„Fasiszták” verték le Petőfi-képét – a Londoni Magyar Klub feldúlása 1957-ben

A Londoni Magyar Klub a második világháború alatt Angliában tartózkodó magyar kommunisták szervezeteként vált ismertté, azonban a működése nem ért véget 1945-ben. A szervezet egyik alapítója Kellner György saját memoárjában említ meg egy esetet, amikor támadás érte a klubot bő tíz évvel később – az eseményt a magyarországi és az emigráns magyar sajtó is a saját látásmódja szerint interpretálta.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Újságok együttműködésében készült

Kellner György nyomtatásban megjelent memoárjában a második világháború alatt Angliában létrejött magyar politikai szervezeteket mutatja be mint szemtanú, sőt bennfentes – szólva elsősorban az 1939–1945 közötti történésekről. E sorok írója is leginkább ezért forgatta a művet, azonban megütötte a szemét az alábbi mondat egy olyan résznél, ahol Kellner az 1945 utáni eseményekre tért ki:

A Londoni Magyar Klub egészen 1956-ig fennállott, akkor néhány vandál személy, az angol rendőrség elnéző, be nem avatkozó magatartása mellett, az épületet megrohanta, berendezési tárgyait összezúzta.[1]

Kellner szavai nyomán feltételezhető, hogy az esemény szoros kapcsolatban állt a magyarországi forradalommal – a szerző pedig érthetően fájlalja a pusztítást, mivel ő maga alapítója volt a Londoni Magyar Klubnak, amely az egyik magyar politikai szerveződés volt a második világháború alatti Angliában. Kellner és alapító társai mint a Csehszlovák Kommunista Párt emigráns tagjai 1941. március 15-én bontottak zászlót rendezvényükkel.[2] E szerveződés előzménye volt már Angliában a CSKP keretein belül működő Magyar Bizottság, amelynek tagjai között voltak magyarországi kommunista emigránsok is.

A Londoni Magyar Klub tehát nemcsak ideológiai alapon szervezett tömörülés volt, hanem szó szerint klubként is működött: rendezvényein teret kaptak a kommunista ideológiától eltérően gondolkozó magyar emigránsok (a Károlyi Mihály-féle Új Demokratikus Magyarországért Mozgalom, valamint a Zsilinszky Antal diplomata által (társ)alapított Nagy-Britanniai Szabad Magyarok Egyesületének prominensei), valamint más emigrációs mozgalmak képviselői, illetve angol előadók is. Kellner arról is írt művében, hogy maga a Londoni Magyar Klub nem szűnt meg a második világháború végeztével, hanem a békeidőszakban is tovább működött.

Miért zúzták szét mégis egy emigráns magyar kommunisták által alapított és működtetett klub helyiségeit? Ennek a fő oka abban rejlett, hogy bő tíz évvel később már nem az Angliában maradt, vagy időközben oda emigrált magyar kommunisták irányították azt. 1949-ben a londoni magyar követségen fedésben dolgozó hírszerzők ragadták magukhoz a Londoni Magyar Klub irányítását, úgy, hogy beléptek a tagok közé, majd „kigolyózták” az eredeti vezetőket. A Londoni Magyar Klubban ettől kezdve a hivatalos magyar pártvonalnak megfelelő szellemiségű programok kaptak teret.[3] Erre a lépésre nemcsak azért volt szükség, hogy kontrollt szerezzen a hírszerzés – mint a magyarországi kommunista vezetés meghosszabbított karja – egy addig függetlenül működő szervezet fölött, hanem azért is, mivel Magyarországnak ekkor hivatalosan nem volt kulturális intézete Londonban. Ennek az oka a korszakban mélypontra süllyedő brit-magyar kapcsolatokban keresendő. Terjedelmi korlátok miatt itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a magyar vezetés követelte a budapesti British Council, a brit fél pedig reciprocitásként a londoni Magyar Kulturális Intézet bezárását.[4]

A magyar kommunista vezetés így „helyben maradt” az 1950-es években is. Így érkezett el 1956 októbere-novembere, amikor Nyugat-Európába számos városban a helyi kommunista pártirodákon, -helyiségeken vezette le a feszültségét a feldühödött tömeg, tiltakozva a magyarországi események vérbe fojtása ellen. A legismertebb ezek közül az események közül az amszterdami: 1956. november 4-én Magyarország szovjet megszállásáról a rádióból értesültek a helyiek, majd a spontán tiltakozások után a felháborodott tömeg kommunista könyvesboltot, szakszervezeti székházat, valamint a Holland Kommunista Párt központját dúlta fel.[5]

