Az S. M. S. Szent István elsüllyesztése
A köztudatban ma is a „legmagyarabb hajóként” tartják számon a Szent István csatahajót, amelyet 1918. június 10-én, első komolyabb bevetésén, Premuda közelében az olasz MAS-15 és MAS-21 torpedóvető motorcsónakok torpedókkal elsüllyesztették. Az 1087 fős legénységből 4 tiszt és 85 matróz vesztette életét. A támadás meglepetésszerűsége és a hajó gyors elsüllyedése miatt több konteó és megalapozatlan állítás is felmerült az árulástól a hajó rossz torpedóvédelméig. Az olaszok akkora fegyverténynek tartották sikerüket, hogy azóta is június 10. náluk a haditengerészet napja.
Bár a császári és királyi flotta sikerrel hajtotta végre fő feladatát, vagyis a partok védelmét, a nagyobb hajók (így a négy Viribus Unitis osztályú dreadnought is) alig jutottak lehetőséghez. 1918 elejére az általános válság és a fokozódó nehézségek nyomot hagytak a hajókon és kikötőkben unatkozó, egyre rosszabb körülmények között élő tengerészek morálján, hangulatán is – a rendszeresen bevetésre járó kisebb hajók személyzete ez alól kivételt képezett. Az elégedetlenség a február elején lezajlott cattarói matrózfelkelésben mutatkozott meg a legmarkánsabban – a korábbi vélekedéssel ellentétben a lázadásnak elsősorban szociális, és nem politikai/nemzetiségi okai voltak – ami elhozta Maximilian Njegovan flottaparancsnok leváltását is. Az új vezető, Horthy Miklós ellentengernagy az egyetlen lehetséges utat választotta a tengerészek „felrázásához”, vagyis nagyszabású műveletet tervezett az otrantói zár ellen, a Viribus Unitis osztály bevetésével. Az 1918. június 9-én útnak indult csatahajókat viszont meglepte pár olasz torpedónaszád (MAS-15 és MAS-21), amelyeknek pont a Szent István sikerült eltalálniuk. A MAS-15 parancsnoka, Luigi Rizzo korvettkapitány jelentésében így írta le az esetet:
„Elhatároztam, hogy a lehető legközelebbről támadok, ezért az első csatahajó jobboldalán haladó két romboló között hajóztam át. A tőlem balra eső romboló kikerülése érdekében a sebességemet 9 csomóról, 12 csomóra növeltem.”
„Sikerült 100 méterrel a két romboló alkotta biztosítási vonalon belülre kerülnöm úgy, hogy nem fedeztek fel. Innen, 300 m-es távolságból kilőttem mindkét torpedómat az első nagy hajóra A jobboldali torpedómat az 1. és a 2. kémény közé, a baloldalit pedig balra a tat felé a második kémény mögé. Két fekete vízoszlop tört a magasba. A torpedók másfél méter mélységre voltak beállítva. A csatahajó nem tett kitérő manővert.”
