Macourek (Makláry) Béla I. világháborús ászpilóta emlékére

Topor István

80 évvel ezelőtt, 1944. július 16-án hunyt el Macourek (Makláry) Béla a kevés első világháborús magyar ászpilóták egyike. Az alábbi írásban rá emlékezünk. Köszönettel tartozom fiának, Makláry Bélának és családjának a szíves szóbeli közlésekért és a képekért, Czirók Zoltán repüléstörténésznek a segítségéért, Gera Bélának és Zentai Istvánnak a fényképekért.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

Macourek Béla édesapja, Macourek Lajos a váci káptalan üllői birtokainak bérlője volt. Gregor Máriával kötött házasságából hat gyermek született: három fiú (Lajos, Károly és Béla) és három leány. A nagy háború kitörésekor mindhárom fia bevonult katonának.

A házaspár gyermekei 1899 körül. Balról jobbra Lajos, Mária, Béla, Blanka, mögötte Károly és Leopoldina. Forrás: Üllői Helytörténeti Gyűjtemény

A legidősebb fiú, Lajos a magyar királyi 17. népfölkelő gyalogezredbe került hadapródként. 1915. november 1-én az olasz harctéren, a San Martino del Carso nevű településrész és Savogna d’Isonzo község között emelkedő San Michele-hegyért folytatott ütközetben halt hősi halált 33 éves korában. Bajtársai ideiglenesen Kotiči temetőjében temették el.

Másik bátyja, Károly hivatásos katona lett. A Ludovika Akadémián 1905-ben végzett, és ugyanazon év november 1-jétől hadnagyi ranggal számfelettiként a magyar királyi 1. honvéd huszárezredhez, a nagykőrösi állami méntelep katonai osztályához nyert beosztás. Már a császári és királyi 13. huszárezredben szolgált, amikor 1911-ben megkapta a főhadnagyi rendfokozatot.

Becsülettel végigküzdötte a háborút és századosként szerelt le. 1919. május 1-jei hatállyal saját kérésére felmentették a katonai szolgálat alól. A trianoni békeszerződés folytán 1921. november 1-jével ő is nyugállományba került. Visszavonulását követően Üllőn élt a szüleivel, illetve apja halálát követően édesanyjával. 1932. április 19-én harctéren szerzett betegsége következtében hunyt el, és április 22-én helyezték végső nyugalomra az üllői római katolikus temetőben. Halálhíréről a korabeli lapok is beszámoltak.

Macourek (Makláry) Béla Lajos Vilmos (1889. február 4. – 1944. július 16.) honvédtiszt, pilóta

1889. február 4-én ő is Nebojszán[1] született, akár csak bátyjai.

A születési anyakönyvben található egy szlovák nyelvű bejegyzés, amely a névváltozást rögzíti. Eszerint 1930. október 3-án a 29544-es számú engedély alapján nevét Makláryra változtatta. Ugyanitt olvasható a Torma Juliannával Szolnokon kötött házasságának a ténye is.[2]

Tanulmányait a Kegyes Tanítórendiek Budapesti Főgimnáziumában kezdte meg.[3] A kezdetektől magántanuló volt, aztán a negyedik osztályt követően az ötödik osztályt már a rákospalotai Wágner Manó Magángimnáziumban folytatta és itt is tett érettségi vizsgát.[4] Ezt követően a Debreceni Magyar Királyi Gazdasági Akadémia hallgatója lett.

Az 1907-1908-as tanévben neve ott található a végzett gazdászok névsorában.[5]

Önkéntesként lépett be a hadseregbe.1910-ben sikeres vizsgát tett, és ennek eredményként az 5. tábori tüzérdandár kötelékébe került. Egy évvel később már tartalékos kadét. 1913. évi január hó 1-jével a közös hadsereg tartalék állományából a magyar királyi honvédség tartalékába került; a 3. honvéd tábori ágyús osztályhoz osztották be Nyitrára.[6] 1914. január 1-jével 83. rangszámmal a tartalékos hadnaggyá léptették elő.[7] Április 1-jétől pedig az 1. honvéd lovas tüzér osztályban kezdte meg a szolgálatát.[8]

