Cseh négyszájúkkal a forradalom védelméért: A csehszlovák fegyverek szava – II. rész
Hatvanegy évvel ezelőtt a kubai Playa Girónban – avagy ismertebb magyar nevén a Disznó-öbölben – felfegyverzett kubai emigráns csapatok szálltak partra, hogy megdöntsék az akkor még konszolidáló Fidel Castro hatalmát. Az amerikai segítséggel megvalósuló támadás azonban kudarcot vallott. A szakirodalom elsősorban a Kennedy-adminisztráció kihátrálását, másrészt az új kubai vezetés támogatottságát és integritását jelölte meg a sikertelenség okának. Ugyanakkor egy további tényező is hozzájárult: a keleti blokkból, leginkább Csehszlovákiából és a Szovjetunióból érkező fegyverszállítmányok. Az orosz-ukrán háború hatására indult, a cseh(szlovák) fegyverek történelemformáló szerepéről szóló cikksorozatunk második részében a karibi szigetországnak eljuttatott „speciális anyagok” történetéről lesz szó.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
A Batista-rezsim 1959 januári bukását követően hatalomra kerülő új vezetés számára létkérdéssé vált a „forradalom megvédése” – nemcsak az ancien régime-hez hű erőktől, hanem miután fokozatosan kezdett megromlani a viszony Havanna és Washington között, egy esetleges amerikai (akár nyílt katonai) intervenciótól is. A kubai diplomácia e kérdésben felkereste a Szovjetuniót, de a Kremlben sokáig vonakodtak a közvetlen fegyvereladástól, mert tartottak az Eisenhower-adminisztráció reakcióitól, illetve akkor még Fidel Castro nem tűnt egy megbízható partnernek. A kommunista sajtó cikkeiből és szocialista államok hírszerzési jelentésben kiolvasható, hogy bár a „kubai nép sikerére” pozitívan tekintettek, a „nacionalista és kisburzsoá elemeket” tartalmazó Július 26. Mozgalom iránt nagyfokú bizalmatlanságot tanúsítottak. Castro a forradalmat követő hónapokban még erős antikommunista nézeteket vallott, és ha nem is olyan szorosan, mint az elődje Fulgencio Batista, de továbbra is jó viszonyt kívánt fenntartani az Egyesült Államokkal. Moszkvában leginkább attól tartottak, hogy néhány harmadik világbeli országhoz – Egyiptomhoz, Indonéziához, Irakhoz, Szíriához stb. – hasonlóan a hatalomra kerülő nacionalista csoportok Kubában is először együttműködnek a helyi „haladó szellemiségű mozgalmakkal”, de a megerősödésük után azonnal leszámolnak velük.
Ugyanakkor arról a lehetőségről sem akartak lemondani, hogy az Egyesült Államok „szomszédságában” egy fontos partnert nyerhetnek maguknak. Nyikita Hruscsov számára ismételten Csehszlovákia tűnt a legmegfelelőbb közvetítőnek, amely akkor már széles körben ismert volt a hadiipari kapacitásáról és a harmadik világgal folytatott, meglepően rugalmas és kedvező feltételekhez kötött fegyverüzleteiről. Prága ugyanis az 1955-ös csehszlovák–egyiptomi fegyvervásárlási szerződést követően a szubszaharai országok mellett a közel-keleti államoknak, sőt a délkelet-ázsiai térségbe is szállított hadianyagokat. Ezzel párhuzamosan a Kremlben számítottak arra is, hogyha esetleg megbukna a fegyverüzlet vagy az Egyesült Államok tudomást szerezne róla – s megakadályozná a megvalósulását, mint Guatemala[1] esetében pár évvel korábban – akkor a kritikákat, anyagi veszteségeket és esetleges szankciókat elsősorban nem a Szovjetuniónak, hanem Csehszlovákiának kellene elviselnie.
