Pornográfia a szocialista sajtóban

Tóth Eszter Zsófia

A pornográfia tiltott volt a szocialista időszakban. Pornográf termékeket nem lehetett kapni újságárusoknál, videokazetták is illegálisan érkeztek be az országba egészen az 1980-as évek végéig. Ezen írásomban annak járok utána, megjelent-e egyáltalán a szocialista sajtóban a jelenség és ha igen, hogyan, milyen szövegkörnyezetben? Mit más nyugati jelenségek, a pornográfia úgy jelent meg a leggyakrabban, hogy elítélő kontextusba helyezték, viszont írtak a jelenségről Ezt váltotta fel az 1980-as évek végének dömpingje, amikor részben megengedőbbé vált a pornográfiáról szóló beszédmód is.

Az 1978 évi IV. tv., a Büntető Törvénykönyv Közszemérem megsértése (272§) címszó alatt foglalkozott a pornográfiával.

„2. Szeméremsértő tárgy a szexuális életre utaló olyan dolog vagy olyan hasonló tartalmú írásmű, amely a társadalomban uralkodó nemi erkölcsöt sérti. (..)3. A pornográfia termékei — tárgyuknál fogva — árucikkek. A közrend számára veszélyessé akkor válnak, amikor a közszemlére tétel vagy a forgalomba hozatal megteremti számukra a közönséghez vezető utat. Enélkül a köznyugalmat nem zavarják.”[1]

A Népszabadság bonni tudósítója 1970-ben írt Beate Uhse szexshopjairól, nem elhallgatva, hogy Beate eredetileg női pilóta volt a második világháborúban.

„A háború után „házassághigiéniai tanácsadással” próbált légi harcok és vaskeresztek helyett kemény márkákra szert tenni, s az ötlet fantasztikus méretekben bevált. Számára a konjunktúra azóta egyfolytában tart, 1969-ben üzleteinek forgalma túlhaladta a harmincmillió márkát. Házassághigiéniáról természetesen már réges-rég szó sincs. Pornográfiának hívják azt az árucsoportot, amely könyvektől a különböző elixíreken át a ,;társasjátékok” szabályzatgyűjteményéig terjed, és kívánságra úgy is megkapható, hogy a gátlásosabb érdeklődőnek a lábát sem kell betennie Beate asszony boltjaiba. Meg kell írni a problémát vagy kívánságot Flensburgba, a központ képzett alkalmazottai az információt betáplálják egy külön erre a célra programozott amerikai számítógépbe, és már megy is az utánvéttel szállított csomag.”[2]

1970-ben Bacsó Péter filmrendező mesélt New York-i útiélményeiről, ennek kapcsán került szóba a pornográfia, mivel a Broadwayen látta az Oh, Calcutta című darabot:

„A mű szkeccs-összeállítás. Noha undorító, ízléstelen, tömény pornográfia, ugyancsak nagy tömegeket vonz. Ehhez rögtön hozzá kell tennem, hogy New Yorkban természetesen nemcsak a pornográfia vonzza az embereket.”[3]

És ha már Bacsó Péter, nem mehetünk el az 1969-es Tanú című klasszikus vonatkozó jelenete mellett, avagy „hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának”

https://www.youtube.com/watch?v=mCQgj1QNppo

Persze a téma megjelent a kor vicclapjában is; a Ludas Matyi, 1970-es híre volt, hogy

„Nyugat-Németországban Joachim Driessen vezetésével megalakult a NÉMET SZEX PÁRT. A pártnak egyelőre 50 tagja van, de a pártvezető reméli, hogy az 1973-as választásokon már be tudnak jutni a Bundestagba. Drissen beszámolt a sajtó képviselőinek a párt programjáról. Teljes nemiszabadságot követelnek, a pornográfia-ellenes törvények megszüntetését, a „társas szex” társadalmi előmozdítását.”[4]

A pornográfia központjának a magyar sajtómunkások Dániát és Kanadát tartották. Üzleti alapokon érvelt az egyik újságíró:

„a dán parlament hozzájárult a pornográf művek szabad árusításához azzal a kikötéssel, hogy csak 14 éven felüliek élvezhetik ezt a „magas szintű művészetét”. Nem tudjuk, hogy a dán honatyák milyen viszonyban vannak a szentírással, de lélektanilag és pedagógiailag is a legnagyobb balfogás 14 és 24 év közötti fiatal kezébe pornográfiát adni. Ha egyáltalán valaki kézbe veheti az ilyen munkákat, az semmiképpen nem ez a korosztály. (Igaz viszont, hogy a legfőbb vásárlók éppen ők.) (…) a pornográfia exportálása a dán külkereskedelemnek 90 millió dollárt hoz évente. Ügy látszik, ennyi pénzért már érdemes szögre akasztani a lelkiismeretet. Minden józan gondolkodású ember, de különösen a szülők és a nevelők örülnek annak, hogy nálunk senki sem csinálhat üzletet a pornográfiából és az alantas szenvedélyek felkorbácsolásából. Éppen a novemberi Könyvtájékoztató ».Olvasószolgálat” című rovatában jelentették ki illetékesek, hogy „A Nyugaton burjánzó sexirodalommal … nem óhajtunk versenyre kelni.” Ehhez a döntéshez csak szívből gratulálhatunk.”[5]

A dániai helyzetről: a pornográfia hétfejű sárkánya

„amely nem rabolja el a lányokat, mint a hajdani mesék sárkányai, csupán ábrázolja őket, burkolás és elködösítés, mindenféle lepel nélkül, márpedig ha egy csinos lányról lerántják a leplet, az éppoly rombolóan hat az erkölcsökre, mint az, ha egy sikkasztóról nem rántják le a leplet. Egyszer átlapoztam egy ilyen dán pornográf magazint — egy ismerősöm hozta Koppenhágából, körülbelül annyiért vette, amennyiért egy pár cipőt vehetett volna, stílszerűen disznóbőrből, kizárólag aktfotók voltak benne, az elsőnek a láttán még felcsillantak öreg szemeim, jé, hát ilyesmi is van még, a másodikat is jól megnéztem, hiszen ma már élemedettebb korban is szokás tanulni, de a tizediknél szórakozottan másról beszéltem közben, a huszadik után pedig mohón lapoztam, hogy hátha találok a kötetben egy felöltözött nőt — így szeretik a férfiak a változatosságot —, de nem találtam , ez volt az első és utolsó találkozásom a dán pornográfiával, nem tettünk valami nagy hatást egymásra, mindenesetre egyszer azt álmodtam utána, hogy egy disznóólban az egyik disznó pornográfiát olvas röfögve, de amikor jobban megnéztem , láttam , hogy csak kis disznó, malac az illető.”[6]

Egy 1975-ös torontói hír:

„A puritanizmus helyébe a pornográfia lépett. Rengeteg obszcén tartalmú magazint adnak ki, és a „City” nevű televíziós társaság minden pénteken, éjféli kezdettel, kizárólag pornográf témájú programot sugároz. A társaság felmérése szerint minden alkalommal átlag 400 000 ember ül ilyenkor a képernyők előtt.”[7]

A magyar filmek közül Jancsó Miklós filmjeit illették a pornográfia vádjával;

„— Úgy hírlik, filmjében, sok a meztelen test és a szexuális aberráció. Lehetséges, hogy ezzel a pornográfia határát súrolja?
— Dehogyis. Ha erről a filmről valaki azt mondja, hogy pornográf, az téved és rosszul értelmezi a szexualitást. A szexualitás nemegyszer a lázadás egyik kifejező eleme.
— A film szexuális jeleneteit is annak szánta?
— Annak szántam. Én nem tévesztem össze a lázadás semmiféle megnyilatkozását a társadalmi forradalommal.”[8]

A vitetnmai háború ellenes érvek között is megjelent a pornográfia a megszálló amerikai katonák kapcsán:

„A színes nyomású pornográf folyóiratok olyan tömegorgiákról közölnek jeleneteket, amelyen pucér amerikai katonák és vietnami lányok vesznek részt. (…) Dél-Vietnamban ijesztő méreteket öltött a prostitúció és ennek folyománya képen a vérbaj. Észak-Vietnamban 1964 után évekig tartott, amíg úrrá lettek a francia gyarmatosítók által behurcolt, népbetegséggé vált vérbajon. Dél-Vietnamban a probléma most még súlyosabb. Truong Duong, az illegális saigoni diákszövetség lapjában így beszél a dél-vietnami fiatalságnak szánt sorsról: „Az amerikaiak remélik, hogy ha erkölcsi erőinket aláássák* megsemmisítik az ellenállásunkat is. Magukat vietnaminak nevező írók és költők vállalták jó pénzért, hogy népszerűsítik az amerikaizmust sorainkban. Ezzel el akarják érni, hogy a dél-vietnami ifjúság céltalan, hazafiatlan, semmiben nem hívő, semmirekellők gyülekezeté» váljon.”[9]

Az 1980-as évek végére, a bécsi bevásárlótúrák hatására és a videomagnók elterjedésével megnőtt a pornó iránti igény és a pornókazetták forgalma is. Talán elsőre meglepő, de maga Kádár János is kiejtette azt a szót, hogy pornográfia a parlamenti ülésen tartott beszédében:

„Nem hiszem, hogy a pornográfia, a trágár beszéd színpadi, irodalmi térhódításában kellene követnünk a Nyugatot — inkább a szerkezetváltás ütemét vegyük át tőlük.”[10]

A Népszabadság 1988-ban pornográfia-ellenes cikket közölt:

„Tagadhatatlan, pszichológusok és bűnügyi szakértők sokasága állítja, statisztikák bizonyítják, hogy a gyakran szadizmussal és mazochizmussal ötvözött pornóvideók erőszakra ösztönöznek. Csak egyetlen példa a lesújtó történetek tömegéből: az NSZK föld alatti parkolóházaiban az utóbbi időben úgy elszaporodott a magányos nők bántalmazása, időnként megerőszakolása, hogy felvetődött már az a képtelen gondolat is, hogy a gyengébb nem képviselőinek a jövőben — biztonságukat óvandó — külön garázsokat kellene létesíteni.”[11]

A Jövő Mérnöke, a műegyetemisták diáklapja már megengedőbb volt, közölt érveket por és kontra :

„Az eszem megáll! A sok hülye már megint ott nyomorog s videó előtt, és természetesen pornófilmekei néznek… Hogy mit tudnak élvezkedni azokon a mocskos filmeken?” — Sokan gúnyolják, lehülyézik az efféle filmek „törzsközönségét”, akik tábori estéken, házibulikon már a kezdet kezdetén faképnél hagyják a társaságot, hogy aztán késő éjszakába nyúlóan nézzék a pornófilmeket, egyiket a másik után. Ám ennek ellenére nagy a közönsége az ilyen filmeknek és bármennyire is gúnyolódnak a pornórajongókon a többiek, majd’ minden „jobb bulin” előkerülnek a tiltott kazetták… Hivatalos megítélése szerint a pornó „kizárólag nézője erős szexuális izgatására való” és, mivel emellett „ízlésromboló” is, nálunk tilos ilyen produkciókat készíteni, forgalmazni és nézni. Ennek ellenére a „művek” Magyarországon is hozzáférhetőek, nézhetők — titokban. (…) van otthon egy kazettányi kemény pornóm — vall Péter, aki 31 éves, kétcsaládos villamosmérnök —, de azt még nem sokan látták. „Nyilvános vetítést csak egyszer tartottam”, amikor eljött néhány barátom, feleségestül. (…) — Levágnám a micsodáját annak, aki ilyen filmekkel traktálja a fiatalokat — förmed rám egy ötven év körüli úr, az „E” épület előtt. — Ez a véleményem a pornóról! — Te hogy tanultál meg szeretkezni — kérdez rám váratlanul a szomszédlány, aki 17 éves és igencsak szemrevaló teremtés.”

