Fecskék a fedélzeten, avagy madármentés felsőfokon
Köztudott, hogy a fecskék többsége, hasonlóan a többi költöző madárhoz hasonlóan ősszel dél felé indulnak, hogy a hideg téli hónapokat Afrikában/Ázsiában/Dél-Amerikában (utóbbi helyre persze az észak-amerikai fecskék repülnek) bekkeljék ki. A vándorlás mindig nagy veszteségekkel jár (lásd pl. Fekete István Csí című klasszikusát), ugyanakkor a madarak évezredek óta rendszeresen útra kelnek és igazi profihoz méltóan navigálják-repülik le a több száz (vagy akár több ezer) kilométeres utakat. Épp ezért kaptam fel a fejem, amikor az Aranysas 2019 szeptemberi számában, az Ujvári László pilótakarrierjét bemutató cikkben arról olvastam, hogy 1931 októberében repülőgépen szállítottak több tízezer fecskét telelőhelyükre. Mostani írásunkban ennek a nem mindennapi (és mint kiderült, nem csak magyar) madármentő-akciónak járunk utána egy kicsit, néhány korabeli újságcikk segítségével.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
1931 szeptemberében igen korán, és igen nagy hideggel köszöntött be az ősz Közép-Európába, ami nagyon rosszul jött az itteni fecskeállománynak is. És a zimankó nem csak a hazai madárpopulációt érintette, hanem az északabbról érkező fecskék is feltorlódtak Ausztriában és Magyarországon, mert a szél, a hideg és az eső (az Alpokban hó) miatt nem tudtak továbbrepülni. A helyzetet nehezítette, hogy a viszonylag hűvös nyár miatt a később kikelt fiókák nem jutottak elég élelemhez, így nem tudtak megerősödni. Ráadásul a kis madarakat nem ilyen időjárásra „kalibrálták”, így ezerszám pusztultak el a hidegben. Mindez cselekvésre késztette előbb az osztrák, majd a magyar madárvédőket, akiknek a munkáját a rendőrségtől kezdve pilótákon át lelkes civilek ezrei segítették. A drámai helyzetről a Debreceni Újság egy olvasója így írt:
„Pár nappal ezelőtt tudtul adta a napisajtó, hogy a madárvédő egyesületek húszezer fecskét szállítottak le Bécsen keresztül Velencébe. A korai fagyban ugyanis megfagytak volna a fecskék s e preventív intézkedéssel megmentették az életüket… Még aznap reggel, hogy ezt a hírt olvastuk, elégedetten konstatáltuk, hogy összes fecskéink útnak eredtek. Este azután furcsa meglepetésben részesültünk. Úgy hét óra tájban száz és száz fecske érkezett birtokunkra. Ellepték ablakainkat, megtöltötték á verandát s nemsokára a tanyaudvar is telve volt madarakkal. Próbáltuk őket az istálló-épületekbe beterelni, mert előre tudtuk, hogy a Bakonyból érkező hideg szél megtizedelheti őket. Éjtszaka fagyott cs másnap reggelre borzasztó látvány tárult a szemünk elé. Kertünk, verandánk, tanyaudvarunk feketéllett a fecskehulláktól. Ezernél több fecskét szedtünk össze a tanyán. Három kivételével, amelyek valahogyan a konyhába jutottak, valamennyiöket megölte a hideg. Szomorú, szívbemarkoló tragédia! Ezer kis fecske-hulla a földön. Sírva álltunk a tömegsír előtt, mely befogadta a madarakat. Fáskosarakkal öntöttük belé a fecskét. Dideregtünk a szeptember végi ködben és hátunk mögött a Bakony erdői zúgtak. Fájdalmasan és szívet tépően. Ezer madárszív búcsúztatóját zengték.”[1]
Néhány nappal korábban a Pesti Hírlap már beszámolt az ausztriai és magyarországi fecskehelyzetről, illetve a szomszédunkban már kibontakozó társadalmi összefogásról:
„Magyarországon és Ausztriában is rengeteg fecske rekedt, mert a kedvezőtlen időjárás miatt nem tudnak utrakelni. (…) Az osztrák állatvédő egyesület tagjainak megesett a szívük az elkésett fecskéken, ezért elhatározták, hogy összefogdostatják őket és repülőgépeken Dél felé szállítják el a szenvedő madarakat. A rendőrség is segítségére van a szegény fecskéknek. A rendőrségi őrszobákon ezrével gondozzák őket (…) A vidékekről is tömegesen küldik fel Bécsbe a fecskéket. Pénteken délben indult el Becsből Velencébe az első repülőgépes fecskeszállítmány. Szombaton kétezer fecskét szállítanak Olaszországba.” [2]
