Szembesítés 1989-ben: az író elvtárs esete a Gulág-elítéltekkel

Murai András – Németh Brigitta

A következő történet három főszereplője: Berkesi András, a Kádár-rendszer egyik legsikeresebb bestseller írója, volt ÁVH-s tiszt, egy Gulág-túlélő, Nagy Sándor valamint egy Gulág-rab fia, Balikó Mihály, akik a rendszerváltás évében egy nyilvános rendezvényen találkoztak. A találkozás az író számára váratlan volt, a másik két szereplő azonban lélekben készült az eseményre. Nagy Sándor, egykori Gulág-rab 40 éve nem nézhetett annak a szemébe, aki szovjet lágerekbe juttatta, Balikó Mihály pedig kérdéseket akart feltenni az író elvtársnak, aki 1948-ban vallatta, verte az apját, majd átadta a szovjet hatalom képviselőinek. 1989-ben végre már a kellemetlen kérdéseket is fel lehetett tenni, s a több évtizedre elfojtott emlékeket felszínre hozni.

Itt az alkalom, hogy ezt kibeszéljük” – író-olvasó találkozó helyett szembesítés

1989 őszén egy nyugat-magyarországi kisvárosban, Körmenden író-olvasó találkozót szerveztek a Kádár-rendszer népszerű írójával, az akkor hetven éves Berkesi Andrással. A rendezvény a megszokott rend szerint kezdődött, a köszöntőt többek között a könyvtár igazgatója mondta, aki egyben a helyi Munkásőr Baráti Társaság elnöke volt. Balikó Mihály visszaemlékezésében1:

„Nagyon sokan voltak. Láttam, hogy nagyon sok a kirendelt munkásőr is. (…) Berkesi is megérkezett egy tagba szakadt, szakállas testőrrel. Ez olyan furcsa volt, ’89-ben nem voltak még testőrök. Ki volt nyitva a zakója, pisztolytáska, mint az amerikai filmekben.”

Író-olvasó találkozó Berkesi Andrással, 1989. október, Körmend. (Tér-Kép, 1989, november 7.)

Azt nem tudjuk, vajon miért járt testőrrel ’89-ben Berkesi András. Talán múltjára gondolva tartott a rendszerváltás következményeitől? Amikor a közönséget arra biztatta a beszélgetés vezetője, tegyenek fel kérdéseket, Balikó Mihály jelentkezett:

„Elég bátortalan felálltam és feltettem azt a kérdést, hogy (…) én nagyon érdekes dolgokat olvastam a Beszélőben. Többek között arról, hogy ön az ’50-es években az ÁVH-nál vezető kihallgató tiszt volt. Itt az alkalom, hogy ezt kibeszéljük, hogy is volt ez. Döbbent csend lett.”

A felszólaló szándékosan nem említette édesapját, sem a szovjet rabtáborokat, ahová őt Berkesi juttatta. Az interjúban elmondta, édesapja határozottan megtiltotta, hogy a rendezvényre elmenjen.

„Akkor éppen kórházban volt élet halál között komoly daganattal operálták és én is azt gondoltam, hogy nem fogja túlélni. És azt mondtam, hogy én ezzel neki tartozom. Én most elmegyek a Berkesi író-olvasó találkozójára.”

Nem csak Berkesi háborodott fel Balikó Mihály kérdésén, hanem többen a nézők közül, azt kiabálva, hogy nem ezért jöttek ide. „Ki vagy te, provokátor, mit keresel itt te rohadt.” – visszaemlékezőnk szerint így támadtak rá többen a közönség soraiból. Berkesi védekezett, azt mondta,

„ez szemen szedett hazugság, provokáció. Ő soha nem volt az ÁVO-nak a tagja, ő munkásember volt és abból lett író. A végén aztán nagyon ideges volt. (…) Közben két rendőr megjelent az ajtóban.”2

Mikor Berkesi provokátornak nevezte a kérdezőt, azt is számon kérte rajta, miért nem mond neveket, akiket ő állítólag bántott. Balikó Mihály – édesapja nevét kihagyva – sorolta:

„Ihász Amália, Bicsák Flóra, Böröcz Sándor, Frangler Imre. És amikor odaértem, hogy Nagy Sándor, abban a pillanatban a leghátsó sorban fölállt egy bácsi, és azt mondta, én vagyok Nagy Sándor. (…) Azt mondja, ön volt, aki engem itt letartóztatott Körmenden, és maga volt, aki iszonyatos kínvallatás után azt mondta, hogy bevág olyan helyre, hogy soha nem látom meg a felkelő napot.”3

