“Ez az árulkodás iskolája. A besúgó-líceum.” Varga Ottó történelemtanár 1899-es ügye

László Andor

1899 őszén szokatlan ügy borzolta a kedélyeket. A sajtó ekkor szerzett tudomást a budapesti II. Kerületi Egyetemi Katolikus Főgimnázium és Ferenc József Nevelőintézet (a mostani I. Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium elődje) történelemtanárának, Varga Ottónak a felfüggesztéséről. A 46 éves pedagógus több, országszerte használt tankönyv és ismeretterjesztő munka szerzője, aki Magyarország-történetével elnyerte a Kisfaludy Társaság jutalmát. A vádak szerint „a katolicizmusról való gyöngédtelen kifejezései” alkalmasak rá, hogy növendékeiben megrendítsék a vallásos érzületet, tiszteletlenül beszélt a dinasztiáról, sőt magáról a királyról. I. Lipótról állítólag azt mondta, „zsarnok volt, mint a legtöbb Habsburg“, az 1848-49-es „eseményekről” tartott előadásában „úgy beszélt a dinasztiáról, ahogy monarchikus államban beszélni nem szabad.” Minderről tanítványok számoltak be, akiket később is bevontak az ellene indított nyomozásba, előadásairól gyorsírói jegyzetek készültek, fegyelmi tárgyalást kezdeményeztek, augusztus végén felfüggesztették állásából.1

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

A hír hatalmas visszhangot keltett. A lapok megemlékeznek Varga addigi pályájáról, írói és tanári érdemeiről:

„Rajongó szeretettel szólt népéről, becsületes meggyőződéssel hirdette a haladás és fölvilágosultság szellemét, magyar volt és művelt minden izében, s azonfölül őszinte, igazságszerető”.

Rámutatnak arra a „megváltozhatatlan tény”-re, hogy „Magyarország történetét 1526-tól 1867-ig nem lehet előadni a Habsburgok kritikája nélkül.” Követelik, hogy a hónapok óta folyó ügy részleteit hozzák nyilvánosságra, hiszen Vargát nyilvánvalóan „a történeti igazság hirdetéséért” függesztették fel

„néhány éretlen tacskó és egy vakbuzgalmával sikereket hajszoló igazgató följelentésére”.2

A liberális értelmiség lapja, a Budapesti Napló szerint „a tanári kar egyik legképzettebb, leghazafiasabb” tagjának tankönyvei „talán sokszor a történeti tárgyilagosság rovására, de izzó fajszeretettel s lelkes hazafiságtól áthatva tárgyalják a magyarság függetlenségi törekvéseit, de a dinasztia is megtalálja bennük a köteles tiszteletet.” Érthetetlen, hogy Vargát egy tanuló feljelentése alapján függesztették fel, művei alapján számára „monarchikus állami szervezetünk az egyetlen logikus, az egyetlen üdvös.” Idézik, amint „jobbágyi hódolattal borul a trón zsámolyára”, vagy méltatja az egyház szerepét a múltban, felelevenítik a király névnapján tartott beszédét. E szerint

„két elemből áll a magyar ember levegője, amelyben él és alkot: egyik a koronás király iránt való hűség, a másik a szabadság szeretete; amabban elmegy a kutya-hűségig, emezért szenved, elpusztul, de le nem tesz róla… A magyar szabadság és a magyar szent korona nem ellentétes, hanem azonos, elválaszthatatlan fogalmak… A király iránti hűséget és a szabadság e szeretetét örököltük apáinktól és bármi történjék is: e két érzelemben volt, van és lesz nemzetünk.”

Tankönyveit egyaránt használják református, jezsuita, vagy román nemzetiségi iskolákban.3 A mérsékelt konzervatív Pesti Hírlap szerint a Varga állásából való „kitúrása” érdekében folyó üldözés nyomán a tanárok közt nyugtalanság lett úrrá, egy ilyen „hecc” sikere a középiskolai tanítás szellemének hanyatlásához vezetne. Már az első hírek alapján megbotránkoznak:

„Uram fia, végigvallatni a gyerekeket: vajon beszélt-e nem gutgessint (megbízható) dolgokat professzoruk? Ez az árulkodás iskolája. A besúgó-líceum. A spicliség propaedeutikája. (bevezetése)”.