És hogy miért is volt mindez akkora probléma, hogy szinte azonnal mentőakciót kellett szervezni? A fecskéknek különleges szerepe van Európában. Amellett, hogy hozzájuk kötik a nyári időszak kezdetét – noha tudjuk, hogy egy fecske nem csinál nyarat – Észtország és Ausztria is hivatalos madarának választotta. Ráadásul a fecskéket kiemelten hasznos madárként tartják számon, ami nem csoda, hiszen elsősorban az emberek és állatok számára is kellemetlen rovarokkal táplálkoznak. Szívesen fészkelnek eresz alá/gazdasági épületekbe, ami mind nekik, mind az embereknek/háziállatoknak előnyös. Így aztán nagyon is érthető, hogy miért indult akció a madarak biztonságos helyre juttatásáért. A Debreceni Újság október 6-án arról számolt be, hogy
„az Országos Állatvédő Egyesület felhívására néhány napja az ország minden részéből kis dobozokban Budapestre szállították az itt rekedt fecskéket. A vasút díjmentesen szállította fel Budapestre a fecskéket, melyeket a pályaudvarokon melegedő helyiségekben helyeztek el. ahonnan az Állatvédő Egyesület helyiségeiben, a Károly-körut 1. sz. telepén gyűjtöttek össze. A kis didergő madárkákat az Állatvédő Egyesület erre a célra berendezett helyiségben szabadon bocsátotta. A meleg és a táplálkozás következtében a fecskék megerősödtek és röpködni kezdtek a helyiségben. Annyira otthonosan érezték magukat, hogv a látogatók fejére, vállára és kezére szálltak. Közel ötezer fecske gyűlt össze, amelyeket ma ládákba csomagoltak és a Nemzetközi Légiforgalmi Rt. útján elszállítottak. A szállítmányt Follért Károly ny. államtitkár, az Országos Állatvédő Egyesület elnöke kísérte ki a Mátyásföldi repülőtérre, ahonnan a délutáni repülőjárattal Sztambulba szállították. Az elszállított fecskék csak kisrészben magyarországi fecskék, nagyobb részük Lengyelországból és Oroszországból indult vándorútra és a korán beköszöntött hűvös őszben ittrekedtek.” [3]
A Budapesti Hírlap egy gyors kérdésre „elkapta” Ujvári László „fecskepilótát” is, aki ekkor a francia CIDNA (Compagnie Internationale de Navigation Aerienne) légicég alkalmazásában állt, és nem csak a budapesti, de a bécsi fuvarnál is ő vezette a gépet. A nem mindennapi szállítmányhoz életveszélyes kalandok is társultak:
„— Remélem, ebbe a fecskeszállítmányba már nem csap bele a menykő.
Ujváry László vezette ugyanis azt a gépet, amelyik viharba került a fecskékkel és a gép fémvázát hatalmas villámcsapás érte két viharfelhő között.”
A cikkből megtudhatjuk azt is, hogy
„A fecskék szállítási díja kilónként három pengőbe kerül. A szállítási költségekre egyelőre csak kevés adomány érkezett be, úgyhogy a pénzt Follért Károly előlegezte.”[4]
Ez az összeg látszólag nem tűnik nagynak, főleg úgy, hogy egy fecske tömege 16-22 gramm között mozog alapjáraton, és esetünkben az átlag jó eséllyel az alsó érték környékén mozgott, még a feltáplálás után is. Budapestről ekkor 5000 fecske indult útnak (Bécsből Velencébe volt 25 000-es szállítmány is), ami 80 kilót tett ki, persze a dobozok súlya nélkül. Az összeg csak a madarak súlyára vetítve 240 pengő, ami akkoriban körülbelül egy öttagú munkáscsalád megélhetésre volt elég. Egy „átlagos” hivatalnok 115 pengő körül keresett, a tanársegédek fizetése 170-230 pengő között mozgott, egy fémipari szakmunkás heti 50 pengőt keresett Budapesten.
