Magyarország bombázásának esélyei 1943 során

Hajabácsné Dobos Dóra

A világháború folyamán a magyar politikai manőverezés fontos aspektusa volt Magyarország bombázásának a kérdése. Az 1939-1945 közötti világháborús időszakból az alábbiakban az 1943. év kerül górcső alá. Célunk annak bemutatása, hogy a bombatámadásokkal való fenyegetőzésnek milyen (lélektani) hatásai vannak a politikai vezetőrétegre, illetve a lakosságra. Fontos leszögezni, hogy a lakosság félelme egy esetleges bombázástól befolyásolja a politikát, amelynek ügyelnie kell az ország közvéleményére. Ez egyfajta politikai mozgásteret ad az országnak, mely mozgástérben a kormány igyekszik úgy mozogni, hogy az ne váltsa ki az ország bombázását.

A még sértetlen budapesti panoráma a Gellérthegyről az Erzsébet híddal és a Széchenyi Lánchíddal, 1943. Carl Lutz felvétele. (ARCHIV FÜR ZEITGESCHICHTE ETH ZÜRICH-Agnes Hirschi/FORTEPAN, 105749)

1943-ra Magyarországon már általánosan elfogadott ténnyé kezdett válni Németország veresége (kivételt képez ez alól a szélsőjobboldal, amely a végsőkig hitt a német győzelemben). Ebben a tekintetben fontos megemlíteni, hogy a lakosság a német vereség nyilvánvalóvá válásával párhuzamosan egyre kevésbé érzett elköteleződést a háború iránt, így egy esetleges bombázás lélektani hatásai a szövetségesek számításai szerint a háborúra nézve pozitívnak mondhatók: a bombázás a közvéleményt tovább idegenítheti el a háborútól, és fokozhatja annak németellenességét. Propagandájukban a szövetségesek ezt kihasználták, és 1943 folyamán végig éltek a magyar nyelvű angol, amerikai és szovjet rádiópropagandájukban a bombázással való fenyegetés eszközével.

A feketerádiók olyan rádióadások, amelyek nem békeidőszak alatt, titkos körülmények közt működtek, feladatuk pedig a propaganda továbbítása volt a célország felé azzal a feladattal, hogy elősegítse egy adott rezsim megdöntését, felerősítse a németellenes érzelmeket, szabotázsakcióra és tettlegességre buzdítsa hallgatóit. Ebből következik, hogy a titkos adókat olyan politikai érzelmű célközönség hallgatta, amely megfelelően németellenes és szövetséges-szimpatizáns volt. Ezekben az adásokban a bombázással való fenyegetéssel a leadóknak céljuk volt a németellenes-érzelmek fokozása. Május 10. és 16. között például a szovjet rádiópropaganda a különbéke követelésének kérdése mellett kijelenti, hogy

„Nagy hatósugarú ellenséges repülőgépek bombázni fogják Budapestet, Győrt, Miskolcot.”[1]

A különbéke és a bombázás egy adásban való megemlítése azt igyekszik elérni a hallgatónál, hogy amennyiben az ország megköti a Szövetségesekkel a különbékét, úgy Magyarországot nem fogják bombázni, azonban, ha Magyarország nem köt békét, az az ország bombázását vonja maga után. Hasonló kijelentést tettek az amerikai és angol feketeadók is a bombázás tekintetében.

A Budai Vár 1943-ban, még teljes épségben (Barbjerik Ferenc/Fortepan, 148301)

A légitámadással való fenyegetőzés 1943 folyamán nem változott, melyről az alábbi, augusztus 9-15. között kelt tájékoztató ad világosabb képet:

„Úgy a moszkvai, mint az angolszász irányítás alatt ellenünk működő rádióadások áttértek a bombatámadásokkal való rémítés kizárólagos hangoztatására. Úgynevezett „utolsó figyelmeztetéseket” intéznek az ipartelepek munkásaihoz, és nem elégednek meg azzal sem, hogy ezt magyar nyelven adják, majdnem az összes európai nyelveken visszhangozzák. Budapestet megfenyegetik Hamburg sorsával, a londoni rádió vitába szállt a Pester Lloyddal és bizonygatta, hogy a magyar ipar száz százalékban a németek számára dolgozik, felemlegette, hogy sok a kaszárnya Budapesten, még talán több, mint Berlinben. Még azt is megtette a londoni rádió, hogy valóságos hangjátékot közvetített a légitámadás szörnyűségeiről.”[2]