Bár Balikó 1989 októberéig csak névről ismerte Nagy Sándort, ő és édesapja ugyanannak a szovjetellenes mozgalom, a Kopjások tagjai voltak 1945 után. Ennek a szervezetnek a felderítése az ÁVH-s Berkesi legfontosabb teljesítménye volt. Nagy Sándor és felesége, miközben Balikó felszólalt, mindvégig ott ült a terem leghátsó sorában. Az akkor már nyugdíjas agronómus felesége, Elvira a könyvtárban dolgozott, munkahelyi kötelességből tehát ő is közreműködött a férje Gulágra hurcolását intéző Berkesi találkozójának megszervezésében. Visszaemlékezése az események alakulását illetően megegyezik Balikóéval, a részletekben viszont vannak különbségek – a résztvevők számára meghatározó, 30 évvel ezelőtti esemény felidézését átszövi a szerepek szerinti értelmezés.

„Előttünk ült két fiatalember. És amikor a Berkesi elkezdte, hogy milyen könyvet ír, egyikük fölállt, azt mondja az édesapám helyett jöttem. Ne erről beszéljen a Berkesi elvtárs, hanem arról, hogy embereket, családok százait, ezreit vitetett el Oroszországba. Azt mondja a Berkesi, hát azt bizonyítani is kellene ám.”

Férjét biztatta, mondja el, hogy róla van szó.

„Sanyi ott ült mellettem, mondom állj föl. Ő aztán nem. Álljál föl. Az a fiú nem tudta, hogy mögöttük ott ül a Sanyi. Mintha meg lett volna rendezve. És olyan lassan, a Sanyi fölállt. Azt mondja, itt vagyok én, Nagy Sándor. Élő tanú. Éngem ön vitt el innen 1948 augusztus ennyedikén. És azt mondta nekem, hogy nem látom többet az isten napját és a csontjaimmal se kell elszámolni.” 4

A visszaemlékezések szerint az író-olvasó találkozó botrányba fulladt. Berkesit

„majdnem meglincselték. (…) Úgy fölzúdult a nép. Sok idős ember ismerte és becsülte Sanyit. (…) Kiabáltak, hogy dögöljön meg. Ezzel vége volt.”5

Balikó szerint

„Berkesi aztán egyszer csak megtört, és akkor azt mondta, jó, igen ő volt az, de az már múlt, meg történelem, és különben is, ő parancsra cselekedett.” Akkor „elszabadult a botrány. Kezdtek átállni az emberek a mi oldalunkra. Akkor már volt egy-két józanabb hang. Nem csak a munkásőr baráti kör.”6

 

A botrányba fulladt rendezvény közönsége (Vas Népe, 1989. október 31.)

Berkesi nevű mocsokláda verte az öreget” – az egykori rabok emlékei

Az egykori Gulág-rabok, akiket a magyar hatóságok hurcoltak el, mielőtt átadták őket a szovjeteknek, kegyetlen vallatónak írják le Berkesit. Fekete Iván, aki 9 évet töltött szovjet lágerekben, így emlékezik az első találkozásra.

„Ahogy beléptem a szobába, kaptam egy hatalmasat, majd a következő pillanatban egy hatalmas rúgást éreztem, nekiestem az ajtónak, megfordultam és a következő pillanatban meg már egy hatalmas pofont levágott valaki. Persze most már meg lehet mondani ki volt, Berkesi András, az az író akit biztosan sokan olvastak (…) Hát ez egy ilyen nagyszerű ember volt. (…) Egyetlen dolgot nem tudok megbocsátani, hogy ez a Berkesi meglökdöste az anyámat és lekurvázta, hogy milyen egy fasiszta gyereket nevelt.”7

Berkesi meghatározó élmény volt a fogvatartottak számára, amit nem csak az mutat, hogy a túlélők visszaemlékezéseikben kiemelték durvaságát, hanem az is, hogy a családi emlékezetben is fennmaradt a rossz emléke. Fekete Iván fiával, Zoltánnal készült interjúnkban is érződik a máig élő indulat.

