Perliczi Dániel: Medicina Pauperum A’ szegények számára való patikátskának az ő állapottyokhoz való alkalmaztatása
Kocsis Annamária
A Semmelweis Egyetem Központi Könyvtárában található egy mindössze 42 lapból álló könyvecske, melynek címe Medicina Pauperum A’ szegények számára való patikátskának az ő állapottyokhoz való alkalmaztatása. A HUNGARICANA szolgáltatásnak köszönhetően bárki számára elérhető digitalizált változatban.[i] Jelen írás célja ennek az 1740-ben megjelent, „orvosságos” könyvnek a szerzőjét és a könyvecske rövid tartalmát bemutatni. Mindezek előtt célszerű röviden áttekinteni a korszakot politika-és társadalomtörténeti vonatkozásban.
A 18. század a kulturális élet számára a lehetőségek tárházát nyitotta meg. A Rákóczi-szabadságharcot lezáró békekötést követően folytatódhattak azok a nemzeti identitást erősítő kutatások, munkálatok, melyek már korábban elkezdődtek. A múlt kutatása, mint identitásformáló eszköz, igen nagy jelentőséggel bírt a korszakban. Különösen a jezsuiták jártak az élen a korszak történetírásában. A másik nagy befolyással bíró irányzat a hon-, és államismereti anyag megalkotásán fáradozott. Képviselői nagyrészt a Felvidéken született és német egyetemeken végzett lelkészek és orvosok köreiből kerültek ki. Az ország természeti viszonyait és sajátosságait lejegyző művek születtek, melyek a múlt leírását is tartalmazták.[ii]
A Habsburg-ház uralkodói legitimációjának alapjául a közjó szolgált, amely megkövetelte a mind szélesebb körű és szakterületekként differenciált bürokratikus szervezetrendszer kiépítését és képzett szakemberek alkalmazását. Olyan adminisztratív struktúra és személyi állomány alkalmazását tette szükségessé, amely képes a helyi életfeltételekre és szükségletekre reagálni, azokat megismerni, felmérni és a növekvő információkat kezelni, értékelni, az ezek alapján születő uralkodói rendeleteket pedig a bürokratikus rendszer alsóbb szintjei felé közvetíteni. Előbb Bécsben, majd a birodalom távolabb eső részeiben is bevezetésre került egy átfogó egészségügyi reformprogram a maga adminisztratív-strukturális, oktatási intézkedéseivel. A reformok kezdeményezője és kidolgozója a holland származású orvos, Gerard van Swieten volt. Tevékenységének köszönhetően az orvosi hivatás jellegében és moráljában megváltozott, megteremtődött egy olyan társadalmi státusszal bíró pozíció, melynek betöltésére a korszak monarchiabeli orvosai törekedtek. Ez, az úgynevezett hivatalnok-orvosi (physicus-orvos) poszt különböző feladatok (hivatali és regisztrációs munka) ellátásának kötelezettségét is magával hozta.[iii] Ennek köszönhetően a vármegyei és városi orvosok példás elhivatottsággal jegyezték fel a legkülönbözőbb betegségeket és azok gyógymódjait, valamint azokat az eljárásokat, melyekkel sikeresen gyógyítani lehetett a különféle kórságokat. Ebbe az orvosi rendbe tartozott az ismertetni kívánt mű szerzője, Perliczi János Dániel is.
Mielőtt kitérnénk a szóban forgó könyv ismertetésére, érdemes magával a szerzővel is közelebbről megismerkedni, ugyanis elméleti-gyakorlati tevékenységének köszönhetően maradandót alkotott. Perliczi János Dániel 1705-ben született Késmárkon, egy evangélikus család gyermekeként. Tanulmányait Miskolcon, Eperjesen, Pozsonyban, első orvosi stúdiumát Besztercebányán végezte, majd ezt követően Boroszlóban[iv] és a jénai egyetemen szerzett további képesítést. 1723-ban megkapta a magister philosophiae címet. Rövid ideig Selmecbánya város orvosa volt, 1731-ben pedig Nógrád megye főorvosa lett. Még ebben az évben Losoncra költözött, ahol 23 éven keresztül mint a vármegye physicusa praktizált.[v]