Segélycsomagokba rejtve
Az első konkrét megkeresés még Batista-uralom vége előtt, 1958 nyarán történt, igaz, akkor sem Július 26. Mozgalom felől jött a kérés. Enrique Vega Pérez, a kubai Népi Szocialista Párt (Partido Socialista Popular/PSP)[2] egyik titkára a prágai útja során feltette a kérdést a Csehszlovákia Kommunista Pártjának (CSKP): „Hajandó-e Csehszlovákia bizonyos mennyiségű fegyverrel ellátni a Kubában tevékenykedő partizánmozgalmakat?” Majd hozzátette, hogy ezzel kapcsolatban már megkeresték Mexikót és Venezuelát is, de „nincs nagy reményünk a sikereket illetően”.[3] 1959 elején a venezuelai székhelyű Intercom Caracas ajánlotta fel Prágának, hogy szívesen szállítanának fegyvereket a kubai gerilláknak – természetesen jó pénzért és teljes diszkréció mellett.
A CSKP Központi Bizottságának Elnöksége 1959. január 20-án tartott ülésén a „speciális anyagok” leszállításáról döntött. Néhány héttel később egy csehszlovák delegáció utazott ki, hogy egyeztessen a fegyverek típusáról és darabszámáról, illetve a törlesztő részletekről. Csakhogy a tárgyalások elhúzódtak, a két fél közötti bizalmatlanság rendre megakasztotta az egyeztetéseket. A fegyvervásárlásban – ahogyan a szocialista országokkal való kapcsolatokban – az igazi áttörést Che Guevara jelentette. Amikor a Kubai Nemzeti Bank elnökeként 1959 júniusában az „el nem kötelezett” országokban járt, Kairóban felkereste a csehszlovák nagykövetséget, és segítséget kért hazája gazdaságának és hadseregének a fejlesztéséhez. A CSKP-ra igen nagy hatást gyakorolt az argentin származású ifjú forradalmár, és immáron sokkal nagyobb figyelmet szentelt a kubai kéréseknek. Sőt, a kubai lakosság és a kormány nacionalista tagjai Csehszlovákiával szemben korántsem voltak annyira ellenségesek, mint a Szovjetunióval szemben. Ugyanis úgy vélték, hogy a csehszlovák–kubai viszony erősítése nem jelentene vörös posztót Dwight Eisenhower adminisztrációja szemében, és nem adna okot egy nyílt amerikai intervencióra. Raúl Castro hadügyminiszter számára még hónapokkal később is sokkal elfogadhatóbbnak és hasznosabbnak tűnt a „nyugatias Prágába” való utazás, mint egy moszkvai út.
Mindezek tükrében 1959 nyarán a CSKP rábólintott a kubai fegyverigényekre, de mivel továbbra is óvatosan viszonyultak Havannához, ezért csak kézifegyverek és a lőszerek terén engedélyezték a szállítást. Egy svájci közvetítő, Phillip Friedländer, 1959. szeptember 29-én 50 000 darab 9 mm-es, 23/25-ös mintájú (vzor/vz.) géppisztolyt és 80 millió, azokba való töltényt rendelt a csehszlovák hadigyáraktól. Ők a kívánt mennyiséget azonban csak két részletben szállították le (20 000 darabot 1959-ben, a többit a következő évben), mégpedig egy amerikai vallásos jótékonysági szervezet, a C.A.R.E. segítségével – vagyis a fegyvereket és lőszereket humanitárius szállítmányokba csomagolva juttatták el a karibi szigetországba.[4] A kubaiak 1960 elején egy másik vállalat, az American Panama Export Corporation-ön keresztül már 7,62 mm-es és 9 mm-es lőszerek gyártásához szükséges eszközök és licencek iránt érdeklődtek, amelyek átadását 1960. január 9-én engedélyezte a CSKP KB.[5]
Áttörés a kapcsolatokban
Ezután a PSP főtitkára, Blas Roca Calderio által vezetett küldöttség utazott Prágába, ahol háromoldalú (csehszlovák–kubai–szovjet) tárgyalások vették kezdetüket. A felek 1960. június 11-én aláírták a „speciális anyagokra” vonatkozó, 866 millió korona összértékű csehszlovák–kubai szerződést.[6] A néhány nappal később kötött csehszlovák–szovjet megállapodás értelmében a fegyverekből a Csehszlovákia által teljesítendő mennyiség 569 millió koronát tett ki, a fennmaradó részt pedig a Szovjetuniónak kellett biztosítania. Havannának az említett összeg kétharmadát áruban (cukor, déli gyümölcsök, dohány), 10 százalékát kemény valutában kellett törlesztenie, a többinek a kifizetését és az esetleges hiány pótlását Moszkva vállalta.