Ebbe a tiltakozáshullámba illeszkedik a Kellner által említett londoni esemény is, amely kapcsán a memoár szerzője az 1970-es évek második felében rosszul emlékezett: a Londoni Magyar Klub feldúlása nem 1956-ban, hanem 1957 májusában történt. Az esetről a magyar sajtó a Daily Worker és a Daily Telegraph (napjainkban: Morning Star és The Telegraph) alapján számolt be– a rövidhír azonban számos lapban megjelent. A hír forrásaiként megjelölt lapok közül az utóbbit nem lehet szorosan párthoz kötni, azonban az előbbit igen. A Daily Worker ekkoriban a Communist Party of Great Britain médiuma volt. A Daily Worker saját tudósítóval rendelkezett Magyarországon Peter Fryer személyében, aki meggyőződéses kommunistaként írta a forradalomról a beszámolóit, és állt az eseménysor mellé.[6] A lap ugyanakkor nem ezen az állásponton volt: az eseményeket az 1919-es fehérterrorhoz hasonlította.[7]

A magyar sajtóban megjelent hír szerint 1957. május 21-én kedden, késő este egy „jórészt magyarul beszélő emberekből álló csoport” érdeklődve nézett szét a klubban, majd kisvártatva egyikük letépte a kifüggesztett Petőfi-képet, erre a jelre pedig a többiek törni-zúzni kezdtek. A jelen lévő hölgyek nem tudták megakadályozni a rongálást, de értesítették a rendőrséget. Mire a rendőrök kiérkeztek, a csoport igyekezett menekülni, de végül hét főt le tudtak tartóztatni. Mint a lapok írják: „Közülük hat magyar disszidens jobbára közismert fasiszta.”[8] A hírt a Népszabadságon kívül az Esti Hírlap és Népakarat közölte.[9]

Avagy mégsem május 21-én történt a támadás? A Szabad Európa Rádió Magyar Rádiófigyelő Osztálya által az 1957. május 20-i adásnapról készített összefoglalójában olvasható a Petőfi Rádió esti híradójában elhangzottaknak a leirata. A híradó is az angol nyomtatott sajtóra hivatkozva közölte, hogy szombaton, tehát május 18-án hatolt be a klub helyiségeibe a garázda csoport.[10] A Kossuth Rádió május 22-i adásában este említették meg a Londoni Magyar Klub elleni támadást, amely kapcsán úgy fogalmaztak, hogy az „a napokban” történt.[11]

Utóbbi két lap közölt újabb fejleményeket az esetről. Május 24-én az Esti Hírlap adta hírül angol sajtó nyomán, hogy a rongálás nyomán hétszáz fontnyi (mai áron számolva nagyjából 21 ezer font, vagyis 10 millió forint) kár keletkezett, az elkövetők pedig a helyszínen tartózkodó nőket is bántalmazták.[12] A Népakarat május 30-án arról számolt be, hogy már lezajlott az ügyben az első tárgyalás, azonban a következő tárgyalási nap június 24-re lett elnapolva.[13] Ezt a hírt vette át a Tolna Megyei Népújság is, amely június elsején közölte a cikket.[14]

A magyarországi újságolvasók a forradalom kitörésének első évfordulója utáni napokban újabb részleteket tudhattak meg a májusi esetről a lapokból. A fő témát az szolgáltatta, hogy Ádám István, a londoni követség korábbi tisztviselője élt a Kádár-kormány által nyújtott lehetősséggel, és hazatért emigrációjából. Ádám a sajtónak elmondta,[15] hogy a támadás mögött Gábriel Sándor, az „úgynevezett szabadságharcosok egyik vezetője” állt, tettükkel pedig az angol rendőrök is egyetértettek, mondván „jobban össze kellett volna törni a berendezést.” Ádám arról a Gábrieltől szerzett értesüléséről is beszélt, mely szerint a londoni követség ellen fegyveres támadást terveznek.[16] Ez nem valósult meg, viszont 1958-ban a berni magyar követség ellen valóban végrehajtottak egy támadást – e támadás adta az alapját a Berni követ című tévéfilmben látottaknak.

A magyar sajtó híradásai az angol lapokra hivatkozva ugyan részletesen szólnak a támadásról, azonban érezhetően propagandisztikusak. A Kádár-kormány igyekezett úgy beállítani az 1956-os fegyveres harcot, mintha azt a Horthy-rendszer restaurálása érdekében vívták volna, és irányították volna két világháború közötti katonatisztek. Ezt az állítást azonban az ekkor már emigrációban élő Kovrig Béla saját kutatásával igyekezett cáfolni 1956 után, azonban a szociológus műve – halála miatt – évtizedekig kéziratban maradt. Kovrig a kutatásában megállapította, hogy a forradalmárok nem a Horthy-rendszer felélesztése miatt fogtak fegyvert, és inkább egyfajta „nemzeti kommunista” eszme vezette őket, amely ugyanakkor nem kért a Szovjetunió befolyásából.[17] Arra is rámutatott, hogy elenyésző volt a Horthy-rendszerben katonai tisztséget viselők száma a harcban résztvevők közt.[18] A felméréséhez kitöltött ívek válaszainak kiértékelése nyomán elutasította azt a kijelentést, mely szerint a forradalmárok „fasiszták” lettek volna.

