A Vinland-térképről – kérdőjelek egy különös kompiláció körül

A  háromszázezer dollárért megvásárolt, majd a Yale Egyetem számára adományozott térkép az első, vele kapcsolatos tudományos kiadvány 1965-ös megjelenése óta megosztja a kutatást. Az 1957-ben előkerült, Észak-Amerika és Grönland partjait feltüntető Vinland-térképet többen Amerika legkorábbi ábrázolásának tartják. A kutatásban a legutóbbi időkig hagyományosan a 15. század első felére tették készítésének korát, azonban a fenti datálás kétségeket ébreszt: igen valószínű, hogy hamisítvánnyal van dolgunk.

Szögezzük le, hogy nem egyedül a térkép hitelessége kérdőjeles, hanem az előkerülése is; legkorábbi őrzési helyéről, eredeti tulajdonosairól nem sokat tudunk. A Vinland-térkép köztudottan egy olasz könyvkereskedő, a könyvlopás miatt büntetett előéletű Enzo Ferrajoli de Ry kezéből való, aki pontos felvilágosítás helyett kitérő választ adott portékái eredetéről, ugyanakkor az 1950-es évek második felében értékes kódexeket tulajdonított el a spanyolországi zaragozai katedrális könyvtárából, melyeket az európai műkincspiacon értékesített.[I] Hozzá kell tennünk, hogy sem Enzo Ferrajoli, sem a könyvvel a Yale Egyetem térképgyűjteményét megkereső Laurence Witten nem volt képzett történész.

Meg kell jegyeznünk, hogy a térkép középkori keletkezése, illetve modern kori hamisítvány mivolta nem zárja ki egymást. Ha a térkép keletkezési körülményeitől függetlenül középkori szöveges leírásokra, középkori kartográfiai hagyományokra megy vissza, úgy bizonyos forrásérték akkor sem tagadható meg tőle, ha a középkornál későbbi kompilációval van dolgunk. Továbbá az sem elképzelhetetlen, hogy az Óvilágról még a középkorban készült, eredeti térképhez illesztették hozzá a modern időkben a Grönlandot és Vinlandot feltüntető részt.[II]

Róma a Balkánon?

Mivel a Vinland-térkép Európa-centrikus, nyugati kartográfiába illeszkedik (noha koncepciója miatt el is tér attól), a hitelességét vallók szerint észak- és nyugat-európai tradíciókat képvisel, valamint latin nyelvű földrajzi neveket és szöveges leíró részeket tartalmaz, célszerű a térképeken olvasható adatokat a nyugati kultúrkör, az Orbis Latinus történelmi és földrajzi ismereteivel egybevetni. A Vinland-térkép eredetisége ellen szól anakronisztikus, ahistorikus névhasználata. Miközben a térkép Róma városát (Urbs Roma néven) Itáliában helyezi el, addig meglepő módon az Észak-Balkán területén, a név szerint fel nem tüntetett Magyar Királyság határaitól délre lokalizálja a Római Birodalmat, Imperium Romanorum néven. Ezzel a terminussal kapcsolatban két probléma van.

Először is: az érett és késő középkor folyamán a nyugati kereszténység területén a Német-római Császárságot tekintették a késő antik Római Birodalom örökösének. Márpedig a korabeli univerzalista felfogás értelmében Római Birodalomból csakis egy lehetett, nem pedig kettő. (Más kérdés, hogy a Német-római Császárságot a késő középkori térképek lapjain Germania névvel tüntették fel, s ezt az elnevezést vették át a kora újkorban készült carták, nyomtatványok, metszetek is.)

További probléma, hogy ha létezett is egy másik Impérium, az véletlenül sem a Balkánon létezhetett. A retroaktív kánon által Bizáncnak nevezett államalakulatot az érett és késő középkori latin világban senki sem azonosította a Római Birodalommal (függetlenül attól, hogy a „bizánciak” következetesen rómaiaknak tartották magukat, ennélfogva a mindenkori bizánci császár a „rómaiak bazileusza és autokrátora”, βασιλεὺς καὶ αὐτοκράτωρ Ῥωμαίων volt). A Konstantinápolyban székelő mindenkori bazileusz a nyugati kultúrkörbe tartozók szemében Imperator Graecorum, azaz a „görögök császára” volt, ilyen titulussal fordul elő diplomáciai emlékekben és a narratív forrásokban.  A középkori Bizánc a nyugati kútfőkben a Graecia, Imperium Graecorum, olykor az Imperium Constantinopolitanum nevet viselte,[III] de nem tekintették Rómának. A „bizánciak” görög nevére számtalan forrást fölhozhatunk, legyen szó Nagy Károly koráról, az I. Ottó követeként Konstantinápolyban megforduló Liutprandról, a keresztes hadjáratok francia és német résztvevőiről, magyar oldalról Béla király névtelen gesztaírójáról, akárcsak Kézai Simonról. A „bizánciak” görögökként való emlegetése visszamenőlegesen is érvényesült: Kézai Gesta Hunnorum et Hungaroruma Bizáncot Görögországnak tekinti, míg a 19. és 22. caput Honorius keletrómai császárt a görögök császáraként említi.