Látható, hogy világválság ide vagy oda, nagyon komoly erőforrásokat mozgattak meg a szárnyasok érdekében; a fagyoskodó, fáradt madarakat önkéntesek fogták be, a vasút ingyen fuvart biztosított, majd úgy repülhettek délre, hogy se az elemekkel, se a navigációval nem kellett foglalkozniuk. A Magyar Madártani Intézet pár nappal később közleményben köszönte meg a lelkes önkéntesek segítségét, megemlítve, hogy „valóságos telefonostrom alá vették a Madártani Intézetet, hogy szakszerű tanácsokat kérjenek és kapjanak a módozatokról, amelyekkel az ittrekedt fecskéken segíteni lehet.” Kiemelték, hogy rengetegen adományokkal segítették munkájukat.[5] A Budapesti Hírlap a Tolnában rekedt fecskék sorsáról számolt be először; volt, ahol a természet megoldotta a problémát.
„A tolnamegyei Uzdon százával hulltak le a vándorfecskék. Több nagyobb birtokos gazdaságában, de egyes kisgazdáknál is összeszedték őket és a meleg istállókban helyezték el, ahová a rossz idő miatt rengeteg légy is bemenekült, tehát bőségesen volt eledel. A jóllakott és felmelegedett madarakat háromnapi pihenő után ezrével bocsátották útnak és azok vidám csicsergéssel repültek tovább dél felé.”
A lap emellett gyakorlati tanácsokat is közölt, hogy mi a teendő, ha az olvasó megfáradt, fázó fecskékkel találkozna:
„a tartós nélkülözéstől leromlott állapotban tömegesen a lakásokba menekült fecskékért alig tehetünk egyebet, minthogy a lakás fűtésével konzerváljuk erejüket az időjárás javulásáig (…) mesterséges táplálással csupán egyes vagy kis számú fecskén segíthetünk a következő módon: a madarat vattával bélelt dobozban a tűzhely szélén állandóan melegen tartva, finom, csipesszel apró nyershúsdarabokat, Keményre főtt tojás-fehérjét vagy lisztférgeket tömünk szájába. A bélhurut megelőzése vagy gyógyítása céljából tanácsos néhány húsdarabot ételolajba mártva beadni. A táplálást mindaddig folytatjuk, amíg a madár hasa és mellizomzata a normális teltséget mutatja, ami többnyire három nap alatt elérhető és a madár kedvező időjárás esetén már szárnyára bocsátható.”[6]
A debreceni lap október 11-én közölt egy beszélgetést Nagy Jenő ornitológussal, amelyben olyan kérdések is felmerültek, hogy vajon tavasszal hazatalálnak-e a géppel szállított fecskék, vagy a „luxusutazás” teljesen összezavarja tájékozódásukat. Az ornitológus szerint a szállított madarak többsége telelőhelyén pusztul majd el, mert eleve legyengülten érkeztek, de arról nem szól, hogy tájékozódásukra milyen hatással lehet az utaztatás. Hozzátette, hogy minderről csak találgatások vannak, biztosat csak akkor lehetne tudni, ha a kivitt fecskéket gyűrűzték volna, de erre érthető módon nem került sor. A szakértő másban is árnyalta a képet, azzal, hogy az amúgy is kimerült madarak jelentős része nem élte túl a vasúti szállítást – az osztrákok 10%-os veszteséget említettek, Nagy Jenő 50-80%-ot – amit csak nehezített, hogy a fecskéket szinte lehetetlen etetni, mert repülő rovarokkal táplálkoznak. Mindent egybevetve Nagy Jenő pozitívumként értékelte a madármentő akciót, egyrészt a társadalmi összefogás miatt, másrészt mert így nagyobb figyelem irányult a madarakra és a velük foglalkozó szervezetekre is. Ironikus módon az interjú készítésének idejére
„…az idő megjavult, az itt rekedt fecskéink megerősödtek és most már vígan vonulnak dél felé. Itt Debrecenben is lehet látni nap-nap után hogv délutánonként 10—20. 50—100 főnyi fecskecsapatok mennek délre.”[7]
Noha a fecske-ügy október elejére nagyrészt lecsengett, még 20-án is találkozhatunk olyan hírekkel, amelyek Magyarországon rekedt és elszállításra váró fecskékről szólnak.