„Szombathelyen a Berkesi nevű mocsokláda verte az öreget. Arra emlékszem, azt elmondta apu, hogy gumibottal verte a talpát, és azt mondta, életébe először ott pisilte össze magát. Először fájdalmában.”8

Berkesi kegyetlenségéről Balikó Mihály édesapja elbeszéléseiből tudott:

„Nagyon csúnyán megkínozta. Azt mondta, mikor egy alkalommal a Berkesi vagy két órán keresztül kutyakorbáccsal verte, ott majdnem elárulta a társait.”

A vallatások hasznosítása: az írói tapasztalat eredete

Berkesi András államvédelmi őrnagy 1946-tól a Katonapolitikai Osztály (korabeli közismert nevén Katpol), majd az ÁVH tisztje. 1950-ben őt is börtönbe juttatták a párttársak, négy év után szabadult, rehabilitálták.9 1953 után az önálló ÁVH-t be (igazából vissza)olvasztották a belügyminisztérium szervezetébe, feladatát a megyei rendőrkapitányságok államvédelmi osztályai vették át. Megmaradtak az államvédelmi rendfokozatok és a személyi állomány jelentős része és az emberek ugyanúgy “ávósok/ávéhások”-ként emlegették az államvédelmiseket. Mivel az ÁVH önállóságát megszüntető rendeletet nem hozták nyilvánosságra, mindez nem ment át a köztudatba; ezért lett az 56-os forradalom egyik legfontosabb követelése az ÁVH felszámolása. A tisztek felelősségre vonása nem csak hogy elmaradt, de közülük néhányan a Kádár-rendszerben felső vezetői állásba kerültek, s voltak, akik a konszolidáció éveitől a művészeti élet támogatott szereplői lettek. Közéjük tartozott például a szintén katpolos múlttal rendelkező Kardos György, a Magvető Kiadó igazgatója, Komlós János konferanszié, humorista és Berkesi András, a szocializmus évtizedeiben a legjobban kereső írók egyike.

A Bagolyvár Szombathelyen, 1945 után a kihallgatások helyszíne, Berkesi András “munkahelye” (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Jövedelme sokszorosa volt a magyar átlagkeresetnek, regényei közel 5 millió példányban keltek el. Első munkája, az Októberi vihar az éppen megszilárduló Kádár-rendszert dicsőítő propaganda mű. Ezt követően írta a – gyakran saját ÁVH-s munkatapasztalatai által ihletett – népszerű kémtörténeteket és krimiket, az elsők között – Kardos Györggyel közösen – 1959-ben a Kopjásokat. Azt a regényt, amelynek alapanyagát ÁVH-s tisztként ismerte meg: kihallgatásai közben felderített szovjetellenes tevékenység ihlette a regény történetét, a vallatott foglyok alakjai inspirálták szereplőit. A cselekményt azonban térben és időben is áthelyezte: nem a második világháború időszakában és azt követően, hanem az ’56-os forradalom után játszódik. Így történelmi ponyvaregénye hozzájárulhatott a forradalom leverését követő „ellenforradalom” propagandájához. A Kopjás-mozgalom felderítésében betöltött szerepét 1953. október 7-én kelt jelentésében foglalja össze.10 A második világháború végén a szovjet megszállás ellen szerveződött mozgalom a kommunista rendszer kialakulásának idején a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének a titkosszolgálati szerveként működött.11 Berkesi feladata volt a szombathelyi vonal felgöngyölítése és a kihallgatások vezetése. A mozgalomban való részvétel miatt tartóztatta le az akkor húsz éves Nagy Sándort, valamint Balikó Mihályt. Előbbi öt, utóbbi hét évet töltött Gulág-lágerben.

Mint a legtöbb magyar háztartásban, Balikóéknál is voltak Berkesi regények, olvasta őket a Berkesi által kínzott apa és fia is. Arról azonban a Kopjások című regény megjelenése után 30 évvel is csak az érintettek tudtak, hogy a kihallgatott személyeket a későbbi író a Gulágra juttatta.