1943 folyamán Magyarország igyekezett felvenni a kapcsolatot az angolszászokkal, és előkészíteni az ország különbékéjét és kiugrását a háborúból. A szövetségesek „tárgyalási alapja” a feltétel nélküli megadás elve volt, amely kizárta a kompromisszumos békekötés lehetőségét, és egyedül az ország feltétel nélküli kapitulációját fogadta el (a doktrínát az 1943. január 14-24. között megrendezett casablancai konferencián fogadta el Winston Churchill brit miniszterelnök és Franklin D. Roosevelt amerikai elnök, amelyhez később csatlakozott Sztálin). A feltétel nélküli megadás elvétől függetlenül a magyar kiküldöttek, akik kapcsolatot teremtettek az angolokkal és amerikaiakkal, igyekeztek kedvezőbb feltételeket biztosítani Magyarország számára. A legtöbb magyar foglalkozott a bombázás kérdésével is, és kiemelték a bombázás a háború szempontjából negatív következményekkel járó lélektani és politikai hatásokat, amely nem a németellenes érzelmeket erősítené fel, ahogy a szövetségesek számítottak rá, hanem az országot éppen hogy Németország karjaiba taszítaná. Így például Schrecker Károly Angliába eljuttatott emlékirata kimondja:

„Nem szabad bombázni Budapestet, amelynek stratégiai jelentősége különben is elhanyagolható. A bombázás gyűlöletet szül, ami összeférhetetlen tervezett politikánk jellegével. […] Kézenfekvő, hogy Budapest súlyos bombázása után a magyar repülőterek megtelnének német „védelmezőkkel”, ami javasolt politikánkkal ellentétes eredményekhez vezetne.”[3]

Casablanca-Conference.jpg
Roosevelt és Churchill a casablancai konferencián, tanácsadóik körében (Wikimedia Commons)

A lakosság 1943 nyarán az esetleges légitámadásokról úgy vélte, hogy az a „legrosszabb”, ami a lakosságot érheti, és bármilyen terhet elvisel a háborúban, csak ne érje bombatámadás az országot.

„A bombatámadásokkal való rémisztgetés hatása megállapítható erővel jelentkezett ennek a hétnek az időközében. A zalai figyelő szerint igen gyakran hallani most már minden panaszkodás helyett ezt a kijelentést: „Mindent szívesen elviselünk, csak ne bombázzanak bennünket!” Érdekes hajtása ennek a bombázás kilátásba helyezésével működő rémítgetésnek, az a rémhír […] ezt hirdette: „a zarándoklat elmarad, mert az angolszászok kijelentése szerint augusztus 20-án fogják bombázni Budapestet”. Ez a bombatámadások körül kialakult suttogó propaganda a Délvidéken már azt hangoztatta, hogy a bácskai városokat úgysem bombázzák, és olyan véleményeket is továbbított, hogy a magyarok mindig szerették az angolokat, valószínű, hogy Anglia is megértő lesz Magyarországgal szemben.”[4]

A magyar kapcsolatfelvétel és kiútkeresés eredménye volt 1943. szeptember 9-én az előzetes fegyverszüneti egyezmény megkötése Törökországban, amelyben nem tértek el a feltétel nélküli kapituláció elvétől, csupán annyi engedményt tettek Magyarország felé, hogy azt akkor hozza nyilvánosságra mind a két fél (vagyis Magyarország és a szövetségesek), amint a szövetségesek elérik a magyar határt – vagyis a katonai segítség a kiugrás lebonyolításában elérhető közelségben lesz. A magyar kormány emellett vállalta a Németország részére nyújtott katonai és gazdasági támogatás csökkentését, csapatai kivonását a Szovjetunióból, a magyar katonai vezetés átszervezését, és hogy előkészíti az országot a németekkel való szembefordulásra. Az ország vállalta, hogy az adott pillanatban erőforrásait és létesítményeit a szövetségesek rendelkezésére bocsátja, a továbbiakban pedig vállalta egy misszió fogadását és rádiókapcsolat fenntartását (utóbbi az 1944. március 19-i német megszállásig működött). A fent olvasott feltételek mellett szóba került az ország bombázása is, a szövetségesek kijelentették, hogy nem mondanak le azon jogukról, hogy bombatámadásokat intézzenek magyar területek ellen, amikor és ahol azt szükségesnek tartják. Kijelentették, hogy úgysem szükséges bombatámadásokat intézni Magyarország ellen, ennek veszélye nem is forog fenn, ha a magyar kormány a megállapodás rá eső részét betartja. A szövetségesek ezen közlésének jelentése elég egyértelmű; a bombázásokkal való fenyegetés, mint eszköz arra szolgált, hogy Magyarországot a további lépésekre ösztönözze, adott esetben az országot sakkban tartsa.