A július 29-én kötött kiegészítő szerződés értelmében Csehszlovákia összesen 20 darab Z-326-os és L-60-as repülőgépet, 100 000 darab vz. 23/25-ös géppisztolyt és vz. 52-es puskát, 2000 vz. 37-es nehézgéppuskát, 160 darab 120 mm-es aknavetőt, 400 légvédelmi ágyút, 300 tankelhárító ágyút, 400 000 RG-4-es kézigránátot, 1 millió darab gyalogság elleni aknát, 100 000 mágneses aknát adott el Kubának. Ekkor még a termelési gondok, illetve a VSZ tagállamaival és más harmadik világbeli országokkal kötött korábbi megállapodások miatt elutasította a harckocsik és helikopterek eladását.[7]
Kuba számára a szocialista országoktól való fegyvervásárlás önmagában nem volt elegendő, hiszen az addig főleg második világháborús fegyvereket használó kubaiakat át kellett képezni a VSZ-ben rendszeresített eszközökre. Ezért fontossá vált, hogy a keleti blokkból ne kizárólag „speciális anyagok” érkezzenek, hanem katonai szakértők és tanácsadók is. Osvaldo Dorticós Torrado kubai elnök az 1960. december 17-én kelt levelében a kubai légvédelem megszervezéséhez, a radarok felállításához, valamint a pilóták és a technikai személyzet kiképzéséhez kért segítséget. Habár a kérések zömét a Szovjetunió teljesítette, a légvédelmi ágyúkat kezelők oktatását Csehszlovákia vállalta.[8] Prága harmincöt katonai kiképzőt és hadmérnököt küldött Kubába, akik összesen nyolc különböző katonai kurzust tartottak – a legtöbben (mintegy 730 fő) a tüzérségi képzésen vett részt. Ezzel párhuzamosan Csehszlovákiában is zajlott oktatás: 1960 augusztusa és 1961 augusztusa között száztizenöt kubai tiszt és hadmérnök vett részt valamilyen katonai témájú előadás-sorozaton. Sőt, huszonhat kubai pilóta a sugárhajtású MiG–15-ös vadászgépekkel való repülést tanulta a trencséni katonai repülőtéren – őket Raúl Castro is felkereste, amikor 1960 nyarán a kelet-európai országban járt.[9] Még 1961 áprilisában, tehát napokkal a Disznó-öbölben zajlott partraszállás előtt, a csehszlovák vezetés 50 millió darab 7,92 mm-es lőszert, javító berendezéseket és pótalkatrészeket küldött (11 millió korona értékben) a kubai hadseregnek.[10]
Támadásban a 2506-ok
A kiképzett kubai pilóták Csehszlovákiából való visszatérése és a CIA-által küldött, egyre több VSZ-fegyver és katonai szakértő felbukkanásáról szóló jelentések végül odavezettek, hogy az alig pár hónapja beiktatott John F. Kennedy engedélyezze a még elődje (Eisenhower) által elrendelt és nagyjából kidolgozott Plútó-akció végrehajtását. Ez a kubai emigránsokból verbuvált, 1511 főt számláló 2506. dandár partraszállását és a Castro-kormányának amerikaiak segítségével történő megbuktatását jelentette. Április 15-én nyolc B-26 bombázó szállt fel Nicaraguából és bombázta a karibi szigetország repülőtereit. Ezen a napon Castro a kubai fővárosban, belga és cseh kézifegyvereket szorongató milicisták előtt bejelentette, hogy a két évvel korábban lezajlott forradalom „marxista–leninista” volt, és az ország a szocializmus trópusi modelljét építi ki, s kérik szocialista országok segítségét a „reakciós támadások” elhárítására.[11]
Felvételek a Disznó-öbölban zajlott harcokról.
