Germanus Gyula a Nagy Háború alatt tért vissza Törökországba. Milyen kalandokban volt része, miért akart kimenni a frontra és hogyan látta a háborút és az országot?
A törökországi utazásokat követően Germanus befejezte az egyetemet, aztán Angliában tanult.
„Anglia ködös levegőjében a British Museum könyvtára fáklyaként világított […] Szívesen ott maradtam volna. Nemcsak értelmem, de lelkem is vonzódott a gazdagságtól, hatalomtól erős, öntudatos angol néphez. De hazám levegőjét és hangját nem felejthettem el.”
Törökországban közben sok minden megváltozott. Az ifjútörökök átvették a hatalmat, de meghagyták a trónon Abdul Hamidot. Amikor visszavette a hatalmat, lemondatták és az öccsét, V. Mehmed szultánt rakták a helyére, akinek csak a reprezentatív szerep maradt.
Mehmed szultán egy díszszemlén. Imperial War Museum, Q 85951
1914 őszén Törökország a központi hatalmak oldalán lépett be a háborúba. Az oroszok 1914 végén megkérték a szövetségeseiket, indítsanak egy elterelő hadműveletet, ami arra kényszerítené a törököket, hogy csapatokat vonjanak el a kaukázusi frontszakaszról. Mire eldöntötték, mi legyen, az oroszok győztek a Kaukázusban, de a gépezet már beindult. A Földközi-tengeren totális fölényben volt az antant, ott csaphattak le, ahol akartak. Kitchener, az angol hadügyminiszter támogatta a tervet, mert olcsó és gyors kiutat látott a nyugati fronton kialakult patthelyzetből. Az Admiralitás Első Lordja, Winston Churchill a flotta erődemonstrációjának szánta az egészet. Ha sikerrel járnak, kettészakítják Törökországot és a törökök kénytelenek lesznek átcsoportosítani a csapataikat. Az oroszok kapnak egy egész évben könnyen járható és korlátlanul használható utánpótlási vonalat (az északi kikötőiket hónapokig elzárta a jég és utak meg vasútvonalak sem voltak arrafelé). Ráadásul a győzelem rábírhatja a hadba lépésre a románokat és a görögöket.
Az angol-francia flotta 1915 februárjában jelent meg a Dardanelláknál. Egy hónapon át ágyúzták az erődítményeket, aztán március közepén behajóztak a szorosba – egy aknamezőre. Három csatahajó elsüllyedt. A haditengerészet akcióját le is fújták és elkezdték tervezgetni a partraszállást (ez az eredeti tervben is szerepelt, csak ott nem jutott neki olyan fontos szerep, a hajók úgyis szétlőnek mindent). Ehhez csak egy hivatásos katonákból álló hadosztályuk volt (a legutolsó; ezeket a katonákat a gyarmatokról hozták vissza és eredetileg Franciaországba küldték volna a darálóba) meg ausztrálok és új-zélandiak (ők is úton voltak a nyugati frontra).
Ausztrál katonák rohamoznak (vagy gyakorlatoznak). Imperial War Museum, Q 13685
Április végén partra is szálltak, eleinte minden jól ment, aztán a járhatatlan terep és az erős ellenállás miatt elakadtak.
„megalakult a magyar Vörös Félhold [a Vöröskereszt muzulmán megfelelője] bizottsága, amely hivatva volt török szövetségeseinket a háborúban segíteni, orvossággal, kötszerrel ellátni. […] A németek szállítottak ágyúkat […] német tábornok irányította a hadműveleteket […] ki kellett vennünk részünket [nekünk is] a véres viadalból. A Vörös Félhold részéről rám esett a választás”
Mellette szólt, hogy tudott törökül és az összes fontos embert ismerte a török kormányban (a diákéveiből). Egy gyógyszerszállítmányt kellett Isztambulba vinnie. A románok megállították a határon, mert azt gyanították, a „gyógyszer” igazából csempészáru. Csak az osztrák-magyar nagykövet (Czernin gróf, a későbbi külügyminiszter) közbelépésére engedték tovább. Bukarestben megint megállították, mert titokban biztos robbanószert szállít.
