1686 júliusának végén a Szent Liga serege már egy hónapja ostromolta Budát, bármilyen eredmény nélkül. Lotharingiai Károly herceg mindenképpen el akarta foglalni, mielőtt megérkezik a felmentő sereg.
Július 24-re újabb rohamot tervezett, amire egy akna felrobbantása adta volna meg a jelet.
„az említett akna, noha 36 mázsa lőporral töltötték fel, minthogy nem pontosan a fal alatt húzódott, […] visszafelé sült el, és nemcsak első vonalainknak repült neki, hanem a hátsó vívóárkokban is iszonyú pusztítást végzett, részint megölve, részint megsebesítve 200 császári és 100 brandenburgi katonát. A falban egyáltalán nem esett kár”
A gyászos hangulaton csak egy szerb szökevény érkezése javított. Azt állította, az ostromlottak kifogytak az élelemből és más jó híreket is hozott. A törökök már a következő napon rácáfoltak ezekre: több kirohanást intéztek, az utolsónál megszorongatták a brandenburgiakat.
„mintegy 1000 emberrel […] kitörtek, és csekély veszteséget okozva a megzavarodott brandenburgiakat meghátrálásra kényszerítették; mire a lotharingiai herceg hívatta a tartalékként az Alsóváros [Víziváros] falai alatt várakozó zászlóaljakat. […] az ellenség [is] megnövelte serege létszámát. […] legalább öt alkalommal hátráltak meg és indították újra támadásukat, […] mígnem nagy veszteségeket szenvedve, az ágyúzás visszavonulásra nem kényszerítette őket […] A vicegenerális [valószínűleg a győri főkapitány helyettese, Esterházy János] parancsnoksága alatt frissiben érkezett 2000 hajdú és talpas [is] rátámadt [a törökökre]”
A hajdúkat eredetileg a 24-ére tervezett rohamra tartogatták. Egyik századparancsnokuk, Fiáth János őrnagy a nádortól nyert oklevelet (két évtizeddel később) arról, hogy „a budai táborban, valamint a vár bevételében hűen, állhatatosan és eredményesen fáradozott. A magyarok közül első volt, aki […] ágyú- és puskagolyók záporában az ostromlott vár közelítő árkaiba hatolt. Midőn az idő elérkezett Buda külső városának megrohamozására, annak falait megmászta, az ellenséget megtámadta, majd csatlakozva hozzá a német gyalogosok zöme, Isten segedelmével a várost elfoglalták.”
Bangha Béla mond beszédet Fiáth János emléktáblája előtt az Esztergomi rondellánál, 1939. FORTEPAN/JEZSUITA LEVÉLTÁR (100385)
A roham elhalasztásának legalább annyi haszna volt, hogy közben az északi és a déli oldalon is sikerült elég nagy rést lőni a falon.
„26-án […] a lotharingiai herceg még összehívatta a nagy haditanácsot, amelyen, bár számos ellenvetéssel hozakodtak elő, egyhangúlag a roham mellett döntöttek. […] A lotharingiai herceg, a bajor választófejedelem és a brandenburgiak generálisa […] parancso[ka]t adtak minden fő- és altisztnek, […] mi módon kell majd cselekedniük. […] 27-én a […] mintegy 15000 főből és 2000 hajdúból és talpasból álló legénységet odavezényelték, és a pesti oldalról délután öt órakor [három ágyúlövéssel] megadták a jelet.”
Három irányból indult támadás. A kétezer hajdú Esterházy vezetésével a nagy robbanás vágta résnél támadott. Az előző cikkben volt szó arról, hogy ezt a terep miatt hozzáférhetetlen – a cél nem is a bejutás volt, hanem hogy lekössék a védőket. A herceg csapatai és a Schöning altábornagy vezette brandenburgiak az Esztergomi rondellát rohanták meg. Hajdúk itt is akadtak, méghozzá az első vonalban, a hivatalos hadijelentés szerint azért, mert gyorsan mozgó, könnyű fegyverzetű katonákra van szükség. Grimani viszont azt írja, azért csinálták ezt, „hogy ha ott aknák volnának, vagy az ostromlottak nagyobb erőt fejtenének ki, csekélyebb értékű csapatok pusztuljanak el.”