Miután a csehszlovák és a szovjet hírszerzés figyelmeztette Havannát a küszöbön álló invázióra, Castro mintegy 20 ezer ember összegyűjtve támadást indított a partraszálló egységek ellen – az ellentámadás a csehszlovák ágyúk és aknavetők fedezőtüze alatt valósult meg, amelyeket Csehszlovákia már hónapokkal korábban leszállított Kubának. A veszteségeket és a szokatlan heves ellenállást látva Kennedy elállt a további katonai segítségtől és nem rendelte el az újabb légitámadás-sorozatotvagy az amerikai flotta bevetését. A csehszlovák fegyverszállítmányoknak köszönhetően a kelet-közép-európai ország népszerűsége megugrott Kubában, és nagyban hozzájárult a keleti blokk iránti maradék bizalmatlanság eloszlásához. Sőt, egyes „speciális anyagok” külön fogalommá váltak Kubában: „Cuatrobocas checas”, azaz a cseh négyszájúak – a helyiek így nevezték el az országszerte telepített csehszlovák légvédelmi ágyúkat, amelyek szerintük jelentős mértékben hozzájárultak a „forradalom megvédéséhez”, vagyis a B-26-os bombázók lelövéséhez.[12]
A Disznó-öbölben lezajlott harcok egyik érdekes következménye volt, hogy a csehszlovák titkosszolgálat kiszélesítette a Mýdlo (Szappan) fedőnevű akciót: a Batista-rezsim által felhalmozott amerikai fegyvereket már hónapok óta a keleti blokkba szállították, de az invázió után ez kiterjesztették a kubai emigránsoktól zsákmányolt hadieszközökre is. Elsősorban automata és félautomata kézifegyverekről volt szó, amelyeket tanulmányoztak vagy a hadgyakorlatokon használtak fel. Bár először semmit sem kértek cserébe, később Fidel Castro csak azzal a feltétellel engedélyezte a zsákmányolt fegyverek további leszállítást, ha a csehszlovákok 700 darab 9 mm-es pisztollyal és hozzá való lőszerrel látják el őket. 1963 elejéig mintegy 900 kilogrammnyi amerikai gyártmányú fegyvert szállítottak le Csehszlovákiának.[13]
A CSKP KB Elnöksége 1961. május 30-án hozzájárulását adta, hogy Csehszlovákia légvédelmi rakétákat és ágyúkat,130 mm-es rakéta-sorozatvetőket (és 40 ezer darab rakétát), valamint lőszert szállítson Kubába. Továbbá nemegyszer a kubaiak javára módosították a korábbi szerződéseket: például Havannának a 350 db 30 mm-es légvédelmi ágyúért csak az értékük egyharmadát (kb. 67 millió korona) kellett kifizetnie, sőt a lőszereket (30 millió db 7,92 mm-es) és a pótalkatrészeket ingyen kapta meg.[14] Annak ellenére, hogy Prága kiemelt prioritású ügyként kezelte a fegyverek eladását, az inkább politikai előnyökkel járt, mintsem komoly anyagi bevétellel. A számtalan kedvezmény, az alacsony (2 százalékos) kamatláb és a szovjet kiegészítések következtében a Castro-kormánynak mindössze 530 millió koronát kellett volna kifizetnie a több mint 1 milliárd helyett, de még így is késett a törlesztésekkel, vagy gyakran a megkívántnál gyengébb minőségű árut adott cserébe. Ennek ellenére tagadhatatlan a csehszlovák fegyverek kiemelkedő kubai szerepe: Prága 1960 végéig összesen 1441 vasúti vagonnyi hadianyagot szállított Havannának.[15]
Bár Disznó-öbölben zajlott harcok után jelentősen megerősödött Kuba és a keleti blokk közötti együttműködés, de ironikus módon ez Csehszlovákia vonatkozásában korántsem volt érvényes. Ugyan az igaz, hogy Castro április nyilatkozatát követelően Kubát a „nemzeti-demokratikus” államok közé sorolták, így a CSKP ideológiai szárnya számára szintén elfogadhatóbbá, illetve egyszerűbbé vált a Július 26-a Mozgalommal – amelybe Castro ekkoriban olvasztotta be a PSP-t – való bárminemű kapcsolat. Ezzel párhuzamosan gazdasági és kulturális téren valóban tovább mélyültek a kapcsolatok.
