Politikai végjáték, avagy rendszerváltoztatás Somogyországban (I. rész)

Bertalan Péter  

Bevezetés

A Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára páratlanul értékes 1989-es dokumentumokat őriz. A rendszerváltoztatás bonyolult, komplex, többrétegű folyamatát csak úgy érthetjük meg, ha ismerjük az összes, az állampárt hierarchiájának több szintjén keletkezett forrástípust. Ez lehetővé teszi, hogy az utókor, a politikai hatalom mélyén bekövetkező apró hálózati változásokat a szeizmográf érzékenységével detektálni tudja. A megyei források azért érdekesek, mert hazánk egy politikai központú ország révén, csak a fővárosban történő, az onnan induló, indított változásokra érzékeny.

Taktika, avagy rendszerváltoztatás apró lépésekben

1989 decemberében a magyar közvéleményt megrázzák a miénknél szilárdabb, véresebb romániai diktatúra bukásának gyors eseményei. Ezeknek a folyamatoknak a hatása alól Magyarország sem vonhatja ki magát. Nálunk az MSZMP politikai hatalma változatlanul szilárdnak látszik. A parlament ülésezik, a kormány végrehajtja feladatait. Csupán Németh Miklós kormányfő hatalmas államadósságról – kb. 18 milliárd $ – szóló bejelentése borzolja a kedélyeket. A külső szemlélő számára minden nyugodtnak tűnik.

A változások azonban nálunk is elindulnak, de a maguk megszokott látens módján. Az MSZMP késő Kádár-kori hatalomgyakorlási technikája több áttéten keresztül érvényesül, transzformálódik, jut el centrumból a hálózati hierarchia alsóbb szintjeire. Azért nem keltenek feltűnést, mert csak a hatalmi struktúra központjában lévők, a nagypolitikával közvetlenül foglalkozók érzik, hogy mi zajlik a társadalom és a gazdaság hálózati „mély rétegeiben”. A PB-tag Pozsgay Imre, aki júniustól a kormány államminisztere is volt, 1988. november 25-én bejelentette: az MSZMP párbeszédet kezd az ellenzéki szervezetekkel.

November 29-én viszont Grósz Károly kijelentette, hogy csak az egypártrendszer keretei között tudja elképzelni a politikai pluralizmust. A Budapest Sportcsarnokban összegyűlt pártaktivisták és munkásőrparancsnokok előtt, a fehérterror feléledésével fenyegetett. Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának 1989. július 5-i határozatából tudjuk meg, hogy az MSZMP Központi Bizottsága 1989. október 7-ére összehívja kongresszusát.[1] Az MSZMP Somogy Megyei Bizottságának levéltári iratanyagában több értékes, eddig még nem ismert dokumentumot találunk az eseménnyel kapcsolatban. Az egyik a Pozsgay Imre által aláírt levél, amely a kongresszusi küldöttekhez szól. Pozsgay Imre a rendszerváltoztatás egyik legfontosabb alakja. Az 1956-os eseményeket népfelkelésnek nevező, 1989. január 28-án elmondott legendás rádiónyilatkozata után az események fő sodrába, centrumába kerül. Bejelentését szándékosan akkorra időzíti, amikor Grósz Károly, az MSZMP főtitkára éppen a davosi világgazdasági fórumon tartózkodik. Az interjú nemcsak nyilvánvalóvá teszi, hogy a párton belül nyílt hatalmi harc folyik, hanem az egész Kádár-rendszer politikai alapját is megkérdőjelezi. A levél első sorai fontos tényeket közölnek.

