Törjön el a lábad szára – honnan ered a négy folyó?
Általánosan ismert, hogy történelmi címerünk négy ezüstsávja a négy nagy folyamra utal, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát jelképezi. Hasított pajzs, a jobb oldali mező vörössel és ezüsttel hétszer vágott – ez már napjaink államcímerének heraldikailag pontos leírása. Vajon mikortól adatolható a fenti azonosítás? Középkori örökségről van-e szó vagy egy alig másfél száz éves hagyományról? Írásomban ennek járok utána.
1490–1491 csikorgó telén, amikor a lovak mind állva megfagytak, a magyar fősereg kelletlen északra vonult. Nem ok nélkül, ugyanis II. Ulászló öccse, János Albert lengyel trónkövetelő augusztus óta Felső-Magyarországon akarta kiépíteni hatalmi bázisát. A herceg hatalma alá vonta Eperjest, Sárost és Kisszebent, valamint folyamatosan fenyegette Kassát és a Krúdy-regényekből ismert környékbeli helységeket. A királyi tanács 1491. januárjától a rendelkezésre álló katonai erő jó részét János Albert ellen vetette be.
Ulászló hadai február derekától közelítették meg a Kassa alatt táborozó lengyel sereget. A döntő ütközet ezúttal elmaradt: a két fivér hamar fegyverszünetet kötött, ugyanakkor a kemény tél és az élelmezési nehézségek is a hadműveletek alább hagyására késztethették a harcoló feleket. Azonban János Albert 1491 nyarán Ulászló nyugati lekötöttségét kihasználva újrakezdte hadműveleteit: szeptember 8-án elfoglalta Sztropkót, majd sikertelen kísérletet tett Kassa és Bártfa megszerzésére. A király az osztrák területen tartózkodó csapatok átcsoportosításáról döntött. A Haugwitz János vezette zsoldossereg és a felföldi városok katonái 1492. január 1-jén Kassa és Eperjes között döntő vereséget mértek a hercegre.
Hogy Kassa mindkét ostroma sikertelen volt, aligha véletlen. A lengyel herceg hatalomra kerülése súlyosan érintette volna az északi kereskedelmet ellenőrző város érdekeit. Ulászló egy évtizeddel később is hálásan emlékezett vissza az abaúji város hűségére: a polgárok mindig nemes lélekkel tűrték a számtalan veszedelmet (pericula multa semper erecto animo), állták az ostromot. Mit tehet a jámbor király, ha a Szapolyai-család és Újlaky Lőrinc kezében van a legtöbb vagyon? Hogyan jutalmazza meg hűséges városát, ha nélkülözi a legtöbb regálét és jövedelmet, a sóbányákat és a harmincadokat? Többek között úgy, hogy kibővíti a város címerét. A király 1502. december 8-i keltezéssel, Budán állíttatott ki Kassa városa számára egy címereslevelet, amely történelmünk során először azonosította a négy ezüstsávot a négy folyóval.
„quatuor flumina nominatissima Danubius, Tibiscus, Dravus, Savus”
– részlet II. Ulászló király 1502-es címeradományából
A város 1369, 1423 és 1453 óta negyedszerre kapott új címert. Az 1502-ből való adomány a kor lenyomatát tükrözi. A baloldali mezőben a Jagelló-címernek szorítottak helyet: a leírás szerinti egyfejű, félbevágott sas fején aranyozott koronát visel (aquila media stans … coronam auream capite gestans). A pajzstalpon Ulászló hitvese, Candale-i Anna (1484–1506) királyné címere figyelhető meg, két aranyliliom (duo lilia aurea) az alsó háromból. A pajzson két oldalt egy-egy ezüst sisak látható, aranyozott sisakkoronával, rajtuk arany sisakcsatok (utroque latere galea aureis fibulis locata). A kor szemlélete megkülönbözteti a királyi koronát a sisakdísztől (galea), mely pusztán heraldikai díszítőelem. A dokumentum részletesen taglalja a pajzstartó angyal megjelenését: aranyszínű, bodorított haját (flavam et calamistratam comam) ékkövek fogják össze, koszorúján aranyból való kereszt tűnik elő. Annál feltűnőbb a hasított pajzs jobb oldalán található vörös mező (campus ruber) ezüst sávjainak, „pólyáinak” jellemzése:
A címereslevél szerzői szerint a „négy igen híres folyó, a Duna, Tisza, Dráva és Száva ezen királyságunknak elsőrendű és különleges emblémája” (eredeti latinsággal: quatuor flumina nominatissima Danubius, Tibiscus, Dravus, Savus, primaria specialiadue huius regni nostri insignia).