Ha feltételezések gyártásába fogunk, nem zárható ki, hogy a Balkán-félszigetre lokalizált Római Birodalom az 1204–1261 között fennállott, ún. Latin Császárságra utalhat, esetleg bizánci vagy muszlim íráshagyományról (utóbbihoz lásd Rûm, Rumélia) van szó. Azonban feltétételezésekre nem építhetünk feltételezéseket. A fentiek miatt úgy vélem, hogy a fentebb ismertetett földrajzi eltévelyedés nyomós érv a Vinland-térkép modern kori készítése mellett, hisz – valljuk be – középkorban élő nyugati szerző nem keverte volna egymással Rómát és Bizáncot.

A térkép információtartalma és datálása

A Vinland-térkép első ránézésre a középkorban élt európai ember horizontjának kiszélesedését mutatja – de nem csupán Nyugat felé, melyet Grönland és Vinland szigeteinek ábrázolása, továbbá a Leif Eriksson felfedezéséről tudósító, a térkép bal felső sarkában található szöveges leíró rész jelez, hanem Kelet felé is, az eurázsiai nomád világ irányába.

Vannak kutatók, akik a tatárok, mongolok emlegetésére alapozzák a Vinland-térkép eredetiségét. Eszerint a térkép mongol vonatkozású adatai a 13. században élt minorita barát, egyben pápai követ C. de Bridia tatárokról írott jelentésére, az 1247-ben íródott Hystoria [így!] Tartarorumra vezethetők vissza. További közös vonás, melyre elsőként a Yale Egyetem 1965-ben megjelent kiadványa hívta fel a figyelmet, miszerint a Vinland-térkép, a tatárokról szóló jelentés, továbbá a Speculum Historiale c. munka egyazon, 15. századi kódexbe volt bekötve. Az Európa számára a 13. században megjelenő tatárokra vonatkozó adatok a Vinland-térkép szempontjából terminus post quem datálást tesznek lehetővé.[IV] (Tegyük hozzá: Bridia tudósítása jelentős átfedést mutat mind az 1245–47 között a mongol udvart megjáró, Plano Carpini vezette pápai követség jelentésével, mind Benedictus Polonus hasonló alkotásával.[V] A szöveghagyományozódás kérdéseire terjedelmi korlátok miatt nem térhetek ki.)

Alátámasztja-e a térkép tanulmányozása a fenti feltételezéseket? Ami első ránézésre is feltűnő: a térkép névanyagának térbeli eloszlása egyenlőtlen, számos, a középkori Európában jól ismert földrajzi régió, illetve ország nincs feltüntetve rajta. Így Kis-Ázsia és a Kaukázus térségében, valamint a Fekete-tenger környékén és Nyugat-Ázsiában kevés földrajzi név található. Anatólia és a Kaukázus egybemosott területén a Samaca helynév lelhető fel, a rosszul elhelyezett Tanais [Don] folyótól északra az Imperiu[m] Tartarorum látható, közvetlenül a Fekete-tengertől keletre, illetve Kaszpi-tengertől északra a magnus kan, magyarul: nagykán titulus feltüntetése utal a mongol hódítás kiterjedésére, a Kaszpi-tengertől keletre Tartaria Magalica olvasható. A Bizánc, Jeruzsálem és Indica [így!] közötti kiterjedt területet a mongolokra vonatkozó, 13. századból való anekdotikus adatokkal tölti meg a térkép készítője.