Már 1733-ban közreadott egy egészségügyi szabályrendeletet, az Idea seu Projectum Regulamenti Medicinalist, melyben a főorvosok, gyógyszertári segédalkalmazottak, vármegyei sebészek és szülésznők feladatait szabályozta. E szabályzatát a vármegye statútummá emelte. 1740-ben Budán három magyar nyelvű munkája jelent meg, köztük az ismertetni kívánt mű, a Medicina Pauperum A’ szegények számára való patikátskának az ő állapottyokhoz való alkalmaztatása is. 1742-ben egy Magyarország területén felállítandó orvosi főiskola tervezetét[vi] készítette el, melyet 1751-ben felterjesztett Mária Teréziához. Tervezetére a Helytartótanács egészségügyi bizottságában ellenjavaslat érkezett, melyet a királynő támogatott. Ennek értelmében nem hoztak létre önálló orvosi felsőoktatási intézményt, hanem a nagyszombati egyetemen orvosi fakultás került megalapításra. Az uralkodónő döntése miatti csalódásában Perliczi 1754-ben visszavonult a korábban, 1744-ben vásárolt apátfalvi birtokára és ott tudományos terveinek kidolgozásával foglalkozott. Munkásságának köszönhető többek között a magyar nyelvű orvosi szakirodalom létrejötte.[vii]
A 18. század orvosait a közjó szolgálata vezérelte, az orvosi könyvek azzal a céllal íródtak, hogy a társadalom alsóbb rétegeinek életminőségét javítsák. A parasztság ugyanis hátrányos helyzetéből adódóan legtöbbször nem tudott hozzájutni a szakszerű orvosi vizsgálatokhoz, így az orvosi könyvekkel igyekeztek alapvető egészségügyi tudnivalókat, fortélyokat eljuttatni a társadalom legalsóbb rétegeihez is. A tanító jellegű írások a felvilágosodás szellemiségét hordozták magukban, így ezek hosszútávon segítették a babonaság megszüntetését is. Az egészségügyi elmaradottság felszámolását célzó szándék tükröződik Perliczi előszavában:
„Gazdaknak javokra és hasznokra,ime elől számlálok némelly házi eszközöket, mellyek kürül, jollehet annak rendi szerint való tudomány kivántatik, mind azon által szükségnek idején, orvosnak távúl létiben segithetnek magokon következendöképpen”.[viii]
A mű első oldalának részlete / Hungaricana
Az előszót követően az első fejezet az Első rész. Az házi orvosságoknak meg-szerzésérül címet viseli. „Az emberi életnek Isten után való meg-tartását visgáló Orvosnak, szegény nyögö fele-baráttyához nem lehet nagyobb szereteti, és könyörületessége , mint ha nem csak lábra segiti, de útat-is mutat az maga egésségének meg-tartásához szükséges eszközöknek fel keresésére…”[ix] indítja a fejezetet Perliczi. Itt a különböző vizelet-, és has hajtáshoz szükséges, illetve a köptető hatású gyógynövények és növényi részek felsorolását olvashatjuk, továbbá utal a borbélyok által végzett piócázás, érvágás és köpölyözés nép általi elvégzésének veszélyességére. Mint mondja „ugy sok féle helytelenül válogatott módjok miátt, illendő igazitás főkeppen kivántatik”.[x]
Ezt követően a gyomor és egyéb belső szervek (lép, máj) bántalmaira javasolt növényeket sorakoztatja, véleménye szerint a kenyérből és borból készült mézzel és fahéjjal ízesített ételektől és italoknál nincsen jobb. Az úgynevezett külső tagok erősítésére különféle fürdővizekben való mártózást javasol. A vasas, gálicos[xi] és timsós hévizekben és termálvizekben való fürdőzés a korszakban gyakori volt a nép körében, Perliczi meglátása szerint ezek sokszor hatásosabbak bármely más módszernél. Kitér a gyulladásban lévő testtájékokra ajánlható gyulladáscsökkentő főzetekre, (ebből kissé bizarrnak tűnhet a földi gilisztával főtt olaj, de ez ehhez hasonló hozzávalók a korszakban szinte megszokottak voltak), illetve a külsőleg alkalmazandó borogatásokra, kencékre, fürdőkre, melyekhez többek között a mályvát és a nadragulya gyökeret ajánlja. Ezt követően egy olyan megjegyzést, tanácsot lehet olvasni, mely betekintést enged az általa bejárt más tájak szokásaiba:
„… javaslot […] Várakon, dominiumokon, és falukon, az cselédes Gazdáknak egy kis házi Patikátskát magoknak késziteni, és esztendőnként magok, szolgáik, cselédeik, és jobbágyik számára meg-ujitani, a’ minthogy szoktak is külső országokban az jó Gazdák…”[xii]