A királyi palota Bukarestben. Imperial War Museum, Q 87119
„Követelték, hogy a kolera- és tífuszszérumot bocsássam vizsgálat alá […] Hiába hivatkoztam követünkre, hajthatatlanok maradtak. […] Iskolai éveim jutottak eszembe. Nem voltam jó tanuló, de néha bizonyos órák anyaga megmaradt fejemben. ’A nitroglicerin a legerősebb robbanó folyadék, de ha nyílt levegőn meggyullad, kékes lánggal elég.’ […] találomra [elővettem] egy üveget […], kiöntöttem belőle egy pohárra valót és elővettem gyufámat. Kínos pillanat következett. Hátha valóban nitroglicerin?”
Innentől a románokat csak az érdekelte, hogy megszabaduljanak tőle és gond nélkül eljutott Isztambulba, ahol elcsodálkozhatott, mi minden változott.
„Az ifjú-törökök […] a török faj főuraságát akarták kierőszakolni a birodalomban. […] A többi nemzetiség is öntudatra ébredt és követelte jogait. Abdul Hamid alatt minden alattvaló el volt némítva. Most az országgyűlésben beszélni lehetett. A vitából harc lett és a harcból nemzetiségi ellenállás, felkelés. […] Törökország már nem a régi, és mégis a réginek fájó sebei sajognak testén.”
Az angolok augusztusban még egy partraszállással próbálkoztak, ami felkeltette Germanus érdeklődését.
„annyit olvastam háborúkról, csatákról, hogy kíváncsi voltam […] Ezt látni akartam. […] barátom, a hadügyminiszter, Enver pasa teljesítette kérésemet. Olyan iratot állított ki számomra, amellyel tetszésem szerint mehettem mindenhová, […] mindenkinek kötelessége engem támogatni. […] sportruhát öltöttem, bal karomon egy fehér szalag, benne vörös félhold”
Enver pasa, Törökország igazi ura. Imperial War Museum, Q 52793
Végre kimehetett a frontra.
„A Dardanellák sziklás, dombos terepén nincsen víz. […] A partra szállt angol csapatokat késő este, a sötétség beálltával hajókról táplálták. […] Liman von Sanders pasa lövetni akarta a hajókat, […] de Enver pasa megtiltotta.
– Szent háborút hirdettünk […] minden eszközt felhasználhatunk az ellenség ellen, de a vízforrástól el nem zárhatjuk. Ez a próféta hagyománya és nekünk ezt be kell tartani, hogy Allah szent háborúnkat diadalra segítse.
Liman tábornok toporzékolt. […] Hiába! Enver akarata győzött, ő tudta, hogy katonáit csak Allah és a Korán szavával tudja csatába vinni; ha Allah intelmét megtagadja, vége mindennek.”
Török katonák valahol Anatóliában. Imperial War Museum, Q 60347
Ugyanígy gondolkodott az egyik török hadsereg parancsnoka is.
„Magas, szikár, csontos arcú […] Hideg kék szeme átfúrta azt, aki merészen eléje állt, de katonáira apai melegséget árasztott. Ő volt […] Musztafa Kemál.
Ő is szent háborút vezetett. Ott volt az első sorban, ha veszély fenyegetett, és egyetlen szava, bátor pillantása erőt adott a csüggedőnek, életet a haldoklónak. Ahogyan vonult előtte az erősítés, láttam, mint villant meg a fáradt szemekben az akarat”
Az erkölcsi támogatás jól is jött, mert a hadsereg elég rosszul nézett ki.
„A török katonák lábán bocskor, ruhájuk elnyűtt, puskaszíjuk kötél, és derekukon spárgára erősített tizenkét söröspalackban ivóvíz! Ha elbotlik és elesik, eltörik egy-egy palack, elfolyik a víz”
Az angolok áttörték az egyik frontszakaszt.
„Szenvtelenül néztem a futást […] civil vagyok, miért fussak? Nem bántottam senkit sem, miért bántanának engem? […] Kiabáltak nekem, hogy fussak […] Áttörték a frontot, jönnek az angolok, leszúrnak minden ellenállót! […] futásnak eredtem. […] Egyszerre erős ütést éreztem fejemen, azután semmit”
Skót katonák találtak rá, ellátták a sebeit és azt mondták, vagy Máltára viszik, vagy hátrahagyják a törököknek (az utóbbit választotta). Innentől nem járt ki a frontra.