Tanulságos, ha a Vinland-térképet összevetjük az 1420-ban elhunyt Pierre d’Ailly Imago Mundi (1410) c. kozmográfiai, asztronómiai munkájában fellelhető világtérképpel:

Első ránézésre feltűnő, hogy bár Pierre d’Ailly merev kategóriákban gondolkodik, amire jó példa a Föld zónákra osztása, klímákra tagolása (egyben túl is lép a középkori sémákon, hisz ábrája a keleti tájolású T-O térképektől ellentétben északi tájolású, továbbá antikvitásbeli földrajzi elméleteket hasznosít, feltüntetve az Egyenlítőtől délre eső, név szerint nem ismert területeket),  összességében precízebb adatokat közöl, mint a Vinland-térkép, valamint a névanyaga is megbízhatóbb, például feltünteti a kaukázusi Albániát, Kilikiát és Arméniát.

Egy kérdés megtárgyalása hátra maradt: honnan valók a Vinland-térkép ázsiai adatai? Úgy tűnhet, hogy a Vinland-térképnek jóval kézzelfoghatóbb párhuzama, előzménye van, mint Hystoria Tartarorum leírása. Pietro Vesconte 1320–1321 körül készült, keletre tájolt mappa mundija, mely az idősebbik Marino Sanuto által szerzett Liber secretorum fidelium crucisban szemrevételezhető, a Kaszpi-tengertől északra az „itt található a nagykán” (eredetiben „h stat magn canis”, saját interpretációmban „hic stat magnus canus”) szövegrészt helyezte el. (Hogy a latinul kutyát jelentő canis szó használata véletlen elírás a kán helyett, vagy a „kutyafejű tatárok” közkeletű képével áll összefüggésben, más lapra tartozik.)

Másfelől épp a mongolokra/ tatárokra vonatkozó adatok szólnak a Vinland-térkép korai keltezése ellen. A középkori térképek, országleírások, földrajzi glosszák sajátossága a névanyag nagyfokú konzervativizmusa, szívóssága, továbbélése. A Scythia, Sarmatia, Pannonia nevek akkor is használatban vannak, amikor a szkíták, szarmaták és pannonok rég kihaltak. Hosszabb idő is eltelhetett, míg a topikus népnevek eltűntek a térképekről, illetve az új népek és országok neve meghonosodott.  Sokatmondó, hogy Pierre d’Ailly fentebb már ismertetett, 1410-ben keletkezett térképének északi részén fejjel lefelé olvashatóan feltünteti a Cumania országnevet is (Franciaországgal és [H]yrcaniával azonos zónában; az északi sarkkör felé haladva Ruthenia és a Regio inhabitabilis, lakhatatlan terület követi),[VI] ellenben nem ír tatárokról, mongolokról. Más szerzők mellett Pietro Vesconte fentebb már említett, 14. századi világtérképe is utal a kunokra, ahogy a 14. században élt John Mandeville útleírása is megemlíti az elnéptelenedett Cumaniát.

A politikai értelemben már a 13. század első felében megszűnt Kumánia nyugati térképeken földrajzi fogalomként a 16. század derekát is megélte, igaz, ekkor már az új hódítók, a tatárok országával azonosították. Érdekességként említeném meg, hogy Robert Thorne 1527-es világtérképe magában foglalja Tartaria Cumaniát is.[VII]

További ellentmondáshoz vezet a Vinland-térkép egyházi, latin műveltségen belüli elhelyezése. Amennyiben a Vinland-térkép információi római katolikus egyházi személyekre vezethetők vissza, akik felhasználták a Keletre irányuló térítések, valamint a mongol káni udvarba eljutó, 1245–47 közötti pápai követküldés során megszerzett adatokat, ahogy azt  Skelton és kollégái hangsúlyozták, problémaként vetődhet fel, hogy a készítők mikor, miként és legfőképpen: miért téveszthették össze Róma birodalmát Bizánccal. Nem lepődünk meg azon, hogy a Grönlandot és Vinlandot emlegető térkép latin nyelven íródott; ugyanakkor kérdésként merül fel, hogy Grönland miért romlott szöveggel, Gronelada néven szerepel rajta.