Mi mindent jelenthet ez számunkra?
A földrajzi tér és a politikai közösség összekapcsolása újkori jelenség. Ezért is teszik egyes szerzők az 1860-as évekre a négy ezüstcsík és a négy folyó azonosítását (tegyük hozzá, tévesen), hisz egy-egy hegység vagy folyam ott emelkedhet nemzeti szimbólum rangjára, ahol már megszületett a modern nemzeteszme. Országhatárokról eleve a modern, territoriális államok kialakulása után beszélhetünk, a szülőföld és a nemzeti tér végleges összekapcsolását pedig jóval később az államosított közoktatás végzi el (többek között a térképek tantermi kifüggesztésével). Sokszor a földrajzi nagytájak nevezéktanának megszületése is a modernitáshoz köthető: a középkor emberében igen ritkán merülhetett föl, hogy a 15. századból ismert „Felső Részek” hegységei vagy az erdélyi Havasok közös gyűrthegységhez tartozzanak. A Kárpátok vagy a Nagyalföld nyilvánvalóan csak azóta képezheti a nemzeti identitás reflexiós pontját, mióta maga a fogalom megszületett.
A négy folyó esetében kivételt kell tennünk.
A négy folyó címerbeli azonosításában, a Dráva és a Száva magyar jellegében tévedés valamifajta „elképzelt közösséget” keresni, mint azt a modernista nemzetkoncepció hívei sejtik. Valkó, Pozsega és Szerém vármegye történetünk idején a szorosabban vett Magyar Királysághoz tartozott, csak a 18. századra csapódott a királysággal perszonálunióban lévő Szlavónországhoz. Amikor a magyar elit és a magyar nemesség a Dráva és Száva közti térséget Hungariához sorolta, nem talált ki újat, csupán változatlanul átvette a középkori államjogi kategóriákat. Világos, hogy a 1502-ben íródott oklevélben állami jelképekről esik szó – a regnum szó a középkori latinságban jelenthet országot, királyságot és államot is. Az insignia jelen esetben nem uralkodói jelvényt jelent, hanem az ország jelképeit. Hogy ebből az állami örökségből mikor lett nemzeti, ez már az eszmetörténet kategóriájába tartozik és túlmutat írásom keretein.
Ulászló fentebb már idézett címereslevelét át- meg átolvasva erős gyanúnk, hogy a Magyar Királyságban már a középkor alkonyán megfoganhatott egy országszerte elfogadott jelképrendszer, az egyértelmű földrajzi határokkal jelölhető haza fogalma. A történelemben ritkán találunk olyan origót, kezdőpontot, amikor a hétköznapi ember városán, vármegyéjén túl felismerni vél egy nagyobb közösséget. Már önmagában esettanulmány megírására késztet, hogy bár a városlakók nem osztották a nemesi nemzet elveit – gondoljunk a magyar nemesség enyhén városellenes álláspontjára, mely számtalan esetben idegenellenességgel párosult, lévén a polgárság külföldi gyökerű –, a királyi kancellária napi politikáját sem ismerhették, mégis értelmezni tudták az állami-hatalmi szimbolikát. Maga a címermagyarázat egyébként nem a litván–lengyel származású cseh–magyar király, Ulászló fejéből pattanhatott ki (bár ez a megoldás sem zárható ki), így akár ennél korábbra keletkezésre is gyanakodhatunk, bár az sem bizonyított. Ennek felkutatása a jövő feladata.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Felhasznált forráskiadványok:
II. Ulászló címereslevele, Buda, 1502. december 8. Jelzete: DF 269166 – U 722 / C 4 DIPLOMATIKAI FÉNYKÉPGYŰJTEMÉNY (U szekció) Szlovákia, Kassa
Tutkó József: Szabad királyi Kassa városának történelmi évkönyve. Kassa, 1861. 226–230.; (a négy folyó említéséhez uo., 229.)
Rábik, Vladimír: Erbové listiny pre mestá a mestečká na Slovensku v stredoveku. In: Universitas Comeniana, Historica XLIX. Univerzita Komenského v Bratislave, 2015. 179–225., 218–221.
Fent az 1502-ból való címer látható. Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár/Wikibooks.