20. század képes történelem 

Havas Budapest – KÉPVÁLOGATÁS

Manapság egyre ritkább Magyarországon az „igazi” tél, hetekig tartó mínuszokkal, és a városokat is hosszabb időre befedő hótakaróval. Az északibb és/vagy magasabb területeken persze így is előfordulnak komolyabb havazások, Budapest belvárosában azonban egyre ritkább vendég a hó. Nem is olyan régen azonban természetes volt, hogy nem csak a hegyvidékek borulnak akár hetekre fehérbe, hanem a belső kerületek is. A közlekedés és a közellátás ilyenkor persze megnehezült (sokan emlékeznek még az 1987-es nagy havazásra, amire rövidesen vissza is térünk), ugyanakkor a hólepel teljesen más, sajátságos képet kölcsönzött a fővárosnak (is), aminek…

Tovább
Forrás I. Világháború képes történelem 

Uralkodói terepszemle – 11 harctéri fotó az első világháború koronás főiről

Szegedy-Kloska Tamás Az első világháború alatt a hadban álló nemzetek uralkodói, valamint állam- és kormányfői számos alkalommal személyesen látogatták meg katonáikat a harcmezőkön vagy akár a lövészárkok sarában. A több mint négy évig tartó konfliktus az egyszerű katonák mellett a koronás fők jól megszokott életét is megváltoztatta, bár természetesen nem olyan mértékben, mint a lövészárkokban szenvedőkét.

Tovább