Csakhogy a csehszlovák vezetésben csalódottan ítélték meg, hogy 1961 közepétől a Kreml már nem látta értelmét a kubai-szovjet kapcsolatok „rejtegetésének”. A csehszlovák fedőszerep fontossága hirtelen a háttérbe szorult: nemcsak a politikai dimenzióban, hanem szinte az összes területen is. Fegyverszállítások terén sem volt szükség többé a „csehszlovák védernyőre”, vagyis Moszkva már nyíltan szállított hadianyagot a Castro-rezsimnek. A szovjet szakértők száma jelentősen megugrott, nem egyszer ők fejezték be azt, amit eredetileg a csehszlovákok kezdtek el. Ugyan a hidegháború végéig Havanna és Prága tudott még figyelemreméltó eredményeket felmutatni, de ezek csupán árnyékai voltak mindannak, amit a csehszlovák-kubai kapcsolatok – Hana Bortlová cseh kutató szavai szerint – „eufórikus időszakában” értek el.[16]
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek és felhasznált források:
[1] Az 1954-es guatemalai puccsról és a csehszlovák-szovjet fegyverszállítmányok kudarcáról a jövőben egy különálló cikk fog készülni
[2] A PSP az 1925-ben alapított Kommunista Forradalmi Szövetség utóda volt. Kezdetben hevesen elutasította a Fidel Castro vezette Július 26. Mozgalmat, mert őket „burzsoá és CIA-lerakatnak” tartották. Sőt, nem egyszer még fegyveres konfliktus robbant ki a felek között. Végül Che Guevarának sikerült áthidalnia a két szervezet közötti ellentéteket, 1958 végétől pedig már közösen harcoltak a Batista-rezsim ellen. Végül 1961-ben a PSP-t, sok más baloldali mozgalommal együtt beolvasztották és 1965-től Kubai Kommunista Párt néven működtek a jövőben.
[3] Bortlová, Hana: Československo a Kuba v letech 1959–1962. Filozofická fakulta Univerzity Karlovy, Praha, 2011. 34.
[4] Hershberg, G. James –Ostermann, F. Christian (szerk.): „The Global Cuban Missile Crisis at 50. New Evidence from Behind the Iron, Bamboo, and Sugarcane Curtains, and Beyond”. In: Cold War International History Project Bulletin, No. 17–18., 2012. 355.
[5] Petr Zídek: „Vývoz zbraní z Československa do zemí třetího světa v letech 1948–1962”. Historie a vojenství, Vol. 51. No. 3., 2002. 557.
[6] Korabeli árfolyamon 1 dollár = 7,2 korona; 1 korona = 1,8 forint
[7] Azokat végül Moszkva biztosította: 5 db Mi–4T helikopter, 12 darab Mi–1M helikopter, 100 darab T–34/85 közepes harckocsi, 50 db SAU–100 önjáró löveg, 30 darab IS–2M nehézpáncélos (ingyen). Ezeken felül a Szovjetunió még 100 db ZIS–3-as 76 mm-es tankelhárító ágyút (ingyen), 64 db 122 mm-es tarackot (ingyen), 50.000 7,62 mm-es PPS géppisztolyt szállított Kubának. Minden jármű csehszlovák felségjelzés alatt ment ki.
Národní Archív (NA), Komunistická Strana Českoslovsenka – Ústrědní výbor (KSČ – ÚV) 1945-1989, fond (f.) 1261/0/11 svazek (sv.) 280. archivní jednotka (ar.j.) 363., k bodu (b.) 6.
[8] Hershberg – Ostermann (szerk.), i.m. 373–374.
[9] Záznam o návštěvě Raúla Castra v Trenčíně u skupiny kubánských letců”. In: Archiv bezpečnostních složek (ABS), fond I. správa SNB, egység száma (číslo jednotky/čj.) 11226.
[10] NA, A ÚV KSČ, f. 1261/0/11., sv. 303., ar.j. 387., b. 20.
[11] Bővebben a Disznó-öbölben lezajlott partraszállásról. https://www.jfklibrary.org/learn/about-jfk/jfk-in-history/the-bay-of-pigs
[12] Bortlová, i. m. 85.
[13]Akce MÝDLO – Zpráva rezidenta Rogla ze dne 5. 11. 1961, ABS, f. I. správa SNB, čj. 80629/011.
[14] NA, A ÚV KSČ, f. 1261/0/11., sv. 308., ar.j. 392., b. 18.
[15] Zídek, i.m. 558.
[16] Bortlová, i. m. 8.