A háború kitörését követően egységét a szerb frontra vezényelték. Macourek 1914. szeptember 10-től 1915 decemberéig küzdött a szerb fronton.[9] Az első és második szerb offenzíva idején részt vett minden harcban. 1914. december 7-én szakaszparancsnokként harcolt Pudarci község  (Belgrádtól 41 km-re délkeletre) és a Duna partján fekvő Grockától 7 km-re délre lévő frontszakaszon. Macourek észrevette, hogy a sereg balszárnya veszélybe került. Mivel a szakaszban kevésbé képzett tartalékos huszárok szolgáltak és kezelték az ágyúkat, ezért az egyik lövegtől a másikig sietve maga irányozta az ágyúkat, így véve tűz alá a támadókat. Tettéről Julier Ferenc így emlékezett meg:

Háztetőkről, aztán különböző fák tetejéről követte Makláry a szélső balszárny harcának menetét. Látta, hogy a szerb rajvonal a mi állásainkat 40-50 méter távolságra közelítette meg, és élénken folyik a kölcsönös lövöldözés. Déltájban aztán jó kilátóhelyéről azt is megfigyelhette, hogy nagyobb szerb erő közeledik egy völgyön keresztül állásaink oldala felé, s ugyanekkor egy újonnan felbukkant szerb üteg heves tűzzel árasztja el rajvonalunkat, amely ennek hatása alatt már visszavonulásra készül. Nyilvánvalóan szerb támadás volt itt kifejlődőben. Ekkor avatkozott Makláry, felsőbb parancs nélkül, a harcba. Két ágyúját állásba hozta és megkezdte a tüzelést. Már első lövései elérték azt, hogy a gyalogság megnyugodott és egyben ki is tartott állásában. Makláry ezután igen jól célzott lövéseivel előbb a szerb rajvonalat bírta hátrálásra, majd a szerb üteget hallgattatta el. így aztán az este bekövetkezett visszavonulásunk a legnagyobb rendben történhetett meg. A bakák hálásan köszönték meg a félütegnek az idejében nyújtott segítséget…[10]

A szerbekre mért tűz olyan sikeres volt, hogy azok kénytelenek voltak visszavonulni. Tettéért a Bronz Katonai Érdeméremre terjesztették fel.

1915. december 17-től 1916. április 21-ig Macourek szakasza élén az északi front állóharcaiban vett részt. A Kowel környéki harcokban küzdött. Nyugodtsága és megfontoltsága alapján alkalmasnak ítélték kiképzőtisztnek. Így került 1916. április 22-től kiképzőként Szegedre. Parancsnoka, Burián Géza főhadnagy így jellemezte: „Oktatólag hat a legénységre. Nyugodt és biztos fellépése az alárendeltjeiben nagy bizalmat biztosít”[11].

Macourek Béla vélhetően szegedi szolgálata alatt adta be kérelmét a császári és királyi légjáró csapatok (k.u.k. Luftfahrtruppen) kiképzésére. Miután jelentkezését elfogadták a Wiener Neustadt-i repülőtiszti iskolába (Fliegeroffizierschule) vezényelték. 1916. szeptember 1-je és november 20-a között kapta meg a kiképzést, mint megfigyelőtiszt. Még a bécsújhelyi tanfolyamon volt, amikor november 1-jei ranggal 83. rangszámmal főhadnaggyá léptették elő.[12] A megfigyelőtiszti tanfolyam elvégzését követően, 1916. november 25-én a 23. repülőszázadhoz (Flik 23) osztották be, ahová december 10-én érkezett meg.

Repülőszázada 1916. szeptember 21. óta a Prosecco melletti tábori repülőtéren állomásozott.   Macourek főhadnagy első ismert bevetésére 1917. január 8-án került sor. A bevetés során heves tüzérségi tüzet kapott, ennek ellenére sikeresen fényképezte le az Isonzó-hidat és az ellenséges pihenőhelyeket, ezért elismerésben is részesítették. Február 11-én és március 10-én ismét bevetésen vett részt. Ezúttal is nehéz körülmények között és erős elhárító tűzben végezte a felderítést a Doberdó felett. Teljesítményéért a Katonai Érdemkereszt III. osztályra terjesztették fel, azonban csak az Ezüst Katonai Érdeméremre tartották érdemesnek.

