Így keresték Árpádot
Manapság a bulvársajtóban, valamint az álhírgyártó oldalakon újra és újra megjelenik egy hír, hogy az ország, vagy a világ különböző pontjain felfedezni vélték Attila sírját. Nemcsak a hun uralkodó az egyetlen, akinek a végső nyughelyét lankadatlan kitartással keresték az amatőr és a profi kutatók. A honfoglaló Árpád fejedelem sírja ugyanis századok óta izgatja a magyar történelem iránt érdeklődők fantáziáját. Dévénytől Orsováig számos településen találták meg azt a helyet, ahol Árpádot eltemették.
Névtelen kezdetek
Talán kissé furcsának hat, de az a helyzet, hogy ha a történeti forrásokat tekintjük át, akkor bármennyire is kiemelkedett Árpád a korabeli hatalmasságok közül, a haláláról nem számoltak be sem a nyugati, sem a bizánci kútfők. A honfoglaló magyar fejedelem egyszerűen „eltűnik” a krónikások híradásaiból, leszámítva a Tarih-i Ungurust. A török nyelven íródott 16. századi krónika, amely Thuróczy János munkáján alapul, Árpád halála kapcsán viszont hozzáteszi az alábbiakat is: „Annak ellenére hosszú ideig élt, evéssel, ivással kellemesen töltötte idejét, ellenségei közül senki sem bántotta, senki sem támadt ellene, sok hónapot és évet élt át a szív nyugalmával, végül is el kellett fogynia élete magjának. [Eljött] a napja, megöregedett, elgyengült, megbetegedett, a szíve megtört, a korszak elfordította tőle arcát, és szemét betakarta földjével, vagyis elhalálozott.” Ebből azonban még egyáltalán nem derül ki, hogy hova temették el Árpádot, a folytatásban pedig nem is ad róla hírt, hanem elkezdi a honfoglaló fejedelem leszármazottainak történetét.
Árpád temetkezési helyéről azonban sokkal fontosabb egy másik híradás, mégpedig a következő: „Árpád fejedelem ezután az Úr megtestesülésének 907. esztendejében elköltözött e világból. Tisztességgel temették el egy patak forrása felett, ahonnan az kőmederben folyik Attila király városába. A magyarok megtérése után azon a helyen egy Fehérnek nevezett templomot emeltek a szent Szűz, Mária tiszteletére.” A szerzője nem más, mint Anonymus, a névtelen gesztaíró, akinek a kilétéről szintén könyvtárnyi irodalom született, a végleges megoldás nélkül.
Két oka volt annak, hogy századokon keresztül a magyarok egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy merre is található Árpád sírja. Anonymus gesztáját ugyanis a kortárs és a nem sokkal későbbi szerzők, köztük Kézai Simon is, alig használták. Az Árpád sírjáról szóló bejegyzést vagy nem tartották fontosnak, vagy nem hitték el, ezért nem került át más középkori magyar forrásba. Mivel a Gesta Hungarorum ezt követően eltűnt az írástudók szeme elől, ezért századokig nem is kereste senki a sírt. Amikor a 17. században bekerült a bécsi könyvtárba, majd valamivel később kiadták, világossá vált mindenki számára, hogy az ott szereplő néhány sor nagyon is fontos kapaszkodót adhat azoknak, akik Árpád sírját keresik. Csakhogy volt egy bökkenő, és ez a másik ok, amiért a keresés nem indulhatott meg: az ország közepe ekkor még az oszmán-törökök fennhatósága alatt állt.
Volt egyszer egy Fehéregyháza
Miután a felszabadító háborúk befejeződtek, a kusza birtokviszonyok között rendet kellett tenni, ezért elkezdődött a még fennmaradt középkori oklevelek összegyűjtése, lemásolása és közzététele is. A folyamatban a jezsuiták jártak az élen, akik akkurátusan és módszeresen igyekeztek felgyűjteni minden anyagot. (Az általuk összegyűjtött oklevelek a rend II. József általi feloszlatása után a magyar kamarai archívumba kerültek, tulajdonképpen megalapozva a későbbi Magyar Országos Levéltár gyűjteményét).
Anonymus idézete nyomán a kutatóknak hamar világossá vált, hogy az ott említett, Szűz Mária tiszteletére emelt templom, amit a ’fehér’ jelzővel láttak el, kulcsfontosságú annak megállapításában, hogy merre is található Árpád sírja. (A latin forrásban Alba Ecclesia, vagyis fehér egyház szerepel, régiesen Fejéregyházának nevezték). Ha ugyanis megvan Fehéregyháza, akkor valahol alatta, vagy a környékén ott lesz a sír is. Mátyás király egy pálos kolostort is alapított a templomnál, amely a bő fél évszázadig állt fenn, amíg az oszmán-török hódítás el nem pusztította.