Az ostromlóknak az ismeretlen önkéntes szerint nehéz dolguk volt.
„[támadók és védők] kölcsönösen olyan bömbölést és recsegés-ropogást idéztek elő a lövöldözéssel], hogy azt gondolhatta az ember, a pokol tornáca sem lehet ilyen iszonyú. […] kétszer vagy háromszor is visszaverték őket, olyannyira, hogy a lotharingiai herceg – látván, hogy […] magasra csapnak körülöttük a lángok […] öt aknától […] és ezenfelül még másik négytől, […] – arra kényszerült, hogy a rés lábához nyomuljon, [katonáiba] bátorságot önteni […] oroszlánként harcolva [végül] a rondella átadására késztették a törököket, ahol azon nyomban el is kezdték beásni magukat, ahogy az elővéden és a bal kéz felé eső rondellán, amelyet a brandenburgiak ötven hajdú […] segítségével vettek be.”
Az Esztergomi rondella, 1913. Jobbra fent a Hadtörténeti Múzeum épülete. FORTEPAN/MAGYAR BÁLINT (55660)
A hajdúk nagy segítséget nyújtottak, a végső erőfeszítéshez szükséges lökést az adta meg a katonáknak, hogy egy hajdú feljutott a falra és kitűzte a zászlót (nem jelentkezett a kitűzött jutalomért, úgyhogy valószínűleg el is esett). Az első fal után egy széles és mély árok húzódott, az árkon túl pedig még két falat építettek a törökök. A másik oldalon a bajorok a nagyrondella ellen indultak.
„(bárha a fal még túlontúl magas és nehezen megmászható volt) a rondellától jobbra és balra, sőt a mellette fekvő elővéden is […] sikerült bevenni az állást, s kiűzni belőle az ellenséget, noha az a fal párkányzatáról és a kastély réseiből és ablakaiból megállás nélkül muskétagolyók és kövek záporát zúdította az ostromlókra, akik […] elfoglalták […] a házak és a legkülső fal közti területet […] a folyamatos tüzelés és a rövidesen beálló éjszaka [a további térnyerést] megakadályozta […] ezért azt parancsolta [Miksa], ne nyomuljanak tovább […] a rondellán és a többi állásokban [ássák be magukat]”
A nagyrondella és a Buzogány torony, 1966. FORTEPAN/KARABÉLYOS PÉTER (57297)
Az első összesítés szerint a halottak és sebesültek száma háromezer volt, másnap ez (gondosabb számlálás után) négyre nőtt. A naplóíró felsorolja az elesett vagy sebet kapott főtiszteket, azzal zárja a listát, hogy „rajtuk kívül még sok olyan kapitány, hadnagy és más tiszt halt vagy sebesült meg, akinek feledésbe merült a neve; alig volt olyan vezénylő tiszt, aki ne viselt volna sebhelyet. A török asszonyok […] olyan vitézséggel segédkeztek a rések védelmében, hogy a mieink csak nehezen tudták kiűzni őket.”Az ostromlók ezek után a sebeiket nyalogatták, illetve a hercegi oldalon a második fal aláaknázásán dolgoztak. Utóbbi (váratlanul) jól sikerült, a naplóíró szerint hat aknából öt működött. Az aknászok sikersorozata után most már a törökök akartak tárgyalni. Ez az ostromlóknak is jól jött; a megegyezést sürgető érveket Grimani sorolta fel: „Az ellenségtől való aggodalom, a felmentő seregtől való jogos félelem, a védők makacs ellenállása, […] hadseregünk 15 000 harcképes gyalogosra olvadt le, akiknek száma az újabb veszteségek miatt most is folyton csökken, a pénzhiány, a siker bizonytalansága, egyenetlenség, féltékenység”.
