[KÖNYVISMERTETŐ] Veszprémy László Bernát: Hét verem. Scheiber Sándor küzdelmei a kádári állambiztonsággal.
Tóth Eszter Zsófia
Megismerhető-e a múlt állambiztonsági források segítségével? Mit lehet kezdeni történészként egy olyan életúttal, amelynek főhőse egyszerre volt ügynök és megfigyelt is? Van-e jelentősége a magánéleti szálnak, esetleges szeretőknek egy életút értelmezésében állambiztonsági szempontból? Vajon hány ügynök nem bírta a ránehezedő nyomást és lett öngyilkos? Többek között ezekre a kérdésekre a választ Veszprémy László Bernát történész legújabb, kiváló könyvében. Munkája egyesíti a szakmai tudást és az olvasmányosságot; mindig nagy érdeklődéssel veszem kezembe legújabb műveit.
Ahogy a szerző a kötet elején (9.o.) leszögezi, a kötet nem Scheiber Sándor életrajza, hanem az állambiztonsági szervekkel és az Állami Egyházügyi Hivatallal való kapcsolatának története. Scheiber Sándor (1913–1985) ismert és elismert (fő)rabbi volt a Kádár-korszakban. Közismert személyiség mind a tudományos világban, mind a közéletben. Többek között ő volt a Magyar Zsidó Oklevéltár szerkesztője is. 1991-ben Benoschofsky Ilona úgy nyilatkozott róla az Országos Rabbiképző Intézet Évkönyvében, mint aki nem volt mérhető az egyszerű ember mércéjével, hiszen egy zseni volt. Már 1988-ban bemutatott egy róla készült dokumentumfilmet a Magyar Televízió.
E kötet sokrétű forrásanyagra támaszkodik, nemcsak állambiztonsági forrásokra, hanem mindarra, mely Scheiber életével kapcsolatban fellelhető, a levéltári iratok mellett magándokumentumokra is. Kifejezetten érdekesek azok a részek, amelyben Scheiberné visszaemlékezéseit elemzi abból a szempontból, hogy mennyiben ferdíti el a valóságot és miért.
Scheibernek egy oly korban kellett helytállnia, amely minden szempontból emberpróbáló volt. Nemcsak a holokausztot élte át, hanem 1955-58 között ügynök volt Sándor Lajos néven – bár nem maradt fenn 6-os kartonja. (71. o.) Ez utóbbi azért fontos, mert ez fő bizonyíték arra, hogy valaki együttműködött az állambiztonsággal. És ugye az állambiztonsági múlttal foglalkozók számára örökzöld kérdés: ki számít ügynöknek? Aki aláírta a kartont? Aki egyszer jelentett? Aki évtizedeken át jelentett? Aki jóindulatúan jelentett vagy aki rosszindulatúan? E kötetben is találunk minden személyiségtípusra példát. A múltfeldolgozás kapcsán aztán van, aki az ügynököt már csak normatív értelemben rossznak látja. Van, aki mérlegeli-magyarázza – írt erről Berkovits Balázs 2009-ben az AnBlokk folyóiratban – az ügynök motívációit, míg más kutatók a pszichológiai hátteret szeretnék felderíteni.
Aztán a Kádár-korszakban őt, Scheibert figyelték meg és próbálták ellehetetleníteni. Tehát mindkét oldalon állt, ügynök is volt és áldozat is. A könyv izgalmasan reflektál mind a Rákosi-korszak, mind a Kádár-rendszer zsidópolitikájára is. Jómagam is olvastam az Állambiztonsági Levéltárban olyan forrást, amelyben 1953-ban – még Sztálin halála előtt, valószínűleg az ő utasítására – cionista orvospert készítettek elő Magyarországon. A kiválasztott orvosok közül volt, aki a Honvéd Kórházban dolgozott. A Kádár-rendszer is – ahogy a könyvből kiderül – politikai feladatának tartotta a zsidó egyház bomlasztását is. (11. o.)
A könyv fő erényének tartom, hogy nemcsak kifejezetten Scheiber életútjának állomásait ismerhetjük meg, hanem rövid portrékban a Kádár-kor jellegzetes szereplőit, azokat is, akikről ritkán beszélünk, írunk. Van olyan szereplő, aki állambiztonsági kötelékben dolgozik, de otthon holokausztban meghalt gyermeke és felesége portréja látható – ezt egy ügynökjelentésből tudhatjuk. A Napfény ízének főhőse juthat eszünkbe róla. A korabeli közbeszédben a holokauszt tabusítva volt, a pártkáderek, amikor életrajzot írtak, megkerülték a kifejezést: vészkorszaknak nevezték, vagy a második világháborút „a fasizmus rémtetteinek” aposztrofálták. Scheiber is ekkor veszítette el szüleit (46. o.) és jött el a dunaföldvári hitközségből, amelynek rabbija volt. Ez egész életére lelkiismeret-furdalást okozott számára.
Az is fontos kérdés, hogy az ügynökök közül hányan voltak olyanok, akik nem bírva a terhet, öngyilkosok lettek. Így ismerhetjük meg Wilfried Fink életútját, aki jelentéseket írt, majd megölte magát. (182. o.) Veszprémy kiemeli hogy az ügynökkérdés vizsgálatakor a tartótiszt anyagai, iratai is fontosak az igazságtartalom felderítéséhez. (14. o.). Még úgy is, hogy mind a kettő, az ügynök és a tartótiszt iratai is konstrukciók, amelyekből múltábrázolásokat ismerhetünk meg. Jelen esetben különösen érdekes Mélykúti Ferenc életútja (79.o.), aki jóformán megszállottá vált és a BM alkalmazottjaként kifejezetten célja lett Scheiber tönkretétele. Megismerhetünk olyan érdekességeket is, hogy egy ügynöki beszervezéskor felmerült, hogy később, az ügynököt, hogy munkáját ott végezze, kitelepítik majd Izraelbe. (161. o.)
„Gyarló az ember” – az István a király című rockoperában hangzik el ez a mondat, de igaz jelen esetben a kötet „főhősére” is. Tud esendő lenni, nagy valószínűséggel félrelép házasságában. Vesz- és elad műtárgyakat. A neki dolgozó tanítványainak munkáját kihasználja. Könyvet lop. Mindettől emberi. Persze az olvasó dönthet arról, elfogadja-e ezeket, vagy megváltozik ettől a Scheiberről alkotott képe. Az elég hátborzongató szál, amikor feltételezett szeretőjét az állambiztonság megpróbálja beszervezni, ellene fordítani. (138. o. ) Itt a magyar állambiztonság nem kevésbé kegyetlen és embertelen, mint amelyet a Mások élete című filmből megismerhettünk a Stasi tevékenységéről.
Veszprémy László Bernát: Hét verem. Scheiber Sándor küzdelmei a kádári állambiztonsággal. Jaffa Kiadó, Budapest, 2025. 320 oldal.
A kötet összegzésében azt olvashatjuk:„Végső soron nem lehet kétségünk afelől, hogy Scheiber Sándor áldozat volt: két huszadik századi diktatúra, a náci és a kommunista diktatúra áldozata.” (293. o.) És ezzel olvasóként mélységesen egyet is érthetünk. Várjuk a hasonlóan izgalmas, alapos történeti kutatásokra alapuló következő könyvet a szerzőtől.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
A nyitóképen: Scheiber Sándor, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója nyitóbeszédet tart a gyöngyösi imaház felavatásakor, 1964. (Báuer Sándor/FORTEPAN, 114361)