Az első kutató, akinek módjában állt a helyszínen vizsgálódni, Terstyánszky László volt, akit a pálosok Pozsonyba küldtek kutatni, hogy a budai káptalan ott őrzött iratai között kutasson Fehéregyháza után. Az eredmény finoman szólva sem volt világrengető, csak annyit állapított meg, hogy valahol Békásmegyer közelében állhatott a temploma. 1702-ben zajlott egy per a veszprémi püspökség és az esztergomi érsekség között, amelynek keretében azt rögzítették, hogy a templom valahol a Franckl-féle malom közelében lehet.
A kezdeti vizsgálódások arra jutottak, hogy az említett kolostor és templom valahol Óbuda közelében lehetett, de hogy pontosan hol, arról megoszlottak a vélemények. Hiába hívták ehhez segítségül az 1355. évi határjárást, amely a jogilag kettéosztott Óbuda határait írta körül, említve a fehéregyházi templomot, olyan romok vagy falak, amelyeket nagy bizonyossággal lehetett volna összefüggésbe hozni vele, nem találtak. A neves jezsuita történetíró, Katona István, úgy próbálta meg azonosítani a helyszínt, hogy az említett határjárás nyomán végig akart haladni a leírt pontokon, ám törekvését nem koronázta siker. Az ott említett esztergomi nagy út addigra már használaton kívül állt, így csak annyit jegyzett meg, hogy Anonymus közlése és a határjárás alapján egy olyan utat kell keresni, amelynek a közelében egy patak fut. Hogy egy melyik lehetett az óbudai szőlőhegyek között futó utak közül, azt nem tudta ő sem.
Az első jelölt
Árpád sírjának holléte a 18. század kutatásának eredménytelensége folytán néhány évtizedre kikerült az érdeklődésre számot tartó törekvések közül. Horvát István azonban a reformkor idején újra felvetette, hogy meg kellene találni a helyszínt. Mai szemmel kissé szürreális módon történt a vizsgálódás, a lelkes kutatók egy csapata ugyanis szekereket fogadott, zenészeket vett fel, majd jó hangulatban kimentek Óbuda határába, ahol rámutattak néhány réginek látszó kőre, és hazatértek. A márciusi ifjak egyik tagja, a később hősi halált halt Vasvári Pál szintén kutakodott Árpád sírja után.
Fehéregyháza és Árpád sírjának megtalálása így bekerült a köztudatba, különösen annak köszönhetően, hogy a szabadságharc leverése után a honfoglaló fejedelem sírjának esetleges megtalálását többen a létében fenyegetett nemzet életének megmentéséhez való hozzájárulásként értelmezték.
Az előzményekhez képest az eredmények gyorsan jöttek, és 1851-ben Érdy János ásatásait siker koronázta. Október 27-én, majd november 5-6-án egy kisebb templom maradványait tárta fel a Schwanfelder-nyaraló közelében. A kutatásait azonban nem folytathatta, mert a rendőrség leállíttatta a munkálatokat.
1860-ban aztán két “kutatócsoport” egymástól függetlenül újra felfedezte magának Érdy romjait. Egyrészt Thaly Kálmán (1839-1909), a dualizmus későbbi kurzustörténésze, és gróf Nádasdy Ferenc (1842-1907) felkeresték Érdyt, aki rendelkezésükre bocsátotta kutatásának addigi dokumentációját. Mindeközben Réső Ensel Sándor (1832-1899), aki ugyan korábbi írásaiban több helyre is lokalizálta már Árpád sírját, publikált egy újabb cikket, amelyben csatlakozott Nádasdy és Thaly véleményéhez. Hogy végére járjanak a dolognak, az óbudai prefektustól engedélyt kértek az ásatásra, ahova Vidats János negyven munkást át is irányított gyárából. Az óbudai hajógyárból további szerszámokat és embereket szereztek, a helyi lelkész pedig az óbudai kapásokat nyerte meg a munkának. A nagy szervezkedést azonban az osztrák kormányzat tüntetésnek vélte, és 1860. július 17-én a korábban kiadott engedélyt visszavonta, sőt három századnyi katonát is mozgósított, megelőzendő a felvonulást, így az ásatás kudarcba fulladt. Réső Ensel Sándor ugyan megpróbálkozott a Helytartótanácstól ismételten engedélyt kérni, de azt már nem kapta meg, minden alkalommal elutasították. Egyesületet is alapított, hogy feltárhassák a sírt, de végül erre nem került sor.