1917 tavaszától öt és fél hónap alatt több mint 30 ellenséges terület feletti repülést végzett. Felderítő repüléseit sikerrel teljesítette. Május 30-án és június 1-jén például fontos felvételeket készített az ellenséges állásokról a tengertől Konstanjevicáig. Június 7-én pedig Monfalcone-Villarspa térségről hozott haza egy 24 képből álló fénykép-sorozatot. 12 eredményes bombázó repülést is végrehajtott Vermegliano, Sdraussina, Vila Vicentina, Auzza és egyéb célpontok ellen.

Első légi győzelmét a 10. isonzói csata idején, május 21-én aratta egy felderítő repülés során a 129.46 jelű Hansa-Brandenburg C. I gépen. Pilótája Franz Slanina szakaszvezetővel volt, aki a Monarchia egyik legjobb felderítő pilótájának számított. Hamarosan két SPAD VII. típusú olasz vadászgép támadt rájuk. A negyedóráig tartó kemény légi harcban Macourekéknek sikerült az egyiket ellenséges gépet lelőniük, míg a másikat – noha saját repülőgépük is súlyos sérüléseket szenvedett – az ellenséges vonalak mögé űzniük. A teljesen szétlőtt felderítőgéppel sikeresen visszatértek a támaszpontra, az olasz gép lelövését pedig a cs. és kir. 16. gyaloghadosztály igazolta. Macourek szerette volna magát pilótává átképezni, ezért proseccói szolgálata alatt pilótaképzésre jelentkezett. A jelentkezését elfogadták és 1917. július 18-tól augusztus 16-ig a Flik 19-hez vezényelték. Kiképzésére nem a hátországban, hanem a fronton került sor. Augusztusban öt bevetésen megfigyelőként ült a gépen, de néhány alkalommal pilótaként is felszállt. Ez idő alatt 111 egyedül végzett felszállást teljesített. Szeptember folyamán rövid időt a Flik 35-nél töltött el hasonló célból. A 23. repülőszázadhoz visszatérve szeptemberben már két-két bevetést teljesített megfigyelőként, illetve pilótaként, október elején pedig mindkét bevetésén a repülőgép kormányánál ült.

A pilótaként teljesített sikeres bevetései nyomán szeptemberben megkapta a tábori pilóta címet is.

A hónap elején Macoureket kiemelkedő teljesítményéért újabb kitüntetésre terjesztették fel. A javaslat kiemelte rendkívül ambiciózusságát, kivételes tudását és folyamatosan kiemelkedő és példaadó teljesítményét. Ezek mellett nagy érdemeket szerzett az egység ütőképességének kialakításában. Mindezek alapján a Vaskorona Rend III. osztályára terjesztették fel, de a vezetés végül ismét csak egy alacsonyabb kitüntetést adományozta számára: a 3. osztályú Katonai érdemkeresztet hadiékítményekkel és kardokkal.[13]

A Flik 23 állományában 46 ellenség feletti repülést teljesített, és három légi harcban egy igazolt légi győzelmet ért el. 1917. október 16-tól a Flik 6 állományába helyezték át az albán frontra. Október végén érkezett új állomáshelyére és mivel ő volt a legmagasabb ranggal rendelkező pilóta, ezért ő lett a század főpilótája (Chefpilot). Novemberben öt bevetése volt. Ezt követően a jelentősen csökkent a bevetések száma: decemberben csak elvétve szálltak fel a század gépei. Egy 1918. január 21-én kelt parancs szerint Macoureket Wiener Neustadt-ba rendelték a 6-os számú repülőpótszázadhoz, hogy befejezze vadászpilóta-képzését.

Az április már ismét a Flik 6-nál találta. Gyakran előfordult, hogy egy nap több felszállást is végrehajtott. Ezek során egy alkalommal egy kényszerleszállást végrehajtó francia pilótát ejtett foglyul, a francia géppel pedig maga repült át a parancsnoksághoz. Május 31-én bevetésről tért vissza, amikor landolás közben átvágódott gépével, amely teljesen használhatatlanná vált, és emiatt leselejtezték. Szerencsére a pilótának nem esett komolyabb baja.

A nyár folyamán egyre erősebbé váltak a szövetséges gépek támadásai, így a századnak többször kellett harcba keveredniük velük. Június 6-án a rajt Macourek vezette 238.29-es Aviatik D I típusú gépével. Harcba keveredtek egy angol repülővel, melyet sikerült üzemképtelenné tenniük. Az angol pilóta kénytelen volt kényszerleszállást végrehajtani. Mire Macourekék földet értek, az angolok felgyújtották repülőgépüket. Ugyanaznap egy másik bevetésen egy Caproni típusú olasz gépet semmisített meg. Az olasz gép mind a négy tagja életét veszítette.