Következtetésünk: bár a Vinland-térkép adatgazdagnak tűnhet, ez az adatgazdagság egyoldalú és relatív. Függetlenül az eredetiség kérdésétől, a Vinland-térkép által közvetített ismeretanyag minimális;  látszólag impozáns helynévanyaga a helységnevek megtöbbszörözésének és kétes hitelességű helynevek használatának köszönhető, az Európától keletre fekvő térségekre vonatkozó adatmennyisége elnagyolt, kevéssé hasznosítható, az érett és késő középkori térképek között nem tartozik a színvonalasabbak közé. A tatárok egyoldalú szerepeltetése, továbbá a 14–15. századi nyugati forrásokban is megemlített kunok teljes hiánya jobb esetben késő középkori készítésre, rosszabb esetben középkornál későbbi kompilációra enged következtetni. Abból kiindulva, hogy a Vinland-térkép feltűnően kevesebbet mond az Európához közelebbi, a középkori kartográfia szemében jól ismert kis-ázsiai, pontuszi és kaukázusi régiókról, mint az Európától távolabbra eső vidékekről (jelesül Grönland, Vinland, és a Mongol Birodalom), továbbá a készítő a térképen jelzett tatár területeket egyszerűen, átmenet nélkül  hozzácsapja Európához, vitatható forrásértékű fabrikációra vall. A térkép készítője olyan, modern korban élt személy lehetett, aki nem számított a középkori Európa szakértőjének. A térkép kialakítása, információtartalma, aránytalanságai miatt inkább tűnik diákcsínynek, mint magas színvonalú hamisítványnak.

Utószó helyett záró gondolatok

Mind a történésztársadalom, mind  a történelem iránt érdeklődő nagyközönség felfigyelhetett a történetírás bulvárosodására. Állandó jelenség az akadémiai kutatások mediatizálódása, ahol a tömegmédiában való megjelenésnek, a közbeszéd tematizálásának, a figyelem uralásának gyakran nagyobb súlya van, mint a tényleges szakmai teljesítménynek. Itt nem kerülhető meg az internetes oldalak, akárcsak az ismeretterjesztő, népszerűsítő irodalom felelőssége sem. Elgondolkodtató, hogy a hatvanas évek óta hányszor elevenítették fel a „viking világtérkép” keltette médiaszenzációt, a sokadik rókabőrt nyúzva le ugyanarról a témáról. Nem is beszélve azokról, akik mások hátán akarnak a tudomány világában előre jutni.

A véleményformáló média, illetve a népszerűsítő irodalom jóvoltából terjedt el a „vikingek által rajzolt”, „Kolumbusz előtt ötszáz évvel készített térkép” fikciója is. A tatárok szerepeltetése azonban kizárja a fenti, alapjaiban kétes keltezést.

További érdekesség, hogy a térkép hitelességét valló szerzők az objektív tudomány képviselőinek tüntették fel  magukat, miközben a forrás középkornál későbbi keletkezését hangoztató kutatókat feleslegesen perlekedő, a szakmával szemben álló alakoknak állították be. A fenti esetben pont az ellenkezője történt, mint amit megszokhattunk: ugyanis akadémiai körökben az örök kétely és a következetes hiperkritika jegyében épp a történeti források, íráshagyományok kétes mivoltát, megbízhatatlanságát szokás hangsúlyozni, miközben rendszerint a forrásokhoz makacsul ragaszkodókat vádolják tudománytalansággal. A Vinland-ügy kapcsán az egyetemi világ tudós képviselői viselkedtek „alternatív őstörténészként.”

A másodlagos irodalomban mai napig úgy hivatkoznak a Yale Egyetem 1965-ben megjelent, a Vinland-térkép hitelességét tisztázó kiadványára, illetve annak harminc évvel később, 1995-ben megjelent második kiadására, mintha megdönthetetlen álláspontról volna szó. Bár a könyvben megszóló tudósok kompetenciája nem kérdőjelezhető meg (gondoljunk arra, hogy az amerikai egyetem kötelékébe nem tartozó, független szakértőket is bevontak a térkép kutatásába, mint Raleigh Skeltont, a British Museum munkatársát) felmerülhet, hogy a dokumentum eredetiségét valló kutatók a későbbi évtizedekben a mundér becsületét védték, hisz kellemetlen lett volna annak kimondása, hogy egy hamisítványt ismertek el hitelesnek. Kérdésként merülhet fel, hogy egy könyvtolvaj kezéből kikerült, bizonytalan, homályos eredetű dokumentum miként téríthette el évtizedeken át a nemzetközi kutatást. Ennek párhuzamaként említhetjük, hogy nem is olyan régen egy Galileinek tulajdonított könyvhamisítvány éveken keresztül megtévesztette a művészettörténészek krémjét, továbbá ebben az ügyben is érintett volt egy notórius könyvtolvaj.[VIII]