„Az 1988-as májusi pártértekezlet után a Központi Bizottság kezdeményezte az önvizsgálat és az önismeret elmélyítése jegyében, az új programnyilatkozat előkészítése miatt egy bizottság létrehozását. Ennek a KB-tagokból álló bizottságnak az eredeti tervek szerint 1990 közepéig, az esedékes kongresszusig kellett volna elfogadni az új programnyilatkozat tervezetét. A felgyorsult politikai események, a gazdasági modellváltás kényszere és az átalakulás fordulópontjához érkezett ország helyzete nem adta meg a munka elvégzéséhez ezt az időtávot.”[2]

Az iratok között található dokumentum címe: Történelmi utunk tanulságai; az MSZMP Programnyilatkozat-tervezet. A nyilatkozat kiegészítéséül szolgáló felvilágosító dokumentum: Vitaanyagok címmel plasztikusan világítja meg az elkövetkező eseményeket. (Ezt az anyagot vitára ajánlja az MSZMP KB által 1988-ban életre hívott Bizottság, amelynek feladata volt az utóbbi négy évtized történelmi és politikai elemzése.)[3]

Az MSZMP-n belül platformként működik a reformkommunisták csoportja, amelynek kiemelkedő egyénisége Pozsgay Imre. Úgy látja, hogy a változó politikai körülmények között a párt súlyos történelmi öröksége 1956 véres eseménysora. Ezt a terhet – véleménye szerint – nem cipelheti magával a párt a jövőben, ha ideológiailag meg akar újulni. Pozsgay Imre a Politikai Bizottság tagjaként Grósz Károlytól kiharcolja a megbízást, hogy 1956-ot újra lehessen értékelni. A politikai mozgásokat jól érzékelteti visszaemlékezése:

„A nyomasztó és átalakulást sürgető helyzetben a Központi Bizottság megbízott egy új program kidolgozásával. Azt mondtam, hogy az új program előkészítésében csak akkor veszek részt, ha a párt teljes önvizsgálatot tart 1945-től napjainkig. Grósz Károly eleinte hallani sem akart róla, én arra készültem, hogy visszaadom a megbízást. Végül látva eltökéltségemet, Grósz beleegyezett, hogy legyen történelmi önvizsgálat. Ezután a program előkészítését végző bizottságok között egy történelmi albizottságot hívtam életre. Elnökének Berend T. Ivánt, az MTA elnökét kértem fel, de a történészek, tudósok közül ott volt még Ormos Mária, Balogh Sándor, Tőkei Ferenc akadémikus és sokan mások. […] Egy-két ellenzőt kivéve a bizottság lényegében arra az álláspontra jutott, hogy 1956-ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés zajlott le. Én ezt akartam elérni, és a szerepem ekkor kezdődött […] A mechanizmust ismerve tudtam, ha ez a megállapítás végigmegy a pártfórumokon, akkor a szülőanyja sem fog ráismerni. Ennek elébe vágtam, és kész helyzetet teremtettem nyilatkozatommal.”[4]   

A Történelmi utunk tanulságai c. dokumentum alapos helyzetértékelés. Ha elemezzük a forrást, felvetődik bennünk a kérdés, hogy az elmúlt 40 évet, amelynek következményei eltörölhetetlenek, lehet-e ilyen módon, objektíven értékelni. Németh Miklós, a Grósz Károly utáni kormányfő 1956 értékelésére azt mondja, hogy az eleje népfelkelés volt, a vége ellenforradalom.[5] Ez a megállapítás is igazolja, hogy Pozsgay kockáztatott, amit ő is elismer:

„A munkásőrség szentesi egysége például halálos ítéletet hozott ellenem. A pufajkások tiltakoztak. Ne felejtsük, itt volt még a szovjet megszálló hadsereg, s a megrögzött hazai balosok ennek az érzékenységére is számíthattak, mert ettől kezdve nem lehetett testvéri és internacionalista segítségnek nevezni a forradalom leverését.”[6]

Pozsgayban és a közvéleményben ekkor még erősen él a polgárháború réme. Ez a kockázat a legnagyobb, a politika nem kiszámítható, ezért ezzel Pozsgay Imre a legnagyobb veszély elkerülése miatt folyamatosan számol.