Egyszer összeakadt egy amerikai újságíróval, akit még Budapestről ismert és körbevezette a városban. Ez gyanút keltett, mert angolul beszéltek, fel is jelentették őket kémkedésért. Az újságíró élvezte a dolgot (a végén úgyis bocsánatot kérnek tőle), Germanus már kevésbé (biztos eszébe jutott az a másfél hét a börtönben).
A Vöröskereszt elhatározta, hogy létrehoz Isztambulban egy magyar kórházat (Szófiában már volt egy). A pénz egy részét ők adták, a többi gyűjtésből származott. A törököktől meg is kapták az épületet, egy kórházat (azelőtt öregotthon volt, a háború miatt foglalták le), amit a magyarok pénzéből újítottak fel. Ez pont aznap (1916. március 10-én) égett le, amikor a magyar küldöttség (és a kórház személyzetének egy része) megérkezett Isztambulba. Enver pasa jóvoltából kaptak egy másik épületet (egy tanítóképzőt), egy hónap múlva meg is nyílt a magyar kórház, nagyjából négy hónapig működött.
Az angolok 1916 elején végül evakuálták az expedíciós hadsereget, a török vezetők pedig eltöprenghettek, mi lesz a háború után.
„régi barátom, most nagyvezír, Talaat pasa meghívott vacsorára. […]
– Mi nem gyűlöljük a keresztényeket […] teljes lelkiismereti szabadságot biztosít[unk] a kinyilatkoztatott vallások híveinek. De az örmények egy része most nyíltan ellenünk szegült […] Ha a háborúnak vége […] meg kell tisztítani országunkat az örményektől. De nem gyűlöletből, hanem önvédelemből. […] földműves, hivatalnok és katona nép vagyunk […] A kereskedelem, a bank, az üzleti vállalkozás az örmények kezében van. A mi népünk türelmes és [az ilyesmit] átengedi […] idegeneknek […] Ameddig ezek országunkban laknak, a török sohasem lesz kereskedő, bankár, vállalkozó. […] légüres teret kell létrehozni. Az idegeneket ki kell küszöbölni.”
Germanus elkapta a maláriát és majdnem belehalt, úgyhogy hazatért és néhány évig otthon maradt. Csak 1918 tavaszán tért vissza Törökországba. Az Osztrák-Magyar Monarchia eddigre már nemcsak orvosokat és gyógyszert, hanem katonákatis küldött a törököknek.
„Elhatározták, hogy a Fricsay Richárd vezetése alatt álló honvédzenekart […] leküldik Bulgáriába és Törökországba […] A küldetés szervezését és vezetését rám bízták.”
Isztambulban egymást követték a koncertek, fogadások, kitüntetések. Fricsay szinte gyerekesen vágyott az egyik plecsnire és megkérte Germanust, intézze el neki. A kérvény az illetékes efendi (Germanus egyik ismerőse, Dsemál pasa) szárnysegéde elé került. Ki kellett tölteni a papírokat és az egyik kérdés az volt, a katona hol hajtotta végre a hőstettet.
„elfogott a tréfa ördöge. A pesti körúton a Gambrinus vendéglőben szokott [Fricsay] szerepelni […] A fronton nem volt. Hirtelen bediktáltam a Gambrinus frontot”
Germanus találkozott egy szerény külsejű török „efendivel”, akiről aztán kiderült, hogy igazából az uralkodóház tagja. A herceg zenerajongó volt és meghívta a honvédzenekart, koncertezzenek a palotájában. Germanus remekül érezte magát… aztán fejmosást kapott Enver pasától, amiért a koncerthez nem kért engedélyt.
Ebből a Törökországból a háború után (Kemál Atatürk nyugatos, modernizációs politikája miatt) szinte semmi sem maradt. Amikor Germanus egy évtizeddel később (a kormány vendégeként) megint odalátogatott, nem ismert rá…
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukatPatreon oldalunkon (link)várjuk.
