Az aerobikláz az 1980-as évek Magyarországán

Tóth Eszter Zsófia

Táplálkozzunk egészségesen! Ostromoljuk meg a testünket! Szakítsunk a gyengébb nem mítoszával!- ezek voltak Jane Fonda színésznő, az aerobik feltalálójának jelszavai. Az 1980-as évek elejére egyre egészségtudatosabbak lettek az emberek Magyarországon is. Az egészségkampány egyik háttere a szívinfarktusok okozta korai halálesetek megelőzésének célja volt. Az 1980-as évek elején már – hála a gulyáskommunizmus hatásának is – a fogyókúrák is előtérbe kerültek. A test tudatosabb kezelése, a női szépségelvárásoknak való megfelelési szándék egyik formája volt az aerobik is. E cikkben az aerobik korabeli sajtóvisszhangját tekintem át.

Mi is jártunk a barátnőmmel aerobikra, 12 éves korunktól (1987), a szomszédos művelődési házba. Az edző egy – akkor még – Testnevelési Főiskolára járó fiatal lány volt, mindig lábszárvédőben, fejpánttal, tiszta Jane Fonda imitáció. A zenék meg… aerobikzenék, kazettás magnóról, másolatban. Az edzés olyan volt, mint ezen a videón:

Edzés elején még sokat nevettünk, aztán egyre fogyott a levegőnk… Jane Fonda tornamódszeréről először a Népsport tudósított: a Los Angeles-i edzőterem reggel hatkor nyitott, de már sorban álltak előtte. Este 9-kor zárt. Az edzőterembe járók 80%-a nő volt. Jane Fonda így beszélt a kezdetekről:

Egy filmemhez szükségem volt megfelelő gyakorlatok elvégzésére. Shirley Fonda, a mostohaanyám, elvitt St. George-ba, ahol a filmfelvételek után, sokszor éjszaka, elkezdtem tornázni. Minden edzés után úgy éreztem, hogy legalább egy hétre való energiával töltöm fel magam. Emlékszem, egy hatvan év feletti asszony elmondta, hogy semmiféle gyógyszer nem segített rajta, majd egy orvos tanácsára elkezdett tornászni és most a mennyekben jár. Itt láttam először, hogy az emberek egy-egy tanfolyam után mennyivel jobban érzik magukat. Ekkor határoztam el, hogy az edzés áldásait megismertetem gyerekekkel és felnőttekkel, nőkkel és férfiakkal, minél több emberrel. Egy évvel később megnyitottam az edzőstúdióimat.(…) Én már 45 éves vagyok, de a testem erősebb és ruganyosabb, mint valaha volt, jobban érzem magam és szebb vagyok, mint húszéves koromban voltam! Jól jegyezzék meg a jelszavaimat: Táplálkozzunk egészségesen! Ostromoljuk meg a testünket! Szakítsunk a gyengébb nem mítoszával!”[1]

A Ludas Matyi szerzője aerobikellenes volt 1983-ban:

Az aerobik nevű látványos világcsacskaság nálunk is csatát nyert. Mindenfelé látni gyönyörű szép hölgyeket, akik az okszerűbb ugrándozás céljából visszataszítóan csíkos kötött holmikat húzva végtagjaikra olyanféle hernyónak álcázzák lábszárukat, aminőket öreg kertek diófáin látni.”[2] 

A Népszabadság 1983 júniusában számolt be az aerobik hazai meghonosodásáról:

Az amerikai asztronauták felkészítéséhez ugyancsak alkalmazták e módszert. Nem új tehát az aerobik, legfeljebb a neve, na és persze az üzlet. Talán ez utóbbi teremtette elő szép számú apostolait idehaza is. Igaz, nálunk elmarad az apostolok jövedelme nyugati, társaikétól, de hát a magyar nők nemcsak az ottani beugrókat nem bírnák, hanem — egyelőre — az igazi aerobikot sem.