Jóvátehetetlen pedagógiai bűntett a diákok bevonása: „azokat az ártatlan lelkeket megérintette a romlás.”4 A Pesti Napló is az igazgatóság által Varga ellen folytatott hajszáról ír, nehezményezik, hogy a diákokat tanáruk ellen hangolják. A dinasztia túlbuzgó hívei megfeledkeznek „a magyar ember veleszületett lojalitásáról”.5 Még a szociáldemokrata Népszava is azon kesereg, hogy az „spicliket nevelő tanyává” vált, ahol a „főspiclik”, vagyis az igazgató és több tanár ösztönzésére jelentették fel a diákok tanárukat.6

A Budapesti Napló egyik tudósítása (Budapesti Napló 1899. október 8. 1. – Arcanum Digitális Tudománytár)

Varga egykori tanítványai megütköztek a vádakon, mozgalmat indítottak, hogy rávegyék a minisztert a döntés megváltoztatására, több napilap közli felhívásukat a közös fellépésre, részletesen beszámolnak megbeszélésükről, egyértelmű kiállásukról tanáruk mellett. Felelevenítik Varga gondolatait Kossuth Lajos 1894-es temetésének idejéből, amikor arról faggatták, hogy „nem áll-e a Kossuth-kultusz a királyhűséggel ellentétben?” A tanár válaszában helyzetüket ahhoz a gyerekéhez hasonlította, akinek szülei elváltak: „szeresse mind a kettőt, mert őt egyformán köti a hála apjához és anyjához s ne tekintse az ellentétet, mely köztük van.“ Vargát korábbi állomáshelyén, Aradon is támogatásukról biztosítják.7

Az egyetemi ifjúság ugyancsak védelmébe veszi a meghurcolt tanárt, tüntetést szerveznek az iskola igazgatója ellen, akiről elterjedt a hír, hogy megfigyeltette Vargát, és ő volt az, aki bevádolta. Szeretnék „megleckéztetni”, ám miután nem jelenik meg az egyetemen, ahol órát kellene tartania, körülbelül háromszázan átmentek Pestről Budára, és megzavarták a tanítást a Ferenc József intézetben: előbb az utcáról „megabcugolták”, kifütyölték az igazgatót, majd a második emeleten levő zárt irodája előtt folytatták a „macskazenét” – amihez többen csatlakoztak az iskola diákjai közül. Végül Varga lakásához vonultak és megéljenezték őt.8

Varga Ottó (Új Idők 1899. október 15. 361. – Arcanum Digitális Tudománytár)

A beszámolók többnyire a megvádolt tanárral rokonszenveznek, lelkesen tudósítanak az egyetemisták megmozdulásáról, amelyről még vidéki újság is megemlékezik.9 Akad azonban olyan konzervatív katolikus lap, amely cseppet sem elnéző Vargával. Heves temperamentuma elragadja, elfogultan mutatja be a magyarság függetlenségi törekvéseit, a szabadelvű lapok elhamarkodottan sietnek a megvádolt tanár védelmére. Nem értik, miért vesznek részt az egyetemisták ilyen „skandalumok”-ban. A „szabadkőművesek szolgálatában álló lapok” a szenzáció kedvéért fújják fel az ügyet, orvtámadást akarnak intézni a katolikus iskolák ellen, az ő hazafiságuk megkérdőjelezése „szabadkőműves manőver”. Ellentámadásba menve át, felelőtlennek állítják be a tanárt, védőit hibáztatják, a katolikusok ellen kibontakozó „rendszeres hajszáról” írnak. Az iskola hittantanára csupán kötelességét teljesítette, amikor kifogásolta a katedráról elhangzó vallást sértő véleményeket, a vallási-erkölcsi nevelésnek egy katolikus főgimnáziumban egységesnek kell lennie. Ott nincs helye az „ateisztikus, nacionalisztikus” véleményeknek, az egymásnak homlokegyenest eltérő nézetek zavart okozhatnak az éretlen ifjúság fejében, amely képtelen helyesen megítélni az elhangzottakat. Ezek hatására a diák közönyös lesz, ami „elvtelenségbe, hitetlenségbe, erkölcstelenségbe dönti” őt.10

A számos ellentmondó hír nyomán valóságos nyilatkozat-háború bontakozik ki. Tagadják a diákok Varga elleni felbujtásáról szóló értesüléseket, miközben az Országos Középiskolai Tanáregyesület állásfoglalásában éppen emiatt tiltakozik. Az iskola tantestülete arról biztosítja a közvéleményt, hogy hazafias szellemben nevelik az ifjúságot. Több megvádolt tanár és az igazgató is visszautasítja az őket ért vádakat.11

Több lap vezércikkben foglalkozik a témával. Az egyik szerint az árulkodás „a legocsmányabb és a legmagyartalanabb” erkölcsi eltévelyedés, felháborító, hogy a diákokat az igazgató szólította fel a besúgásra.

