Az ókori történetírás két nagy alakja, Hérodotosz és Thuküdidész azért írt, hogy feljegyezze a saját kora egy-egy nagy háborújának eseményeit. A százéves háború is megtalálta a maga krónikását. Miről írhatott, ha a háború éppen szünetelt? És milyen összefüggésben bukkan fel a szövegben Nagy Lajos király?
A háború történetírója, Jean Froissart 1337-ben született. Egyházi férfiú volt, szolgálta III. Edward feleségét, a patrónusa halála után pedig Flandriában élt és itt kezdett hozzá művéhez valamikor az 1360-as évek végén.
„hogy a franciaországi és angliai háborúkban született vitéz fegyvertények méltó módon megörökíttessenek […], nekikezdek írásba foglalni őket. […] a világot jártam és kikérdezgettem a vitéz férfiúkat, a lovagokat és a fegyvernököket […], hogyan történtek meg a valóságban az események […], mind Franciaországban, mind Angliában, mert odautaztam hozzájuk, hogy a hiteles igazságot írhassam. […] úgy vélem, becsületük és rangjuk nem engedi, hogy hazudjanak. […] sem az egyik, sem a másik fél tetteit nem szépítettem, hanem híven előadtam”
Froissart (Wikimedia Commons)
1400-ig követte az eseményeket (az 1326-1361 közti időszakot egy az egyben átemelte honfitársa, Jean Le Bel krónikájából). A „vitéz fegyvertények” mellett megörökítette a kevésbé dicsőséges eseményeket is.
„Kóbor lovagok, útonállók, martalócok kezdtek feltünedezni Franciaország távoli vidékein […], a háború örve alatt garázdálkodtak, rajtaütéseket szerveztek. Senki nem állhatott ellent nekik. Némelyek szerint a királyi tisztek és a helybeli lovagok, nagyurak [pénz fejében] szemet hunytak a dolog felett […] ezek a fegyveres vállalkozások egy sereg méltánytalanságot, rengeteg szenvedést hoztak a francia királyságra.”
II. János király 1356-ban vereséget szenvedett Poitiers-nél és fogságba esett. Szabadulásáig az örököse kormányozta az országot; szembe kellett néznie a párizsi polgárok lázadásával, egy hatalmas parasztfelkeléssel és a sógora, a trónjára pályázó navarrai király támadásával. A parasztokat le lehetett verni, a másik kettőt kijátszotta egymás ellen, de így is nagyon rossz volt a helyzet.
„Az országot súlyos csapás érte, és minden porcikája beteg, […] angolok és navarraiak [mindenütt], akik annyira szorongatták a városokat, hogy […] árut sem kivinni, sem behozni [nem lehetett], a földek parlagon maradtak, a szőlők megműveletlen[ül], és felütötte fejét az éhség meg a rettentő drágaság […] hosszú ideje szenvedtek a viszontagságoktól […] Mindenki nagyon szerette volna már viszontlátni [a királyt] a vele fogságba esett vitéz férfiakkal együtt […] Ám mindez lehetetlen volt béke nélkül. […] azt tanácsolták […] kössön békét [a trónörökös], bármi hátrányosat is, mert erre vár az egész ország.”
A hátrányos békét megkapták: az angolok megszerezték Franciaország délnyugati negyedét. De ettől sem lett jobb.