Az olasz naszádoknak iszonyatos szerencséje volt, amibe belejátszott, hogy a kísérő hajókon minden bizonnyal nem a legéberebben figyeltek az illetékesek – később ez adott tápot az árulásos-kémhistóriás történeteknek. Több forrás ír arról, hogy előző nap az olasz légifelderítés kiszúrta, hogy a k. u. k. flotta valami nagyobb akcióra készül – ez így is volt, 1914 óta először futott ki nagyobb kötelék – azt meg jó eséllyel „megtippelték”, hogy a cél az otrantói zár lesz. Sokan kárhoztatják a Viribus Unitis osztály elégtelen torpedóvédelmét, ami bár tényleg nem volt a legjobb – a hajó viszonylag kis mérete miatt nem is lehetett – de nem számított rossznak sem, a hasonló korú francia Courbet és olasz Giulio Cesare osztályokénál például még jobbnak is bizonyult. A torpedóvédő válaszfalat nem a legjobb helyre tették, és az csak kb. 2,5 méterre húzódott a külső burkolattól, hiába mondta Tirpitz admirális, akit felkértek a tervek véleményezésére, hogy ezt át kellene gondolni még egyszer. A hajó megmentésére tett kísérletekről Heinrich Seitz, a csathajó kapitánya így írt jelentésében:
„A lékponyvákkal való munkálatokat nagymértékben megnehezítette a hajó dőlése, valamint az, hogy fennakadtak a lengéscsillapító hosszbordán. Még fáradtságosabb volt a vízmentes rekeszek ajtajainak lezárása. Ez a munka a dőlés és a hajó konstrukciója miatt hosszú időt vett igénybe, de azért befejeződött, mielőtt a víz elérte volna az ajtók alsó széleit. Ezek után vízbetörést észleltünk az V. és a IX. lőszerkamrákban, majd a jobboldali lövegfolyosón. Sok varraton, így a turbinatérben is, víz szivárgott át. Függőágyak és egyéb holmik segítségével itt is megpróbáltunk úrrá lenni a helyzeten. (…) A dőlés egyre nagyobb lett, a jobboldali védfedélzet már a víz alá került. Reich sorhajóhadnagyot a fedélzetre küldtem, hogy sorakoztassa fel a legénységet és intézkedjen a hajóelhagyásra. A felső parancsnoki hídon rajtam kívül – már ahogy azt megfigyelhettem – Masjon sorhajókapitány, Niemann fregatthadnagy, néhány kormányos és a fényszórókezelő legénység maradt. 06.05-kor a SZENT ISTVÁN felborult és 7 perccel később a gerince is eltűnt a víz alatt. Pozíció. kb. 44°16′ É. / 14°13′ K.„
A fő gondot az jelentette, hogy akkoriban még nem nagyon számoltak a torpedókkal, legalább is azzal nem, hogy ennyire hatékony fegyverekké válnak pár év alatt. Szintén problémás volt, hogy a két felrobbanó (két másik is eltalálta, csak azok nem robbantak fel, mindenesetre károkat azért okoztak) torpedó egymáshoz nagyon közel találta el a Szent Istvánt, ráadásul a gépterem és a kazánházak vonalában; a hajó ezt követően még órákig a felszínen maradt – lövegtornyok elforgatásával és a személyzet bal oldalra vezénylésével igyekeztek meggátolni vagy lassítani a hatalmas, kb. 35 fokos jobbra dőlést, sikertelenül – és csak a kazánok és a gépterem közötti válaszfalak átszakadása után süllyedt el. A kötelék másik csatahajója, a Tegethoff, igaz kissé megkésve, de megpróbálta vontatókötélre venni a Szent Istvánt, hogy legalább Premuda mellett partra futtassák, de végül nem járt sikerrel.
Hogy mennyire nem volt a korszak viszonylatában gyenge a hajó páncélzata, azt jól mutatja, hogy az eggyel nagyobb, de hasonló korú brit HMS Audacious 1914 októberében egy aknától süllyedt el – igaz, az nagyon szerencsétlen helyen robbant fel – ami jól mutatja, hogy a csatahajók vízvonal alatti védelme nem tartott lépést a „lentről érkező” fenyegetésekkel. Szomorú érdekesség, hogy a Szent István volt az egyik első hadihajó, amelynek pusztulását filmen is rögzítették (a kötelék másik csatahajója, a Tegethoff fedélzetéről), ami lentebb is megtekinthető:
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Felhasznált irodalom:
Bánsági Andor: A SZENT ISTVÁN csatahajó elsüllyedése dokumentumok tükrében Hajózástörténeti Közlemények 2008/2. http://www.kriegsmarine.hu/hk/ba00802f.html#20 (Az idézetek innen származnak)
Csonkaréti Károly: Császári és királyi hadihajók, Hajja és Fiai Kiadó, Debrecen, 2002.
A nyitóképen a Szent István még fénykorában
[…] is. Esett szó a helgolandi és lissai csatákról, felfedezőutakról, kannibálokról, elsüllyedt csatahajóról, elfogott francia tengeralattjáróról és éjjeli közelharcban remekelő rombolókról is. A […]