Téglagyári capriccio
1869 tavaszán Vásárhelyi Géza tinnyei földbirtokos, aki gyakran szekerezett a „bécsi országúton” Budára, figyelt fel először a Victoria-téglagyár (vagy más néven Bohn-téglagyár) területén található templomromra. Tíz évvel későbbi visszaemlékezéséből tudjuk, hogy az ott talált romokat tűz pusztította el, továbbá számtalan csontvázat lehetett látni a templom belsejében. Vélekedése szerint egy sírbolt is előkerült a lelőhelyen, a rajta lévő kőlapot azonban már nem találták meg. Nem csak az ő híradása ismert ugyanakkor ebből az időből, hiszen ásatások is zajlottak itt, amelyet Eötvös József, akkori kultuszminiszter és Andrássy Gyula miniszterelnök társaságában maga Ferenc József is megtekintett 1869. április 7-én.
Egy hónappal később az akadémia archeológiai bizottságának ülésén már beszámoltak egy itt előkerült gótikus templom maradványairól is, felvetve annak lehetőségét, hogy talán inkább itt lehetett Fehéregyháza, mint Érdy kutatási helyszínénél. Az ülésen jelen lévő Rupp Jakab azonban kitartott álláspontja mellett, így a bizottság 150 forintot szavazott meg a Schwanfelder-malomnál lévő romok feltárására. Másnap, május 8-án ismét illusztris vendéget kalauzolhattak a téglagyári romok közé, ugyanis Rudolf trónörökös is meglátogatta a folyamatban lévő ásatásokat.
A Fehéregyházával kapcsolatos kérdés heves vitá(ka)t robbantott ki a korszak szakemberei között. Gömöri Havas Sándor, a fővárosi régészeti bizottság elnöke Árpád sírját Kiscellnél kereste, a kiscelli kolostor oldalában eredő kis forrásfoglalatról azonban már a kortársai bebizonyították, hogy az csupán egy késői, 18. századi felajánlás részeként lett kialakítva. Ezzel szemben Wekerle László eleinte a Kapucinus-dombon, ottani ásatásai helyszínén vélte meglelni a sírhelyet, ám feltárásának publikációjából kiderült, hogy csak római kori romokat talált. Utóbb ő is a Victoria-téglagyár területén található romokat jelölte meg Fehéregyházaként.
A téglagyári ásatásokat lebonyolító Zsigmondy Gusztáv mérnök 1877-ben nyújtotta be felmérési rajzait a Műemlékek Országos Bizottságának. 1884-ben újabb ásatást kezdeményeztek a lelőhelyen, azt követően, hogy nagyjából hatvan darab faragott kő (boltív bordái, illetve zárókövei) került elő a téglagyár agyagkitermelése során. Némethy Lajos és Tholt Titusz vezetésével ekkor mintegy két hétig áshattak a helyszínen. Némethy az óbudai klarissza kolostor romjait vélte felfedezni az itt előkerült romban, és az álláspontja mellett haláláig kitartott. Tholt Titusz, aki apjától örökölte meg Árpád sírjának kutatását, egy általa 1882-ben feltárt 9. századi kápolna romjaiban vélte megtalálni Árpád végső nyughelyét, a Radl-malom közelében.
A téglagyári romok leglelkesebb kutatója Wekerle László volt, aki több művet is kiadatott arról, hogy a Victoria-téglagyár területén került elő Árpád sírja. Ő maga felfedezni vélte egy csontvázban Árpádot, ám arról kiderült utóbb, hogy egy nőhöz tartozott, ahogy azt a feltételezését sem sikerült mindenkivel elfogadtatnia, hogy a megtalált kolostorrom szentélye lehetett régen az Árpád-kori plébánia templom, amelyet Alba Ecclesiának, Fehéregyházának neveztek. Mindenesetre a téglagyár nem az a típusú intézmény volt, amely jót tett volna egy műemléknek, és a romokat szép lassan eltüntették. (Egy időben eladták egy helyi polgárnak, aki a kőanyagot kinyerendő lőporral robbantotta fel a falmaradványokat, de azok akkor még túl masszívnak bizonyultak). A 20. század elejére a Victoria-téglagyárban található templom és kolostorrom a kitermelés következtében eltűnt.
