A kocogás kezdetei a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia

Ezen írásomban annak járok utána, hogyan gyűrűzött be Magyarországra a kocogó mozgalom, milyen cikkek népszerűsítették a futást az 1970-es években, ki volt a sportág nagy népszerűsítője, ezen kívül bepillantást nyerhetünk korabeli futóélményekbe is.Fuss az egészségedért” (Lauf Dich Gesund) nevet viselte az az NDK-s futómozgalom, amelyről 1968-ban tudósított a Képes Sport. A súlyfelesleggel, stresszekkel, keringési zavarokkal és a technikai kultúra egyéb „másodszándékú áldásaival” küszködő művelt világ újra felfedezte a lábát, divat lett a futás.”[1] 1973-ban Magyarországon is rendeztek „Fuss az egészségedért” futóversenyt több vidéki városban és a Tarda-patak völgyében is.[2]

A Képes Sport 1969-ben írt először a „joggingnak” nevezett sportolási lehetőségről, amelyet a szív- és érrendszeri megbetegedéssel foglalkozó orvosok különösen ajánlottak. Magyarországon a szívinfarktusok számának drasztikus növekedése miatt is propagálták e sportot. Bár kezdetben volt, aki furcsán nézett a reggel melegítőben az utcán kocogókra:

„»Jogging« magyarul – taposni, ügetni – bevonult a tömegsportmozgalmak szóhasználatába. A nagyvárosok utcáin, terein megjelent a »Jogger«, a reggeli futkározó, a kocogó. Nem voltak kevesen, akik eleinte megmosolyogták őket és akik autóik ablakát leengedve néhány keresetlen szóval „biztatták” a mellettük elhaladót.”[3]

Roger Bannister, aki 1954-ben elsőként futott le négy percen belül egy mérföldet, a futás népszerűsödését a technikai fejlődéshez is kapcsolta:

„A titok abban rejlik, hogy az emberek egyre elégedetlenebbek a technikai fejlődés alakította életkörülményeikkel, egyre többen fedezik fel, hogy milyen káros lemondani a természet szépségeiről, a fákról, a tiszta levegőről, a vizekről. Most ismét megismerik az emberek ezeket a természeti körülményeket mialatt futnak, és rájönnek, hogy milyen nagy élvezet a kocogás.”[4].

1973-ban Csoma Zsigmond egyetemista számot be futótapasztalatairól:

Felérve a „fennsíkra”, élvezve a magaslati levegőt, szuszogva kocogok el egy összebújó pár mellett. Megriadnak,- de ekkor én már az est fátylába rejtőzve, messze járok. Bal.lábam a jobb után és jobb a bal után, meghatározott ütemben cuppogva toppant a latyakos hóban. Nincs hideg, de leheletem párázik. Rendszertelen fújtatásából látszik, hogy még amatőr vagyok. Tüdőm alighogy megtelik friss levegővel, máris újabbért kapkod. És én csak kocogok rendületlenül.”[5]

1976-ban a kocogás jótékony élettani hatásairól írtak.

Ami a szívizomerősítést, a kitartást illeti, a kocogás nagyon meghálálja a befektetett időt, különösen akkor, ha már hetente legalább háromszor futunk. Ez az adag szép lassan leszedi a fölösleges kilókat is, amelyeket annyi középkorban élő ember cipel.”[6] 

Mányoki István öt év futótapasztalatait összegezve azt ajánlotta, hogy tavasszal vagy kora nyáron kezdjenek neki az edzéseknek, télen csak az időjárás függvényében fussanak.[7] 1977-ben így definiálták a kocogást:

Olyan öntevékeny sportolás, lassú futás, poroszkálás, amely minden körülmények között, mindenki számára űzhető.”[8]

József Attila utca, háttérben a Paulay Ede utca torkolata a Bajcsy-Zsilinszky útnál.
A hosszútávfutó magányossága…Bajcsy-Zsilinszky út, 1966 (Lencse Zoltán/FORTEPAN)

Ezzel szemben a Képes Sport olvasóinak az őszi kezdést ajánlották:

A nyári szabadság után, mielőtt a hideg, esős idő beáll, el lehet kezdeni a rendszeres kocogást, mert még rendelkezünk azokkal a tartalékokkal, amelyeket napfényben, a vizek mellett szereztünk meg.”