A múlttal való szembenézés szükségszerű.” – alternatív sajtónyilvánosság

Berkesi András és Kardos György népszerű kémregényéből készült Kopjások (1975) című film plakátja. A korabeli közönség nem tudhatta, hogy a mű megírását kihallgatások és vallatások inspirálták. (Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet)

1989. október végén a megyei napilap, a Vas Népe nem akart tudomást venni a botrányos író-olvasó találkozóról, s mintha semmi rendkívüli nem történt volna, rövid tudósításban számolt be az őszi könyvhét megnyitó eseményéről.12 Pár nappal később azonban finomította álláspontját. Az új cikkben megszólaló, a rendezvényt megnyitó MESZÖV megyei titkár úgy fogalmazott, „nem nevezném botránynak”, ami történt, „a múlttal való szembenézés szükségszerű.”13 A rendkívül óvatos, a valóságot inkább elhallgató napilappal szemben egy új lap, a Tér-Kép bátran foglalkozott a témával. A mindössze két évet élt, a pártlapokhoz képest alternatív nyilvánosságot jelentő regionális hetilapban Isten hozta, Őrnagy úr?! címmel közölt Fodor Sándor újságíró részletes beszámolót a Körmenden történtekről.14 A cikkből ma olvasva is sugárzik az igazság felfedésének vágya, a rendszerváltozás időszakának tabukat döntő szellemisége. Ráadásul a lap, hogy az olvasó számára teljesen egyértelmű legyen Berkesi évtizedekig elhallgatott bűne, részleteket közöl Böröcz Sándor lelkész visszaemlékezéséiből, melyben a későbbi író kegyetlen módszereire is fény derül. A Tér-Kép írása szerint végül dedikálás is volt az író-olvasó találkozón. A közönséget minden bizonnyal megosztotta a nem várt szembesítés, s voltak, akik továbbra is a remek írót látták az egykori ÁVH-s tisztben.

A rendezvényt követően Balikó Mihály lakására nyomozók szálltak ki, többször házkutatást tartottak nála. Balikó bekapcsolódott a rendszerváltás politikai mozgalmába, a szombathelyi SZDSZ alapító tagja volt.

Miután Nagy Sándor nyilvánosan szembesítette tetteivel Berkesit, úgy megviselték a történtek, hogy másnap „nem tudott fölkelni. Minden baja volt. Nem tudott fölkelni az ágyból.”15 Felesége visszaemlékezése szerint „egész betege lett”, hogy hosszú évek hallgatása után újra fel kellett idéznie szenvedéseit. Nagy Sándort az első demokratikus választáson megválasztották önkormányzati képviselőnek.

Berkesi András 1997-ben halt meg. Hivatalosan senki nem kérte rajta számon ÁVH-s múltját.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek, felhasznált források:

1 Interjú Balikó Mihállyal, készítette Murai András és Németh Brigitta, 2019. 08. 17.

2 Interjú Balikó Mihállyal

3 Interjú Balikó Mihállyal

4 Interjú Nagy Sándorné Elvirával, készítette Murai András és Németh Brigitta, 2019. 06. 21.

5 Interjú Nagy Sándorné Elvirával

6 Interjú Balikó Mihállyal

7 Bogár Ildikó: Nyolcszázezer: elhallgatott történelem. Interjú a Gulág túlélőivel. Kairosz, Budapest, 2016. 26, 31.

8 Interjú Fekete Zoltánnal, készítette Murai András és Németh Brigitta, 2018. 03. 29.

9 Berkesi András pályájáról, ÁVH-s tevékenysége és írói munkájának kapcsolatáról lásd Mirák Katalin: Az ÁVH-tól a Magvetőig. Egy belügyes pályakép: Berkesi András. In Történelemtanítás a XXI. század elején. Szerkesztette Péterfi Gábor és Fekete Bálint. L’Harmattan, 2016.

10 ÁBTL – 3.1.5. O-13766

11 A Kopjás-mozgalomról: Zsitnyányi Ildikó: Egy „titkos háború” története. Hadtörténeti Közlemények, 115. évf. 4. sz. (2002)  p.1086-1101

12 Az Őszi Könyvhét ünnepélyes megyei megnyitója Körmenden. Vas Népe, 34, évf., 258. szám 1989. október 31. 1.

13 Berkesi-botrámy Körmenden? Vas Népe, 34. évf., 264. szám, 1989. november 7. 1.

14 Fodor Sándor: Isten hozta Őrnagy Úr?! Tér-Kép, 1/41., 1989. november 9. 10-11.

15 Interjú Nagy Sándorné Elvirával

A nyitóképen Berkesi András (1919-1997), ÁVH-tiszt, majd a Kádár-rendszer támogatott és népszerű írója (Szalay Zoltán/FORTEPAN, 138099)

Facebook Kommentek