A pozsonyi halomsír
Az óbudai próbálkozások körüli viták közepette jelent meg egy új helyszín, amelyet többen Árpád sírjaként véltek azonosítani. Az első, aki úgy vélte, hogy a Pozsony közelében lévő Németóvárnál (Deutsch Altenburg) található halom rejti a honfoglaló fejedelem sírját, Jeremiah Milles volt a 18. században. A településhez közeli Türkenhügelt több alkalommal is megásták a XIX. század első felében, mely során kisebb csontok, valamint bronzkori leletanyag kerültek elő. Amand von Schweiger-Lerchenfeld író 1894-ben szintén amellett tört lándzsát, hogy Árpád a németóvári tumulusban van eltemetve.
Az igazi úttörője a németóvári Árpád-sír kutatásának Enea Lanfranconi, olasz mérnök volt, aki utóbb Pozsonyban telepedett meg, és 1894 júniusában a Pester Lloydban megjelent cikkében a lelőhely mellett kardoskodott. Érvelése szerint a közelben található Szent István korabeli, Szűz Mária tiszteletére épült templom, valamint a Dunába ömlő forrás megfelel az Anonymusnál olvasottaknak, így Árpád sírját itt kell keresni. Attila városa pedig nem más, mint maga Carnuntum, amelyet szerinte már a korabeliek is Attila központjának neveztek. Lanfranconi kutatásairól később, a pozsonyi csata évfordulóján kirobbant viták kapcsán 1907. február 10-én a Pesti Hírlap, öt nappal ezután pedig a Magyarország című folyóirat is hírt adott. 1912-ben Szombathelyi József vezetésével a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei megásták a kérdéses kurgánt, azonban átfúrását nem fejezhették be, mert kutatóárkuk oldalfalai egyszerűen beomlottak.
Már a kortársak, különösen Wekerle László részéről is komoly kritika érte ezt az elképzelést, mivel a Fehéregyházával kapcsolatos okleveles adatokat teljes egészében kihagyták a számításból. Ennek ellenére még manapság is vannak hívei a németóvári Árpád-sírnak, amit az is jelez, hogy a Magyarok Világszövetsége által kiadott Magyarságtudományi Füzetek pozsonyi csatáról szóló része szintén a honfoglaló fejedelem németóvári nyughelye mellett foglalt állást, valamint a Jobbik több nyugat-magyarországi szervezete is megemlékezést tartott Árpád sírjának vélt helye mellett.
A „csendes” 20. század
Már a pozsonyi helyszín körüli vitákból is látszik, hogy alapvetően két ágra szakadt az Árpád sírja körüli hajsza: az egyik csak Anonymus közléséből indult ki, amely a kőmederben lefolyó patakot és a fölé emelt templomot tartotta fontosnak megemlíteni, a másik viszont a fehéregyházi okleveles említéseket próbálta minél pontosabban egy adott helyszínre belőni. Mivel Anonymus sorai nem tartalmaztak különösebben jellemző földrajzi részleteket, ezért a lehetséges Árpád-sírok gomba módra kezdtek el szaporodni. Patakmedret ugyanis szinte minden falu határában lehetett találni, ezért nem volt nehéz Árpádot az ország különböző pontjain „eltemetni”.
A fehéregyházi romokhoz kapcsolódóan Berlász Jenő 1958-ban úgy vélte egy újra felfedezett, Felkis Antal nevéhez fűződő felmérési térkép alapján, hogy azok az ürömi hegyen találhatóak meg. Tévedését utóbb a térképész Hrenkó Pál tette helyre, rámutatva arra, hogy a térképen ábrázolt Fehéregyházának tartott romok az 1935-ben Nagy Tibor által kiásott római villa maradványait mutatják.
Amikor az 1970-es években megkezdődött az óbudai lakótelep építése, a sajtó felkapta a hírt, hogy az egyik ásatásról előkerült római szarkofág esetleg Árpád fejedelem maradványait rejti. Utóbb a szakemberek cáfolták ezeket a híreket.
Vékony Gábor régész fogalmazta meg azt a tézisét, hogy Árpádot valójában a Bana nevű községben talált honfoglalás kori, tarsolylemezes lovas temetkezés rejti. Erre leginkább abból következtetett, hogy a sír mellékleteit kiemelkedőnek vélte. Révész László azonban vitába keveredett vele, és rámutatott arra, hogy az érvei igen esetlegesek, valószínűtlen tehát hogy a banai sír halottjában Árpádot kellene feltételeznünk.