Franciaország a békekötés évében, 1360-ban; rózsaszínnel jelölve az angol birtokok. John Richard Green: History of the English People, 1877. (Wikimedia Commons)
„az angol király […] száműzetés és halálbüntetés terhe mellett [megparancsolta a katonáinak,] hagyják el a várakat […], s a [franciáknak] adják át őket. Csakhogy az utasítást igen kelletlenül fogadta legtöbbjük, […] földönfutók meg egyszerű nemesek, akik a háborúban ismerték meg a jobb életet, s most már nem akarózott [erről] leszokniuk […] Tudták, hogy ha elmennek, nem folytathatják tovább ezt az életmódot. […] az angol lovagok és nemesek kivonultak […], de szolgált ott rengeteg német, flamand, brabanti, hainaut-i, breton, rossz francia, picardiai és alacsony származású angol is, akik a háború révén emelkedtek fel […] folytatták tovább a háborúskodást, most már a maguk szakállára […] Ekkor alakult Burgundiában és Champagne-ban egy ’nagy kompánia’, amelynek tagjait Későn Érkezetteknek nevezték. Ezek 1360 karácsonyán elfoglalták Joinville várát […] Innen indultak rabolni és a vidéket pusztítani, […] azt mondták, hogy soha abba nem hagyják a háborút, mert csak az ad nekik megélhetést.”
A zsoldosok legyőzik Jacques de Bourbon seregét. Miniatúra a krónikából (Wikimedia Commons)
II. János (aki a békekötés után hazatért és 1364-ben hunyt el) sereget küldött ellenük az egyik rokona, Jacques de Bourbon vezetésével, de ezt 1362 áprilisában szétverték, a vezér is elesett. Ezek után
„még jobban nekibátorodva garázdálkodtak […], senki sem szállhatott szembe velük. […] Avignon felé indultak. Dúltak-fosztogattak útjukban, rettegésben tartottak mindenkit, városokat, erődítményeket vettek be, lefoglalták készleteiket […] pénzt harácsoltak […] Meghallották, hogy az Avignontól hét mérföldnyire fekvő Pont-Saint-Esprit-nél nagy halom kincset gyűjtöttek össze […] Megostromolták [és bevették] a várat, […] egyik nap a birodalomba, másik nap Franciaországba látogattak el, mert […] e két ország határán fekszik. Összegyűltek hát itt az összes ’társak’. […] Főkapitányt is választottak […] Seguin de Badefol úrra esett választásuk, ki így szólíttatta magát és így írta alá leveleit is: Isten barátja és mindenki ellensége.”
VI. Ince pápa a jól bevált módszerrel akarta elhárítani a fenyegetést.
„keresztes háborút hirdetett […] A bíborosok kihirdettették mindenfelé a szószékekről, hogy bűnbocsánatot nyer mindenki, aki felveszi a keresztet. Péter úr, Arras és Ostia bíborosa lett a keresztes hadjárat kapitánya. […] Érkeztek lovagok, fegyvernökök és mások is nagy számmal, abban a hiszemben, hogy […] egyébre is számíthatnak a pápától, de […] nem kaptak semmit, [ezért] továbbálltak. Ki hazatért, ki Lombardiába ment, sokan pedig beálltak abba a gonosz rablókompániába”
Avignon egy XV. század eleji miniatúrán (Wikimedia Commons)
A pápa végül fizetett a zsoldosoknak, hogy kotródjanak el Lombardiába. „Örült nagyon a francia király s minden alattvalója, hogy sikerült megszabadulniok ettől a népségtől”. Azokat, akik Franciaországban maradtak, „felszívta” János utóda, V. Károly és a navarrai király háborúja, illetve a bretagne-i örökösödési háború (itt egy francia- és egy angolpárti jelölt hadakozott). Ezek a háborúk azonban véget értek (az első a navarraiak vereségével, a második pedig azzal, hogy az angolok jelöltje győzött és hűséget esküdött Károlynak) és újból kezdődött minden.
V. Károly. Gillot Saint-Evre festménye, 1838. (Wikimedia Commons)
„Erre az időre [1365-re] úgy elhatalmasodtak Franciaországban a rablókompániák, hogy tehetetlen volt velük szemben mindenki. […] eszük ágában sem volt lemondani a […] könnyű megélhetésről […] Élt akkoriban egy király Magyarországon. Ő szívesen látta volna maga mellett a fegyvereseket, mert fölöttébb jó hasznukat vehette volna a neki sok kárt okozó törökök ellen viselt harcokban.”
Nagy Lajos Bulgária ellen ment, de a háborúiban jól jöhetett némi ágyútöltelék, akárki is az ellenfél.