Másnap olasz–francia erők támadták meg Fieri repülőterét. Az ellenség egyik lovasezrede elfoglalta a bázist. Macourek Aviatik 238.51 jelű gépével nem sokkal a támadás előtt ért földet egy másikkal egyetemben, hogy üzemanyagot vételezzenek. Erre azonban már nem volt idejük. Macoureknek gépét ott hagyva menekülnie kellett. Szerencséjére a keresésére küldött repülő megtalálta és felvette, majd pedig a Beratnál lévő repülőtéren földre tette. Itt Macourek azonnal másik gépre ült és visszaindult Fieribe, hogy gépét megsemmisítse. Sikerült az otthagyott gépet lövésekkel felgyújtania. Estefelé újra visszatért, de addigra a szövetségesek elhagyták a repteret. Leszállt, hogy szemügyre vegye a pusztítást. Ekkor találta meg a másik gép pilótáját Michael Schwach őrmestert, aki az olasz gyalogság támadása következtében halálos lövést szenvedett. Gondoskodott róla, hogy bajtársát eltemessék, és arról is, hogy a repülőtéren maradt anyagot hátra szállítsák.[14] Az olasz–francia támadás másnap újra kezdetét vette. Így a berati repülőteret is fel kellett adni. Egy cseh főhadnagy kapott parancsot a lehető legtöbb hadianyag elszállítására, illetve a többi megsemmisítésére, aki azonban nem teljesítette kötelességét, helyette átadta a repülőteret a bevonuló olaszoknak. Miután erről értesültek, másnap reggel Macourek egyedül visszarepült Beratra és mélyrepülésben, gyújtólövedékekkel megsemmisítette az összes létesítményt.

A 6. századnál eltöltött ideje alatt 73 bevetést teljesített, két légi harcban két győzelmet aratott.

Július 26-án Cattaroba helyezték át Macourek Bélát. A nemrég alakult Flik 1/J század parancsnoka lett. Július 29-től egészen a hadműveletek végéig töltötte be ezt a posztot. Az 1/J repülőszázad Igalo község mellett állomásozott. Legfontosabb feladatul a cattaroi-öbölben állomásozó német búvárnaszádok védelmét kapták.

Augusztus 23-án angol gépek indítottak támadást Cattaro ellen. Az ellenséges bombázókat elsőként Macourek érte el gépével, majd a hamarosan felbukkanó Julius Arigi tiszthelyettessel együtt az egyik DH 4-est sikeresen likvidálták. Az újabb légi győzelem hozta meg számára 3. osztályú Vaskorona Rendet.

Szeptember 6-án újabb angol támadás bontakozott ki. Macourek Béla 338.02 jelű gépén kívül még három vadászpilóta szállt fel: Grosschmid István, Georg von Bleyleben és Plachner János. Hamarosan utolérték az angol bombázókat. Macourek első sorozata eltalálta a DH. 4 N6418 jelű gépet, amely kigyulladt és a tengerbe zuhant. A gépen ülő Picken és Hodgskin főhadnagyok életüket vesztették. Ez volt Macourek ötödik légi győzelme. Ezzel az ász pilóták sorába került.

Az összeomlást követően el kellett hagynia a frontot. Az egyik verzió szerint Macourek repülőgéppel hagyta el az igaloi repteret, és Újvidéket érintve Budapesten szállt le. Julier szerint ugyanakkor „az összeomláskor Makláry repülőgépen hagyta el Cattarót, de az igen kedvezőtlen légköri viszonyok miatt Mostarnál kénytelen volt leszállni. Itt gépét elvették, de engedték vonaton hazautazni.”[15] E második változat látszik valóságosabbnak, ugyanis, mint arra Czirók Zoltán rámutatott, az igaloi repülők állományából származó gépnek a későbbi magyar repülőcsapatok kimutatásaiban semmiféle nyomát nem találni.[16]

A családi legendárium szerint Macourek egy alkalommal repülőgépével Üllőre látogatott. A legenda bizonysággá vált, hiszen hagyatékából két Üllőről készült légi felvétel került elő.