„A szülék azért küldték be a fiúkat az iskolába, hogy tanulják meg a koszinusz alfát és a gyönge aorisztoszt (görög igealak); s az iskola olyan ifjakat ad nekik vissza, akik letették a szigorlatot a perfid ármánykodásból, a besúgás művészetéből… Nem szabad senkinek a magyar ifjúság lelkét ilyen módon megmételyeznie. Kell az ördögnek az olyan iskola, amely ifjúságunkból kineveli a nemzeti karaktert és erkölcsi korcsosodást plántál helyébe”12

Elfogadhatatlan, hogy egy történelem tanárnak nincs joga kritikusan és nemzeti szellemben szólni a múltról, a tanulók spicliskedését súlyos szavakkal ítélik el. A reakció híveinek egyre merészebb támadásai a szabad intézményeket igyekeznek gyengíteni, a legszentebb hagyományok egyike forog kockán: „a szó, a meggyőződés szabadsága.”13

Ebben az időben zajlik Franciaországban Alfred Dreyfus katonatisztnek Európa-szerte hatalmas érdeklődéssel kísért pere, a felfokozott hangulatban többen ehhez hasonlítják Varga esetét.

„Saját külön, kisebb kaliberű Dreyfus-ügyünk meghozta természetesen a maga párbaját is, amint hogy nálunk, a temperamentumok hazájában, egy tíz napos affaire nem is végződhetik el az obligát viaskodás nélkül.”14

Az iskola igazgatója provokálja a Budapesti Napló őt támadó országgyűlési képviselő-főszerkesztőjét.15 A párbaj szerencsés véget ért, „mindkét fél egyrészt a pedagógiai, másrészt a törvényhozói pálya nagyobb dicsőségére, lyukat lőtt a levegőbe.”16 Az újságíró újabb vezércikkében elfogadja az igazgató cáfolatát, aki állítása szerint senkit sem biztatott besúgásra.17

Nem csupán a fővárost tartja lázban az eset. A neves történész, Márki Sándor, kolozsvári egyetemi tanár az ottani tanári kar közgyűlésén „briliáns beszédben” emlékezik meg Varga kálváriájáról.18 Az ország más részein is tudósítanak a történésekről.19

Egy másik beszámoló az ügyről (Magyarország 1899. október 11. 1. – Arcanum Digitális Tudománytár)

Az ügy kirobbanását követően az illetékesek igyekeztek minél hamarabb lezárni a fegyelmi eljárást, napokon belül megszületett a miniszteri döntés. A Zsilinszky Mihály református történész-államtitkár által vezetett tanács javaslatára Vargát tisztázzák a vádak alól: nem követett el felségsértést, nem beszélt tiszteletlenül sem a királyról, sem a dinasztiáról, sem a katolikus vallásról. A határozat szerint a tanár bizonyos megjegyzései „jószándéka ellenére is káros hatásúak lehetnek”, felszólították, hogy tartózkodjon ezektől, és „a közszolgálat érdekében” áthelyezték az I. kerületi állami főgimnáziumba, ahonnan egy másik tanár érkezett a helyébe.20 Varga elégedett a megoldással, nyilatkozatban mond köszönetet a mellette kiállóknak.21 A lapok többnyire elfogadják a gyors, megnyugtató és tapintatos lezárást.22

Budai polgárok egy csoportja kiáll a sajtó által támadott igazgató és tanárok mellett. Jelszavuk: „Bizalom, szeretet és becsülés”.23 Egykori tanítványai viszont Varga tiszteletére rendeztek lakomát, és jótékony alapítvány létrehozásáról döntöttek.24 A már idézett katolikus lapban kifogásolják a felmentést, miközben a helytelen elvek

„méregként lassan-lassan behatolnak az ifjú szívekbe”.