Ősbuda vonzásában
Szintén a huszadik században virágzott ki Ősbuda kutatása. Ez a kifejezés valójában Óbudát takarja, az Árpád-kori (és egyesek szerint még korábbi) várost értették alatta, de valahogy meg kellett különböztetni a mai Óbudától, így esett a választás Ősbudára. Az első kutatója Sashegyi Sándor volt, akinek a személye összeköti az Árpád sírja utáni kutatásokat és Ősbuda keresését. Ő ugyanis a régi fővárost a pomázi Klissza-dombon vélte megtalálni, míg Árpád sírját még az 1930-as években a Holdvilág-árokban kereste. Kutatásai során előkerült egy csontváz is, amelyet a korabeli sajtó nagy szenzáció közepette Árpádnak vélt, ám az antropológusi vizsgálat rámutatott arra, hogy egy nő maradványairól van szó. A hírverés közepette az egyébként kiváló amatőr régésznek számító Sashegyi fokozatosan elidegenítette magától a szakma képviselőit. A pomázi romok valójában a Czikó vagy Csikó család rezidenciájának a fennmaradt emlékei, míg a Holdvilág-árokban még a jelenleg ott kutató Szörényi Levente sem találta meg Árpád sírját, és az utóbbi években tett nyilatkozatai szerint nem is várható, hogy onnan előkerüljön.
Valamivel később virágzott ki a Noszlopi Németh Péter nevével fémjelzett Ősbuda-teória. Újságíróként neki még annyi régészeti tapasztalata sem volt, mint Sashegyinek, de 1955-ben elküldte elképzeléseit a Magyar Nemzeti Múzeumnak. Több kisebb lapban is publikálta azt az elméletét, amely szerint Pilismaróton található Vetus Buda, és természetesen ebből következően Árpád sírja is. Miután a szakma részéről egyértelmű elutasításra talált, a nyugati emigrációban megjelenő magyar lapokban publikált.
1971-es halála után Vértessy György vette át tőle a stafétát, és kisebb tudományos folyóiratokban némi módosítással folytatta Noszlopi munkásságát. Mindketten úgy vélekedtek, hogy az óbudai határjárás adatai Pilismarót környékére értelmezhetőek. Alapvető álláspontjuk egyike az volt, hogy a Habsburgok, alantas szándékoktól vezérelve, meghamisították a magyar történelmet, és várrobbantásaikkal, valamint a szabadságharcok leverésével szándékosan pusztították el az egykor létező ősi királyi várost a Pilisben, amelynek közelében ott fekszik Árpád sírja. Manapság is vannak az elméletnek hívei, bár sokkal kevésbé népszerű, mint a közelebbi kiránduló célpontnak számító Ősbudák.
Ezeken az elméleteken kívül is vannak manapság sokan, akik megtalálni vélik valahol Budapest határában, vagy éppen Budakalászon, Pomázon esetleg a Pilis hegység más pontjain Ősbudát, vagy éppen Árpád és/vagy Attila sírját.
Visszatérés a tudományhoz
Na de mit tudhatunk mégis? Az a helyzet, hogy Anonymus közlésén kívül sajnos nem sokat. A mai régészeti és történeti kutatás szinte teljesen egyetért abban, hogy a Victoria-téglagyár területén megtalált rom azonos a Mátyás által alapított pálos kolostorral. Sajnos az épület elpusztult, a téglagyár bontása után a régészek nem találtak már számottevő középkori rétegeket, azok ugyanis korábban megsemmisültek. A fennmaradt rajzok és beszámolók alapján azonban úgy tűnik, hogy nem került elő Árpád-kori leletanyag. Vagyis a X. században épült plébániatemplom még feltárásra vár valahol Óbudán, feltéve, ha az azóta sűrűn beépített részen nem semmisült meg.
De vajon meglelnénk-e Árpád sírját, ha mégis előkerülne? Sajnos ebben nem lehetünk biztosak. Anonymus tájékoztatása egymagában áll, vagy hitelt adunk neki, vagy nem. Salamon Ferenc, a 19. században élt történész például kerek-perec kijelentette, hogy ez az egész történet a sír körül csak a névtelen jegyző hamisítványa. Bár álláspontját a tudomány nem osztja, mégis amíg egyéb adat nem kerül elő, megerősítve Anonymus közlését, addig okkal kételkedhetünk abban, hogy Árpád sírja a fehéregyházi templom alól előkerül.
Nekem Katona István alatt már egy kép sem tölt be, a többi cikknél nincs ilyen gond. http://web.archive.org/web/20170321122012/ntf.hu/index.php/2017/03/17/igy-kerestek-arpadot/