Ezekbe a patikácskákba a különböző általa felsorolt gyökerekből és füvekből készült desztillált vizek, ecetek, úgynevezett erős vizek (bor alapú párlatok), mézzel eltett gyümölcsök, liktáriumok[xiii] és szirupok elhelyezését/tárolását tanácsolja. Emellett kiemelten javasolja a füves levesek, továbbá hangsúlyosan tavasszal a húsleves tartós (egy-másfél hónap) fogyasztását. A fejezet végén megjegyzi, hogy Magyarországon méltán javasolható a vinum medicatum is, utalva a bortermelés kiemelkedő szerepére.[xiv]
A második fejezet a Második rész. Az házi orvosságoknak az szegényeknél leg-gyakrabban uralkodni szokott nyavalyákhoz való alkalmasztatásárul címet viseli. Fejfájásra és egyéb fejfájással járó betegségekre olvashatunk ebben a részben tanácsokat, például gutaütés vagy hagymáz esetén a végtagon végzett érvágást kell végrehajtani ezt követően hashajtás is javasolt. Idegi eredetű remegés és más tünetek enyhítésére a már korábban említett vinum medicatumokat ajánlja citromfűből, ezerjófűből készített porokkal és gyógyfürdővel kombinálva. Ezt követően kitér az érzékszervek (szem, fül, orr, nyelv) és a fogazat, az íny, illetve a torok gyulladással járó betegségeinek kezelésére. Váladék-, illetve vizelethajtáshoz az úgynevezett paraszt bezoárt[xv] javasolja, melynek főbb összetevői a béka és csiga, ezeket főzés után szárítani kell majd apróra törni, borecettel ismét felfőzni és megszárítani, salétrommal, czinóbriummal[xvi] keverni, egy keveset belőle vízzel bevenni. A továbbiakban a szív-és tüdőbetegségek tárgyalására tér át, heves szívdobogás vagy vérköpés esetén az előbb említett paraszt bezoár porból és az általa felsorolt növényi részekből és cukorból készített keveréket javasolja reggelente bevenni, illetve éjszakára egy általa „főtt víznek” nevezett elegyet. Ez szarvasmarha szarvához hozzáadott salétrom vízzel forralva, különböző növényekkel újra összefőzött és porrá redukált keverék, melyet tejjel tanácsos fogyasztani. Gyomorbántalmakra a következőt ajánlja:
„Végy carduusnak keserű levelébül, és üröm levélbül 1. latot, entziana gyükérbűl, angelica gyükérbűl, nyarancs héjbul mindenikbül fél latot, szerecsen diót 1. drachmát, törd mind öszve porrá, és által szitálván, tégy hozzá szinte annyit nyomó czukrot, vegyek belőle a’ beteg mindennap ebéd előtt egy orával két vagy három kés hegyei, vagy jó finum bort, vagy éget bort reá tőltvén, kanalonkint éllyen véle phlegmás gyomornak hidegségeibe, ételnek nem emésztésébe, has menésbe,s’ a’ felébe.”[xvii]
Perliczi kiemeli annak veszélyességét, hogy a szegények körében a vérhassal megbetegedettek a megfelelő kezeléshez híjjan elhaláloznak. A vérhassal járó hasmenést az első napokban nem szabad megállítani, – mondja – hanem az említett bezoár port naponta háromszor be kell venni, továbbá ha javulna a beteg fizikai állapota, akkor megkezdhető a hashajtás.
A máj, lép és vese nyavalyáira is hasznos tanácsokkal látja el az olvasót. Az érvágás gyakorlata mellett vinum medicatum, hashajtó hatások főzetek fogyasztását javasolja. A kólikával és kövességgel járó kínzó fájdalmak enyhítésére a kamillavirágzatból, a cickafarkfűből és lenmagolajból készített „vizeket” ajánlja bezoárporral bevenni, vagy ezekből kencét, kötéseket és fürdőt készíteni. Külön kitér az „asszonyi nyavalyákra” is:
„hószámnak meg-rekedésben hasznos […] emlitett vinum medicatum, vagy főt viz, entziana, örvény gyükérbűl, rosmarinbúl, poley, mádrafübűl[xviii], sennefoliumbul[xix], sáffránybúl, bab, fenyő, anis magbul, kerti cziprus fábul, vad mák virágbúl, s’ a’ félékbűl.[xx]
A kisgyermekek megbetegedésének megelőzősére azt tanácsolja, hogy az édesanyák tartsák őket melegben, a szoptatás ideje alatt pedig ügyeljenek a saját étrendjükre, ugyanis a legtöbb esetben ez a gyermekek bajainak kiváltó oka. A fejezet utolsó részeként a külső sérülések ellátásához „egynéhány házi orvosságokat mutat”, ezek különféle kenőcsök és borogatások.
A mű Be-záró tanitásában Perliczi az olvasóhoz néhány intő szót intéz, melyben felhívja a figyelmet a kúrák alkalmazásának lehetséges veszélyeire. Minthogy minden tünet személyenként egyedi lehet, az ajánlott kezelés hatása is eltérő.