„Írt ezért V. Orbán pápának […] meg a francia királynak és a walesi hercegnek is. Tárgyalni kezdtek hát a kapitányokkal, nagy pénzt, élelmet és szabad elvonulást ajánlottak fel nekik. De azok nem akartak kötélnek állni. Azt felelték: nem mennek olyan messzire; néhány társuk ugyanis jól ismeri Magyarországot, márpedig ezek azt mondják, hogy az az ország igen-igen nagy szorultságban van. Soha nem keveredhetnének ki ott a harcból”
A francia király szerencséjére akadt másik harctér, jóval közelebb. Kasztília királya, I. Péter hadban állt féltestvéreivel (édesapja törvénytelen fiaival), akiket azzal vádolt, hogy a trónjára pályáznak. Az utódai szája íze szerinti krónikák persze „eláztatták”. Például azzal, hogy nem is a királyi családból származik, csak kicserélték egy halott gyerekkel. Vagy éppen azzal, hogy át akar térni (esetleg át is tért) az iszlám hitre. A „Kegyetlen” ragadványnévvel ruháztak fel, mert mindenkit megöletett vagy meg akart öletni, akit azzal gyanúsított, hogy veszélyt jelent az uralmára. A rokonait sem kímélte: áldozatául esett három féltestvére és az édesanyjuk, egy Aragóniából hozzá menekült unokatestvére, Ferdinánd infáns, aki trónkövetelőként lépett fel és Ferdinánd édesanyja.
A király (rém)tetteiről a francia főurak első kézből értesülhettek. Péter legidősebb féltestvére (legkomolyabb vetélytársa), Henrik, Trastámara grófja évekig francia szolgálatban állt zsoldosvezérként, egy felkelést követően ugyanis 1355-ben menekülnie kellett Kasztíliából (1356 és 1361 között Aragónia királyát szolgálta a Kasztília elleni háborúban). Aragónia segítségében (amiért amúgy Kasztília területének hatodát ígérte) és a franciákban bízva tett még egy próbát.
Nem tudni, V. Károly királyt mennyire befolyásolták a Péterről terjedő sztorik, de úgy vélte, ha trónra ülteti Henriket, szövetségest nyer az angolok ellen. Közben még az országát pusztító zsoldosoktól is megszabadul. Ürügynek ott volt a királyné, Bourbon Blanka (Jacques de Bourbon unokahúga) sorsa. Őt azért vette feleségül Péter, hogy szövetségre lépjen Franciaországgal, de aztán ráunt és házi őrizetben tartotta (1361-ben halt meg). Károly tehát sereget toborzott és a biztonság kedvéért elküldte a legjobb hadvezérét, Bertrand du Guesclint is.
„… mindenki úgy gyűlölte […] a királyt, hogy mihelyt jönni látták bátyját, Henriket hatalmas seregével, az összes grófok, bárók és lovagok […] urukként fogadták […] Megnyittatták előtte a városokat és a várakat […] Ez volt a jelszavuk: ’Éljen Henrik, halál a kegyetlen és eltévelyedett Péterre.’ […] királyukká koronázták, […] megfogadták, hogy engedelmeskedni fognak neki és életre-halálra kitartanak mellette.”
Péter az angolokhoz menekült és velük lépett szövetségre. 1367-ben sikerült is visszaszereznie az országát (du Guesclin fogságba esett, Henrik visszatért Franciaországba). Fizetni azonban nem akart, ezért az angolok otthagyták. Henrik 1369-ben tett még egy próbát és du Guesclin segítségével (akit az angolok váltságdíj fejében szabadon bocsátottak) győzött, Pétert is sikerült elfognia és megölnie (a későbbi korok ugyanúgy megszépítették Péter alakját, mint Hunyadi Mátyásét – ő is az „Igazságos” nevet kapta). Ha valaki még ezután is hadakozni akart, mehetett Franciaországba, ahol újból kitört a háború az angolokkal…
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