„Boldog az, kit a liberális sajtó és a közvélemény felszentelt bajnokává fogad!” Szerintük „máris kezd bebizonyosodni, hogy gyanús kalmár kezek dolgozták ki azokat a boszorkányvallomásokat, melyekből a hírnévre vergődött Varga-háború részletei csinálódtak.” A szenzáció, a tömeges botrány „bizonyos körök” érdekeit szolgálja, melyek félrevezették a közvéleményt az „aranyszájú” történész ügyében. A tanár nem akart beilleszkedni a katolikus szellemben vezetett intézetbe, „sokszor a megbotránkozásig cinikus” szavaival nagy hatást gyakorolt a diákokra, az aggódó szülők pedig „rohamosan tapasztalták azon különös eszmék romboló hatását”. Amit a vallástanár buzgósága épített, „azt gúnyolva és otromba módon lerombolta a cinikus történettanár.” A sajtó által „lelketlenül meghurcolt” igazgató csupán kötelességét teljesítette, amikor a szülők részéről érkezett panaszokat felterjesztette, szó sem volt besúgásra biztatott diákokról. A „tűrhetetlen Rontó Pál”-lal szemben fel kellett lépnie. Azok a „bizonyos körök” ugyanis „szabadelvű tradíciót” szerettek volna az intézet vezetésébe, miközben ebből a szülők nem kértek.25 Az I. kerületi polgári kör hivatalos közlönye szintén kiáll a méltatlanul támadott igazgató mellett, aki szerintük folyamatosan emeli az intézet színvonalát, melynek felszereltsége, fegyelme, a benne folyó „komoly és hazafias munka” minden dicséretet megérdemel.26

A korszak szatirikus lapjai is bőségesen foglalkoznak a témával, a történelem elferdítésén, a tanulók bevonásán, vagy éppen a tanárok megfélemlítésén élcelődnek.27

Karikatúra a Borsszem Jankó 1899. október 15-i számából (Arcanum Digitális Tudománytár)

A kérdés az országgyűlésben is terítékre kerül. Egy ellenzéki képviselő interpellációt nyújt be Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszternek, aki ekkor nincs jelen az országházban,28 egyes hírek szerint azért utazott Bécsbe, hogy tájékoztassa az uralkodót a nevét viselő intézményt érintő esetről.29 Két hónappal később, az ügy lezárását követően válaszolt.30 De nem ez volt az első alkalom, amikor a miniszternek magyarázkodnia kellett Varga miatt. 1892-ben Thaly Kálmán történész-képviselő, a Rákóczi-kultusz legfőbb terjesztője, az országgyűlésben

„a lojalitáson túlmenően a szervilizmus posványába süllyedő”

tankönyve miatt tesz panaszt.31 A szerző túlzottan dicséri III. Károlyt és Mária Teréziát, „olyan tanokat csepegtet az ifjúság szívébe, hogy az abszolút uralom jobb, mint a nemzet alkotmánya.”32 Egy református egyházgyűlésen tankönyveit klerikálisoknak, a protestáns iskolákban használhatatlanoknak mondták.33 Varga Ottót tehát előbb „hiper-lojalitással”, majd a Habsburgok iránti tiszteletlenséggel vádolták!34

Az eset jól jelzi a történelem megítélésének, tanításának hallatlan szerepét a modern magyar nemzettudat 19. századi kialakulásában. Ahogyan a kor jeles politikusa, ifjabb Andrássy Gyula fogalmaz: a nemzeti önérzet, a hazafiság többek között „a nemzet dicsőségéből táplálkozik.”35 Ennek érzékeltetésére érdemes hosszabban idézni a művészettörténész Lyka Károly cikkét egy népszerű konzervatív szépirodalmi hetilapból. A „rémlátó és állandóan világfölfordulást, forradalmat, összeesküvést szimatoló” Pecsovics úr „a magyarok legszentebb tudományába”, vagyis a történelembe „osont be”. Ám csak arra képes, hogy lejárassa az ügyet, amelynek szolgálatába szegődik. Némi képzavarral arról ír, hogy

„a haza sohasem lehet veszélyben, amíg egészséges, igaz módon, a magyarság történetéből szívjuk a vérünkbe az éltető ózont”.