A könyv megjelenésének idejében az írni-olvasni tudók száma miatt felmerül a kérdés, hogy eljutott-e a mű célközönségéhez. A kutatások szerint a parasztság nagyfokú analfabetizmusa miatt inkább a papság és a nemesasszonyok körében terjedtek el az orvosi könyvek, így ezeknek a kiadványoknak a segítségével, szakszerű ellátás hiányában, ők végezték a szegények körében az egészségügyi gondozást.[xxi] Ahogyan az összes 18. század első feléből fennmaradt orvosi könyvről, úgy erről is elmondható, hogy olyan orvosi szakkifejezéseket találunk benne, melyek még az orvosi nyelv reformja előtt voltak használatosak. A benne szereplő gyógyhatású (vagy annak hitt), természetben fellelhető anyagok és a gyógyítási eljárások széles tárházát sorakoztatja fel a mű. 128 különböző növény, valamint 20 állati és 24 ásványi eredetű anyag szerepel a könyvben. Ezek többségéről a modern orvostudomány bebizonyította, hogy nem alkalmas hatékony gyógyításra, ennek ellenére a könyvecske kultúr-és orvostörténeti szempontból igen nagy forrásértékkel bír.
Források, felhasznált szakirodalom, jegyzetek:
[i] https://library.hungaricana.hu/hu/view/KlasszikusOrvosiKonyvek_196_1/?pg=2&layout=s
(Utolsó megtekintés 2018. január 18.)
[ii] Szelestei N. László: 18. századi tudós-világ I. Perliczi János Dániel (1705–1778) Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1978 (1980) (Továbbiakban: SZELESTEI, 1980): p. 407.
[iii] Krász Lilla: Orvosok a hivatal szolgálatában a 18. századi Magyarországon. In: Századok, 150. (4) 2016. p. 821–870.
[iv] Ma: Wrocław (Lengyelország).
[v] SZELESTEI, 1980: p. 411–416.
[vi] A tervezetet 1969-ben magyar nyelven közreadta: Antall József – R. Harkó Viola – Vida Tivadar: Perlitzi tervezete orvosi és sebészeti főiskola létesítésére. In: Orvostörténeti Közlemények, 51–53. sz. (1969) p. 261–271.
[vii] SZELESTEI, 1980: p. 417–433.
[viii] Perliczi Dániel: Medicina Pauperum A’ szegények számára való patikátskának az ő állapottyokhoz való alkalmaztatása. (előszó) 1740. Buda. (Továbbiakban: PERLICZI, 1740)
[ix] PERLICZI, 1740: p. 3.
[x] Uo.: p. 5.
[xi] Kénes.
[xii] PERLICZI, 1740: p. 7.
[xiii] Lekvárszerű gyógynövény-készítmény.
[xiv] A borokból készült különböző gyógyhatású italokkal Csoma Zsigmond foglalkozott részletesen. Erre lásd: Csoma Zsigmond – Magyar László András: Magyar füves- és gyógyborok. Agroinform, 2007. Budapest, Csoma Zsigmond: Borban a vigasság. Agroinform, 2009. Budapest, Uő.: A reformáció borai és virágai. Agroinform, 2017. Budapest.
[xv] Lenyelt, megemésztetlen anyagokból, rendsz. állati szőrből összeálló, kül. egyes kérődzők előgyomrában keletkező labdaszerű képződmény, amelynek sima és fényes bevonatát szerves anyagok és ásványi sók alkotják. Lásd: A magyar nyelv nagyszótára vonatkozó szócikkét: http://nagyszotar.nytud.hu/dictsearch.html?entryid=7827 (Utolsó megtekintés 2018. január 16.)
[xvi] Veres színű festék. Lásd a vonatkozó szócikket: Benjamin Mokry: Deák–magyar Etymologiai Lekszikon. 1823. Pesth, p. 90.
[xvii] PERLICZI, 1740: p. 16.
[xviii] A mádra a népi gyógyászat egyik betegségelnevezése, időnként (főleg nőknél) jelentkező görcsös köldök-gyomortáji fájdalmakra, amelyek részben a belső női nemi szervek betegségével vannak összefüggésben. Egyéb elnevezései: mátra, nádra, szimádra, szinádra, szünádra, nádrafájás. Nyelvészetileg tisztázatlan eredetű szó; a 16. sz. közepétől a mádra-nádra változat (és összetételeik: mádrafű) azonos jelentésben fordul elő; a szlovák madra kifejezést Kniezsa a magyarból átvettnek tartja. Lásd: Magyar Néprajzi Lexikon megfelelő szócikke. http://mek.niif.hu/02100/02115/html/3-1431.html (Utolsó megtekintés 2018. január 23.)
[xix] Szennalevél. (Erősen hashajtó hatású.)
[xx] PERLICZI, 1740: p. 21.
[xxi] Erre lásd: Friedrich Ildikó: XVIII. századi magyar nyelvű orvosi könyvek olvasottsága. In: Magyar Könyvszemle, 99. évf. 1983. 1. sz. p. 33–41.
A borítóképen Wolfgang Kilian munkája látható, Malachias Geiger Microcosmus hypochondriacus című 1652-es könyvének 213. oldaláról.