A pasa először felajánlotta bármelyik másik magyarországi várat, ha az ostromlók elvonulnak. Ezt Károly herceg nem akarta elfogadni, inkább felrobbantott még egy aknát. A törökök második ajánlata az volt, hogy átadják Budát – az általános békéért cserébe. Ebben a kérdésben azonban nemhogy a herceg, még a császár sem dönthetett (a Szent Liga 1684-es megalakulásakor megtiltották a különbékét).
Mindkét oldal várta a török felmentő sereget. Károly herceg gondoskodott az erősítésről: a lovasságot (ostromnál amúgy sem lehetett hasznukat venni) a körülzárás után leküldték délre, ahol egyrészt találtak legelőt, másrészt szemmel tarthatták a közeledő török sereget. Most visszarendelte őket és fontos feladatot kaptak: ők végezték a második, külső árokrendszer kiásását, ami az ostromló sereget védi majd a nagyvezírtől (ez bevett eljárás volt ostrom esetén, egészen Caesarig megy vissza, aki Alesia ostrománál használta). A másik lépése az volt, hogy még a nagy robbanás idején a táborba rendelte a Caraffa vezette tiszai hadtestet. Ők eredetileg arra vigyáztak, nehogy a törökök kelet felől megpróbáljanak erősítést vagy utánpótlást juttatni a várba, de a herceg úgy vélte, Buda alatt nagyobb hasznukat veszi. A másik tartalék Scherffenberg hadteste volt, amely Erdélyben állomásozott. Őket egyrészt azért küldték ide, hogy megpróbálják rávenni Apafi fejedelmet, pártoljon el a töröktől, másrészt azért, hogy az ellátásuk addig se a királyságot terhelje. Hozzájuk is eljutott a menetparancs, de később indultak el. Horvátországban is állomásozott egy hadtest, de nem merték idehívni, mert őrizetlenül maradtak volna az örökös tartományok. A két hadtesten kívül csak a nagyon elkésett svéd kontingens jöhetett (a svédek még a harmincéves háborúban szereztek meg egy darabot a birodalomból, de ezzel kötelezettségek is jártak). A tiszai hadtest augusztus 2-án érkezett meg. Ezen a napon került volna sor az általános rohamra is, de ezt elmosta az eső. Másnapra maradt a dolog, de az árkot még mindig nem sikerült feltölteni, illetve egy akna is rosszul robbant. A herceg le akarta fújni az egészet.
„a bajor választófejedelem [azonban] már belefogott az ostromba, ezért […] a maga oldalán szintén elrendelte annak folytatását. A csata két órán át tartott […] mivel azonban a rés nagyon meredek volt, az ellenség harcvonala pedig éppoly erős, mint a mienké […] visszavonulást rendelt el”
A bajorok sem boldogultak.
„előrehaladtak valamelyest, de nem tudták hatalmukba keríteni a kastélyt […] a nyilak, a bombák, valamint az asszonyok és gyermekek kövei, melyeket a kastély ablakaiból deszkákon görgettek le [?] igencsak hátráltatták őket […] nem tudtak beljebb hatolni a résnél.”
Az egyik tanulság az volt, hogy fel kell tölteni az árkot. Ezt úgy akarták megoldani, hogy a huszárok és a hajdúk a Duna mocsaraiból odahordják a nádat, aztán a végén beszórják földdel, nehogy a védők fel tudják gyújtani (azért nem földdel hordták tele, mert így gyorsabb és egyszerűbb volt). A törökök azonban a száraz időnek köszönhetően még azelőtt fel tudták gyújtani, hogy rákerült a föld. A tervezett roham így elmaradt. Az egyetlen jó hír az volt, hogy a külső sáncrendszer majdnem teljesen elkészült. Augusztus 8-án (azon a napon, amikor Scherffenberg hadteste elindult Erdélyből) felbukkant a felmentő sereg előőrse…
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.