I. Világháború Kult 

Gyalogsági harcászat kezdőknek és haladóknak

Az Infanterie greift an!, Erwin Rommel első világháborús kvázi visszaemlékezése (hogy miért érdemes így nevezni, arról később) 1937-ben jelent meg először, majd öt évvel később a magyar olvasók is a kezükbe vehették azt Gyalogság előre! címmel. A következő, reprint kiadás a Luxor Kft. kezelésében jelent meg 1999-ben (jelen sorok írója is ehhez a változathoz jutott hozzá még 2004-ben), 2018-ban pedig – az első világháború centenáriuma okán – a Kard és Penna gondozásában került a boltok polcaira a mű.

Tovább
20. század Forrás I. Világháború 

Az utolsó tárogató

A hadseregekhez ősidők óta hozzátartozik a zene; annak ütemére menetelnek a katonák, és sokáig a csatákban is általában valamiféle fúvós hangszer lelkesítette őket. A különféle indulók ugyanakkor segítették az ellenség-barát felismerést, és nem mellesleg komoly identitásképző szereppel bírtak-bírnak az egyes egységeknél. Erre tökéletes példa a különféle skót ezredek duda-zenéje, de nálunk is ismert például a fehérvári huszárok dala. A zene nem hivatalos vonalon is nagy jelentőséggel bírt: a hangszeren játszó katonák sokszor „koncerteztek” társaiknak, megidézve kissé az otthon hangulatát. Mai cikkünkben egy első világháborús zenész katonáról lesz szó, aki pedig…

Tovább