Fentebb rámutattam, hogy az eredetiség, illetve datálás kérdése tisztán a történettudomány eszközeivel is eldönthető. A kézzelfogható tanulság mégis az, hogy az írott kútfőkkel foglalkozó, intézményesült történetírás pozíciói a közelmúltban látványosan, talán jóvátehetetlenül visszaszorultak. A térképpel kapcsolatos szakmai vitában az érdekelt felek hosszú évtizedek óta természettudományos alapon érvelnek. Nevezetesen: az egymással szemben álló tudósok hol a térkép anyagául szolgáló pergamen röntgenvizsgálatára, hol a dokumentum radiokarbonos kormeghatározására hivatkoznak (mintha a pergamen 14231445 közé való datálása nem zárná ki az írás modern kori keletkezését!), hol a térkép készítésénél használt tinta vegyi összetételének vizsgálatára alapozzák az érveiket.  A fenti gondolkodásból az következik, hogy az objektívebbnek tartott természettudományok felülírhatják a szubjektív bölcsészettudományok megállapításait. Hasonló gondolatokra lelünk a magyar őstörténet kapcsán is: nem véletlenül hangoztatják, hogy a bölcsészek saját területükön elérték kutatásuk határait, több eredmény nem várható tőlük, és kérdésként merül fel, hogy a jövőben mi szükség van filoszokra. Ennek megtárgyalása azonban nem jelen sorok írójának feladata.

 A jelen cikkben közölt térképek forrása a Wikimedia Commons.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált irodalom:

[I] Seaver, Kirsten A.: Maps, Myths and Men. Story of the Vinland Map. Stanford, 2004. 98., 91. Ismeretterjesztő igényű munkájában felveti, hogy Ferrajoli könyvek és kéziratok százainak eltulajdonítása miatt ült börtönben: Williams, Robert C.: The Forensic Historian. Using Science to Reexamine the Past. Routledge, 2015. 1617.

[II] A szakmai tisztesség megköveteli, hogy hozzátegyük: már jóval jelen sorok írója előtt, 1997-ben megfogalmazták ezt az állítást: „The authors do not consider the possibility that somebody may have tampered with a genuine medieval map by adding new details to it, thus forging a small but essential part of it: the Vinland part. And yet this is the simplest, most logical way to explain the strange mixture of modern and medieval thinking that characterizes this map.” Lönnroth, Lars: Raleigh A. Skelton, Thomas E. Marston, and George D. Painter. The Vinland Map and the “Tartar Relation,” Foreword by Alexander O. Vietor, New Edition, with an Introduction by George D. Painter and Essays by Wilcomb E. Washburn, Thomas A. Cahill and Bruce H. Kusko, and Laurence C. Witten II. New Haven: Yale Univ. Press, 1995. 395 pages. Alvíssmál 7. (1997), 115–200., 117.

[III] Vö. Robert de Clari: Konstantinápoly hódoltatása. A középkori francia irodalom remekei. I. Ford. Csernus Sándor — Cs. Tóth Annamária. Budapest, Balassi Kiadó, 2013. 17–18., 3. jegyz.

[IV] Skelton, Raleigh A. – Marston, Thomas E. – Painter, George D.: The Vinland Map and The Tartar Relation. Yale University Press, 1965., 19952

[V] Ligeti Lajos: Joannes Ungarus és az 1262. évi mongol követjárás. In: MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei XXXII. (1981), 117137., 126127.

[VI]VII. (scil. clima) nennt: links francia: rechts yrcania; sein Aushängeschild montes riphei wirkt nördlich verschoben. Der anschließende breite Gürtel vor dem Circulus articus ist links wiederum einem Text zur Bewohnbarkeit postklimatischer Zonen gefüllt, es folgen noch die Legenden Ruthenia; Cumania; rechts Regio inhabitabilis propter algorem.” V. den Brincken, AnnaDorothee: Occeani Angustior Latitudo. Die Ökumene auf der Ktimatenkarte des Pierre d’AiIIy. In: Studien zum 15. Jahrhundert. Festschrift für Erich Meuthen. Hrsg. von Johannes Helmrath und Heribert Müller in Zusammenarbeit mit Helmut Wolff. München, R. Oldenbourg Verlag, 1994. 565581., 572.

[VII] Mindez a hazai historiográfiában sem ismeretlen. Utóbbihoz lásd Vásáry István színvonalas kiadványát: Vásáry István: Cumans and Tatars: Oriental Military in the pre-Ottoman Balkans, 1185-1365. Cambridge Universitiy Press, 2005. 141., illetve uo. a 27. jegyz.

[VIII] Viskolcz Noémi: Ó, ez mégsem Galilei! – Egy hamisítás és a következményei. Buksz 27. (2015), 3–4. sz., 259–265.

Facebook Kommentek