1943. október elején a szövetséges magyar nyelvű feketerádiók továbbra is éltek a bombázással való fenyegetés eszközével, amelyet az előzetes fegyverszüneti egyezmény sem tiltott. Az újra jelentkező fenyegetés mutatja a szövetségesek elégedetlenségét azzal kapcsolatban, hogy a megadás feltételeit Magyarország szerinte nem teljesítette. Az ország abban a mozgástérben, amely nem provokálta a németeket az ország megszállására, minden feltételt teljesített, de ezzel a másik fél nem volt elégedett.

„Az ellenséges rádióállomások teljes erővel hirdetik, hogy Magyarország számára nincs más tennivaló, mint az, hogy a háborúból kilépve szembe szálljon Németországgal. Ebben a propagandában ismét felvonultatták az összes eddigi szólamokat, kilátásba helyezték a bombázást, a keleti front közeledését. A vezértéma így hangzik: „Az idő sürget, cselekedni kell, vagy pedig viselni a háborúvesztéssel járó megpróbáltatásokat.”[5]

B-17-es amerikai bombázó; a típus részt vett az 1943. október 24-i magyarországi támadásban (www.military.wikia.org)

Bár 1943 folyamán végig megfigyelhető, hogy a szövetségesek bombatámadással fenyegetik Magyarországot, október végére a lakosságra gyakorolt hatása módosul, főleg vidéki területeken. Október 24-én bombázta először az Amerikai Egyesült Államok Nyugat-Magyarországot. Az alább olvasható jelentésben megfigyelhető, hogy annak ellenére, hogy légitámadás érte, a lakosság meglepően nyugodt, és úgy véli, komoly veszély nem fenyegeti Magyarország központjait. A lakosság az eseményeket tudomásul vette, és a jelentés szerint a légiriadó alatt nyugodtan és türelmesen viselkedett.

„Ennek az időszaknak első felében megfigyelőink beszámolói szerint a lakosság hangulata továbbra is nyugodt maradt. Érdekes megállapítani azt, hogy a nyugodt közhangulatot különösebben megzavarni még az angolszász repülők által meglátogatott dunántúli területeken sem sikerült. Ennek alátámasztására ideiktatjuk a zalai jelentőnek a bombázást megelőző héten küldött beszámolójának vonatkozó részletét: „Az általános hangulat vidékünkön az utolsó héten kedvezőtlen változást nem mutat. Ellenkezőleg, az iskolák megnyitásából azt a következtetést vonják le: illetékesek ezt a rendelkezést bizonyára annak tudatában hozták, hogy komoly bombaveszély országunk központjait nem fenyegeti. Türelmetlenség a háborúval szemben nem tapasztalható.”[6]

A valóság, 1944.: a lángoló lágymányosi és csepeli ipartelepek egy bombázás után a Gellérthegyről nézve. Carl Lutz felvétele. (ARCHIV FÜR ZEITGESCHICHTE ETH ZÜRICH-Agnes Hirschi/FORTEPAN, 105712)

Befejezésként fontos leszögezni, hogy bár a bombázással való fenyegetés 1943 folyamán végig fennállt, a szövetségesek Magyarország ellen az ország 1944. március 19-i német megszállásáig nem indítottak komoly bombatámadást. Az első szovjet légitámadások 1944. április 13-án érték a magyar ipartelepeket, tehát a szövetségesek a bombázással kapcsolatos fenyegetéseiket nem váltották be addig, amíg reális esély volt arra, hogy Magyarország Németország ellen fordulhat.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek, felhasznált források:

[1] Heti Tájékoztató, 1943. május 10-16., MOL K 64, Politikai Osztály Rezervált Iratai, 1943. 41. tétel

[2] Heti Tájékoztató, 1943. augusztus 9-15. MOL K 64, Politikai Osztály Rezervált Iratai, 1943. 41. tétel

[3] 21/c. sz. irat, Isztambul, 1943. április, Magyar-brit titkos tárgyalások 1943-ban, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1978. 128.

[4] Heti Tájékoztató, 1943. augusztus 9-15. MOL K 64, Politikai Osztály Rezervált Iratai, 1943. 41. tétel

[5] Heti Tájékoztató, 1943. október 11-17., MOL K 64, Politikai Osztály Rezervált Iratai, 1943. 41. tétel

[6] Heti Tájékoztató, 1943. október 18-31., MOL K 64, Politikai Osztály Rezervált Iratai, 1943. 41. tétel

A nyitóképen: vízivárosi háztetők, kilátás a Fiáth János utca irányából Újlipótváros felé, háttérben a lángoló Angyalföld az ipartelep szőnyegbombázása után. 1944. (Schermann Ákos-Trompler Elek/FORTEPAN, 96570)

Facebook Kommentek