Bihari Mihály értékelése szerint a kongresszus egyik eredménye az, hogy nem történt pártszakadás, az utódpárt egyelőre egyben maradt. A párt egyben tartása Nyers Rezső érdeme, személyes politikai sikere. Az új párt egysége megmarad a több száz küldött szándéka és akarata ellenére.[7] Pozsgay őszinteségére jellemzően bevallja, hogy mi volt nyilatkozatának, 1956 átértékelésének célja:

„A párt hatalmát akartuk megrendíteni, mint ahogy az be is következett. A párttagság megrendült, tízezrével dobták vissza a pártagkönyvet, a sztálinisták támadtak, ugyanakkor meglendült a reformköri mozgalom, amely a belső pártkritikát és a párt megújítást tűzte ki célul.”[8]

A fentebb említett közismert tény, hogy Grósz Károly a párt első titkára 1988-ban még a fehérterror rémével fenyegetőzik. Ez egyenlő a polgárháborúval. Nyers Rezső és Pozsgay Imre ezt akarja elkerülni, de módszereik különbözőek. Pozsgay a pártegységet is veszélyezteti. A bonyolult helyzet megértése mélyebb elemzést kíván.

Fél jobbra át! – Aki nincs velünk, az ellenünk van, avagy ingadozás magas fokon. Somogyban Nagy Imre és Kádár János együttesen a miénk!

Pozsgay Imre törekvéseivel kortársai és politikustársai közül kevesen értenek egyet. Az újonnan szerveződő pártok politikai-eszmei viszonyait figyelembe véve 1988-89-ben, a politikai erőtérben három csoport alakul ki:

1. a nemzeti-konzervatív, kereszténydemokrata politikai centrum
2. a szociálliberális centrum
3. az euroszocialista centrum[9]

Ebben a politikai háromszögben kell megtalálni a háromszög súlypontját, a politikai erők szempontjából az eredőt, azt az erővektort, mely mindhárom politikai erő legoptimálisabb felhasználását teszi lehetővé. Ez Pozsgay Imre egyértelmű politikai szándéka. A programot meghirdető, a kongresszus prológusát jelentő levélből ez nem derül ki egyértelműen. A politikusoktól ma megszoktuk az átvitt értelmű beszédet, erre a kialakuló demokrácia légköre lehetőséget ad. A számonkérés, a felelősségre vonás lehetősége a választások alkalmával jön el. Pozsgay Imre ún. éles helyzetben is politizál. Egy nyugati lap riporterének provokatív kérdésére válaszolja: „ha az én népem hátat fordítana a szocializmusnak, akkor a népemet követném.” Ez a kijelentés botrányt okoz, Kádár a KB ülésén keményen megdorgálja Pozsgayt.[10] Pozsgay széleskörű, szerteágazó kapcsolatokat tart fenn.

„Közeli és jó barátságban voltam Csoóri Sándorral, Kósa Ferenccel, Sára Sándorral. […] Találkoztam Donáth Ferenccel, Nyers Rezsővel, Vásárhelyi Miklóssal, Eörsi Istvánnal, Bihari Mihállyal, Konrád Györggyel, Kis Jánossal.”

A velük folytatott megbeszélések „hatással voltak rám is erősítették eltökéltségemet, hogy én is a rendszerbírálat irányába menjek. […] A rendszerváltás későn jutott eszébe még az ellenzéknek is” – vélekedik Pozsgay a Kádár-korszak viszonyairól.[11] A névsort áttekintve megállapíthatjuk, hogy mindegyik politikai erőközponttal kapcsolatban áll, ezek közül legtöbben az MDF-hez kötődnek. A kapcsolattartásban ellentétek is felmerülnek. Csoóri Sándor így értékel:

„Tudtam, hogy ő rendes, becsületes magyar ember, s vele bármiről lehetett tárgyalni. Egy vitám volt vele, hogy miért írtam alá a 77-es Charta melletti nyilatkozatot, de háromnegyed év múlva egyszer csak odajön, és azt mondja, igazad volt, amikor aláírtad a Chartát. Nekem ezek voltak az élményeim. Nem lehetett másra gondolnom, csak arra, hogy fogjunk össze minél inkább.”[12]

