20. század Forrás Szocializmus 

Gyermekmegőrzők és pótmamaszolgálat, avagy gyermekfelügyelet a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia A dolgozó nők számára a legkézenfekvőbb megoldás az volt, ha iskolás korú gyermeküket a tanítás végeztével úgynevezett napközi otthonban hagyták az iskolában, egészen a munkaidő végéig, általában délután négy óráig. Írásomban a gyermekmegőrzők korabeli sajtójának járok utána. Emlékezetem szerint a napközi működése sokféle lehetett. Én az 1980-as évek első felében voltam napközis és gyakran cserélődtek a napközis tanáraink. Volt köztük olyan, aki nagyon lelkes volt, játszott velünk, társasoztunk, olvasott nekünk, volt egy ritmusa és programja a délutánnak. De találkoztam megfáradt gyermekfelügyelőkkel is, akiknél hátratett kézzel kellett ülnünk,…

Tovább
20. század Forrás Szocializmus 

Gyermeksarok a szocialista időszak lakberendezésében

Tóth Eszter Zsófia A szocialista időszak lakásviszonyai között nem jutott minden gyermeknek külön gyermekszoba, ezért a gyermeksarok volt a korszak lakberendezésében az a hely, ahol a gyermek életkorának megfelelően saját tere lehetett. Ez már azt is jelentette, hogy a gyermekre, mint a boldogság megtestesítőjére gondoltak a szülők, akinek saját igényei, vágyai, álmai lehettek. Ezen írásomban a gyermeksarok fogalmának, változásainak néztem utána.

Tovább