A cikk folytatása szerint ő részben a pornó segítséget hívta a szeretkezés technikáinak elsajátítására. [12] A Népszava újságírója 1988-ban megkérdezte az Igazságügyminisztérium főelőadóját, Belovics Ervint:

„— A pornográfiában való részvétel, saját véleményem és elgondolásom szerint, a társadalmi megítélés alapján is kimeríti a züllött életmód folytatásának fogalmát. A „züllött életmód” általános kategória, amelybe a hatályos joggyakorlat általában a munkakerülőket, a kábítószerezőket, a prostituáltakat sorolja. A tényállás szerint nem kell megvalósulnia például a pornográfiának. Ha valaki csupán rábírni törekszik a kiskorút ilyen cselekményre, már az is büntetendő. Ez a törvény- szakasz kizárólag a 18 éven aluliakkal kapcsolatos magatartásra alkalmazható.”[13]

A Népszabadság 1989-re megengedőbb hangvételre váltott:

„A „lágy” (soft) erotika éppenséggel használ, azzal, hogy ötleteket, példákat nyújt a szerelmi élet változatosabbá tételére. Hiszen, amióta a vallás és a politika szigora nem tartja össze a rossz házasságokat is, az örömtelen közös ágy számtalan váláshoz vezetett. Lásd a 101 levél a franciás szeretkezésről némelyikét. ahol a szerző egyenesen házasságának megmentéséről beszél. (…) Tehát az Emmanuelle úgynevezett soft mű, ellentétben a [videó filmekkel]: a frankfurti pályaudvar hírhedt környékén van olyan fülkékből álló mozi, ahol 200 filmből választhat a látogató), melyek, hogy úgy mondjam, keményen hardok, és egyáltalán nem a szépet keresik-mutatják. Sőt: a „bizarrt”, vagyis torzat, ha úgy tetszik, gusztustalant, netán gyomorfordítót.”[14]

Áttekintve tehát a szocialista időszak pornográfiára vonatkozó cikkeit, a kezdeti elutasítástól az 1980-as évek végére egy megengedőbb hangvétel is megjelent. Úgy vélem, ennek oka az lehetett, hogy a dömpingszerűen megjelenő pornográf termékek kapcsán az újságírók úgy érezhették, illik újrafogalmazni véleményüket. És elképzelhető az is, hogy pont azok, akik korábban elítélő cikkeket írtak, maguk is láttak becsempészett pornográf magazinokat és filmeket is. Az még viszont nem történelmi kérdés, hogy az 1990-es években már szabadon forgalmazható pornó milyen hatással volt a szexualitásra és a nemi szerepekkel kapcsolatos elvárásokra.

---

Források

[1] Magyar Közlöny, 1978. december 31. 92. szám, 1224. o.

[2] Népszabadság, 1970. december 31. 6. o.

[3]  Film Színház Muzsika, 1970. május 9.12. o.

[4] Ludas Matyi, 1970. március 5. 14. o.

[5] Népszabadság, 1969. november 30. 2. o.

[6] Népszava, 1970. január 27. 4. o.

[7] Népszava, 1975. augusztus 2. 8. o.

[8] Film Színház Muzsika, 1976. augusztus 14. 6. o.

[9] Népszabadság, 1971. augusztus 13. 4. o A „békés” vietnamizálás

[10] Népszabadság,1987. szeptember 17. 5. o.

[11] Népszabadság, 1988. január 6. 4. o.

[12] A Jövő Mérnöke, 1988. február 5. 6. o.

[13] Népszava, 1989. június 28.9. o.

[14] Népszabadság, 1989. november 25. 9. o.

A nyitóképen Gogolák elvtársnő az ominózus kurta szoknyában (részlet a Tanú c. filmből)