A major közelében szállt le, persze az egész falu kicsődült megnézni a nem mindennapi látványosságot. Még a plébános, Kubinyi Endre főtisztelendő úr is kiment, akit aztán fel is vitt egy kis sétarepülésre. Mikor a felhők eltakarták a gépet, a falubeliek kórusban kiabálták „A plébános úr felszállt a mennybe!”[17]

A háborút követően visszatért Üllőre és gazdálkodással foglalkozott. 1921-ben az elsők között avatták vitézzé. 1929-ben a belügyminiszter az 1929. évi 252.408/VIII. számú határozatával engedélyezte számára, hogy nevét Makláryra változtassa.

Kimagasló katonai teljesítménye ellenére meglehetősen mostohán bántak vele. Öt légi győzelme is csak a Tiszti Vitézségi Éremre volt elég. Végül jóval a világháború befejezése után, 1931. október 3-án kérelmére a Mária Terézia-rend káptalanja elismerte vitéz magatartását, „és az 1914. december 7-én, Podarcinál mint lövegparancsnoknak, majd 1916-tól 1918-ig mint a repülőcsoporthoz beosztott főhadnagynak az Isonzónál és a Balkánon tanúsított vitéz magatartásáért” odaítélte neki a Tiszti Arany Vitézségi Érmet.[18]

Nem tudni, hogy mikor léptették elő századossá. A Rendeleti Közlönyökben nincs nyoma.

1941. február 21-én Szolnokon házasságot kötött Torma Nagy Juliannával. Házasságukból 1942. április 1-jén Budapesten született meg Béla nevű gyermekük. Macourek ebben az időben már az Első Magyar Általános Biztosító Társaság mezőgazdasági károkkal foglalkozó kárbecslők felügyelője volt.

A második világháború idején a Magyar Királyi Gazdasági Felügyelőségen kapott fontos feladatot. 1941. január 1-jén Máramaros vármegye gazdasági felügyelőségére került ideiglenes minőség gazdasági gyakornok. Szépen emelkedett a hivatali ranglétrán. Ennek eredményeként 1943-ban az aknasugatagi járás gazdasági felügyelőjévé nevezték ki.

Makláry Bélát hosszas betegséget követően 1944. július 16-án a este tizenegy órakor Budapesten érte a halál. Július 20-án délután négy órakor kísérték utolsó útjára a Farkasréti Temetőben.

Jelenleg is ott nyugszik a VK 7-es parcellában (régi katonai parcella) a 0 szakasz, 9 sorának, 3. sírjában.[19] A sírkövön található feliratok alapján ide temették felségét, utóbbi szüleit és testvérét is. Torma Nagy Julianna Macourek halála után újból férjhez ment. Második férje Juhász László volt.

Üllő város Értéktár Bizottsága a helyi kulturális értékek kategóriájába is beemelte Macourek (Makláry) Béla ászpilóta tevékenységét.^[20]

2023. szeptember 24-én Üllő első világháborús emlékművének 100. évfordulója tiszteletére a Vargha Gyula Könyvtárban Dédapáink emlékezete címmel kiállítás nyílt, amelyen egy külön tárlóban mutattuk be Makláry Béla életútját a családtól kapott írásos és tárgyi dokumentumok segítségével.

A városházán tartott ünnepi megemlékezések során pedig Czirók Zoltán repüléstörténész érdekfeszítő előadásának köszönhetően idéztük meg alakját.

---

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

---

 

Felhasznált források:

A Debreczeni Magyar Királyi Gazdasági Akadémia Értesítője az 1907-1908. tanévről.

A Magyar Kegyes-Tanítórendiek Budapesti Főgymnáziumának Értesítői.

Dr. Domokos Jánosné, született Zimmer Máriának, Macourek Lajos gazdálkodó unokájának visszaemlékezése. Kézirat. Forrás: Üllői Helytörténeti Gyűjtemén.y

Julier Ferenc: Magyar hősök. Függetlenség, 1936. április 26.

Matricula Baptisatorum, Galanta. 12/1889. folyószám. Familysearch.org. https://www.familysearch.org/ark:/61903/1:1:V1HN-44Q (utolsó letöltés: 2024. január 17.)

Rendeleti Közlönyök a Magyar Királyi Honvédség számára.

