látszó ügyek is tartogathattak meglepetéseket, legyen szó a forradalom utáni (i)gazságszolgáltatás működéséről vagy éppen ismeretlen/új változatú forradalmi röpcédulákról.
A cikk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közreműködésével készült.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] Nezvál Ferenc: Kétféle jog, kétféle törvényesség. Népszabadság 1957. március 2. 3. o.
[2] Értesítőlap – Kauer Sándor. Kauer Sándor pere, Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága, Hadtörténelmi Levéltár 2053/1957.
[3] Tárgyalási jegyzőkönyv 2–3. o. és Ítélet 2. o.
[4] Kauer Sándor gyanúsítotti kihallgatása 3. o.
[5] Balázs Gábor – Borbély Rita Katalin – Kiss Anita (szerk.): 1956 Pest megyében I. – Pest Megye Múltjából 10. Pest Megyei Levéltár, Budapest, 2006. 180.
[6] Rendőrségi vallomása szerint a kocsmában ivott meg 6-9 decit. Kauer Sándor gyanúsítotti kihallgatása 3. o.
[7] Tárgyalási jegyzőkönyv 4. o.
[8] Tárgyalási jegyzőkönyv 4. o.
[9] Tóth Bálint: Akik márciusban újrakezdték (volna) In: Balogh-Ebner Márton – György Sándor – Hajnáczky Tamás: Nem mindennapi történelem – Válogatás a Napi Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból I. Gondolat Kiadó, Budapest, 2017. 153–164. o. 159. és 162. o.
[10] Rákóczy Rozália: 1956-os röplapok a Hadtörténeti Múzeum kisnyomtatvány-gyűjteményében 2. rész. Hadtörténelmi Közlemények CXIII. évf. 1. sz. (2000), 1004–1038. o.
[11]Tárgyalási jegyzőkönyv 4. o.
[12] Tárgyalási jegyzőkönyv 5. o.
[13] Tárgyalási jegyzőkönyv 5–6. o.
[14] Tárgyalási jegyzőkönyv 6. o.
[15] A fegyver tárkapacitása 8 lőszer.
[16] Ítélet 2. o.
[17] Ítélet 3. o.
[18] Népakarat 1957. január 19. 2. o.
Felhasznált források és szakirodalom:
Kauer Sándor pere, Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága, Hadtörténelmi Levéltár XI. 22. (Budapesti Katonai Bíróság) 2053/1957.
Tóth Bálint: Akik márciusban újrakezdték (volna) In: Balgh-Ebner Márton – György Sándor – Hajnáczky Tamás: Nem mindennapi történelem – Válogatás a Napi Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból I. Gondolat Kiadó, Budapest, 2017. 153–164. o.