Nem bizony — mondja Bohus Andrea, aki három éve még válogatott tornász volt. — Legalább egy hónapos tréningre volna szükségem, hogy előírásszerűén végigcsináljam Jane Fonda gyakorlatait. Fokozatosság nélkül ez is, mint minden más fizikai megterhelés, balesetveszélyes. A hazai aerobik az eredetinek csupán szelíd változata, ennek ellenére a köznyelv már „aerobika’ néven illeti. Zokszó nélkül képesek is végezni lányaink, asszonyaink a gyakorlatokat. Hogy hol? Például a Metró klubban vagy Újpesten egy fodrász szervezésében, júliustól a Thermal Hotelban vagy a Lövölde téri Cleo szalonban. A csepeli Munkásotthon, a Philaxia s a Novotel Szálló képviselői ugyancsak keresik az üzlet beindításának a lehetőségeit. Bocsák Ágnes, az Aero Szálló vezetője azt fejtegeti, hogy nem a nagy üzlet reményében adott otthont a pénzükért gyötrődni vágyóknak. Az itteni aerobik gazdája — nem éppen stílszerűen — a féregirtással foglalkozó Mikrovar szövetkezet egyik szakcsoportja. A nyolcvanforintos belépődíjból harmincat kasszíroz, tíz a szállodáé, negyven forintért salátát és gyümölcslét kap a részvevő, hogy legközelebb is eljöjjön. Kedden és csütörtökön megtelnek a szálloda ablakai, fürtökben hajolnak ki rajtuk az érdeklődő vendégek. Ilyet még nem láttak a szálloda park jóban: karhajlítás, törzshajlítós, szökdelés, fejkörzés, terpeszóllás, guggolás. Csupa eredeti gyakorlat, amit zenére végeznek törülközőjükön vagy százötvenen. Az arcok átszellemültek, nyilvánvaló, hogy a léleknek máris használ a hajladozás-ugrálgatás. „Elöl hajlik, hátul nyújt, elöl hajlik, hátul nyújt…” — búgja a mikrofonba a három előtornászlány egyike a magas pódiumon. Csinosak, szép mozgásúak és névtelenek. Tanársegédük — a szakcsoport egyik tagja — világosít fel okáról: vizsgaidőszak van. A lányok ugyanis az egészségügyi főiskola gyógytornászképző szakának hallgatói. A névtelenségből pedig nem lehet baj. Mert mit lehessen tudni, még valamelyik professzornak a tudomására jut az előtáncolás híre, s így fakad ki: „Mi? A kisasszony a farát forgatja pénzért, ahelyett, hogy a vizsgára készülne? Kézit csókolom, egyes!”[3] 

Sydne Rome lemeze

Sydne Rome, a Guldenburgok öröksége című tévésorozat egyik szereplőjének aerobiklemeze kapható volt Magyarországon is. Részletes útmutatóval, hogyan érdemes aerobikozni:

„Az aerobik kondicionáló tánc egyes-egyedül az Ön egészségét szolgálja. Koncentráljon mindig azokra a testrészeire, amelyeket a gyakorlat igénybe vesz. Válassza el a többi izomcsoportot, s ezáltal minden gondolatát és energiáját teste egyetlen részére irányíthatja. Kezdjük a nyújtógyakorlatokkal, hogy elkerüljük a még hideg izmok és szalagok sérülését. Ennek ellenére a gyakorlatokat gyorsan kell kivitelezni. Aztán az aerobikok következnek. Ügyeljen néhány fontos dologra: húzza be a hasát. Tartsa hátát feszesen és egyenesen. Talpát szorítsa a földre – ujjpárnáit és sarkát – és a láb ízületeit. Ne fickándozzon vadul – kontrollálja mozgásait. Akkor se tartson szünetet, ha egy gyakorlatot nem tud pontosan megcsinálni, hanem maradjon mindig mozgásbon. Most az egyes izomcsoportok következnek. Ez az egész program legfontosabb és leghosszabb része, amely az egyes izomcsoportok erejét növeli. Kérem, a lehető legpontosabban ügyeljen a légzési utasításokra, mivel az oxigén az Ön testének legfontosabb energiaforrása. A kemény testi erőfeszítés dacára élvezettel kell csinálnia. Ha az ember boldog és elégedett, csúcsteljesítményekre képes. Tehát legyen vidám és gondtalan a gyakorlatok alatt. Kísérelje meg minden egyes további gyakorló órán növelni az intenzitást. Akkor hát gyerünk! Sok örömet kívánok Önnek az aerobik kondicionáló tánchoz.”[4] 

Az aerobik megtorpanását aztán az okozta, mikor Jane Fonda szívinfarktust kapott 45 évesen. Ennek az volt a korabeli üzenete, hogy az aerobik megalapítója vagy túlzásba vitte a testedzést, vagy nem megfelelőek edzési módszerei, így érdemes óvatosabban bánni e tornaformával.[5] A Népsport 1986-ban kritikus hangon szólt az aerobikról, sőt, azt is megemlítette, hogy a családi szerepelvárásoknak nem felel meg az esténként tornázni elmászkáló anyuka:

„Ha azt mondom, aerobik, azt mondod Jane Fonda. És mindketten azt mondjuk: divat.
Te azt mondod, divat — volt…(…)
Néhányan jól kivehetően légszomjjal küszködnek, mégsem lazítanak. Mások szivacspárnán ülve végzik a gyakorlatokat. de végzik.
És itt a vége. Nyilatkozatot kérni csak az oxigénadósság kiegyenlítése után lehet, akkor viszont magabiztos a válasz: „Ó, már el is felejtettük, hogy milyen fárasztó volt!…” Mint ahogy lassan azok a legelső nehéz napok is elfelejtődtek, amikor jött a heves izomláz, meg a családi panasz, hogy ugyan, miért kell az anyunak éppen este elmennie arra az aerobikra.”[6] 

1990-re Jane Fonda megreformálta a tornát, így új lendületet kapott a mozgalom: 

„Jane Fonda, az aerobik szülőanyja, új, 77 perces videokazettán bocsátotta közre legújabb gyakorlatait. Ezek jóval kevésbé megerőltetőek, mint az előzőek voltak. Az aerobik-megszállottak sérüléseiből és a túlhajtottságból adódó károsodásokon tanulva Jane Fonda most lassúbb tempót, mezítlábas gyakorlatok helyett megfelelő sportcipőben végzett mozgást, a kemény padló helyett pedig félkemény műanyag szőnyeget ajánl. Az aerobik célja nem változott. Jane Fonda viszont megváltoztatta korábbi tanácsát, ami szerint a gyakorlatokat soha semmilyen körülmények között nem szabad abbahagyni. A tanácsa ma: ha fájnak az izmok, ha nagy a fáradtságérzet, szünetet kell tartani.”[7]

1992-ben pedig megrendezték Magyarországon az első aerobik bajnokságot is:

„Óriási sikerrel és telt csarnok előtt rendezték meg vasárnap a BS-ben [az 1999-ben leégett Budapest Sportcsarnok – a szerk.] az első magyar aerobikbajnokságot. Nézők és versenyzők egyaránt élvezték a vetélkedést, ami csupán a jéghegy csúcsa, a sportágat népszerűsítő kirakat. Régi-új sportág az aerobik, amely másodvirágzását éli Magyarországon és már csak egy esélye van. Tavaly már szerveztünk egy-két előadás-sorozatot, ahol külföldi szakemberek tanították a hazai edzőket. Tulajdonképpen csak árnyalatnyi különbségekről van szó, és az elvégzett mozdulatok káros hatása máris elkerülhető. Az aerobiknak pontosan az egészség megőrzésében és a mozgáskultúra gazdagításában lesz fontos feladata. Korra való tekintet nélkül bármikor el lehet kezdeni a foglalkozásokat.”[8]

Egy kis segédanyag

1994-re pedig a Nemzeti Alaptanterv részévé vált választhatóan az aerobik:

„Az iskolai testnevelés kötelező mozgásanyagához tartozik az atlétika, a torna, a testnevelési és sportjátékok, a természetben végezhető sportok, valamint az úszás. Emellett választhatók a küzdő- és a téli sportok, zenére végezhető különböző mozgásformák (pl. aerobik, tánc stb.), egyéb szabadidős, teremben vagy szabadban végezhető sportmozgások.”[9]

Az aerobik csúcsidőszaka mindennek ellenére az 1980-as évek volt. Egy kis nyugat, egy kis divat a lábszárvédőkkel és fejpánttal, minden olyasmi, ami nem szocialista. Az aerobik testedzési módszert kiszorították kevésbé megerőltető, de hatékony, edzőteremben végezhető mozgásformák, úgy mint a steppadon végezhető aerobik vagy a kondicionáló torna.


Források

[1] Népsport, 1983. április 6. 5. o.

[2] Ludas Matyi, 1983. június 16. 5. o.

[3] Népszabadság, 1983. június 12. 5. o.

[4] Képes Sport, 1983. november 9. 8. o.

[5] Képes Sport, 1984. január 3. 26. o.

[6] Népsport, 1986. január 10. 8. o.

[7] Képes Sport, 1990. március 6. 4. o.

[8] Népszava 1992. március 10. 11. o.

[9] Magyar Közlöny, 1994. március 12. 916. o. (Nemzet Alaptanterv Tantervi Alapelvek, 31. 1994. III: 12. Kormányrendelet)

A nyitóképen Jane Fonda, az aerobik „anyja”

Facebook Kommentek