Ez a biblia, amely nem csupán „teremtésünk történetét adja elő, hanem magába foglalja prófétáink jövendőmondásait és apostolaink jelenéseit is”. Áldás, ha a fiataloknak oly tanáraik vannak, akik „nemcsak előadják, hanem prédikálják, lángoló ihlettel ezt a mi szent tudományunkat”. Szerencsésnek tartja magát, amiért ilyen elhivatott történelemtanára volt, aki e mellett „a legmagyarabb és legszebb tankönyvből”, a Varga Ottóéból tanított. Bár a tankönyv „született ellensége a diáknak”, azt az egyet szerették, csodálták, sőt rajongva hittek benne. Miközben „az egész ország lélegzetvisszafojtva várja az igazság kiderülését”, valójában ismét a régi ismerős, Pecsovics úr „bújkál köztünk és űzi mesterségét”. A közvélemény azonban

„lelkesen szereti azokat a derék magyar professzorokat, akik félelem nélkül és igazában tanítják a jövendő magyarságot az elmúlt magyarság próféciáira és nem fogja megengedni, hogy Pecsovics úr az ő országos bolygásában ebből a nemes rendből szedje áldozatait. Minden tanára a mi nemzeti történetünknek egy-egy fölkent papja a magyar eszmének. Az ország közvéleménye meg fogja védeni az ige bátor hirdetőit és keményen meg fogja büntetni azokat, akik e prófétákat szent tudományuk hirdetésében meg merik akadályozni.”36

A Királyi Egyetemi Katolikus Főgimnázium (ma Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) 1904-ben. (Szemán György/FORTEPAN, 115771)

Ilyen körülmények közt különösen nagy jelentőségre tesz szert a kollektív emlékezet, amely egyaránt szolgálhat egy-egy hasonló gondolkodású (ideológiai, politikai, vallási) csoport összetartozásának erősítésére, vagy egy másik közösséggel való szembenállás kinyilvánítására. Hűen tükrözi a kor politikai, ideológiai irányzatait, az akkori századforduló politikai ellentéteit, amelyek időnként valóságos „emlékezetháborúvá” fajulnak.37 A hazafiság természetéről szóló vita bontakozik ki előttünk, túlsúlyban vannak az ellenzéki vélemények, ám megjelennek a kormánypárti, katolikus körök érvei is. Egyesek a nemzeti szellemet féltik, Vargát védelmezik, mások szembeállítják egymással a hazafiságot és a nacionalizmust, és szerintük valójában a katolikusok ellen folyik hajsza. A felelősség egyértelműen a „másik” felet terheli, azok a „bizonyos” szabadkőműves vagy éppen reakciós körök vezetik félre a közvéleményt, a dinasztia hívei vagy a liberálisok üldözik ártatlanul a történelemtanárt vagy az igazgatót.

Mindez meglehetősen ismerősen csenghet számunkra, ám másra is felfigyelhetünk. Akkoriban természetes volt a múltbeli Habsburgok ellen vívott küzdelmek és a jelenben uralkodó Ferenc József egyidejű dicsőítése, sőt arra is akadt példa, hogy a két kultusz összefonódott. Ismerve a napjainkban is ható ellentéteket, mindezt nem könnyű megérteni, ezért írhat Bibó István „nagy közösségi skizofréniáról”38 vagy R. Várkonyi Ágnes „tudathasadásos” történeti gondolkodásról a dualizmus idején.39 Pedig számtalan példa mutatja, hogy nem okozott gondot összeegyeztetni a dinasztia múltbeli kritikáját, a harcias hazafias szólamokat az uralkodó iránti hódolattal és hűséggel – erre éppen a harsány függetlenségiek mutatnak majd szép példát néhány év múlva.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek, felhasznált források:

1 Hazánk, 1899. okt. 6, 7.; Budapesti Napló, 1899. okt. 7, 8.; Pesti Hírlap, 1899. okt. 7.; Alkotmány, 1899 okt. 7.

2 Magyarország, 1899. okt. 7.

3 Budapesti Napló, 1899. okt. 6, 7, 8.

4 Pesti Hírlap, 1899. okt. 7.

5 Pesti Napló, 1899. okt. 8.

6 Népszava, 1899. okt. 10.

7 Mire a tanítványok küldöttsége eljutott a miniszterhez, már meghozta a felmentő döntést. Budapesti Napló, 1899. okt. 8, 9, 10. Magyarország, 1899. okt. 8, 9, 14. Pesti Hírlap, 1899. okt. 9, 14. Magyar Nemzet, 1899. okt. 9.