Külön érdekesség, hogy a madármentés nagyon hamar bekerült a tananyagba is; a Néptanítók Lapjának október 15-i számában található egy írás, amely az elmélet és gyakorlat összehangolására példaként az újságok használatát mutatja be. Szemléltetésként a Pesti Hírlap ausztriai fecskementős cikkeit használták fel, illetve ajánlották megvitatásra családi beszélgetések, illetve opcionálisan tanórák keretében. A cikk lábjegyzeteként olvashatjuk, hogy csak a nyomdába adás után értesültek arról, hogy Magyarország is bekapcsolódott az akcióba. Külön érdekes az a fejtegetés, amely az újságcikk(ek) gyerekekre gyakorolt hatását mutatja be, esetünkben úgy, hogy felkelti érdeklődésüket a fecskék, és ezen keresztül az állatvilág, valamint az állatvédelem iránt.
„A gyermekek kérdezgetnek, a szülők pedig felelnek s így lassankint tisztázódik a gyermekek előtt a fecskék egész élete, szeptembervégi szerencsétlensége. S ennek az újsághírnek alapján természetes alakban történő beszélgetésnek megvan a maga nevelői értéke. Tegyük fel, hogy azok a gyermekek ismerik már a fecskét. Tudják, hogy az télire elvándorol tőlünk, hogy csak nálunk fészkel s itt nevel kicsinyeket. S vájjon ezt a kevés tudást, kevés érzelmi vonatkozást mennyivel mélyítette, erősítette ez a felolvasott újsághír?… Sokkal, nagyon sokkal. Mélységes hatást gyakorolt ez a gyermekek lelkére. S ezt a hatást a lélek tovább göngyölgeti s okvetetlenül feldolgozza. Sok-sok érzelmi szállal kapcsolja ez az újsághír a fecskét a gyermek gondolat- és érzelemvilágához. Érdeklődése a fecske felé irányul. Megérzi belőle, hogy a fecskét az emberek szeretik, védik s ha bajban van, segítenek is rajta. Nem látja, de az újsághír nyomában elképzeli és átéli az ausztriai fecskék szomorú helyzetét. És elképzeli, átéli a fecskéket megszánó lakosoknak, a rendőrségnek a fecskék iránti szeretetéből, gyengédségéből fakadó jócselekedetét is. Az elképzelés meg átélés közben megjelenik a fecskék iránti érdeklődés s ezzel kapcsolatban a szánalom érzete is a gyermek lelkében.”[8]
A magyarországi fecskementő akció megmutatta, hogy összefogással, kis odafigyeléssel és a ma divatos kifejezéssel élve mikroadományokkal is rengeteget lehet segíteni, főleg ha ebben partnernek bizonyulnak a nagyobb és/vagy állami cégek is. Látható az is, hogy Herman Ottó erőfeszítései nem vesztek kárba, még ha a „fecske-hadművelet” kissé feledésbe is merült. A fecske-kérdésnek napjainkban is komoly szerepe van, sokan aggódnak a populáció csökkenése miatt, és vannak, akik biztosra veszik a madárfaj gyors kihalását – reméljük tévednek.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek, felhasznált források:
[1] Debreceni Újság 1931. október 2. 6.
[2] Pesti Hírlap 1931. szeptember 26. 6.
[3] Debreceni Újság 1931. október 6. 2.
[4] Budapesti Hírlap 1931. október 6. 5.
[5] Debreceni Újság 1931. október 9. 2.
[6] Budapesti Hírlap 1931. október 1. 9.
[7] Debreceni Újság 1931. október 11. 5.
[8] Néptanítók Lapja 64. évf. 20. szám (1931. október 15.) 12.
A nyitóképen: fecskék gyülekezője villanyvezetékeken.