A kocogás melletti érvek voltak: örömet okoz, szolgálja az egészséget, jó szórakozás barátokkal együtt. Az olvasók arra vonatkozóan is kaptak tanácsot, hol és mikor kocogjanak:

„Ne szégyellje, ha az utcákon vagy tereken kocog. Válasszon ki egy csendes időszakot, amikor nincsen kitéve élcelődésnek. Később, amikor már rendszeresen fog kocogni, észre sem veszi a „cikizőket”.[9]

1979-ben egy olyan pszichiáterről számolt be az újságíró, aki futás közben gyógyította pácienseit, ez nem esett nehezére, mert eredetileg maratoni futó volt.

Thaddeus Kostrubala kaliforniai pszichiáter öt éven át együtt futott a pácienseivel, illetőleg futva — ha nem is gyorsan — gyógyította őket. Szerinte a lassú, kitartó futás (ha úgy tetszik, kocogás) beszédesebbé teszi a pácienst, sőt még a társadalmi gátat is áttöri a mindentudó gyógyász és a passzív páciens között.”[10]

1979-ben a Képes Sport újságírója, aki maga is kocogott, megosztotta olvasóival kedvenc, futással kapcsolatos idézetét.

„Peter Snell, a háromszoros olimpiai bajnok új-zélandi atléta: „Ha szakad az eső és te félig sárosán botladozol, már abban is különös örömet találhatsz, hogy te mégiscsak itt vagy, a többiek meg sehol sincsenek.” Ezzel és ehhez hasonló idézetekkel erősítem.”[11]

Nehezített verzió: gázálarcban, terepen, 1972. (MHSZ/FORTEPAN)

1980-ban a kocogás mellett érv volt, hogy különösebben nem felszerelés-igényes:

„Az öntevékeny testedzésnek ez a formája azért terjed világszerte rohamosan, mert alig igényel felszerelést. Egy cipő (hajlékony talpú, de a lábat megfelelően tartó), egy nadrág, a hűvösebb napokon melegítő, egy mez és máris elkezdhetjük a rendszeres edzéseket.”[12]

1981-ben a téli futással kapcsolatos tanácsokat is olvashattak az érdeklődők:

A téli futóöltözék kulcsa: viseljünk olyan kevés holmit, amilyen keveset csak tudunk – éppen eleget ahhoz, hogy kellemes melegen tartsuk testünket.”[13]

1984-ben jelent meg magyarul James Fixx Kocogók könyve, amely alapirodalomnak számított.[14] Magyarországon a kocogás nagy népszerűsítője Monspart Sarolta tájfutó, aki számos fotóklubot, futóeseményt szervezett az 1970-es és 1980-as években is. Sokan neki köszönhetjük elköteleződésüket a futás iránt. 1980-ban nagy interjút közölt vele a Budapest című lap, Nekem a futás a szabadság címmel, amelyben beszélt a futás népszerűsítésről is:

A futás feloldja, enyhíti a magányt, az edzés, a verseny közösségbe helyez. Szeretem az edzést. Rendkívül változatos. (…) Azt szeretném, hogy ne csak nekem legyen jó, mások is ismerjék meg a tájfutás szépségét, általában a sportot. A skandináv tömegversenyek mintájára megszerveztük a futóversenyt a Normafánál. „Hülye vagy, mit töröd magad, senki se lesz ott” — mondogatták. Több mint 2500-an futottak.”[15]

Az 1980-as években egyre népszerűbbé vált a kocogás, ez az egyre egészségtudatosabb életvitelnek és annak is köszönhető volt, hogy egyre többen akarták nemcsak karban tartani magukat, hanem ideális testsúllyal is élni középkorúként is.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek

[1] Képes Sport, 1968. augusztus 20. 12.

[2] Magyar Ifjúság, 1973. szeptember 28. 7.

[3] Képes Sport, 1979. november 6. 20.

[4] Uo.

[5] Kertészmérnök, 1971/3. 21.

[6] Képes Sport, 1976. május 18. 29.

[7] Népsport, 1972 december 9. 4. o.

[8] Képes Sport, 1977. szeptember 27. 29.

[9] Képes Sport, 1979. november 6. 21.

[10] Korunk, 1979/1-2. 149.

[11] Képes Sport, 1979. december 4. 13.

[12] Képes Sport, 198. március 4. 14.

[13] Képes Sport, 1981. november 24. 23.

[14] Képes Sport, 1984. július 3. 11.

[15] Budapest, 1980/május 32.

A nyitóképen futóverseny a Rákos-patak partján 1969-ben a Tanácsköztársaság 50. évfordulójára (Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény/FORTEPAN)

Facebook Kommentek