Más hangvételű a tekintélyes magyar emigráns lap, az Amerikai Magyar Népszava rövid tudósítása a májusi eseményről:

A londoni szabadságharc[osok] együttesét módfelett ingerelték a magyar kommunista követség által fen[n]tartott londoni Magyar Klub propaganda előadásai. Minthogy a klubban a szabadságharcosokat a Kádár kormány sajtójának frazeológóiája szerint gyalázták, a menekültek tüntetést rendeztek a klub ellen. A tüntetés hevessé fajult, a szabadságharcosok behatoltak a klubba és pozdorjává törték a berendezést. A rendőrség 7 tüntetőt tartóztatott le, akiknek ügye a bíróság elé kerül.[19]

A garázda magatartást az Amerikai Magyar Népszava sem tagadta, azonban más megvilágításba helyezi az eseménysort az, hogy nem tíz magyar emigráns ütött rajta a klubon, hanem egy tüntetés fajult el, amellyel a klub hivatalos tevékenysége ellen tiltakoztak. Hogy mi lett a támadók további sorsa, az már sem a nagymúltú amerikai magyar lapból, sem a magyarországi lapokból nem derül ki: mint látható volt, a magyarországi sajtó Ádám István nyilatkozata révén tudósított ismét 1957 októberében a májusi támadásról, azonban a köztes időben arról már nem adtak tájékoztatást, hogy miként alakult a támadók elleni per, illetve, hogy felújították-e a klubot.

---

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

---

Felhasznált irodalom és források:

A Szabad Európa Rádió Magyar Rádiófigyelő Osztályának jelentései

[1] Amerikai Magyar Népszava, 1957. június 15.

Péter Apor: Fabricating Authenticity in Soviet Hungary The Afterlife of the First Hungarian Soviet Republic in the Age of State Socialism. Anthem Press, London–New York–Delhi, 2014.

Terry Brotherstone. Peter Fryer (Obituary). The Guardian, 2006. november 3. https://www.theguardian.com/media/2006/nov/03/pressandpublishing.guardianobituaries (utolsó letöltés: 2025. május 28.)

Esti Hírlap, 1957. május 22.

Esti Hírlap, 1957. május 24.

Gaál Enikő: A magyar ’56 hatása az egységesülő holland társadalomra. Limes, 2006. 4. sz., 8–9., 5–19.

Hajdú-Bihari Napló, 1957. október 24.

Kellner György: Magyar antifasiszták Angliában 1940–1945. Magvető, Budapest, 1983.

Kovrig Béla: A nemzeti kommunizmus és Magyarország. Egy eszme története. Gondolat–Barankovics István Alapítvány, Budapest, 2016

Magyar Nemzet 1957. október 24.

Népakarat, 1957. május 22.

Népakarat, 1957. május 30.

Népakarat, 1957. október 24.

Népszabadság, 1957. május 22.

Szörényi Attila: A brit-magyar diplomáciai kapcsolatok és a Sanders-ügy, 194—1953. Valóság, 2006., 6. sz., 74–92.

Tolna Megyei Népújság, 1957. június 1.

Ungváry Krisztián: „Anglia a második legnagyobb ellensége Magyarországnak” A londoni magyar hírszerző rezidentúra működése saját jelentései tükrében 1951 és 1965 között. Századok, 2013. 6. sz. 1513–1560.

Vas Népe, 1957. október 25.

Jegyzetek:

[1] Kellner 1983. 92. o.

[2] I. m. 77. o.

[3] Ungváry 2013, 1520.

[4] Lásd bővebben: Szörényi 2006, 77.; 32. sz. jegyzet.

[5] Lásd bővebben: Gaál 2006, 8–9. A Limes kérdéses lapszámában a franciaországi események kapcsán lásd Catherine Horel tanulmányát. Uő: Franciaország és az 1956-os magyar forradalom. Limes, 2006. 4.sz., 21–30., különösen: 21–22.

[6] Brotherstone 2006.

[7] Apor 2014. 65., 14. sz. lábjegyzet

[8] Népszabadság, 1957. május 22., 6.

[9] Esti Hírlap, 1957. május 22., 5., Népakarat, 1957. május 22., 4.

[10] SZER MRO, Hungarian Monitoring, 1957.05.20., 887.

[11] SZER MRO, Hungarian Monitoring, 1957.05.22., 968.

[12] Esti Hírlap, 1957. május 24.,

[13] Népakarat, 1957. május 30., 4.

[14] Tolna Megyei Népújság, 1957. június 1., 2.

[15] Szavait több lap is átvette. Lásd: Hajdú-Bihari Napló, 1957. október 24., 2., Magyar Nemzet 1957. október 24., 3., Vas Népe, 1957. október 25., 2.

[16] Népakarat, 1957. október 24., 8.

[17] Kovrig 2016, 200–202. o.

[18] I. m. 131–132. o.

[19] Amerikai Magyar Népszava, 1957. június 15., 9.

A borítóképen a londoni Picadilly Circus látható 1957-ben. Forrás: Fortepan / Vaskapu utca.