Wágner Manó Rákospalotai Nyilvános Jogú Főgymnásium, Polgári és Elemi Iskolájának értesítői.

Bibliográfia

Czirók Zoltán: Vitéz Makláry (Macourek) Béla repülőtiszt pályafutása. Hadtörténelmi Közlemények, 2020. 1. szám. 3–39. o.

Fehér László – Fehérné Fazekas Anett: Macourek Lajos (1886–1926). Üllői Hírmondó, 2016. augusztus. 12. o.

Fehér László – Fehérné Fazekas Anett: Dédapáink emlékezete. Üllő az első világháborúban. Üllő, 2019

Topor István: Az üllői Macourek család fiai az első világháborúban. Nagy Háború blog. https://nagyhaboru.blog.hu/2022/10/07/az_ulloi_macourek_csalad_fiai_az_elso_vilaghaboruban (utolsó letöltés: 2024. január 17.)

[1]Nebojsza egykor önálló település volt Pozsony vármegye Galántai járásában. Ma Galánta városrésze.

[2]Forrás: Matricula Baptisatorum, Galanta, 12/1889. www.familysearch.org Letöltés időpontja: 2022. szept. 2.

[3]A Magyar Kegyestanítórend Budapesti Főgimnáziumának Értesítői. Letöltés ideje: 2022. szept. 4.

[4]Wágner Manó Rákospalotai Nyilvános Jogú Főgymnásium, Polgári és Elemi Iskolájának értesítői. Forrás: Arcanum Digitális Tudástár. Letöltés ideje: 2022. szept. 4.

[5]A Debreczeni Magyar Királyi Gazdasági Akadémia Értesítője az 1907-1908. tanévről. Forrás: Arcanum Digitális Tudástár. Letöltés ideje: 2022. szeptember 4.

[6]  Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára – Személyes Ügyek, 1912 (39. évfolyam, 1-48. szám) 1912-12-31 / 48. szám

[7]Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára – Személyes Ügyek, 1913 (40. évfolyam, 1-70. szám) 1913-12-31 / 70. szám

[8]Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára – Személyes Ügyek, 1914 (41. évfolyam, 1-83. szám) 1914-03-07 / 10. szám

[9]Katonai pályafutásának legfontosabb eseményeit Czirók Zoltánnak a Hadtörténeti Közleményekben megjelent tanulmánya alapján mutatom be. Forrás: Vitéz Makláry (Macourek) Béla repülőtiszt pályafutása. Hadtörténelmi Közlemények, 133. évfolyam, Hadtörténeti Intézet 2020 / 1. szám 3 – 37.

[10]Julier Ferenc: Magyar hősök. Függetlenség, 1936. április 26.

[11]Czirók Zoltán: Vitéz Makláry (Macourek) Béla repülőtiszt pályafutása. Hadtörténelmi Közlemények, 133. évfolyam, Hadtörténeti Intézet 2020 / 1. szám 7.

[12]Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára – Személyes Ügyek, 1915 (42. évfolyam, 1-137. szám)1915-11-06 / 115. szám, 1866.

[13]Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára – Személyes Ügyek, 1917 (44. évfolyam, 86-172. szám) 1917-12-08 / 162. szám. 3117.

[14]Julier Ferenc: Magyar hősök. Függetlenség, 1936. április 26.

[15]Julier Ferenc: Magyar hősök. Függetlenség, 1936. április 26.

[16]Czirók i. m. 25. o.

[17]Dr. Domokos Jánosnénak, született Zimmer Máriának, Macourek Lajos gazdálkodó unokájának visszaemlékezése. Forrás: Üllői Helytörténeti Gyűjtemény

[18]Julier Ferenc: Magyar hősök. Függetlenség, 1936. április 26.

[19]A sírról készült képet a Történelmi Vitézi Rend üllői alegységének parancsnoka vitéz Zentai István bocsátotta rendelkezésemre. Köszönöm önzetlenségét.

[20]https://ulloiertektar.hu/macourek-maklary-bela-aszpilota-tevekenysege/

A borítóképen egy Aviatik D.1 vadászgép látható, a Flik56J kötelékéből – Macourek (Makláry) Béla ezzel a típussal érte el légigyőzelmeinek nagyobb részét. Forrás: Wikimedia Commons.