Csoóri Sándor és Pozsgay Imre a nemzeti egységfront megteremtésében látja a Kádár-korszak átalakításának alapfeltételét. Ez az igény hozza létre az ellenzék törékeny egységét. Ez a közös platform bomlik fel, amikor a politikai pólusok érdekei a hatalomért folytatott harcban ütköznek. Pozsgay pozíciógyengülésének ez az egyik oka. A kongresszus idején helyzetére jól rávilágít a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának egyik dokumentumértékű forrása. Érdekesen alakul az MSZMP tagságának hangulata az idő függvényében Somogyban. A Történelmi utunk tanulságai című kongresszusi dokumentumot az MSZMP Somogy Megyei Bizottsága 1989. augusztus 7-én véleményezi. Elítéli a kelet-európai szocializmusok sztálini modelljeit. Ezeket történelmi zsákutcának minősíti. Sokkal bonyolultabb az 1956-ot érintő állásfoglalás:

„- Az események annyiban forradalmi jellegűek voltak, amennyiben egy, a fejlődést zsákutcába vivő társadalmi rendet kívántak mélyen átalakítani, az európai fejlődés útjára terelni. Ezt tekintjük a társadalmi mozgás fő és meghatározó elemének.

– Október utolsó napjaiban jelentkező fehér-terror jelentősen megnehezítette a mélyreható változásokban való eligazodást, veszélyeztette a demokratikus erők fellépését. […] Annak ellenére, hogy Nagy Imre és Kádár János politikai pályájukon eltértek egymástól, a megye ápolni kívánja mindkét személyiség politikai örökségét, a nemzet érdekében felvállalt történelmi jelentőségű szerepüket, politikai tragédiájukból tanulságot merítve kíván a nemzeti megbékéléshez hozzájárulni.

Elhatároljuk magunkat a november 4-ét követő megtorlástól. Egyetértünk a megtorlások vétlen áldozatainak rehabilitálásával, az okozott sérelmek jóvátételével. A fegyveres harcok során a barikádok mindkét oldalán elesetteket egy nemzeti tragédia áldozatainak tekintjük, emléküket őrizzük.”[13]

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

Jegyzetek:

[1] Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára továbbiakban (MNL SML) MSZMP Somogy Megyei Bizottsága Jegyzőkönyvei. PB/8/4/1989

[2] MNL SML, MSZMP Somogy Megyei Bizottsága Jegyzőkönyvei. PB/10/2/1989  A levél kelte 1989. aug. 19.

[3] Uo.

[4] Stefka István: A rendszerváltók. Mi történt itt? Kairosz Kiadó, Budapest, 2006. 86. o.

[5] Uo.: 86. o.

[6] Uo.: 86. o.

[7] Bihari Mihály: Magyar politika: (1944-1993) Tanulmányok, ELTE, ÁJK, Politológiai Tanszék, 144. o.

[8] Stefka István: i.m. 86. o.

[9] Bihari Mihály: i.m. 198. o.

[10] Stefka István: i.m. 86. o.

[11] Uo.: 84. o.

[12] Elek István: Rendszerváltoztatók húsz év után. Magyar Rádió Zrt., Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. 2009, 299. o.

[13] MNL SML, MSZMP Somogy Megyei Bizottsága. A szocialista pártmozgalom program-tervezete Somogy megyében. Jegyzőkönyv melléklete, PB/9/5/1989

Források:

Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára továbbiakban (MNL SML) MSZMP Somogy Megyei Bizottsága Jegyzőkönyvei. PB/8/4/1989; és A szocialista pártmozgalom program-tervezete Somogy megyében. Jegyzőkönyv melléklete, PB/9/5/1989

Stefka István: A rendszerváltók. Mi történt itt? Kairosz Kiadó, Budapest, 2006

Bihari Mihály: Magyar politika: (1944-1993) Tanulmányok. ELTE-ÁJK, Politológiai Tanszék, 1993.

Elek István: Rendszerváltoztatók húsz év után. Magyar Rádió Zrt. – Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. 2009

A nyitóképen Hősök tere 1989. június 16-án, az 56-os hősök újratemetésekor. (TM/FORTEPAN, 77227)