8 Alkotmány, 1899. okt. 10.; Hazánk, 1899. okt. 10.; Magyarország, 1899. okt. 9.; Pesti Hírlap, 1899. okt. 10.

9 Hazánk, 1899. okt. 11.; Pécsi Napló, okt. 10.

10 Alkotmány, 1899. okt. 7, 10, 11, 15.

11 Pesti Hírlap, 1899. okt. 9, 10.; Budapest, 1899. okt. 10.; Magyarország, 1899. okt. 11.; Alkotmány, 1899. okt. 12.; Budapesti Napló, 1899. okt. 10.; Magyar Nemzet, 1899. okt. 10.

12 Árulkodás. Budapesti Napló, 1899. okt. 8.

13 A meggyőződés szabadsága. Magyarország, 1899. okt. 11.

14 A Hét, 1899. okt. 15.

15 Hazánk, 1899. okt. 12, Alkotmány, 1899. okt. 12, Magyar Nemzet, 1899. okt. 12, Pesti Hírlap, 1899. okt. 12.

16 Magyar Nemzet, 1899. okt. 12, Alkotmány, 1899. okt. 13.

17 Budapesti Napló, 1899. okt. 13.

18 Magyar Nemzet, 1899. okt. 13., Új Idők, 2015. okt. 15.

19 Pécsi Napló, 1899. okt. 7, 10.; Sárospataki Református Lapok, 1899. okt. 23.

20 Hivatalos Közlöny, 1899. okt. 15. (482. oldal); Pesti Hírlap, 1899. okt. 13.; Alkotmány, 1899. okt. 13.; Magyarország, 1899. okt. 14. 15.; Pesti Hírlap, 1899. okt. 14., 15.; Budapesti Napló, 1899. okt. 14.

21 Budapesti Napló, 1899. okt. 15.; Pesti Hírlap, 1899. okt. 16.

22 Ld. pl. Budapesti Napló, 1899. okt. 13.

23 Budapesti Napló, 1899. okt 16.; Pesti Hírlap, 1899. okt. 16.

24 Pesti Hírlap, 1899. okt. 21.

25 Alkotmány, 1899. okt. 18. 15.

26 Buda és vidéke, 1899. okt. 30.

27 Bolond Istók, 1899. okt. 15.; Borsszem Jankó, 1899. okt. 15.; Kakas Márton, 1899. okt. 15.; Üstökös, 1899. okt. 15. Még a Pécsi Figyelőben is olvashatunk egy szatirikus írást. Pécsi Figyelő, 1899. okt. 17.

28 Pichler Győző interpellációja. Az 1896. évi november hó 23-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója XXIV. Bp. 1899. 483. ülés (1899. okt. 11.) 101-2. Lásd még pl. Magyarország, 1899. okt. 12. Pesti Hírlap, okt. 12, Magyar Nemzet, 1899. okt. 12.

29 Hazánk, 1899. okt. 12.

30 Az 1896. évi november hó 23-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója XXV. Bp. 1900. 507. ülés (1899. dec. 15.) 236-8. Beszámolnak róla a lapok is. pl. Alkotmány, 1899. dec. 16.

31 Varga Ottó: A magyarok oknyomozó történelme. Bp. 1885.

32 Az 1892. évi február hó 18-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója III. Bp. 1892. 64. ülés (1892. máj. 31.) 441-3.

33 Budapesti Napló, 1899. okt. 8.

34 Az egyik lap meg is jegyzi, hogy Thaly aligha fogja még egyszer „hiper-lojalitással” vádolni Vargát. A Hét, 1899. okt. 15.

35 Andrássy Gyula: Tudomány és hazafiság. Huszadik Század 3. (1902) 5: 347.

36 Lyka Károly: Pecsovics úr. Új Idők, 1899. okt. 15.

37 Erről ld. Pim Den Boer: Emlékezethelyek összehasonlító szempontú vizsgálata. Studia Litteraria 51. (2012) 1-2: 26.

38 Bibó István: Németh László Kelet-Európa koncepciója és Szekfű Gyulával folytatott vitája. In: Uő: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. h. n. 2012. 187.

39 R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban I. A pozitivista történetszemlélet Európában és hazai értékelése 1830-1945. Bp. 1973. 214.

A nyitóképen a Királyi Egyetemi Katolikus Főgimnázium (ma Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium) 1890 és 1900 között. (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.151, Klösz György felvétele)

Facebook Kommentek