Károlyi Mihály 1946-os hazatérése kívülről és belülről

Huszonhét évnyi emigrációt követően 1946. május 9-én lépett ismét Magyarország földjére Károlyi Mihály, az 1918 őszén kikiáltott Magyar Népköztársaság miniszterelnöke, majd elnöke. Az emigrációja alatt a progresszív baloldalt képviselő (olykor-olykor kommunista társutasként is tetszelgő) politikus a Horthy-rendszer esküdt ellenségeként működött, azonban 1945-ben nem kívánt rögtön hazatérni. Annak ellenére sem, hogy már ekkor is hívták, sőt a Nemzetgyűlés is beválasztotta tagjai közé. Károlyi azonban meg kívánta várni a helyzet megnyugvását, illetve számított arra, hogy ismét államfővé jelölik (nem lett volna példa nélküli ez a visszatérés: a szociáldemokrata Karl Renner 1918-1920 között kancellárként, majd 1945-1950 között elnökként volt jelen Ausztria politikai életében). Miután végül a kisgazda Tildy Zoltánt választották államfővé, Károlyi végül a hazatérés mellett döntött.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

Károlyi bejelentett hazatérésének híréről részletesen beszámolt a magyar sajtó 1946 májusában: az ünnepélyes fogadáshoz való előkészületekről szóló rövidhírekkel jelentek meg a lapok. A Népszava és a Világosság is hírül adta, hogy az 1918-1919-es eseményekben, harcokban szerepet vállaló Forradalmi Tengerészdandár is részt vesz a fogadáson, amely tagjainak jelentkezését a Szociáldemokrata Párt irodájában, a Királyi Pál utca 9. szám alatti irodájában várták.[1] A Szabad Nép május 8-án arról cikkezett, hogy előző nap, kedden, a Károlyi fogadóbizottság a főváros lakosait felszólította, hogy Károlyi tiszteletére lobogózzák fel házaikat.[2] A Magyar Kommunista Párt lapja a hivatalos program pontos menetéről is beszámolt:

Az országhatáron és a fővároshatárában fogadják őket [Károlyit és feleségét, Andrássy Katinkát]. A Károlyi-palotába hajtanak, ahol Ries elvtárs, igazságügyminiszter azoknak a képviselőknek az élén fogadja Károlyi Mihályt, akik felszólaltak Károlyi rehabilitációjáról szóló törvénycikk előkészítésében. Ez a bizottság ünnepélyesen átadja Károlyi Mihálynak a Károlyi-palotát. A második köztársaság elnöke ezután a Gellért-szállóban berendezett lakásába hajtat. Ugyanaznap este Tildy köztársasági elnök estebéden látja vendégül Károlyit és családját. Másnap a nemzetgyűlés ünnepélyes ülésen üdvözli.[3]

Na, de melyik nap érkezik meg Budapestre a „Vörös Gróf?” Erre előzetesen nem tudtak pontosan válaszolni a napilapok. A Szabad Nép és a Magyar Nemzet május 7-én megjelent számai egyaránt bizonytalanok voltak a nappal kapcsolatban, csupán annyit közöltek, hogy valószínűleg 10-én érkeznek Károlyiék a fővárosba. A Kis Újság először még arról írt május 3-án pénteken, hogy miután Bécsben egy-két napon pihentek, szerdán, május 8-án érkeznek Budapestre. A kisgazdák lapjának május 7-i száma azonban már arról tudósít, hogy a volt államfő és felesége csütörtökön, 9-én indul tovább az osztrák fővárosból. A bizonytalanság nem feltétlenül a megfelelő információk hiánya miatt lépett fel: Károlyi 1946-ban már 71. születésnapját ünnepelte, és az akkori körülmények között egy London-Bécs repülőút nem feltétlenül tartozott a legpihentetőbb utazási módok közé egy idősebb ember számára.

Károlyi valóban 9-én hagyta el gépkocsival Bécset, majd az 1947-es párizsi békében Csehszlovákiának ítélt Horvátjárfalunál lépte át a magyar-osztrák határt. Az MTI tudósításából kiderül, hogy itt is egy hivatalos fogadóbizottság várta, amely többek között a Tildy Zoltánt képviselő Jékelyi Zoltánból, az elnöki kabinetiroda vezetőjéből, Papp-Kökényesdy Sándor ezredesből, az államfő testőrségének a parancsnokából, továbbá Ortutay Gyulából, a Magyar Központi Híradó elnökéből állt. Károlyi visszaemlékezésében ugyanakkor 8-ára teszi a hazaindulás napját, továbbá nem említi meg, hogy pontosan hol is lépte át a határt (a memoár írásakor, második emigrációja alatt a település már Csehszlovákia része volt). Azt azonban megjegyezte, hogy nagyon izgatott volt, amikor meglátta a távolban a pozsonyi vár négy tornyát, amely erősen utal rá, hogy a szlovák főváros környékén haladtak el autójukkal.

A romos pozsonyi vár keleti oldala 1947-ben – Forrás: Fortepan/Romák Éva/94073

Az MTI a nap folyamán igencsak részletes – mai szóval mondva szinte „percről-percre” – tudósítással szolgált, amely a másnapi napilapokban is megjelent részleteiben. A távirati iroda leírásából kiderül, hogy a volt államfő és kísérete reggel 6:30 körül indult el bécsi szállásáról, a magyar főkonzulátus épületétől, majd 11:03-kor lépte át a határt. Az itteni rövid üdvözlést követően 11:30-kor már Mosonmagyaróváron tartózkodott Károlyi Mihály. Mai körülmények között az út sokkal rövidebb idő alatt megtehető a két város között, azonban érdemes megjegyezni, hogy a háborús pusztítás miatt az utak nem lehettek a legjobb állapotban, valamint a Károlyit üdvözlők miatt sem lehetett gyorsan haladni. Erről így számolt be az MTI:

Károlyi Mihály útja az Észak-Dunántúl fellobogózott városain és falvain keresztül diadalút volt. A városok és falvak lakossága tudomást szerezve Károlyi Mihály érkezéséről, mindenütt népes tömegekben vonult ki’ az országút mellé, a pompásabbnál pompásabb diadalkapuk egymást érték, az éljenzésnek, a lelkesedésnek, a virágdobálásnak se vége, se hossza nem volt.

Erre az epizódra másképpen emlékezett vissza a politikus:

A széles országút, amelyen a németek előző évben vonultak vissza, sokt helyen megsérült. […] Az út mindkét oldalán öreg falvak sora terjeszkedik a napsütésben […] Fellobogózott utcáik vidám képet mutatnak, az út mentén iskolás gyemekek állnak tanítóik vezetésével, kis zászlókat lengetve. A nők vadvirágcsokrokat dobnak az autókba, feketébe öltözött komor tekintetű emberek bámulnak ránk. […] Vajon a kormány által elrendelt hivatalos ünneplés volna ez? Mit hallottak rólam ezek a falusi emberek az alatt a huszonhat év alatt? […] Csupán egyetlen kiáltás tűnt egészen spontánnak, egy fiatalasszonyé, aki egy csokor tavaszi virággal szaladt oda a kocsihoz, és felkiáltott: ­­­– Ó, milyen öreg! – Talán fiatalemberre számított? Nem tudom, de mindenesetre elszomorított, hogy csalódást kellett okoznom neki.[4]

Győri fogadtatásáról melegebb már szavakkal írt Károlyi, amelyet az MTI is részletesen kifejtett:

Győr városa különösen meleg fogadtatásban részesítette Károlyi Mihályt. A fellobogózott városháza előtti térségen sok-sokezres tömeg sorakozott fel és a gépkocsijából kilépő államférfiút Udvaros István polgármester üdvözölte. Ősi magyar szokás szerint kenyérrel, sóval és borral kínálták meg, Zuzin őrnagy, szovjet városparancsnok a Vörös Hadsereg, üdvözletét tolmácsolta Károlyi Mihálynak. […] Károlyi Mihály és kísérete az üdvözlések után a sorfalat álló ezrek lelkes éljenzése közben rövid látogatást tett a városházán, majd a Marseillaise hangjai mellett kihajtatott a városból.

Kilátás a győri Városháza tornyából a Városház térre 1943-ban – Forrás: Fortepan/Konok Tamás Id./43513

A tudósításból kiderül továbbá az is, hogy Győrből Komárom, Nyergesújfalu, Tokod, Dorog érintésével délután 15:30-ra érkezett a volt államfőt szállító konvoj Budapest határába, ahol egy diadalkapun áthaladva fogadta a főváros vezetése Károlyit, majd tovább haladtak a fellobogózott Bécsi úton. Végül a Kossuth hídon átkelve a Károlyi-palotánál ért véget útjuk. A memoár ennek az útszakasznak főleg a budapesti részéről számol be részletesebben, amely egybecseng az MTI hírfolyamával:

Komárom után megláttam a Dunát. A nagy öreg folyó nem változott a változó időben. […] Az út most megemelkedik, és a Pilis magaslatairól megismerem a Gellérthegyet, tetején a fehér Citadellával… Óbudára értünk, a főváros határához. Hivatalos fogadtatás.  […] Áthajtunk a régi budai utcákon, el a török időkből itt maradt épületek, a Király-fürdő mellett. A hosszú Fő utcán a házak mintha meztelenek lennének. […] Áthajtunk az ingó pontonhídon, és befordulunk az Egyetem utcába, a Károlyi-palota felé.

Károlyit memóriája megcsalta a Dunán való átkelés esetében: valóban létezett ekkor pontonhíd a fővárosban, amelyet a köznyelv a felrobbantott Margit híd közelsége miatt Manci hídnak keresztelt el. A Kossuth híd ugyanakkor a második világháború után az első állandó híd volt Budapesten, amelyet már szintén használtak 1946 tavaszán. S hogy Károlyi a pontonhíd esetében téved, arra utal a Király-fürdő felemlegetése: a volt elnök nem láthatta volna az ostromot megsínylő épületet, ha a Manci hídon kel át küldöttségével, mivel az délebbre található, a Fő utcában, az egykori Kossuth híd irányában. A Károlyi házaspár napi programja – mint azt láthattuk – itt még nem ért véget, azonban az elmondható, hogy már ekkor egy fáradtságokkal teli, hosszú út állt mögöttük, mivel jó kilenc órájuk telt el csak azzal, hogy Budapest határához érjenek Óbudán – mai „normál” körülmények között ez az út 4-5 órát vesz igénybe.

Károlyiék közel 275 kilométer hosszú útja a mai bécsi nagykövetségtől, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó Károlyi-palotáig – Forrás: Google Térkép

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek:

[1] Népszava, 1946. május 7., 5. o., Világosság, 1946. május 9., 5. o.

[2] Szabad Nép, 1946. május 8., 2. o.,

[3] Szabad Nép, 1946. május 7., 1. o.

[4] Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül, Európa, Budapest, 2013, 407-408. o.

Források:

Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül, Európa, Budapest, 2013

Kis Újság, 1946. május 3.

Kis Újság, 1946. május 7.

Magyar Nemzet, 1946. május 7.

MTI, Külföldi-belföldi hírek, 1946. május 9.

Népszava, 1946. május 7.

Világosság, 1946. május 9.

Szabad Nép, 1946. május 7.

Szabad Nép, 1946. május 8.

Borítóképként a Népszava 1946. május 10-i száma címoldalának részlete látható

Facebook Kommentek